Országh György: Az Ószövetség és Újszövetség problémája a keresztények között

Minden gyerek azt tanulja az iskolában irodalomból, hogy a Biblia két részből áll: az Ószövetségből és az Újszövetségből. Azt tanulja minden keresztény is a gyülekezete bibliaiskoláján, vagy bármilyen hasonló környezetben, hogy a Biblia első nagyobbik fele az Ószövetség, a második rövidebb az Újszövetség.

Az irodalomtanárok még meg is érthetőek, hiszen a Biblia irodalmi műként így van hagyományosan számon tartva. A keresztény vezetők, tanítók tevékenysége viszont már elég felületes, ha ezt  az alaptételt nem korrigálják időben a friss tanítványok előtt.

Mert honnan is származik ez a két elnevezés? Ha irodalmi műként nézzük a Szentírást, akkor természetesen a hagyományos felirat avagy alcím mondja ezt a Biblia elején és a Malakiás könyve után. De ha hívőként nézzük, akik tudjuk, hogy az Istentől ihletett Írás nem tartalmazza eredetileg ezeket a címeket, beosztásokat, sőt fejezetszámokat és igevers számozást sem, akkor magában Isten Igéjében fogjuk keresni a választ. A Szentírásban az “ó szövetség” elnevezés Páltól származik, aki ezt tanítja:

“De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el” (2 Kor 3:14)

És egyedül csak itt olvassuk így szó szerint ezt, hogy “ószövetség”. A Zsidókhoz írt levél is magyarázza a két szövetség közötti különbséget, amikor Jeremiás próféciájának a beteljesedéséről szól, hogy Isten az “első szövetség” helyett egy új szövetséget köt a népével:

” Mikor újról beszél, óvá tette az elsőt; a mi pedig megavul és megvénhedik, közel van az enyészethez.” (Zsid 8:13)

Ez igaz, viszont ennek az egy igeversnek a felületes értelmezése és felelőtlen alkalmazása nagy tévedésekhez vezet. Ugyanis minden ilyen helyzetben az ó szövetség nem mást jelent, mint a Mózes által kötött szövetség kereteit, feltételrendszerét. Arról szól, hogy nem azok szerint a szabályok szerint kell már Istenhez közeledni, mint ahogy azt a mózesi szövetségben megszabta Isten, hanem aszerint, ahogy Jézus által adta meg az Atya mindazok számára, akik hisznek Jézus Krisztusban, az Isten Fiában.
Éppen ezért, én az “Ószövetség” feliratot le is venném a Bibliám elejéről, nehogy megtévessze a felületes vagy még tájékozatlan olvasót. Ugyanis Ádámnál és Évánál nem a Pál és a Zsidókhoz írt levél által emlegetett “ószövetségről” van szó, sem Noénál, sem Ábrahámnál, sem a pátriárkáknál. De ha jobban megnézzük, a hit hősei, Dávid, és a többiek, szintén túlmutatnak a Mózes által szabott kereteken. Nem is beszélve a próféták írásairól, akik a Messiásról, és a Hozzá kötődő dolgokról, Isten országáról írnak bővebben. De nem csak a jövőre vonatkozó vagy az azóta beteljesedett dolgok számítanak. Például az Ezékiel által látott Kérubok sem az “ó szövetség” keretein belül szolgáltak, és még sorolhatnánk azokat a dolgokat, amik ilyenekről szólnak.

De miért is részletezem ezt? Azért, mert keresztények között sajnos erős tendencia, hogy ha nem az “új szövetség” könyveiből hallanak valami idézetet, arra azt mondják, hogy “az csak ószövetség” és feltétlenül hallani akarják, hogy az újszövetségi könyvekben mi van arról írva, mert “az a biztos”… Ez felületes. Vannak olyan dolgok, amik például a Dániel könyvében meg vannak prófétálva, de az újszövetségi könyvek egy szót sem szólnak róla. Vannak olyan dolgok, amiket a Teremtés könyve (az “1Mózes”) részletesen leír számunkra, amiről az újszövetség nem is beszél különösebben – attól az még nem fontos tudnivaló? Dehogynem.

Sajnos a keresztények gyakran legyintenek (legalábbis magukban) ha az “ószövetség” könyveiből szól valamilyen tanítás. Talán félnek attól, hogy valami “nem szellemi” vagy a törvény igája alá szorító tanítás fog elhangozni. Nem kell félni ettől. Tudjuk, hogy Jézus Krisztusban vagyunk, nem a törvény szerint kell közelednünk Istenhez, hanem kegyelemből, hit által – és ez pont elég ilyenkor. (Sokszor pont az ilyen szemléletű keresztények vannak tömegesen ószövetségi, tehát mózesi törvények igája alatt félelemben tartva… – lásd pl. a tizeddel kapcsolatos torz látások.) Nekünk a teljes Szentírás minden részéből tanulnunk kell, hogy építse a hitünket, és Isten embereiként minden jó munkára fel legyünk készülve. (Lásd 2Tim 3:16-17) (Vajon kell-e a hangsúlyoznom, hogy ha ezt nem vesszük komolyan, akkor nem fogjuk tudni Istent szolgálni az Ő akarata szerint… Mivel nem leszünk minden jó munkára felkészítve!)

Ami még veszélyesebb ebben a szemléletben, az az, ahogyan a magát kereszténynek mondó magyarság is szokott néha erről nyilatkozni. Egyszer azt hallottam egy televíziós beszélgetésben, ahol a Szentírás is meg a zsidóság is meg volt említve (a “keresztény magyarok” mellett), hogy “Nekünk mi közünk az ő útjukhoz? Ez (t.i. Jézus Krisztus és a kereszténység) a mi utunk, az pedig (a Szentírás úgymond ószövetségi része) az ő útjuk.”

De ez nem igaz. Jézus ezt mondja: “Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam” (János 14:6) Márpedig Jézus éppen hogy az ószövetség alatt született próféciák beteljesedéseként jött el.

És hogy még világosabb legyen, az a Pál apostol, aki a nemzetek apostolaként ismert, így ír ugyanerről:

“Annakokáért emlékezzetek meg arról, hogy egykor ti a testben pogányok, kiket körülmetéletlenségnek nevez vala amaz úgynevezett s a testen kézzel megcsinált körülmetélkedés, Hogy ti, mondom, abban az időben Krisztus nélkül valók voltatok, Izráel társaságától idegenek, és az ígéret szövetségeitől távolvalók, reménységetek nem vala, és Isten nélkül valók voltatok e világon; Most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol valátok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által. Mert Ő a mi békességünk, ki egygyé tette mind a két nemzetséget, és lerontotta a közbevetett választófalat, Az ellenségeskedést az Ő testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölvén; hogy ama kettőt egy új emberré teremtse Ő magában, békességet szerezvén; És hogy megbékéltesse az Istennel mind a kettőt, egy testben a keresztfa által, megölvén ezen az ellenségeskedést. És eljövén, békességet hirdetett néktek, a távol valóknak és a közel valóknak. Mert Ő általa van menetelünk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához” (Efézusbeliekhez írt levél 2:11-18)

Jézus által van menetelünk az Atyához – a zsidóságnak is és a zsidóságon kívüli minden nemzetnek, egyaránt. Bizony, egy utunk van. Az “Ószövetség” könyvei pedig nem csak a zsidók ószövetsége, hanem Isten kinyilatkoztatott igazsága, amit eleinte valóban csak a zsidók ismertek (meg azok a nemzetekbeli emberek, akik erre nyitottak voltak), most viszont Jézus Krisztus által Isten kinyilatkoztatásainak a teljes tárháza a rendelkezésünkre áll. Nekünk nincs külön utunk. Isten adott egyetlen utat és egyetlen Bibliát mindenkinek. Egyetlen megváltó van, az a Jézus, aki zsidóként született, zsidóként halt meg, és a feltámadása után is zsidóként tartják számon még a mennyben is! János azt látta és hallotta Isten trónjánál, hogy Isten hét pecséttel lezárt könyvtekercsét senki nem volt méltó megnyitni – de akkor jött valaki:

“És egy a Vének közül monda nékem: Ne sírj: ímé győzött a Júda nemzetségéből való oroszlán, Dávid gyökere, hogy felnyissa a könyvet és felbontsa annak hét pecsétét. És láték a királyiszék és a négy lelkes állat között és a Vének között egy Bárányt állani, mint egy megölöttet, hét szarva és hét szeme vala, a mi az Istennek hét Lelke, a mely elküldetett az egész földre. És eljöve és elvevé a könyvet a királyiszékben ülőnek jobbkezéből. És mikor elvevé a könyvet, a négy lelkes állat és a huszonnégy Vén leborula a Bárány előtt, mindeniknél hárfák és aranypoharak lévén, jóillatokkal tele, a mik a szentek imádságai. És éneklének új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből…” (Jelenések 5:5-9)

Az Isten Báránya, a világ megváltója úgy volt nevezve a győzelme, feltámadása után a mennyben, amikor átvette a hétpecsétes könyvet és elfoglalta a helyét Isten trónjánál, hogy “a Júda nemzetségéből való oroszlán”. A Júda nemzetségéből való azt jelenti: zsidó.

Persze sokaknak ma már ez a szó nem csupán egy nemzetiséget jelent, hanem sok rossz gondolat fűződik  hozzá reflexszerűen. De Istennél ez nem így van, főleg nem Jézus Krisztus esetében. Nincs tehát külön utunk, és nincs más Istenünk. Ugyanaz az Istenünk, aki Jézus Krisztus Atyja, és aki nekik Jahve, aki szövetséget kötött Mózes által a zsidó néppel. Egyébként a közeljövőben (1-2 éven belül?) látni fogjuk, mennyire komolyan gondolta azt a szövetséget is Isten. Amikor a “Góg és Magóg” prófécia beteljesedik (ami az elsősorban az oroszok és az irániak összefogásával induló támadás lesz Izrael ellen), akkor Isten döbbenetes módon fog győzelmet szerezni a népének, a saját beavatkozása által, és megismerteti magát mind a zsidók, mind a nemzetek (pogányok) előtt: “És az én szent nevemet megismertetem az én népem, Izráel között, s többé nem hagyom megfertéztetni szent nevemet; és megtudják a pogányok, hogy én, az Úr, szent vagyok Izráelben!” (Ennek a részleteit lásd Ezékiel könyvének 38. és 39. fejezetében) Isten továbbra is ott van az Ő népe, Izrael között, és szent!

Sok dolog van, amit még jobban meg kell ismernünk a teljes Szentírásból – ami túlmutat a mózesi “ó szövetségen”, noha nem az újszövetség könyvei között van, de sajnos sokszor lepel van a mi szemeink előtt is ezekre nézve. Ne legyen ez így tovább! Nem tudjuk, miről maradunk le és miből maradunk ki, ha nem leszünk nyitottak a teljes Szentírás kincseire az elejétől a végéig. Azt remélem, hogy ezáltal is jobban kedvet csináltam a Biblia tanulmányozásához, hogy a hitünk és az egész életünk olyanná épüljön, amilyennek Ő igazán látni szeretné.

Forrás: http://gyurinaploja.blogspot.com/2010/08/az-oszovetseg-es-ujszovetseg-problemaja.html