Rachel Netanel

A Ma’ariv újságban 2009. augusztus 14-én megjelent cikknek a fordítása

Izrael teljes történelme egy asszony háza előtt

A cikket egy világi újságíró írta

Egy napon felfedezte a Jézus-hívő Rachel a telkén levő muzulmán sírokat. Azóta tombol egy meg nem szűnő háború a keresztények, a muzulmánok, a zsidók és a Messiásban hívők között.

Egy nehéz, megpakolt teherautó, egy traktor, több kis teherautó és több személygépkocsi hosszú sora zavarta Sabbat (szombat) napján a kis falu, En Karem idillikus nyugalmát. A falu elején, szemben egy libanoni étteremmel (amely még nem nyitott ki) pakolta ki egy tucatnyi munkás a meglepődött korán kelők szeme láttára a szerszámgépeket. Nagy lárma kíséretében rakodtak nagy köveket és homokzsákokat egymásra, mert a szektort így elhatárolva, megakadályozták egy fal maradványainak megközelítését, amelyet Rachel Netanel pár hónapja lebontott, mivel csak így lehetett a gyalogos átjárót a közelben levő házához biztosítani.

A hívatlan vendégek, többnyire muzulmánok, nagy szakállal és sapkával, asszonyok kíséretében az iszlám zöld zászlaját és a Hamász jelképét lobogtatva nem hagyták zavartatni magukat senkitől. Egy békés en karemi lakos megpróbált tüntetni a tevékenységük ellen, de őt is azonnal elutasították az utcáról. A légkalapácsok zaja még Rachel kiáltását is elnyelte.

A munkások barátaik videókamerái előtt, amelyek minden másodpercet dokumentáltak, úgy dolgoztak tovább, mintha mi sem történt volna. A kihívott rendőrök szemügyre vették az egészet, jegyzeteket készítettek, majd sietve elhagyták a helyszínt. Mivel a városi hivatalok a Sabbat (szombat) napján nem dolgoznak, így nem jöttek ki az ellenőrök sem.

Netanel kiszaladva odaállt a lépcsőre, hogy megvédje a művészien kovácsolt vaskaput. Három évvel ezelőtt nagy összegeket invesztált a teljesen vadonná vált telek kiépítésébe, egy gyönyörű parkot teremtve. Két muzulmán sír, amelyet  telkén kiástak, tartós rémálommá változtatta privát kezdeményezését.

„Azt mondták, hogy engem is eltemetnek“

Ez a telkén vívott harc egy hónapok óta tartó küzdelem a vallási és politikai világok között. A muzulmánok nem akarják, hogy beléphessen a telkére, mert a házához vezető út azon keresztül vezet, s ezért az egész bejáratot eltorlaszolták. Netanelnek nincs választási lehetősége. “Egész éjjel nem alszom.“- mondta. “Állandóan szörnyű képek vannak előttem. Az egész muzulmán Waqf már itt volt (Waqf alá tartozik az összes muzulmán tulajdon Izraelben). Azt mondták, hogy engem is el fognak temetni. Borzalmas!”

Két hete a Sabbat napja aránylag csendesen zajlott le. A munkások letették szerszámaikat, otthagyták az építőanyagokat és a márványtáblákat, hogy majd később folytathassák tevékenységüket. Nyilvánvalóan másnap. A konfrontációk egyre hevesebbek lettek. Egyszer csak elkezdtek a munkások a házhoz vezető lépcső alatt is ásni. Netanel az útjukba állt, és nem volt hajlandó onnan elmozdulni.

Egy másik alkalommal az asszonyok fenyegették meg, hogy el ne merje hagyni otthonát, mert nem fog élve visszajönni. Összetörték a nagy cserépkorsókat, amelyeket kertjébe felállított. Eközben a bíróságok is el kezdtek foglalkozni e perrel, amelyet mindkét fél benyújtott. Eddig minden eredmény nélkül.

Netanel szomszédai különös nyugalommal figyelik a zűrzavart. Néha még káröröm is van bennük. Netanel meg van győződve arról, hogy ők hívták oda a muzulmánokat, mivel nehézzé akarták tenni az életét, és azt gondolták, hogy így el fog költözni a környékükről. Netanel egy Messiásban hívő asszony és egy nagy Jézus-hívő gyülekezet tagja. Szépen kiépített háza az ima és a bizonyságtétel központjává vált.

En Karem konzervatív és ortodox vallású lakosai szemében Rachel egy szenvedélyesen gyűlölt “lélektolvaj”.

Nem hagyják békén

A Waqf emberei egy ragyogó lehetőséget láttak arra, hogy ily módon a város nyugati részébe behatoljanak, és egy olyan terület kerüljön a fennhatóságuk alá, amely a zsidó negyedhez tartozik. Most azt ajánlják Netanelnek, hogy adja el a házát: “Úgy sem fog tudni bemenni a házába” – közölték vele. “Az építkezést be fogjuk fejezni, egy nagy falat és vaskerítést fogunk felállítani. Elég összeg áll a rendelkezésünkre.” Biztosította Abi Leil Muhammed, a Waqf muzulmán temetkezési hivatal titkára.

“Ha itt készen vagyunk, egy táblát fogunk kirakni: >Temető, belépni tilos<. A szomszédja sem járhat itt át. Megtiltjuk mindenkinek a temetőn való átjárást.” Muhammed letagadja, hogy Netanellel erőszakoskodtak volna, illetve megfenyegették.

Netanelt nem hagyják békén: “Miután a bejáratomat eltorlaszolták, a szomszéd kerítésén kellett átmásznom, hogy otthonomba bejuthassak.” – mondta Netanel.

“Engedélyt kértem a szomszédtól az átjáráshoz. Erre ő azt felelte: > Igittigit! Tűnj el innen te szemét! < majd a földre köpött, és egy deszkával rohant utánam. Majd azt mondtam: Oké, ne kezeljen zsidóként, hanem bánjon velem mint egy kutyával. Elmondtam neki, hogy Jeruzsálem egy teljesen alaptalan gyűlölet miatt lett lerombolva. Nem segített semmi.“

Meg tudja érteni a szomszédokat, akik Öntől félnek?

“Természetesen. Vallásos emberek, és a szemükben én olyan vagyok, aki megtagadta a zsidó vallást. Minden reggel, délben és este elimádkozzák a Shmonech Esrei-t (Tizennyolc-ima, Amida néven) és ott a következő áll: >Ne legyen reménysége az árulónak, és a nyugtalanok vesszenek el egy pillantás alatt.< Úgy gondolom, hogy az én szemeim megnyittattak és így egy más világot látok, amit ők még nem láthatnak.”

Netanel (58) ezekben az eseményekben az Úr vezetését látja. Hányatott sorsú életében sokkal keményebb túlélési harcai voltak, amelyek a képzelet határait súrolták.

Szegény, alkoholistacsalád gyermekeként Talpioban látta meg a napvilágot. Édesapja, Shlomo festő volt, de nemigen talált munkát. Édesanyja, Fibi háziasszony volt. A szülőknek négy közös gyermeke volt, és hozzájött még kettő, akik Fibi első házasságából származtak. A munkanélküliség a családot Jaffoba vezette. Abban reménykedett édesapja, hogy ott majd rendszeresen dolgozhat, de ez nem vált be. Netanelnek abba kellett hagyni az iskolát és elment dolgozni. Kilenc évesen elköltözött és elment a Bloomfield stadion melletti Crembo gyárba dolgozni, hogy családja eltartásába így besegíthessen.

A legjobb hiba

Tizenhat és fél évesen férjhez ment. Jeruzsálembe, az Allenby Camp-be költöztek. “Éltem a lehetőséggel, mert otthonról el akartam menekülni. Egy marokkói zsidó család voltunk, ahol iszonyatos nyomás uralkodott. El akartam mindenképpen kerülni onnan.“ – meséli el. Tizenhét évesen édesanya lett. Négy évvel később megszületett első fia. Ezután hamarosan elváltak. Sok borzalmas élményt tudna elmesélni a saját és a férje sokgyerekes családjával kapcsolatban. De nem óhajtja az olvasókat ezzel terhelni. Az egyik fiú testvére élete is egy könnyekkel tele történet. A családtagok nehéz helyzetük miatt kérik az névtelenséget. Nem akarnak botrányt.

Netanel takarító munkával próbálta magát a két gyerekkel a felszínen tartani. Egy barátnője javaslatára elment a rendőrségre dolgozni. Ott elfogadták őt, miután sikerült neki a felvételi beszélgetésnél iskolaéveit eltitkolni.

Tíz évet dolgozott ott. Időközben az Allenby Camp-et is el kellett hagynia. “Úgy döntöttem, hogy veszek egy lakást, jöjjön aminek jönnie kell.”-mondta. “Két bőrönddel elmentem Jaffoba, vettem egy gyárban ágyneműt, majd kaputól kapuig menve megpróbáltam azokat eladni. A munkahivatalba is eljártam. A repülőtéren kaptam egy helyiséget és nyitottam egy üzletet. A tulajdonos “elvesztette az eszét” és ajándékozott nekem egy Volkswagent. Eladtam, és a pénzemért kaptam kölcsönt, amin egy házat vettem Ma’ale Adumimban.”

Az túlélésiküzdelmek azonban ezzel nem záródtak le. Sőt, még keményebbek lettek. Miután ezek egy bizonyos határt elértek, úgy döntöttem, hogy gyermekeimet egy déli kibucba küldöm. “Nem akartam, hogy szenvedéseim részeseivé váljanak.” – mondta. “Sokan azt mondták, hogy nagy hibát követek el, de ez volt a legjobb hiba, amit valaha is elkövettem. Így mentettem meg az életüket a romlástól!”

Kárpótlás a nélkülözés éveiért

Netanel úgy döntött, hogy Olaszországban próbál szerencsét. Elutazott a bátyjához, aki Milánóban orvostanhallgató volt, és elhatározták, hogy nyitnak ott egy izraeli éttermet. Hatalmas sikerük volt. Végre pénzt is láttak. „Fogtam a két gyermekem, és az étteremből származó jövedelemből végigutaztuk egész Európát. Ez kárpótlás volt mindenért, a nélkülözés éveiért, amit átéltek.” Egyidejűleg Netanel Milánóban divattervezést is tanult.

Amikor visszatért Izraelbe, az Arutz (1. TVcsatorna) bemondónőinek ruháit kezdte el tervezni. „Daliah Masor, Ge’ulah Even und Scharon Wechsler (mind híres bemondónők) azokat a ruhákat viselték, amelyeket én szabtam.” – említi meg büszkén.

1994-ben jött el a nagy változás az életében. Akkoriban a Malcha jeruzsálemi bevásárlóközpontjának szőnyegboltjában dolgozott. „Váratlanul bejött valaki az üzletbe, és olyannak tűnt, mint a keleti zsidók, akart venni egy ’Isten Háza’ szőnyeget. ’Milyen Istene van Önnek, ha nem visel kippát?’ – mondtam neki.

Azt mondta, hogy Isten felszabadította őt a kippa viselése alól, és elkezdett Jézusról beszélni. ’Ó, ne! Az Ő nevét és tanításait örökre el kellene törölni! (Jesua helyett  a zsidók gyakran Jézusra a „Jesu” nevet használják. A zsidó tradíció szerint ez egy káromkodás rövidítése. Többek között a „Jesu”-t használja az újságíró a héber szövegben Jesua helyett, noha Rachel mindig a Jesuát használja.) Ne felejtse el, hogy én anyai ágon Ja’akov Chaim Elkavatz rabbi dédunokája vagyok, akiről azt mondják, hogy ő írta a Siddurt’ (héber imakönyvet). Nem akartam meghallani ezeket az eretnek szavakat. ’Sajnálom, de ezek a Tanachban lévő próféciák.’ – mondta nekem.

„Egy idő múlva találkoztunk” – folytatja Netanel nagy lelkesedéssel. „Meghívott engem egy Kabbalat Schabbatra (szombati ünneplésre) Mozzába. Meg voltam döbbenve, hogy kippát viselt. Az asztal meg volt terítve szombatra gyertyákkal és borral, és ő megáldotta a kenyeret. Úgy éreztem magam, mintha a Talpiotban lévő imaházunkba lennénk. Hazamentem, és elkezdtem a Tanachból történeteket olvasni. Ismét nem akartam többé Jézus Krisztusról hallani. Nem találtam meg Őt azokban a történetekben, hanem csak a különböző prófétáknál. Elhatároztam, hogy megnézem, mi zajlik a színfalak mögött.”

„Azt hitték, hogy kereszténységre tértem át”

Életében először Netanel egy meleg ölelést érzett. „Elmentem a messiási zsidók központjába a ben jehudai sétáló negyedbe. Elkezdtem sírni. Feltétel nélküli szeretet fogadott ott. Támogatás az ellenszolgáltatás igénye nélkül. Megszerettem az ott lévő embereket. 1994-ben Purimkor volt a születésnapom. Jöttek barátaim a TV-től és a rendőrségről is. Rendeztek egy partit nekem. Egyidejűleg felhívtak az új barátaim is, és meghívtak Haifára a Purim ünnepre Beth Jedidjába. Ott hagytam a vendégeket Jeruzsálemben, hogy ünnepeljék meg nélkülem a születésnapomat.”

„Ott megkaptam mindent, ami hiányzott az életemben”, vallja meg Netanel, és a magasba pillant a szemeivel. „Nem találtam ott sem gyűlöletet, sem irigységet. Senkit sem hagytak ott egyedül. Elhatároztam, hogy mindent ott hagyok, és elvégzek egy messiási Bibliaiskolát.”

Nincs olyan érzése, hogy az emberek a nehézségeit, magányosságát és gyengeségeit kihasználják?

Nem, ez nem igaz. Már korábban is kerestem a szellemi életet, és semmit sem találtam. A legkülönbözőbb helyeken voltam. Kerestem a dolgok értelmét. Jézus adta meg számomra a szeretetet és a kegyelmet.

Ön bemerítkezett?

„Igen, a Sataf forrásban. A mi szemünkben ez egy bemerítkezés a Mikvébe (rituális zsidó fürdő). Mi zsidók vagyunk.”

Hogyan fogadta el a fejleményeket a családja?

Nem fogadták el, és engem sem fogadtak el. Ez nehéz volt. Azt hitték, hogy a kereszténységhez csatlakoztam. Megkérdezte a fiam: ’Ha Istennel akarsz járni, akkor légy vallásos zsidó.’ Elmagyaráztam neki, hogy mire vezettek engem a próféciák a Tanachban. Az idő múltával látták, hogy szombaton imádkozom, és megünneplem a peszáhot (pászka ünnepet). Mindezen meglepődtek. Nem jártam templomba és kolostorokba. Én a Jézus-követő korai zsidósághoz tartozom.

Ma közösen ülünk asztalhoz, és hálát adok a Mennyei Atyának, és ők áment mondanak rá.

Egy vándorló céltábla

Az idő alatt, amíg Netanel döntött arról, hogy megváltoztatja a hitét, tett egy meglepő lépést a családja felé. D., a volt férje, időközben elvált a második feleségétől. Két fia közül az egyik úgy döntött, hogy ismét összehozza őket. Netanel elutasította, de a fiú ragaszkodott ahhoz, hogy „Jézus megbocsátott, tehát neked is meg kell bocsátani.” Így házasodtak össze ismét, és D. a messiási közösség tagja lett. Másfél évvel később ismét megbukott a merész vállalkozás, „valójában a nyomás miatt, amelyet a férjem marokkói családja gyakorolt”. Ez történt Netanel szerint.

D. időközben ultra-ortodox vallásúvá lett, és Júdea és Szamária határán, egy fanatikus településen él. Netanel elment a Próféta utcában lévő Bibliaiskolába, és imádkozott, hogy be tudja fizetni a tandíjat. Mint általában, egy fillér sem volt a táskájában. „Azt javasoltam Ashernak, az iskola vezetőjének, hogy kitakarítanám az épületet, vagy a tanulókat szednék össze. Nem hitt nekem. Kimentem a sétáló negyedbe, és beszéltem egy fagylaltárus nővel. Javasoltam neki, hogy változtassa meg az életét. Mondtam neki, hogy jöjjön, és ő jött. Útközben láttunk valakit, aki mosolygott. Beszéltem vele, és ő is velünk tartott. Hét ember vittem el a Bibliaiskolába. Asher, az iskolaigazgató, meg volt döbbenve, és kinyitott számunkra egy osztályt.”

Ebben az időben Rachel vezetőnőjévé lett az új messiási közösségnek, de egyidejűleg az ortodox, és más szervezetek vándorló céltáblájává is lett, mindenek előtt a „Yad leAchim”-é (egy ultra-ortodox anti-missziós irányzat). Ők egy veszélyes misszionáriusnőt látnak benne, és nem hagynak fel az üldözésével. Az első állomás a Jézus-központ volt, amelyet a Bethlehem utcában „Izrael Megváltása” néven nyitottak meg. „Csodálatos volt látni, hogy zsidók, akik még soha nem hallottak a történelmi-zsidó Jézusról, hozzánk jöttek Shabbatot ünnepelni”, meséli.

Az ortodoxok is hamar megjelentek az új Központban, posztereket függesztettek ki, és megátkozták a munkatársakat. Körbe-körbejártak nála, az otthonánál Armon HaNatzivban. „Hatalmas virágcserepeket állítottak a bejárat elé azért, hogy ne tudjam elhagyni a házat”, panaszkodik. „Már akkoriban megtanultam átugrani az akadályokat.  A pásztorunk autójának mind a négy kerekét lecsavarozták. Mindenhol ott voltak. Amikor Jemin Moschéban egy házat béreltem, addig beszéltek a tulajdonossal, amíg el nem üldözött. En Karembe költöztem egy házba addig, amíg el nem üldöztek onnan is. Azt állították, hogy misszionáriusi munkát végzek.”

Igazuk volt?

„Igen. Én evangelizálok. Hirdetem a zsidóság Jézusát. Én nem egy nem-zsidó valláshoz tartozom, értse meg. Mi zsidók vagyunk, akik hiszünk a Tanachban (Ószövetségben) és a Tanach 438 próféciájában, amelyek önmagukban alátámasztják, hogy Jézus a Messiás. Nem ünnepeljük a Szilvesztert, és nem ünneplünk Karácsonyt. Nálunk a szombat a nyugalom napja, és nem a vasárnap. Jézus megünnepelte a Mózes III. könyvének 23. fejezete szerinti zsidó ünnepeket.

Jézus egy rabbi volt

Netanel nagyon nyitott és befogadó mindenre. Mindig mozgásban van, soha nem nyugszik, a ház egyik emeletéről a másikra szökdécsel fel. Meleg hangján nagyon gyorsan beszél, és minden mondatába belesző Igéket az Írásból. Kiültünk az első emeleten egy hatalmas mandulafa alá egy kerek mozaik asztalhoz a teraszra, amit lugas fed be.

A házából a kertre nyíló kilátás minden látószögből impozáns és szép: Citrom-, olaj-, füge-, és gránátalmafák, és egy szőlőtő, amely a kert közepén egy kis medencében növekszik. A kertben egy nagyobb kemence is található azért, hogy kenyeret süssön. Csütörtök esténként mindig éjszakai idegenvezetés zajlik En Karemben. Netanel háza ebben egy központi látványosság, mely nincs szoros kapcsolatban a temető körüli harcokkal, amely a helynek további történelmi jelentőséget ad.

A ház története egyedülálló, ugyanúgy, mint a tulajdonosának története. Netanel három éve fedezte fel a helyet: egy lakószobát a felső szinten, mely egy konyhával volt összekötve. A ház lelakott állapota egy meglehetősen alacsony bérleti díjjal kecsegtetett. Amikor a földszinti rakodóteret megnézte, felfedezett ott egy csapóajtót.

Javasolta a tulajdonosnak, hogy a házat a saját költségeire renoválja, hogy olyan feltételeket teremtsen, amik mellett nem tudja elküldeni. A tulajdonos egyetértett. Hónapok alatt Netanel saját kezeivel ásta ki a ház alapjait, és lassan feltárult egy lélegzetelállító látvány: a két régi szoba XIII. századi, amelyekben feltehetőleg keresztes lovagok laktak, akik a faluban telepedtek le.

Netanel renoválta a két szobát a földszinten, márványpadlózatot rakott le, és kis heverőket helyezett el. A régmúlt maradványai a kis ablakok, és az apró vasrácsok még mindig ott állnak. Barlangnak nevezi a helyet, és minden vasárnap ott tartja a bibliaórát. „Ez a helyiség Jesua idejére emlékeztet. Amit mi itt teszünk, az ugyanaz, mint amit Jesua az ő tanítványaival tett a saját korában. Jesua egy rabbi volt. Olvasta a zsidó heti szakaszokat. Körül is metélték.”

Nem evangelizál titokban

Mialatt ott dolgozott, elhatározta, hogy megveszi a házat. Tett egy ajánlatot a tulajdonosnak, amit az nem tudott elutasítani. A pénzt egy keresztény, Izrael-barát AMZI nevű szervezet utalta át, amelynek központja Svájcban van. A szervezet célja a honlapjuk szerint „testvéreinket a Közel-Keleten imádsággal és anyagi támogatással szolgálni.” Eszerint támogatja a szervezet Netanel minden hívő tevékenységét is, és a különböző bírósági eljárásait, amelyek költségei máig 100 ezer sékelre rúgnak.

Netanel háza mindig tele van látogatókkal, akik minden előzetes figyelmeztetés nélkül jönnek. Az interjú idején ott tartózkodott az idősebb fia, foglalkozását tekintve az alternatív gyógyászat doktora, aki Aravában lakik. Egy Messiás-hívő házaspár is erre járt: a férfi egy zsidó, aki sok évet Japánban töltött, és küzdősportokkal foglalkozott, mígnem a Holt tengernél megtalálta szellemi vezetőnőjét, és közösen jutottak el Jézus szeretetéhez. Pninah Ein-Mur, az en karemi idegenvezetőnő is beugrott. Ő két hónapja ismerte meg Netanelt, és nem győzi csodálni. „Sajnálkozhatna a problémái miatt, és áldozatukká válhatna. Rachel vállalja a nehézségeket, és ezekből kivételesen nagy erőt merít.” – mondja ő.

Az interjú elgondolkodásra indítja a közeli barátait. Ellentétben sok messiási zsidóval, akik elrejtik a tevékenységüket, Netanel nem titkolja az evangelizálását. A barátai számára ez veszélyesnek tűnik, és véleményük szerint ez csak még nagyobb ellenállást vált ki. Az Arielben, Aradon, Beer Sheván élő emberek az elmúlt években sok rettegéstől és brutális erőszaktól szenvedtek.

Vannak olyanok is, akik Netanel és a muszlimok közti ellentétet növelni szeretnék. Az interneten megjelent egy kép a helyről, amelyet névtelenül tettek fel. „A messiási zsidók temető gyalázása” –  áll mellette. „E cselekedet igazolja, hogy milyen rombolást végeztek. Messiási zsidók azok, akik a sírköveket és a csontokat kiássák és kidobálják.”

Konfliktusok segítségével

Az en karemi földterületen nagy harc folyik a keresztények, a muszlimok, zsidók és a messiási zsidók között, és a harc épp csak elkezdődött. Ebben a harcban senki sem engedhet. Tegnap délelőtt kellett volna jönniük a Waqf embereinek azért, hogy a terület munkálatait előkészítsék szombatra. „Minden ilyen helyen tevékenykedünk. A Waqf-nál van egy új testületet, amely mindenre odafigyel, ami történik, mondja Abu Lil Muhammed. „Van még egy szent helyünk a városban, amelyen dolgozunk, egy temető a régi városfal mellett. Ha valaki egy házhoz a temető mellett akar eljutni, felkínálunk neki egy alternatívát. A temetőbe belépni, csak az tilos.”

Az alternatíva, amit a Waqf javasol, egy híd, ami az utca felett a házba vezet. Annak a valószínűsége, hogy nir barkati jobboldali városvezetés ehhez a tervhez építési engedélyt ad, kevés. Eközben megpróbál mindkét fél a helyzetből hasznot húzni. A muszlim Waqf az iszlám mozgalom vezetőivel való kapcsolatát felhasználva a templomhegyen is lefoglalt területeket anélkül, hogy valaki közvetített volna, és bizonyította volna az iszlám híveinek ottani tevékenységét.

Netanel e konfliktust felhasználva terjeszti Jesua tanításait. „Emberek mennek el itt alul a ház előtt, és megkérdeznek engem: ’Hogyhogy az Ön háza be van zárva? Mit tettek itt Önnel?’ Invitálom őket, hogy kerüljenek beljebb, és így tanulnak valamit a Messiásról.

Ez egy komplikált történet. Hétfőn Netanel a házának második emeleti tetején állt, ahonnan csodálatos kilátás van a tájra és az en karemi templomra, kitárta a karjait, és köszönetet mondott Istennek minden bosszúságért. „Jézus mondta, hogy „A napok végén üldözni fognak benneteket.” Engem egész életemben üldöztek. Ma tudom, hogy az én biztonságot nyújtó házamban élek. Ez Isten háza. Az ember a temetőn keresztül jön, a halál útján át, hogy életet nyerjen. Én Istent követem. Akkor is, ha a családom elhagyna, akkor is, ha nem ehetnék többet, akkor is, ha a muszlimok körülkerítenék a házat. Aki hisz, az nyer.”

Forrás: Messiási Bizonyságtétel Munkaközössége Izráelért – amzi

www.amzi.org/html/magyar.html