Sávuot, a hetek ünnepe – pünkösd
A kereszténység is ünnepli a sávuotot, a pünkösdöt, visszaemlékezve a Szent Szellem kiáradására, és a háromezer zsidó alámerítkezésére Jeruzsálemben, ahogy a Cselekedetek könyvének második fejezete mindezt elbeszéli. Az ünnep hallatán leginkább a hatalmas zúgó szélre, a tüzes nyelvekre, és a Szellem által nyelveken szóló tanítványokra gondolunk.
Ez az ünnep azonban mélyen az Ószövetségben gyökerezik. A Tóra rendelései alapján kezdetektől fogva a zsidóság három nagy ünnepének egyike (V. Móz. 16, 10. 16.). Nem lenne Pünkösd a Tórában lévő gyökerek nélkül. A Cselekedetek könyve így vezeti be a pünkösdi eseményeket: „És mikor a sávout (pünkösd) napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának.” (Apcsel. 2,1 – Károli)
Az apostolok, és a tanítványok az ünnep miatt jöttek össze, ugyanúgy, mint a Jeruzsálembe felzarándokolt zsidók. A Tóra előírta minden zsidó számára (V. Móz. 16, 16), hogy jelenjen meg sávout ünnepén Isten színe előtt Jeruzsálemben. Egy ilyen ünnep akár több milliós tömeget is jelenthetett, amely leginkább a Templom körül gyűlt össze. Az ünnep miatt voltak ott a Szellem kiáradásakor azokból az országokból, amelyeknek nyelvein hallották dicsőíteni Istent. A szétszórattatásban élő zsidóság így lett Isten dicsőségének tanúja. A párthusok, médek, elámiták (Csel. 2, 8-11) és a más népek között élő zsidók Jeruzsálemben járva-kelve saját nyelvükön hallották Isten magasztalását. Innen kezdődik el a Szent Szellem kiáradásának gyönyörű fejezete, melynek szellemi hátterét, alapjait Isten a Szentírásban már sokkal korábban lerakta.
Ötvenedik napon
„A hetedik hét után való napig számláljatok ötven napot, akkor mutassatok be új lisztáldozatot az Örökkévalónak.” (3 Móz. 23,16 – Hertz Biblia). Az újszövetségi sávuot számítása is a Mózes harmadik könyvében leírtak szerint történik. (1) A Messiásban ez az ünnep sokkal mélyebb, gazdagabb értelmet kapott, de nem vesztette el az eredeti jelentőségét, helyét.
A napokat az árpaaratás kezdetétől (az első zsenge bemutatásától), niszán hónap 16-tól kell számolni. A Tóra így fogalmaz: „Hét hetet számolj magadnak attól fogva, hogy kezdenek sarlót vinni az álló gabonába, kezdd el számlálni a hét hetet.” (V. Móz. 16, 9 – Hertz Biblia) Az aratási időszak az árpa aratásával peszáhkor vette kezdetét, és a búza aratásával folytatódik, illetve teljesedik ki. A két ünnep, a peszáh és a sávuot így fonódott össze már az Ószövetségben is.
Ötven napot kell számlálni, és az ötvenedik napra esik a sávuot ünnepe. Az ünnep neve a napok számlálásával függ össze. A sávuot héberül heteket jelent (sávuá = hét; sávuot a többesszám). (2) E név arra utal, hogy hét teljes héten keresztül, tehát 49 napig kell számlálni a napokat. Az ötvenedik nap az ünnep, a zsidó naptár szerint sziván hónap 6-a. (3) A görög név „pentecosté” (vagy pentekoszta (4)) ötvenedik napot jelenti. Innen ered a magyar pünkösd elnevezés is. (5)
Félrevezető azonban az, hogy a fordítások az Ószövetségben a hetek ünnepe kifejezést használják, és az Újszövetségben a pünkösd kifejezést. Mintha ezzel azt akarnák sugallni, hogy két különböző ünnepről van szó. Ez is az oka annak, hogy az Ó-, és Újszövetség sávuotja közti párhuzam nem élő a hívők körében. Pedig a kettő valójában egy, és az Ószövetség figyelmen kívül hagyásával nem tudja a Messiás népe igazán mélyen megérteni Isten üzenetét ezzel az ünneppel kapcsolatban.
Az ünnep a peszáh ünnepéből indul ki, mert onnan számítandó. A napok számlálása a sávuotot elválaszthatatlanul összekapcsolja a peszáhhal. Mivel a hetek ünnepe egy korszakot zár le, a Talmud egyszerűen csak zárásnak (áceret-nek) nevezi. Ezzel zárulnak le a peszáh napjai, vagyis ezzel végződik a megemlékezés az egyiptomi kivonulásról, melynek egyetlen célja a Tóra adása volt.
Nincs sávuot, Tóraadás peszáh, Egyiptomból való kivonulás nélkül. Az egyiptomi rabszolgaságból ki kellett szabadulni ahhoz, hogy elérkezhessen Izrael népe a Sion hegyhez, ahol a Tóra adta az Örökkévaló. A választott nép a kapott törvényen keresztül (613 parancsolaton keresztül) tartatott meg. Ugyanígy az Újszövetségben a Messiás halála nélkül nem lehetett volna meg a Szent Szellem kiáradása.
Mózes harmadik könyvének 23. fejezete foglalja össze az ünnepeket a Tanachban (Ószövetségben) a választott nép számára. „A Hetek ünnepével foglalkozó rész előtt hiányzik a bevezető formula („És szólt az Örökkévaló Mózeshez”) mint a többi ünnepnél, mert ezt a Tóra a peszach kiegészítésének tekintette, és nem önálló ünnepnek. A talmudi irodalomban nem sábuóth-nak nevezik rendszerint, hanem majdnem mindenütt a peszach „befejező ünnepének”… A Tóraadás volt ugyanis az egyiptomi kivonulás célja (Maimonidesz).” – írja a Hertz Biblia kommentárja.
Mit jelent a sávout, a hetek ünnepe a zsidóság számára?
A búzaaratás ünnepe
A sávuot aratási ünnep. Az Írás a II. Móz. 23, 16-ban így is nevezi chag hakatzirnak (az aratás ünnepének). Az Örökkévaló az II. Móz. 34, 22-ben így rendelkezik: „És a hetek ünnepét tartsd meg a búza zsengéjének aratásakor…” (Hertz Biblia)
Az első „gyümölcsöt”, a búza zsengéjét vitték fel ilyenkor a Templomba. A Misna így ír a zsengék elválasztásáról: „Hogyan különítik el a zsengéket? Ha az ember kimegy a földjére és először pillant meg egy érett fügét vagy egy érett szőlőfürtöt vagy egy érett gránátalmát, körülköti egy sáslevéllel és így szól: Íme, ezek a zsengék.” A búza zsengéjéből két kovászosan sütött kenyeret helyeztek a Mindenható elé hálaadásul a termésért, és ezeket lengették meg a papok (III. Móz. 23, 17). „Ezeket a kenyereket nem volt szabad elégetni, mivel az Úr megtiltotta, hogy bármi kovászos az oltárhoz érjen: „Semmi ételáldozat, amit az Úrnak áldoztok, kovásszal ne készüljön; mert kovászból és mézből semmit se füstölögtethettek az Úrnak a tűzáldozatok között.” (3Móz 2,11). Ehelyett ez a két kenyér és mellé a két bárány, mint békeáldozat képezte a sávuotkor esedékes meglóbálni való áldozatot. A pap meglengette azokat az oltár előtt előre és hátra, majd föl és le. Ezután az egészet félretették a pap számára (3Móz 23,20), és ebből készítették el azt az ünnepi lakomát, amelyet később a nap folyamán a papok elfogyasztottak a Templomban.” (6)
A nép számára nagyon fontos volt a jó termés, hiszen Isten áldása ebben is kifejeződött. A szövetségkötésnél Isten engedelmességet kér a néptől és szellemi és anyagi (mezőgazdasági) áldásokat ígér, ha a választott nép megtartja a parancsolatait (V. Móz. 28, 4.8.11.). Ezek az ünnepek egyfajta visszajelzések is voltak Istentől, Aki megmutatta szeretetét, hűségét, áldásait az új termésben. A IV. Móz. 28, 26-ban héberül jom habikurimnak (az új termés napjának) nevezi a Tóra az ünnepet. Hisz ez alkalommal mutatták be a jeruzsálemi Templomban az új kenyeret. Ekkor ettek először az új kenyérből. Az ország minden részéből a fővárosba zarándokolt a nép, s még a szekeret húzó állatokat is virágokkal díszítették.
Amikor a Messiás tanítványai összegyűltek, hogy megünnepeljék a Sávuotot Jeruzsálemben, akkor elsősorban ők is azért jöttek össze „egyakarattal” (Csel. 2,1), hogy az aratás ünnepén együtt legyenek.
Emlékezés a Sion hegyén történtekre
A zsidó hagyomány szerint sávuotkor arról emlékezünk meg, hogy Isten leszállt a Sion hegyére és odaadta a zsidóságnak a Tórát, A Tant, a tanítást, vagy ahogy a legtöbb fordítás visszaadja a törvényt.
A Templom lerombolása utáni időkben került az ünnep központjába a Tóra adás. Eredetileg az aratás ünnepe volt, de a Kr.e. III. és II. évszázadokban már találni olyan értelmezéseket, amelyek az elsődleges mezőgazdasági jelleg mellett a törvényadást is hangsúlyozzák.
Így is nevezik ezt az ünnepet: a Tóraadás ünnepe, a Mattan Torah ünnepe, vagy Zmán Mattan Toráténu, a Tóra adás ideje. A II. Mózes könyvének 19. és 20. fejezete beszéli el ennek történetét.
Kr. u. 70-ben hatalmas megrázkódtatás volt a zsidó nép számára, hogy a rómaiak lerombolták Jeruzsálemet, és a Templomot, benne a Szentek Szentjével. A Bar Kochba felkelést, mely főként Jeruzsálem visszaszerzéséért folyt, 580 ezer áldozatot követelő megtorlás követte.
Ebben a korszakban a szétszórattatásban élő zsidóság komoly kihívás előtt állt. Vagy kidolgozza a Templom és az oda kötődő áldozatok, ünnepek nélküli új „vallási rendjét”, vagy szembe kellett volna néznie azzal, hogy a szétszóródott izraeliták lassan beolvadnak a népek közé. (7) Kr. sz. 140-ben Ulában döntöttek úgy a rabbik, hogy sávuot ünnepét e történelmi esemény tükrében újraértelmezik. Így vált a sávuot ünnepében a Tóraadás igazán hangsúlyossá. (8)
A Tóra szerepe azért is felértékelődhetett, mert ebben az időszakban már nem volt Templom. A rabbik a Tórának tulajdonították azt a szimbolikus összetartó erőt, amit korábban a Templom jelentett a zsidóság számára. A Tóraadásban azt látták, hogy a fizikálisan peszáhkor megszabadított nép, melyet az Örökkévaló kihozott Egyiptomból, ezáltal lett néppé. A rabszolgasorsban élők zsidóság nem tudott mit kezdeni a szabadsággal, a Tóraadás után kapta meg azt a szellemi alapot, amiben szabaddá válhatott.
A szétszórattatás után pedig élhetett egy zsidó bárhol, csak a Tóra megtartása által maradhatott meg. Ha a világ különböző részeiből zsidók összejönnek, akik más nyelvet beszélnek, és más kultúrában élnek, akkor a Tóra a közös nyelv, és ez ível át a kultúrákon és köti össze a zsidókat. Nem véletlenül mondják, hogy „megtartjuk a Tórát, mert a Tóra tartott meg bennünket.”A Talmud is írja: „A szináji kinyiltakoztatás napja éppoly jelentős, mint a teremtés napja, mert az erkölcsi törvény léte nélkül az anyagi világ teremtése tökéletlen, sőt értelmetlen lenne.” (Sábát 88a)
Az ünnepen zsinagógákban főként a 10 parancsolatról, és a Sion hegyén kötött szövetségről emlékeznek meg ma is az erről szóló Tóra-szakaszok felolvasásával az ünnep első napján. Egész éjszaka fenn szoktak maradni azért, hogy a Tórát tanulmányozzák. A virrasztás szokását a rabbik ahhoz kötik, hogy a Sínai hegynél a dörgések és villámlások miatt az izraeliták egész éjszaka ébren voltak. A központi szakaszok mellett az Ezékiel 1-2 fejezeteit, Habakuk 3. fejezetét, és Ruth könyvét is ekkor olvassák. A hagyomány szerint a Sínai hegy virágba borult a nagy esemény tiszteletére a Tóra adását megelőzően. Ezért ma is zöld növényekkel, néhol gyümölcsökkel díszítik fel a zsinagógákat.
Mit jelent a sávuot a messiási mozgalom számára?
Az aratás ünnepe
Ha pusztán az eseményeket nézzük sávuot ünnepén, akkor nem történt más, nem volt más ünnepelni való, mint az, hogy a már megkezdett aratás kiteljesedik. Az április tájékán elkezdett árpaaratás után a termények beérésével nemcsak az árpát, hanem a búzát, és később folyamatosan más gyümölcsöket is elkezdték betakarítani Izraelben. A vetés, a fák gyümölcsei az izraeli éghajlaton teljesen beértek ekkorra, május tájékára. Innentől fogva teltek a csűrök, az aratók kinn voltak a mezőkön, az egész ország képét, az emberek hétköznapjait az aratás, a szüret, a termés betakarítása határozta meg. Munkában állt Isten népe.
A Mindenható a búza zsengéit kérte, de az Örökkévalónak később más termést is bemutattak hálaadással. „És lesz, midőn bemégy az országba, amelyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked birtokul és elfoglalod azt és lakni fogsz benne; akkor végy a föld minden gyümölcsének zsengéjéből, amelyet betakarítasz országodban, amelyet az Örökkévaló, a te Istened neked ad; és tedd kosárba és menj arra a helyre, amelyet majd kiválaszt az Örökkévaló, a te Istened, hogy ott honoljon a neve.” (V. Móz. 26, 1-2 – Hertz Biblia)
Izrael az ígéret földjének elfoglalása után ezeken az ünnepeken növekedett fel. Generációk sorába ivódott bele a jeruzsálemi zarándoklat, az aratáskori ünneplés, öröm. Ebben a „kulturális” közegben Jesua (Jézus) szavai sokkal többet jelentettek, mint amit számunkra mondanak: „Ti nem azt mondjátok-é, hogy még négy hónap és eljő az aratás? Ímé, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra. És a ki arat, jutalmat nyer, és az örök életre gyümölcsöt gyűjt; hogy mind a vető, mind az arató együtt örvendezzen. Mert ebben az a mondás igaz, hogy más a vető, más az arató. Én annak az aratására küldtelek titeket, a mit nem ti munkáltatok; mások munkálták, és ti a mások munkájába állottatok.” (Ján. 4, 35-38 – Károli)
Jesua (Jézus) ezekben az Igékben olyan képekkel fejezte ki magát, amelyekben a választott nép otthon volt. E képekben élt számukra Isten évszázados üzenete, hiszen mindhárom zarándok ünnep az aratáshoz kapcsolódott. Amikor a Megváltó ezt kimondta, akkor egy olyan szimbólum rendszerhez nyúlt, amit az Atya az Írásban, és az ünnepek által évszázadok alatt felépített, és a választott nép szívébe vésett. Az aratásról akkoriban nem lehetett anélkül szólni, hogy annak ne lett volna sokkal mélyebb jelentéstartalma.
Ha nem ismerjük az Ószövetségben gyökerező ünnepeket, akkor hagyunk elveszni egy jelképrendszert, és vele együtt Messiás szavainak, példázatainak gazdagságát, mélységét. Hisz az aratás Krisztus feltámadásával kezdődött el, és a Szent Szellem kiáradásával teljesedett ki. Sávuotkor Isten Szelleme betöltötte a tanítványokat, és még aznap háromezer lélek bemerítkezett. A Szellem kiáradása után lezárult teljes egészében a megváltás műve: minden készen állt, elkezdődhetett az aratás.
A Messiás nagy elszántsággal, eltökélten beszél még a hetven tanítványa kiküldése előtt az aratásról, aminek eljött az ideje: „Ezek után pedig rendele az Úr másokat is, hetvenet, és elküldé azokat kettőnként az ő orczája előtt, minden városba és helyre, a hová ő menendő vala. Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.” (Luk. 10,1-2) Ezek az Igék egybe csengenek Jesua (Jézus) feltámadás utáni misszós üzenetével: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket…” (Mát. 28,19)
’Menjetek el mindannyian, mindenáron, ha kevesen vagytok, kérjetek még munkásokat, mert ez most az aratás ideje! Amíg vissza nem jövők. Semmi más dolgotok nincs, csak az, hogy amit az aratás Ura elkészített, amit nem is ti munkáltatok, azt takarítsátok be a mennyei magtárakba.’ A Jesua (Jézus) parancsára megindult aratás azonban már a föld minden gyümölcsére kiterjed. „…végy a föld minden gyümölcsének zsengéjéből…” (V. Móz. 26, 2 – Hertz Biblia) szól Isten parancsolata Sávuot ünnepétől.
Szellemben itt már minden népet az Atya elé hoz Jesua (Jézus). Itt teljesedett be az Ábrahámnak tett ígéret, hogy „benned legyen áldott a föld minden nemzetsége.” (I. Móz. 12, 3 – Hertz). Az Írás több helyen említi a népeket fákként Izrael mellett (Luk. 21, 29, Neh. 8,15). Sávuot után az Atya a Messiásban már a föld minden népe között érett gyümölcsöket keresett.
A Tóra adás kapcsán a Midrásban a bölcsek adtak egy olyan értelmezést, ami előremutatott arra, hogy Isten az aratást a népekre is kiterjeszti.
Így ír a Midrás: „És mindenki a villámlásokról tanúskodik” (II. Móz. 20, 16) Nem villámlást mond az Ige, hanem „villámlásokat”. Ennélfogva mondja R. Yochanan, hogy Isten hangja, ami felzúgott, hetven hangra oszlott, és hetven nyelven szólt, így minden nép megérthette.” (Shemot Midrash Rabbah 5,9) A hetven nép említése azért jelenti a népek teljességét, mert Mózes első könyvének X. fejezete – a nemzetek leszármazásának táblázata hetven nemzet atyját említi. Ebből a hetven ősből lett az idők folyamán a világ hetven nemzete. A rabbinikus értelmezés szerint hetven nép és nyelv alatt a világ népeinek teljessége értendő.
Így a zsidó tanítók már a Tóraadásban is látták Isten nemzetekre kiterjedő kegyelmét, mely az Újszövetség sávuotján lett valóssággá.
A zsenge
Pál ugyanazokkal a jelképekkel beszél, mint Mestere. Azokkal a jelképekkel, amelyekbe évszázadok alatt annyi minden rétegződött a zsidó tudatban: “Első zsenge a Krisztus…” (1 Kor. 15, 23 – Károli)
Jézus a mag elhalásáról beszél, amikor a „szükségszerű“ halálát érzi.
„Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem.” (Ján. 12,24 – Károli) A magnak el kellett halnia, hogy meghozhassa az első gyümölcsöt, a zsengét Istennek. És ez már el volt rejtve a Tórában parancsolt ünnepekben.
A pünkösd az egyház ünnepe, innen indul az egyház története. A Vigasztalónak, a Szent Szellemnek kiáradása után háromezer zsidó lélek megtért. Az elsők, akik felvétettek a Messiás Testébe, zsidók voltak. A messiáshívő zsidók az egyház zsengéi, a búzaaratás zsengéi. Az aratás a zsidó népben indult el, és utána terjedt és terjed ki minden nemzetre egészen mostanáig. „A Hetek ünnepén két kenyeret kellett a Templomba felvinni. A két kenyér a zsidókat, illetve a nemzeteket jelképezte, akik most eggyé lettek a Messiásban a Szent Szellem eljövetelével. Az efézusi hívőknek Pál ezt írta: „Mert Ő a mi békességünk, ki eggyé tette mind a két nemzetséget (a zsidóságot és a nemzeteket), és lerontotta a közbevetett választófalat (…); hogy ama kettőt (a zsidókat és a nemzeteket) egy új emberré teremtse Ő magában…” (9) Ezt a két kenyeret egy búzából, azaz egy lisztből sütötték.
Közös jegyek a Tóra adáskor és az Újszövetség pünkösdjén
II. Móz. 19. fejezete – – – – – – – – – – – – – – – – Csel. 2. fejezete
I. A nép egybegyűjtése, körülhatárolása – együtt voltak az atyafiak, az új nemzetség zsengéje
| 12. Te pedig vedd körül a népet határsorompóval, megmondván nékik: őrizkedjetek fölmenni a hegyre, vagy annak csak szélét érinteni, mert aki megérinti a hegyet, halállal vész. |
1. És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának.
|
Nem olvasni arról, hogy az apostolok, tanítványok ebben az időben mindnyájan együtt voltak. Az ünnepre való összegyűjtésük Isten akarata, és kegyelme volt. Tágabb értelemben az Újszövetség pünkösdjén a Jeruzsálembe felzarándokolt zsidóság is össze lett gyűjtve, hogy a nemzetekből, az akkori világ minden tájáról érkezve valamelyest már a népeket is képviselje, akikre innentől Isten Szelleme ugyanúgy kiáradt. A Messiáshoz sávout napján megtért lelkek aztán egy-egy messiási gyümölcsként eleveníthették meg az országaikban a környezetüket.
II. Egy akarattal voltak együtt
| 8. És az egész nép egy akarattal felele és monda: Valamit rendelt az Úr, mind megteszszük. És megvivé Mózes az Úrnak a nép beszédét. | 1. …mindnyájan egyakarattal együtt valának |
III. Természeti jelenségek – tűz, szél, zúgás, villámlások
| 16. És történt a harmadik napon, midőn felkelt a reggel, voltak mennydörgések és villámlások és nehéz felhő volt a hegyen és a harsona hangja igen erős volt és megdöbbent az egész nép, amely a táborban volt. 18. És Szinaj hegye füstölgött egészében, mivel leszállott reá az Örökkévaló tűzben és felszállott füstgomolya, mint a tűzhely füstje és rengett az egész hegy igen nagyon. |
2. …hirtelen zúgás támadt a mennyből, mintha erős sodró szél jönne, és az betöltötte az egész házat, amelyben ültek.
|
Isten ugyanabban az időben ugyanazokat a jeleket, és csodákat adta. Sínai hegyen Isten hatalma szállt le, és Isten hangja szólt a tűz, a mennydörgés, és a felhő közül, amely félelmet keltett a zsidó népben (II. Móz. 19, 16. 19; V. Móz. 5, 22-26). Az újszövetségi sávuoton is Isten Szellemének ereje ereszkedett le hatalmas erővel. Beteljesedett a Joel próféciája (Joel 2, 28-32). Nem félelmet váltott ki mindez, hanem kíváncsiságot (Csel. 2, 6). Isten Szelleme tűznyelvek formájában láthatóan nyugodott meg a tanítványokon. Ennek köszönhetően nagy tömeg verődött össze, és közülük tért meg háromezer lélek. A zsidó bölcsek a Tóraadás kommentárjaiban olyan természetfeletti eseményekről is írnak, melyek az Újszövetség sávuoti eseményeinek leírásakor tűnnek fel: „A Tóra adása alkalmával Izrael gyermekei nemcsak hallották az Úr hangját, hanem látták is a hangok hullámait, amint előbukkannak a Mindenható ajkairól. Úgy jelentek meg, mint valami tüzes anyag. Minden parancsolat, amely elhagyta Isten száját, körüljárta az egész tábort, majd személy szerint minden zsidóra leszállt.” – szól a Midrás.
IV. A nép megszentelése
| 14. És leszállott Mózes a hegyről a néphez, és megszentelé a népet, és megmosták ruháikat. |
3. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. |
Isten már az Ószövetség sávuotján is megszentelte a népet. Ez egy „külsőleg” történő megszentelés, megtisztítás volt. Az Úr megparancsolta az egész népnek, hogy mossák meg a ruháikat, és hogy ne közeledjenek nőhöz (III. Móz 19, 15). Noha a nép nem mehetett fel Mózessel a hegyre, mert nem bírta volna Isten jelenlétét, az Örökkévaló mégis megtisztította őket.
A Szent Szellem kiáradásával a megszentelés „belsővé” vált, Isten Szelleme a testünk templomába költözött. Isten kiáradó hatalmában, erejében úgy tűntek el, oldódtak fel, és semmisültek meg a tanítványok, mint Mózes a Sion hegyén. A Krisztusban megváltott, és ezáltal szabadokká lett tanítványok a szabadulás első pillanatától (a megváltástól) eljutottak a szabadulás teljességéig: a Szellem által a szívek hústáblájára írt törvényéig. Amit a Sínai hegynél kövekre írt fel az Örökkévaló, azt Jesua (Jézus) halála után sávuotkor a szívekbe írta bele (Jer. 31, 33)
V. Választott nép
| 5-6. Most tehát, ha hallgatva hallgattok hangomra és megtartjátok szövetségemet, akkor értékes kincs lesztek számomra az összes népek közül, mert enyém az egész föld. És ti lesztek számomra papok birodalma és megszentelt nép! | 9-10a. Ti ellenben választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy annak erényeit hirdessétek, aki titeket a sötétségből az ő csodálatos világosságára elhívott. Ti egykor nem voltatok nép, most Isten népe vagytok. |
Mózes a Sávout előtt három nappal adta át Isten üzenetét a népnek: ha hallgatok Rám, „…lesztek számomra papok birodalma…”. Papok, akik Őt képviselik, Őt hirdetik a nemzeteknek. Innentől számíthatjuk Izraelt, mint Isten megszentelt, felkent, és elhívott népét.
Jesua (Jézus) ugyancsak Sávout előtt adta a missziós parancsot, amivel már jelezte, hogy a világ minden részére el kell menniük az apostoloknak, és vinniük kell az örömhírt. Pünkösd napjától beszélhetünk Isten egy új, felkent népéről, akik „…egykor nem voltatok nép, most Isten népe vagytok…“. Innentől indul el e „szent nemzet, megtartásra való nép” története.
A Szellem és a Tóra
A Tóra adása és a Szellem „adása” a párhuzamos események, és az időbeli egyezés mellett még egy ponton elválaszthatatlanul összekapcsolódnak. Ez az összefüggés teszi világossá számunkra, hogy a Tóra és a Szellem tulajdonképpen egy lényegű. Jeremiás próféta így szól erről:
„Hanem ez lesz a szövetség… …Tórámat az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek.” (Jer. 31, 33) (10)
Ezékiel próféta pedig így szól:
„…és szellememet adom belétek és odahatok, hogy törvényeimben járjatok, rendeleteimet őrizzétek és megtartsátok.” (Ezék. 36,27 – Hertz Biblia)
E próféták szerint a Szent Szellem azért adatott, hogy Isten elhelyezze a Tórát, a törvényt a hívők szívében. Ha ez igaz, akkor a Szellemnek és Isten Tórájának egyeznie kell. Mindkettő egy lényegű is, hiszen mindkettő ugyanannak az Egy Istennek ajándéka.
A Szent Szellem azért költözött a testünk templomába, hogy képessé tegyen minket arra, hogy Isten parancsolataiban járjunk, és megtartsuk az Ő rendeléseit.A Tóra nem helyezkedik szembe a Szellemmel, nem lehet Vele ellentétes. Pál azt mondja: „A Szellemnek gyümölcse ellenben: szeretet, öröm, békesség, hosszútűrés, jóságosság, derékség, hűség (hit), szelídség, önuralom. Az ilyenek ellen nincs törvény.” (Gal. 5, 22-23 – Csia Lajos ford.)
A Szellemnek tehát ugyanaz a lényege, mint a Tórának. A Szellem Isten teljes kifejeződése, ami bennünk lakik. Így lehet az Úr a mi Istenünk, és lehetünk Isten fiai, követői. Ezt már a Sínai hegyen is kifejezésre juttatta Isten, és ezt erősítette meg a Csel. 2. fejezete szerint Pünkösd napján. A Tóra szívbe ültetése ment végbe. Isten újra odaadta a Tórát, egészen másként. „… mert a Krisztus Jézusban az élet Szellemének törvénye megszabadított téged a vétek és halál törvényétől.” (Róm. 8,2)
1. Bár a kereszténységben a naptárreform miatt máskorra esik a húsvét ünnepe, így az ötvenedik napon tartandó pünkösd is más napra esik.
2. A Tóra öt könyvét (és a Haftárákat) tartalmazó, és magyarázó Hertz Biblia is „Hetek ünnepeként” fordítja, kommentálja. De más Bibliák is így fordítják pl. a Károli, Kecskeméthy fordítások legtöbb helyen így adják vissza. (pl. II. Móz. 34, 22-ben, vagy a V. Mózes 16, 10-ben.)
3. Izraelben ez egy napos ünnep, a diaszpórában (szétszóratatásban) élő zsidóságnak két napos.
4. A marhakereskedőknek az a csordából az 50. szarvasmarhát kellett leadnia exportnál adóként. A „pentecoste” szó az erre szolgáló görög kifejezés volt. Később az arány rosszabb lett (nem csupán az ötvenediket kellett leadni), de az adó megnevezésére továbbra is használták.
5. A görög nevet vették át más nyelvek is, az angol (Pentecost) és a német (Pfingsten) is.
6. Kevin Howard – Marvin Rosenthal: Az Úr ünnepei, Új Spirit Könyvek, Budapest, 2010, 97. oldal
7. A zsidóságnak erről az időszakáról ír Jurek Schulz: A zsidó Jézus című írásában, mely a www.amzi.org/html/magyar.html honlapon is megtalálható.
8. Az ünnep új tartalommal való megtöltésének alapját az is adta, hogy a rabbik kiszámították, hogy a Tóra adás időpontja sávuot ünnepére esett.
9. Kevin Howard – Marvin Rosenthal: Az Úr ünnepei, Új Spirit Könyvek, Budapest, 2010, 21-22 oldal
10. Az eredeti héber szöveg itt a Tóra szót használja.
Felhasznált irodalom:
1. Hayim Halevy Donin: Zsidónak lenni – Göncöl kiadó, 1998, 220-221 oldal
2. Naftali Kraus: Zsidó ünnepek – A haszid legenda tükrében, Az ősi forrás sorozat (4) – Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület kiadása, 1994, 31-53 oldal
3. Hertz Biblia ide vonatozó részei
4. Raj Tamás: A savuot ünnepe (www.zsido.hu)
5. Sávuot, a törvényadás ünnepe /Részlet Oláh János: Judaisztika I. c. könyvéből/ (www.lauder.hu)
6. Kevin Howard – Marvin Rosenthal: Az Úr ünnepei, Új Spirit Könyvek, Budapest, 2010, 11-25, 95-111 oldal
7. Werner Mücher: Az Úr ünnepei – Evangéliumi Kiadó, 2001, 30-36 oldal
8. Shavuot and Pentecost (www.yeshuarabbi.com)
9. David H. Stern: Jewish New Testament Commentary (A zsidó Újszövetség magyarázata) – ide vonatkozó kommentárok
10. Feste Israels mit messianischer Haggada, Hanspeter Obrist (Hrsg.), amzi, Brunnen Verlag, Basel und Giessen, 2006, 18-23. oldal
11. Coulson Shepherd: Zsidó ünnepek, 2002, „Jó Hír” Iratmisszió, 65-71 oldal
Az írás Jurek Schulz jegyzetének és észrevételeinek felhasználásával készült.
Felhasznált Bibliafordítások:
Hertz Biblia (Mózes öt könyve és a haftarák); Csia Lajos Újszövetség fordítása (A puszta létnél többet); Károli Biblia; Kecskeméthy István Bibliafordítása.
