Sabbat, a nyugalom napja

 

A szombat jelkép a zsidóságban, egy olyan pont, ami többé-kevésbé még mindig közös élmény, és összeköti a választott népet. Izraelben járva még mindig azt tapasztalja az ember, hogy az ország megáll egy napra sabbatkor. Még akkor is, ha sok a világi életet élő zsidó, aki már lazábban kötődik a vallási tradíciókhoz. Az Örökkévaló úgy rendelkezett, hogy örök jel legyen ez közte és a népe között (II. Móz. 31, 13-17; vö. Ez. 20, 12). Ez a jel kifelé, a világ felé jelzés egy mély és titokzatos összetartozásról az Örökkévalóval.

Érdemes számba venni, hogy az Úr napjáért a zsidóság milyen áldozatot hozott. Anyagi ráfordításokat, szellemi erőket szentelt arra, hogy megtarthassa a szombatot. A keresztény Európában a zsidóság szombattartása a különböző korokban és országokban nem volt olyan magától értetődő. Hisz a szombat nem esett mindig munkaszüneti napra. A munkát, a foglalkozást úgy kellett választani, a munkarendet, az életvitelt felépíteni, hogy az ember a szombatot megtarthassa. Ez időnként komoly lemondást is jelenthetett, vagy szembeállást az adott kor és társadalom törvényeivel.

De ha visszamegyünk a bibliai időkbe, ott is láthatjuk, hogy Isten népe a szombatba és az ünnepekbe „fektetett bele”. Időt, energiát, anyagiakat, hogy az Úrral lehessen. Az áldozati állatok, a tized, a zsengék bemutatása, a szombatok méltó megünneplése és az évi három  jeruzsálemi zarándoklat valószínűleg a legtöbb zsidó családnak olyan anyagi, időbeli megterhelést jelentett, hogy emellett valószínűleg „már nem tudtak elmenni nyaralni”. Ilyen áldozatok meghozatala mellett nem tudtak a saját kedvtelésüknek élni, illetve az Örökkévaló és az Ő akarata, ünnepei volt a „kedvtelésük”. Valóban mindenüket Isten ünnepeibe, az Istennel való találkozásokba „fektették”.

De ha ma az ember ellátogat egy szombatnyitásra az utána következő vacsorán bőséget fog tapasztalni, amivel Istent tisztelik meg. Még az olyan otthonokban is igyekeznek ilyenkor a legjobbat az asztalra tenni, ahol amúgy szükséget szenvednek. Ezek pedig csak külsőségek, de aki törekszik a szombat megszentelésére, az igyekszik a nyugalom hátterét, a szombat méltóságát is megadni. Nagy áldás ebben a méltóságban megtartani a szombatot, ezt a méltóságot megkeresni, visszaadni ennek a napnak.

A zsidóság számára a szombat szent. Egy elválasztott sziget, ami más mint a többi nap. Sziget az időben, vagy az időtlenség szigete. Az élet világi körforgása megáll, és az ember Istennel igyekszik egyesülni, együtt lenni, Aki az időtlen. Ez a nap különleges, megszentelt, elválik a többitől. Maga a szent szó is pontos értelmét tekintve elválasztást, elkülönítést jelent. Így

(1) a zsidóság (el)választott (=szent) nép, hogy hirdethesse az Egy Isten hitet az összes nemzetek között. A világ összes népe között ő így lehetett szent nép, elkülönített nép, egy egyedülálló szerepre elrendelt nép.

(2) Földrajzi dimenzióban a zsidóság számára a Templom szent. Ez az áldozatbemutatás, az Istennel való találkozás, a jom kippuri bűnbánat, a szukkoti öröm helye. Az erre rendelt hely, elkülönítve, elválasztva Izrael földjenek többi helyétől. A szent hely.

(3) Az idő síkján pedig a szombat szent. Az egész héten ez az egy nap. Ahogy a Templom térben elválik minden más helytől, ahogy a zsidó nép teremtése óta elkülönül minden más néptől, úgy a szombat az időben elválik a többi naptól. Szent nap.

„Emlékezzél meg a szombat napjáról, hogy megszenteljed.” (Ex 20, 8)

Az egész napot válaszd el, hogy szent, elkülönített lehessen Isten számára. „Hat napon át dolgozzál és végezd el minden munkádat.” (Ex 20, 9). Ezeken a napokon találkozik az ember Istennel hosszabb-rövidebb ideig, de a szombat napján együtt van vele. De az, hogy „hat napon át dolgozzál…” – ugyanúgy érthető parancsként. Ez a dolog egyik része. Az igazi szombathoz szükség van a hat tevékeny napra. A hívő ember akkor élhet teremtő életet, ha a két dolog – a hat tevékeny nap és a hetedik megszentelt nap – összekapcsolódik. Ezt a tanítást a tízparancsolatban a teremtő Isten adja: “Mert hat napon alkotta az Örökkévaló az eget és a földet, a tengert és mind ami benne van és megpihent a hetedik napon; azért áldotta meg az Örökkévaló a szombat napját és megszentelte azt.” (Ex 20,11). Ha teremtő életet akarsz élni, ha Isten társa akarsz lenni a teremtésben, akkor hat napon át munkálkodjál, de a hetedik napon pihenj, és szenteld meg azt. Isten az mondja a hetedik napra, hogy ’pihenj meg Bennem. Szakadj ki, és távolodj el a dolgaidtól, térj vissza hozzám, nyugodj meg Bennem.’ Így teremtő, alkotó életet tudsz élni, mert elfogadója, része vagy a rendnek, amit Isten hozott létre.

Ha az ember Istennel jár, és a teremtés rendjében él, az Alkotóval létre tud hozni fizikai alkotásokat, a munkája gyümölcseit, vagy a családja felett lehet jó gondviselő, de legfőképpen szellemi teremtést hozhat létre másokban és magában az örök életre.

A világ, a sötétség úgy kínálja hamisan a sikeres életet, hogy mindent elkér. Az ember dolgozzon minden nap, hogy szerezzen minél többet. Ha pihen is, csak úgy, hogy ne nyugodjon meg. Ha a testet regenerálja, csak úgy tegye, hogy a lélek ne jusson táplálékhoz. Ha pihen is, azon járjon az esze, mit kell a szombati nap után csinálni. Nem véletlenül szól leleplezően Isten a hamis, nem szívből megtartott szombatokról: „Mikor múlik el az újhold, hogy eladhassunk gabonát, s a szombat, hogy kibocsáthassuk a búzát, megkisebbítve éfát és megnagyobbítva a sékelt és meggörbítve a csalárd mérleget!” (Ámosz 8, 5)

 

Ám a világ egy másik végletet is kínál, hogy pihenjen hosszan, huzamosan az ember, és tunyuljon is el, keressen pótcselekvéseket, uralkodjon a test a pihenésben. Ne csak kikapcsolódjon, hanem kikapcsoljon, kiüsse magát, kábítsa el magát alkohollal, vagy kábítószerrel, „pihenjen meg” olyan élvezetekben, amiknek a rabjává lesz. Vagy egyszerűen legyen a Tv, internet rabja, és kopjon el minden világossága és vágya az Istennel való találkozásra. Csak az isteni rend ne érvényesüljön, mert akkor az ember teremtő életet él a Mindenhatóval.

A szombati pihenő parancsa, az Úr napjának megszentelése nem könnyen betölthető parancs, ha az ember igazán mélyen meg akarja érteni és élni azt, amit Isten ezzel ajándékozni akar a követőinek.

A zsidóságban a tízparancsolatot kétfelé osztják. Az első öt parancs az első rész, ami lényegében az Istennel szembeni kötelességeket foglalja össze. A második öt parancs – ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj stb. – az embertársakkal szembeni kötelességeket foglalja össze. A szombat megtartása az Istennel szembeni  kötelességek közé tartozik. A „haszna” és az áldása nem látszik azonnal szembeötlően. Első látásra egyszerűnek tűnik, mint pl. az a parancs, hogy bálványok nélkül egyedül az Örökkévalóra figyelve éljünk. De ahogy a többi parancsolat is kinyílik és mélyül, ha a hívő ember igyekszik betölteni, így a szombat napja is a hét hetedik napjából Isten megszentelt napjává válhat, ha megszenteli, különválasztja.

Az ember hajlamos mindig kevesebbet érteni és adni, mint amit Isten kér. Mert az Örökkévaló itt egy napot kér. Nem órákat vagy az összegyülekezés idejét. Noha a Mindenható akarja, hogy az övéi gyűljenek össze, és a megszentelt nap fontos része az összejövetel (III. Móz. 23, 3). De az életre vivő parancsolatban Isten egy teljes napot kér.

A Tan (Tóra=Mózes öt könyve) azt az útmutatást adja, hogy az Istenfélő ember tizedet adjon Isten munkájára a jövedelméből. Az időből Isten többet kér. A hét napjainak átadott imádságai, összejövetelei mellett egy teljes napot mindenképpen. Az időből legalább „hetedet” kell adnunk. Ahogy a tizeddel, úgy a „heteddel” is meg lehet csalni Istent. Az ember valahogy hitetlenségben lévén úgy gondolja, hogy neki ez a heted hiányozni fog, és szükséget fog szenved, ha odaadja. Mózes idején a pusztában már megnyilvánul ez az emberi gondolatmenet, amikor a mannát adja Isten (II. Móz. 16, 22-30). Izrael fiai egyszerűen nem hiszik el Mózesnek, hogy nekik a szombat megtartásából nem lesz káruk.

Mi sem hisszük el, és sokszor abban bízunk, hogy következmények nélkül marad, ha nem tartjuk meg a sabbatot. A Tan (Tóra) Izrael földjével kapcsolatban azonban érdekes tanítást ad. Azt írja (III. Móz 25.), hogy az ember ne vesse be a hetedik évben a földet. Legyen pihenő a földnek a hetedik év. Kapjon „hetedet” a föld is. Mindez első pillantásra talán fennkölt isteni parancsnak tűnik, de a Jeremiás könyve leírja, hogy a babiloni fogság idején valóban lepihente a föld azokat a szombatéveket, amiket nem adtak meg pihenőként a zsidók (II. Krón. 36, 21 vö. III. Móz. 26, 34). Az Örökkévaló számon kérte a népen a be nem tartott parancsolatokat. Minden hívő ember tudja, hogy ha paráznaságban él, vagy lop azt számon fogja kérni Isten. Így próbál ebbe nem beleesni. A szombat dolgában, a megszentelt hetedik nap dolgában azonban homály ül sokszor a hívőkön.

Látni a Messiás Testében nem egy példát arra, hogy azok, akik a más munkájuk miatt huzamosan „nem tudtak” időt szakítani Istenre a hetedik napon, sokszor hogyan pihenik le egy testi vagy idegi kimerültség vagy betegség miatt az elmulasztott szombatokat egyszerre. A hívő ember általában azt hiszi, hogy a sabbati nyugalom egyik leginkább elavult parancs, vagy legalábbis a legkisebb következményekkel kikerülhető. De Isten nem helyezte volna el a tízparancsolatban, ha így lenne. Nem térne vissza rá annyiszor, annyiféleképpen. Egy parancsolat semmibe vétele sohasem marad meg önmagában. Más parancsolatok is veszítenek erejükből, az értelmükből. Nincs, nem lehet következmények nélkül egy parancsolat figyelmen kívül hagyása sem. Aki a szombat nyugalmát megsérti munkamániából, bálványimádóvá válhat, és mindjárt megsérti az első parancsolatot is. De a leggyakoribb persze az, hogy a hívő egyszerűen nem veszi komolyan a szombatot, és ezzel magát Istent sem.

A szombat kihívása pedig hatalmas mindenki számára. Azt mondja az Örökkévaló: ’Pihenj meg Bennem. Minden napnak megvan a maga baj. De a szombatnak az legyen a „baja, gondja”, hogy Nekem, a Teremtőnek lehessen adni. Bennem pihenj ezen a napon.’ De képes-e ma a legtöbb Jesuát Megváltójának valló ember hetente egy egész napot Istennel tölteni? Úgy, hogy az szívből odaszentelt nap legyen, és Istennel való együttlét? Úgy, hogy a Mindenható maradjon a középpontban, és ne a test pihentetésével, jóllakással, társasági együttléttel és szórakozással teljen el az idő? Úgy, hogy élő közösségbe kerüljünk Istennel, és ne csak közösségi programok és a munka mellőzése jellemezze a napot?

A ’pihenjen meg Bennem’ nem azt jelenti, hogy ’mellettem’, vagy ’valahol körülöttem’. Isten azért adta a szombatot, hogy ott találkozzunk Vele, azért adta a Templomot a biblikus időkben, hogy ott találkozzon Vele a népe, és azért választott el egy népet, hogy köztük és bennük legyen.

Jesua tökéletesen betöltötte az Atyja akaratát, így a szombatot is megtartotta. Sok dimenzió kinyílt Általa az új szövetségben, de a szentség dolgában nem változott semmi. A Messiás kijelenti, hogy “Mondom pedig néktek, hogy a templomnál nagyobb van itt…  mert a szombatnak is Ura az embernek Fia.“ (Mt. 12, 6.8.)

(1) Megváltozott a szent nép fogalma, mert minden nemzet része lehet már a Messiásban a zsidósággal együtt Isten szent népének (I. Pét. 2, 9-10). De nem változott meg a szentségének, tisztaságának kívánalma.

Kéri Isten, hogy ne vegyüljön a világgal, „a többi néppel” válassza el magát, és ne legyenek testi, világi szokásai, cselekedetei. „Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, a mi a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból.” (I. Jn. 2, 15-16 vö. I. Kor. 15, 33). Ha a nép nem különül el a világtól, nem szent nép. Így nem is tud feladatának eleget tenni, nem tudja a világnak hirdetni a Messiást, mert sok ponton egy a világgal.

(2) A Templom tekintetében ugyanez történt. “…a templomnál nagyobb van itt…” – mondta Jesua. A testünk temploma a Messiás váltságának hatalmas csodája. Az, hogy Isten Szelleme belénk költözött. Azonban a templom szentségének tekintetében nem változott semmi. A templomot tisztán kell tartani. Isten megköveteli a szentségét, és megtorolja, ha megrontják. Ugyanúgy, ahogy a jeruzsálemi Templomban se lehetett büntetlenül megtörni a hely szentségét. „Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek? Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti.“ (1 Kor. 3, 16-17)

(3) Talán a két fenti példával érthető meg igazán, hogy a szombat megtartásának messiási megújítása ellenére a Mindenható továbbra is azt akarja, hogy a szombat szent legyen, elválasztva a hét többi napjától. Hogyan szenteljük meg? „…úgy hogy semmi dolgot nem végeztek azon…” – mondja az Úr (Jer. 17, 24).

Jesua nem betű szerint betöltött sabbatot akart, hanem a szellem szerintit (Róm. 7,6; II. Kor. 3,6 ). Ez azonban nem teszi kérdésessé, hogy szentség tekintetében mit szeretne Isten. Ha megvizsgáljuk az Örökkévaló kijelentéseit, akkor láthatjuk, hogy amikor a tiszta és a tisztátalan kezdett összemosódni, és a szent és a szentségtelen között eltűnt a határvonal, akkor a szombat is megfakult, és Isten elvetette a népe fél szívvel ünnepelt szombatjait. Amikor valaki könnyelműen hagyja el a szombatot, vagy félvállról veszi, ott rendszerint a szentség és a tisztaság tekintetében is több homályos pont lehet még.

„A mi nékem szenteltetett, megútáltad, s szombatimat megfertéztetted.” (Ez. 22, 8 vö. Ez. 44, 23). „Sőt ezt is cselekedték velem: megfertézteték az én szent helyemet azon a napon, és szombatimat megszentségteleníték.” (Ezék. 23,38)

Amikor Nehémiás a babiloni fogságból hazatérő Izraelt újra tanítani próbálja az ünnepekre, és mindenek előtt a szombatra (Neh. 9, 14; 10, 31; 13, 15-19), nagy felindulással tudja csak tudomásul venni, hogy Jeruzsálemben szombaton kereskednek, sajtót taposnak, és mindenféle árukat visznek be a városba. Ezért megtiltja, hogy Jeruzsálem kapui nyitva legyenek szombaton. Meg is parancsolja ezt a kapuhoz rendelt legényeknek, és így szól hozzájuk: „Nem fog bejöni teher a szombat napján!” (Neh. 13, 19). Nekünk is ki kell jelenteni ezt, ha a szombat szentségét meg akarjuk tartani. Ha nyitva van a kapu, a teher bejön. A szellemi teher, a munka kikerülhetetlennek látszó terhe, világi programok, lehetőségek. És nem lesz igazi sabbat. Be kell zárni a kapukat, hogy Istennel tudjunk pihenni. Meg kell becsülni és meg kell védeni ezt a pihenést, mert nagy tisztesség az, hogy az ember megpihenhet az Örökkévalóban. Valójában ez az egyetlen hely, ahol tényleg pihenni lehet és megnyugodni, erőt venni.

Ezékiel könyvében van egy csodálatos kép arról, hogy ha majd visszajön a Fejedelem, a Messiás Jesua, akkor a következő évezredben, a Messiás Király ezer évében, hogyan fogják ünnepelni a szombatot. A Templom belső udvarának kapuja zárva lesz, de szombaton kinyitják. „Ezt mondja az Úr Isten: A belső pitvar kapuja, mely keletre néz, zárva legyen a dologtevő hat napon, szombatnapon pedig nyissák ki…” (Ezék. 46, 1). Adja az Úr, hogy a mi templomaink már most is kinyíljanak, és tárt kapukkal fogadják be Isten áldását szombat napján, amíg a világ felé bezárjuk a kapukat, és nem engedünk be terheket.

„Boldog a halandó, aki ezt cselekszi és az ember fia, aki ahhoz ragaszkodik, ki megőrzi a szombatot, hogy meg ne szentségtelenítse és megőrzi kezét, hogy semmi rosszat ne cselekedjék.” (Ésa 56, 2)