A peszáh és a sávuot messiási magyarázatainál láthattuk, hogy a 3Mózes 23. fejezetében elrendelt tavaszi ünnepek hogyan teljesedtek be a Messiásban.[1] Isten Báránya peszáhi bárányként áldozta fel magát az új szövetség megalapításakor, és ettől kezdve a tavaszi ünnepek eseményeinek rendre megvannak az újszövetségi megfelelői.

Az őszi ünnepeknek azonban nincs meg az Újszövetségben beteljesedett „párjuk”. Jesua még nem, vagy csak bizonyos értelemben töltötte be őket. Az őszi ünnepek Isten tervének újabb állomásai, amelyek a jövőben valósulnak meg. Ezeknek is a Messiás „adja meg a végső értelmét”, hisz az Úr minden ünnepének az a beteljesedése, hogy a Messiás dicsőségesen cselekszik azon a napon, abban a megjelölt időpontban, és ezáltal új dimenziók nyílnak meg az üdvtörténetben.

Az első századok után az őszi ünnepek üzenete elhalványodott, elveszett a Gyülekezetben. Napjainkban az Úr újra felmutatja őket ébresztve, emlékeztetve ezekkel is visszajövetelére. Úgy határozta meg az év ünnepeit, hogy a tavaszi ünnepeknek az őszi ünnepekkel együtt legyen teljes az üzenete.

.

A Messiás két arca – Bárány és Oroszlán

A kereszténységben a sófárfújás nem volt része az istentiszteletnek, nem kapott helyet a templomi és a gyülekezeti szertartásokban. Ez Konstantini fordulat után kialakuló kereszténységben élő istenképet is befolyásolta. Isten újszövetségi népe Jesuát elsősorban Bárányként látta és látja; úgy, ahogy az Újszövetség első eljövetelét leírja. Jézus földi szolgálata során valóban végig alázatosan jár: gyógyítva, szolgálva közelít az emberek felé, megmossa tanítványai lábait, néma marad kínzói előtt. Bár már születésekor Királyként üdvözlik, és a kereszten a zsidók Királya felirat függ a feje fölött (Mt 2,1; Lk 1,32-33; Jn 19,19), földi szolgálata során Bárányként jelenik meg, nem nyilvánul meg királyi fenségében. Visszautasítja, amikor királlyá akarják tenni (Jn 6,15), és kereszthalála előtt, elfogásakor sem kéri az angyali seregek segítségét; nem él azzal a hatalommal, ami megilletné (Mt 26,51-53; Jn 18,36-37). Mivel Jesua még nem dicsőségében jelenik meg az emberek előtt, elmaradnak azok a jelek is, amik királyi fenségét demonstrálják.[2]

Ezzel szemben az Ószövetségben az Úr többször megjelenik isteni, királyi dicsőségében. Ezeket a megjelenéseket sokszor a sófár hangja kíséri. Amikor az Úr leszáll a Sínai hegyre, hogy találkozzon és szövetséget kössön népével, mennydörgések és villámlások között megszólal a sófár is. „Mennydörgések és villámlások és nehéz felhő volt a hegyen és a sófár hangja igen erős volt és megdöbbent az egész nép, amely a táborban volt… …leszállott arra az Úr tűzben…” (2Móz 19,16.18). Az Ószövetség népe emiatt elsősorban így találkozik Istenével, és istenképét leginkább e találkozások határozták meg.

Azonban az Újszövetségből sem maradnak ki teljesen az Úr királyi fenségét hirdető képek, mert a Jelenések könyvének hangvétele már teljesen megváltozik. Jesua hatalma teljességében áll előttünk és hódolat veszi körül azokban a mennyei jelenetekben, amelyeket a Jelenések könyve leír. Ő a Bárány, de a megdicsőült Bárány, Aki már átment a halálon és elvette jutalmát a Mindenhatótól.

„Íme, győzött az Oroszlán Júda törzséből, Dávid utóda… És láttam, hogy a trón, a négy élőlény és a vének között ott áll a Bárány. Olyan volt, mint akit megöltek…“ (Jel 5,5-6)

Jesua győztes Királyként ott áll az Örökkévaló mellett és ezzel egyidejűleg ismét feltűnnek az Ószövetségből ismert jegyek, amelyek Isten hatalmát demonstrálják: így újra ír a Biblia a kürt szaváról is.

Ahogy a Jelenések könyvének elején Jesua megszólítja Jánost, már az is a kürt hangjához hasonló: „Szellemben eljutottam az Úr napjára, és akkor a hátam mögül erős hangot hallottam, mintha kürt harsogna” (Jel 1,10). Majd a könyv folyamán, az utolsó idők leírásánál számtalanszor megszólal a sófár hangja és jelezi a mérföldköveket Isten ítéletében és az utolsó napok nagy vízválasztó eseményeit.

.

Végjegyzetek:

[1] A tavaszi ünnepek messiási értelmezését lásd e honlapon az ünnepek mappában.

[2] Az egyetlen kivétel ez alól a színeváltozás. Azonban ez csak egy szűk kör, a legközvetlenebb tanítványi csoport előtt történik meg.