Tu BiSvát – A fák újéve

A zsidó hagyomány négy újévet ismer:

Niszán hónap 1. (március/április) a királyság újéve. Ez a napon koronázták meg Izrael királyát, mint kiinduló dátum, amelynek segítségével számolták ki a király uralkodásának az éveit.

Elul hónap 1. (augusztus/szeptember) a barmok tizedének újéve.

Tisri hónap 1. (szeptember/október) a mezőgazdasági év első napja, és a világ teremtésére emlékezés ideje. Rosh hasanakor kezdődik el a zsidó újév a naptár szerint.

Svát (sevát) hónap 15. (január/február) a fák újéve – Tu biSvát.

A fák újévére azért volt szükség, hogy a tizedek leadásánál megállapítható legyen, hogy melyik évhez tartozik az adott gyümölcstermés. Az izraeli éghajlati viszonyok szerint erre leginkább sevát hónap 15-e felelt meg, mivel ez már majdnem az esős időszak végére esik. A nedvesség ilyenkor magasra emelkedik a fákban, és a gyümölcsök kiformálódása megkezdődik. Így ad ez a nap egy természetes határvonalat az elmúlt év és a következő év gyümölcsei között.

Fák ültetése

Napjainkban Izraelben a gyerekek kivonulnak ezen a napon, hogy fákat ültessenek. Így járulnak hozzá az ország építéséhez. Az Izraelen kívüli, diaszpórában élő zsidók pénzt adományoznak ilyenkor Izraelnek a fák ültetésére. Egyedül a sabbat évben nem ültetnek fákat ezen a napon. Az utóbbi években a Tu bisvát egyre inkább alkalmat adott arra, hogy átgondoljuk, hogyan járulhatunk hozzá a Föld létfeltételeinek védelméhez. Ezen a napon a hagyománynak megfelelően különböző izraeli gyümölcsöket fogyasztanak.

Fák a Bibliában

A fák újévéhez kapcsolódó utalást találunk Mózes harmadik könyvében:

„És midőn bementek az országba és ültettek bármilyen gyümölcsfát, hagyjátok érintetlenül a gyümölcsét; három évig legyen számotokra érintetlen, ne egyétek meg. De a negyedik évben minden gyümölcs szent legyen hálaadásra az Örökkévalónak, és az ötödik évben ehetitek a gyümölcsét, hogy szaporítsa nektek a termést. Én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek.” (III. Móz. 19, 23-25)

A fa, mint jelkép

Pál az olajfa kifejező képét használja fel arra, hogy a nem zsidó és a zsidó közösségek közötti kapcsolatot illusztrálja (Róm. 11, 17-21). Arról beszél, hogy a nem zsidók a Messiás által ágakként oltatnak be Izrael „ígéreteket és az üdvöt hordozó vonalába”. Ennek az elgondolás emberileg nézve nem segíti elő a termékenységet. Senki sem olt be egy vad ágat egy nemes fába, hanem pont az ellenkezőjét szokták tenni. Miért lenne egy vad ágnak szüksége a fa erejére? Hogy vad gyümölcsöket hozzon? Itt tetten érhető, hogy Isten cselekedetei nem az emberi dimenzióban zajlanak. Ezért biztos, hogy ez az Örökkévaló gondolata volt.

Ő mindenkit megáld és befogad az országába, aki kezébe helyezi az életét. Számára nincs haszontalan ág. Hogy elnyerjük az irgalmát, nem a mi érdemünk. Milyen nagy öröm lesz Isten szívében, ha a fa eredeti ágai ismét elkezdenek élni a Messiás ereje által! Mindannyiunk számára nyitva áll az ajtó, rajtunk áll, hogy Isten áldását és erejét elfogadjuk-e. Mindenki, aki bízik a mennyei kertészben, élhet Isten erőt adó forrásából.

(A fenti részlet a Feste Israels (Izrael ünnepei) című könyvben található meg.

Feste Israels mit messianischer Haggada, Hanspeter Obrist (Hrsg.), amzi, Brunnen Verlag, Basel und Giessen, 2006, 42-44. oldal – eredeti fejezetcím: Tu BiSchwat – Das Neujahrsfest der Bäume)