David H. Stern gyöngyszemek (szukkot, hannukka, peszáh)

 

A Jewish New Testament című Újszövetség fordítása azzal a céllal készült, hogy nyelvi eszközök segítségével helyreállítsa az újszövetségi írások zsidó kulturális és vallási kontextusát. Ez a fordítás egyelőre csak német és angol nyelven olvasható. A szerző engedélyével ízelítőül néhány részletet választottunk János Evangéliumából, és a szerző által az Újszövetség ezen fordításához készült kommentárból, amelyek rávilágítanak a Tanach (Ószövetség) és az Újszövetség kulturális és tartalmi összefüggéseire és segítenek abban, hogy – mind zsidók, mind keresztények – felismerjük közös gyökereinket nemcsak az Írásokban, hanem a két közösség által ma is gyakorolt szertartásokban, ünnepekben

A kereszténység és zsidóság kapcsolatában gyakran felmerülő érv, hogy maguk az újszövetségi írások “vádolhatók” zsidó- ellenességgel. Különös gyakorisággal hangzik ez el János evangéliumát illetően.

Gyöngyszemek a Jochanan (János) szerinti evangéliumból…

1. “Az ünnep Hosáná Rábbá nevű napján pedig felálla Jesua (Jézus) és kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám és igyék, Aki hisz énbennem, amint az Írás mondotta, élő vizek folyamai ömlenek annak belsejéből” (Jn 7,37).

Kommentár:
Az ünnep nagy és utolsó napján: Hosáná Rábbá, szó szerint: az utolsó napon, az Ünnep napján! A görög “megalé” szó a héber “rabba” szónak felel meg.

Ez a szukkot (vagyis a sátorok ünnepének) hetedik, utolsó napja, és egyben az ünnep csúcspontja is.

Az ünnep hét napján egy kohén (pap) vizet hozott a Siloah (Siloám) tavából egy arany korsóban, melyet a kohén ha gadol (fõpap) az oltár tövében lévő medencébe öntött. Mindez az esőért mondott imát szimbolizálta, amelyet a következő napon (S ´mini Aceret) napján kezdtek el. De a vízhordás ceremóniája a Ruach HaKódes, vagyis a Szent Szellem Izraelre történő kiáradását is szimbolizálta. A rabbik ezt a szokást az Ézsaiás (Jesaja) 12,3-mal kapcsolták össze: “Örömmel merítetek az üdvösség kútforrásából”.

A hetedik napon, a víz kiöntésének szertartásával együtt a kohének arany trombitákat fújtak meg, a léviták (levi´im) szent énekeket énekeltek, az egyszerű emberek pedig meglengették a “lulávot” (fűzfa, il pálmaágak), és “Hallél” zsoltárokat énekeltek, amelyek közé tartoznak a következő versek is: Zsolt 118,25-27)

A szavak: “Ments meg minket!” vezettek el oda, hogy az ünnep utolsó napját Hosáná Rábbá néven hívják, vagyis a “nagy hosanna” napjának.

Ennek az imádságnak messianisztikus felhangjai is voltak, ahogyan ez akkor is megnyilvánult, amikor Jesua bevonult Jeruzsálembe, nem sokkal halála előtt.

Ez a bűntől való megszabadulás imádsága is volt, hiszen Hosáná Rábbá volt az a nap a zsidó ünnepkörben, amikor valaki még a legutolsó lehetőségként bocsánatot nyerhetett bűneire.

Ros Hásáná napján azt kérjük, hogy nevünk legyen beírva az Élet Könyvébe (Jel 20,12). Jom Kippurkor azt reméljük, hogy beírt nevünk elpecsételtetik. Ám a zsidó hagyomány szerint bűneink bocsánatának lehetősége egészen a Hozsánna Rabba napjáig fent áll.

“Kapcsolat áll fenn a Ruach HaKódesh birtoklása és az eksztázis, vagyis a vallási öröm között, ez látható a víz merítésének szertartásában is (Szimchat Bét HaSoevá – vízmerítés ünnepe), a szukkoth ünnepén.

A Misna szerint, ha valaki még sohasem látta ezt a szertartást, amelyet zene, tánc, és éneklés kísért, még sohasem látott igazi örömet. (Szukkoth 5,1). Erről az ünnepről tartották azt is, hogy ennek idején a résztvevők egyenesen a Szent Szellemtől nyerték az inspirációt. A Szent Szellemet pedig csak az birtokolhatja, akinek szívét vallási öröm tölti el (Jeruzsálemi Talmud, Szukkoth 5,1,55a). Encyclopedia Judaica 14,365.

Ebből a szakaszból érthetjük meg azt is, hogy Jesua és tanítványai, mint minden más zsidó, tiszteletben tartották a zsidó hagyomány részleteit és nem mindent tekintettek pusztán “emberi hagyománynak”. A vízöntés szertartását sem a Tanach, hanem a Misna részletezi.

Ennek az eksztatikus vízöntésnek, trombita fújásnak, pálmalevelek lengetésének, zsoltárok mondásának és a bűnbocsánatot kereső emberek örömének kellős közepén, és a papság 24 rendjének jelenlétében (lásd Lk 1,5) kiáltott fel Jesua a Templom udvarában:

“Aki szomjúhozik, jöjjön hozzám és igyék! Aki Bennem hisz, annak belsejéből élő vizek folyamai áradnak”

Mintha mindezzel ezt mondta volna: amiért imádkoztok, Bennem teljesedett be!

(David Stern: Jewish New Testament, Commentary to John 7,37. Pp.:179.)

2. ”Lőn pedig Jeruzsálemben a templomszentelés (Chanukka) ünnepe, és tél vala. És Jesua (Jézus) a Templomban, a Salamon tornáczában jár vala.” (Jn 10,22-23).

Kommentár:

A templomszentelés ünnepe nem más, mint a poszt-bibliai zsidó ünnep, a Chanukka. Maga a chanukka szó “megszentelést”, megtisztítást jelent.

A Chanukka története Jesua előtt 164-re megy vissza, amikor a makkabeusok győzelmet arattak IV. Antiochus szír uralkodó felett. A János evangéliumában szereplő említés a legkorábbi írott forrás erre az ünnepre vonatkozóan, hiszen a Tanach (Tóra, Próféták és Írások), vagyis az Ószövetség könyvei erre az időre már teljességükben elkészültek. Egyedül Dániel könyve utal prófétikusan erre az ünnepre. Az apokrif Makkabeusok könyve (I.-II.-III.-IV.) tartalmazza ezen események történelmi leírását.

Az Egyiptomban legyőzött Antiochus a veresége feletti keserűségét élte ki Judea megtámadásával, útja során férfiakat, nőket, gyermekeket mészárolva. Elfoglalta a jeruzsálemi templomot is. A templomból elhurcolta az arany menórát és templomi edényeket, és az Izrael Istene iránti megvetését kifejezendő, disznót áldozott fel a Templomban Zeusz tiszteletére. Megtiltotta a zsidó nép számára a körülmetélkedést, a Sabat megtartását és a kóser étkezési szabályok gyakorlását.

Megparancsolta, hogy a Templomban egyedül disznókat szabad áldozni. Õ maga is megfőzött egy disznót a Templomban, levét pedig a szent Tóra tekercsekre öntötte. A szír katonáknak pedig megparancsolta, hogy ezeket az Istenkáromló rendelkezéseket tűzzel-vassal tartassák be a néppel.

Egy napon, amikor Modi ´in városában egy szír katona egy Mattitjahu haMakkabi (a makkabi szó kalapácsot jelent) nevű papot és családját arra kényszerítette, hogy disznót áldozzanak, Mattitjahu megölte az első zsidót, aki engedett a kényszernek, majd végzett mind a szír katonával, mind kíséretével. Így kezdődött a lázadás. Mattitjahu halála után fia, Jehuda (Júdás) vette át a zsidó felkelés vezetését és vezette győzelemre az először gerilla harcot vívó, majd nyílt háborút folytató zsidókat.

Kiszlév hó 25-ik napján a Templomot újra Istennek szentelték, és új oltárt állítottak fel. Újra meggyújtották az “örökmécsest” (nér támid), de csak egy napra való megszentelt olíva olajat találtak. A Makkabeusok 2. könyve számol be arról a csodáról, miszerint az olaj mégis nyolc napon át égett, amely idő éppen elegendő volt arra, hogy előállítsák az állandó égetéshez szükséges mennyiséget.

Ezért tart a Chanukka ünnepe nyolc napon át.

A Biblia nem említi pontosan Jesua születésének napját, talán éppen azért, hogy ne a napot, hanem a Személyt imádjuk, aki eljött. Érdekes azonban, hogy a korai Jézus-hívők kapcsolatot láttak a Chanukka és a Messiás születése között. Maga Jesua vont párhuzamot a földi Templom épülete és saját teste között. “Romboljátok le a Templomot és én három nap alatt felépítem azt.”

“Így tehát a 3. évszázad végétől kezdve a december 25-ét, vagyis a kiszlév 25-ének megfelelő, római naptár szerinti napot fogadták el a nyugati egyházban a karácsony ünneplésére.”

A Jochanan szerinti beszámolóból tehát az derül ki, hogy bár a Chanukka nem tartozott a kötelező zarándok ünnepek közé, Jesua mégis felment a jeruzsálemi Templomba ezen az ünnepen…

(David Stern: Jewish New Testament, Commentary to John, pp.: 186.*)

3. “Széder-tál” “Közel vala pedig a peszách (húsvét), a júdai (zsidók) ünnep(e)”. Jn 6,4.

a.) A peszách nevét a magyar fordítás az ünnep körül később kialakult böjti szokásokból fakadóan fordította. Más, nyugati nyelveken nem történt ilyen fokú változtatás, eltérés az eredeti héber szótól.

b.) A “júdai” ünnep, inkább mint a “zsidók” ünnepe. Jochanan (János) ezt az kifejezést az ünnepekkel kapcsolatban többször említi (2,13, 7,1-3). A hangsúly ezeknél a zarándok ünnepeknél nem azon van, hogy ezek zsidó ünnepek voltak, hanem azon a tényen, hogy a Tóra megparancsolta minden zsidó férfi számára, hogy menjen fel arra a helyre, amelyet Adonáj, a te Istened kiválaszt (5 Móz 16,16). Ez a hely pedig a Júda-beli Jeruzsálem lett.

Gyakran elhangzik a vád különösen Jochanan (János) evangéliumával szemben, hogy az a “zsidókat” nemcsak negatív, barátságtalan és hamis módon ábrázolja, hanem gyakran a könyv szerzőjével szemben hangzik el, hogy a “zsidókat” mint csoportot és mint egyéneket, gyűlölte. Végül is, a legtöbb fordítás szóhasználatával élve, nem a “zsidók” voltak-e, akik “üldözték Jézust) (Jn 5,16), akik “annál inkább keresték, hogyan ölhetnék őt meg” (5,18), “zúgolódtak ellene” (6,41), ismét: “keresték, hogyan ölhetnék meg” (7,1), ők okozták, hogy ne merjenek Jézusról beszélni, mert “féltek a zsidóktól”(7,13, 19,38, 20,19), “ellene beszéltek” (8,22, 48,52,57), “nem hittek neki” (9,18), “köveket ragadtak, hogy megöljék őt” (10,31, 11,18), és azt mondták, hogy a zsidók törvénye megköveteli, hogy Jézusnak meg kell halnia” (19,14).

Ha ez igaz lenne, akkor nem fogadhatnánk el, hogy az Újszövetség Istentől ihletett írás, ezért nem irányadó emberi viselkedésünk számára.

Ezt a kérdést az az érv sem tisztázhatja, hogy az évszázadokon át milyen súlyos példáit láthattuk az antiszemitizmusnak. Én a Jochanan (János) evangéliumát azzal védeném meg, hogy bemutatom: az ellentéte az igaz: Jesua és a Jochanan szerinti irat elítéli az antiszemitizmust.

Azzal szeretnék érvelni, ahogyan a “zsidók” szó helyén álló “ioudaioi” görög szó értelmezhető nyelvészeti, történelmi és kulturális összefüggésében. Szeretném megvizsgálni, hogy a “zsidók” fordítás valóban megállja-e a helyét.

Malcolm Lowe “Kik voltak a “Ioudaioi” című cikkében (Novum Testamentum, 18:2, pp.101-130) írt elemzése közelebb vezet bennünket ahhoz, hogy erre a kérdésre megnyugtató választ kapjunk.

Lowe érvelése szerint a Ioudaioi görög és a mögötte álló héber “jehudim” szónak három, egymástól jól megkülönböztethető jelentése állapítható meg:

a). Júda törzsének tagjai: (héb.: j´huda, gör.: iouduas)

b) a zsidó vallás követői, i.e.:zsidók

c) A Júdában élő vagy onnan származó emberek (héb.:J´huda, gör:, Ioudaia).

Bár a ´Ioudaioi” szó mai használatában csak a második esetre értendő (a zsidó vallás követőire), Jesua (Jézus ) idejében mindhárom jelentés lehetséges volt. Az evangéliumokban és az Apostolok Cselekedeteinek első nyolc fejezetében a “Ioudaioi” majdnem minden esetben a “Júda-beliekre”, és nem a zsidó népre általában utal. A fent említett könyvekben a “Ioudaioi” görög szó a legtöbb esetben a Júdában élőket különíti el a galileai vagy más illetőségű zsidóktól. Hiszen, ha alaki abban a korban a zsidó vallásra akart utalni általában, akkor kivétel nélkül az “Izrael népéből való”, “izraelita” kifejezést használta. Ennek jó példáit találjuk a Misnában csakúgy, mint az Újszövetségben (Róma 9-11, Ef 2,12).

A Júdában élő zsidóságra jellemző volt, hogy sokkal elkötelezettebben követték a judaizmusnak a két Jeruzsálem köré csoportosult vallási párt (a p´rusim – farizeusok, és a c´dukim – akik közé tartozott a kohaniták nagy része). Tehát rendkívül lényeges hangsúlyoznunk, hogy a Júda-beli zsidóság, sőt ezeknek is csak csoportjai voltak azok, akik élen jártak a Jesua (Jézus) tanításainak való ellenállásban, ahogyan erről a Jochanan (János) beszámol.

Jewish New Testament Commentary,

copyright 1992 by David H. Stern.

Published by Jewish New Testament Publications, Inc.

P.O. Box 615, Clarksville, Maryland 21029, U.S.A.

 

Forrás: Dániel Csoport – www.danielcsoport.hu