A Hanukka ünnepe időszakának történelmi háttere
Az Izrael feletti egyiptomi, ptolemaioszi uralom volt a leghosszabb a testamentumok közti időben, 120 év. Ebben az időszakban nem volt rossz dolguk a zsidóknak. Csak a végén, amikor Egyiptom és Szíria Izrael közepén háborúzott. Vallási szempontból ez az uralom is toleráns volt, a judaizmus és a hellenizmus békében megfért egymás mellett. Ám éppen ebben rejlett a nagy veszély. A görög befolyás fokozatosan növekedett, és észrevétlenül majdnem végbement a görög életvitel átvétele. A hellenizmus a szépséget hangsúlyozza, a formákat és a mozgást, és ez hatással volt a zsidó istentiszteletre. Mindebben sokkal inkább a külsőségekre adtak, mint a belsőre, a forma fontosabb volt, mint a tartalom. Mindazonáltal ezt a változást nem fogadták el egyhangúan. Így jött létre két vallási csoport, a hellenizáló, amely szírbarát volt és az ortodox zsidók, a farizeusok előfutárai. A harc a két csoport között minden területen folyt: politikai, kulturális és mindenekelőtt vallási területen.
Mint említettük, a szírek meghódították Izraelt. Az első uralkodó, Nagy Antiochus alatt a zsidók még maguk intézhették az ügyeiket, ez a főpap, Oniász megválasztására is vonatkozott. Ám ekkor kezdődtek a problémák. A hellenisták a saját jelöltjüket akarták látni e tisztségben. Az új uralkodó, Antiochus Epiphanes megvesztegetése folytán Jázon lett kinevezve. Azonban az ortodoxok lázadást szítottak, és ennek következménye az lett, hogy Antiochus ellenségessé vált. A szírek úgy döntöttek, hogy a zsidó vallást teljesen eltörlik a föld színéről. Megtiltották az áldozatok bemutatását a Templomban, a körülmetélkedést bűncselekménnyé minősítették. A sabbatot és a bibliai ünnepeket nem volt szabad megtartani. A Tóra-tekercseket feldarabolták vagy elégették. A zsidókat arra kényszerítették, hogy disznóhúst egyenek, és hogy bálványoknak mutassanak be áldozatot. Azonban az istenkáromlás tetőfoka a Templomban a Szentek Szentjének megszentségtelenítése volt. Egy oltárt építettek ott, amelyen Zeusznak áldoztak. Sok zsidó próbálta megakadályozni ezt a gyalázatot, akik ezért haltak meg. Izrael újra mélypontra ért, a nép a vallási irányzatok szerint megosztott volt. Azonban sokkal rosszabb volt az, hogy a JHVH-ban való biblikus hitet alapjaiban támadták meg. A hellenizmus egy évszázaddal később a szadduceusoknak adott ideológiai hátteret. Másrészt pedig az ortodox zsidók lettek az írástudók vezetésével a farizeusok.
A következő korszak a Makkabeusoké volt. Ez száz évig tartott, és az egyetlen korszak volt a testamentumok közti időszakban, amelyben a zsidók Júdeában politikai függetlenséggel bírtak. Ahogy a történelem folyamán oly gyakran megesett, elég volt egyetlen cselekedet ahhoz, hogy lázadás robbanjon ki: egy pap gyújtotta meg a lőporos hordó kanócát. Mattathias egy pap volt Hasmon nemzetségéből, öt fiával Modin városkában, Jeruzsálemtől északra élt. Egy nap egy szír tisztviselő azt követelte, hogy a nép vigyen áldozatot a pogány istennek. Egy zsidó vállalkozott arra, hogy megteszi. Ekkor megjelent Mattathias és megölte a pártütő zsidót, és a szír tisztviselőt (I. Makk. 2, 23-25). A kocka el volt vetve, megkezdődött a felkelés. A pap a fiaival a hegyekbe menekült, és az Istenhez hű zsidók ezrei követték. Az Isten tisztelete iránti szent buzgalom indította őket arra, hogy a fegyvert fogjanak.
A felkelés huszonhárom évig tartott. A szíreknek nem sikerült leverni, és Kr.e. 142-ben Júdea függetlenné vált. Nem sokkal a lázadás kezdetét követően, Mattathias halála után a legidősebb fiú, Júda vette át a vezetését. Öt év múlva elesett a harcban. Ekkor testvére, Simon vette át a független Júdea vezetését. Hetven évig tartott a Hasmoneusok uralma, több, mint 400 évvel a júdeai királyság eleste után, és 2100 évvel a modern Izrael állam kikiáltása előtt.
Már röviddel a felkelés kezdetét követően sikerült Jeruzsálemet felszabadítani, és ezáltal lehetőség nyílt arra, ami minden zsidó szíve vágya volt. A Templomot megtisztíthatták és az Istentiszteletet újra bevezethették. Erre emlékezve ünneplik azóta a Hanukkát, a felszentelés ünnepét.
Simon halála után Johanan Hyrcanus (Kr.e.134-104) vette át a vezetést harminc évig. Őt I. Júda Aristobulos (Kr.e.104-103) követte, majd Alexander Jannajjal végződött a Hasmoneusok uralma, aki majdnem harminc évig uralkodott (Kr.e. 103-76). Legtöbbször Makkabeusoknak nevezik őket a „csatakiáltásuk” miatt: „Ki olyan az Istenek között, mint Te, JHVH!”. A vers az Ótestamentumból származik, és ennek az iniciáléjából adódik a makkabi szó. Gyakran feltételezik tévesen, hogy a Makkabi Júda beceneve, Makkabeust jelent, ám ez helytelen. Júda ezt az elnevezést meglepő katonai győzelmei miatt kapta. A Makkabi szót helyesírásilag másként írják, és kalapácsot (pörölyt) jelent, mert úgy csap le az ellenségre, mint a pöröly.
{…}
Az Ótestamentum próféciái világosan kijelentik, mikor jön el a Messiás és említenek még feltételeket is. Tulajdonképpen ezt egy címszó alatt úgy lehetne összefoglalni: a népnek életét a Sínai törvénynek megfelelően kell élnie, tehát a Templomnak állnia kell, és mindenekelőtt az áldozatokat a törvénynek megfelelően be kell mutatni. Így e vonatkozásban van még egy nyomós ok, miért kellett Istennek beavatkoznia, ezért vihettek végbe a Makkabeusok emberileg nézve lehetetlent, mert Isten választotta ki őket és mögöttük állt! Ezért nem lehet kétség afelől: a Makkabeus felkelés a várva várt Messiás megjelenését szolgálta.
(A cikk kiemelés Shlomo Drori/Jurek Schulz: Az Édentől a Paradicsomig c. írásának III. részéből. Az egész írás a honlapon megtalálható a Tanítás mappában.)
