Lichtenstein Izsák:
Kérelem a zsidó olvasókhoz
A teljes könyvről készült fotokópia letöltése PDF formátumban
– részletek –
Mindenekelőtt kérem az olvasót, hogy e füzetet gondosan végig átolvasni sziveskedjék és csak azután, félretéve minden előítéletet, mellőzve önzők, és ámitók kiáltozásait, állapitsa meg őszintén, vajjon ennek tartalma józan, okos-e, és hogy azon sziklaalapra épült-e, melyen Mózes állt, midőn Isten dicsősége elvonult mellette? {…}
Az igaz, hogy messzire behatoltam a szentek szentjébe. Bátran – elleneim szerint vakmerően – áthaladtam Rubicont. Járatlan utra léptem, melyet eddig a zsidó, különösen a rabbi, ugy került, mint a pestist. Leborultam Krisztus előtt; mint a világ Megváltója, Idvezitője, főképen mint a mi Idvezitőnk és a zsidók régóta hőn epedett Messiása előtt. Merész cselekedet, de mozgalmas, forrongó korunk tényleg rendkivüli eszközöket, erős eszméket mélyreható reformokat igényel. Uj emberekre van szükség, kik határozott célra törnek. Uj utakra, melyeken az egész emberiség, de minden egyes nép is boldogulását találhatja.
És Izrael?
Az egész földön szétszórt, az önmagával tehetetlen Izrael! A széttöredezett, elaprózott Izráel népe, mely ugy várta megujhodását és feltámadását a szövetség angyalától. Amint a próféta irja: »Ime, én elküldöm az én angyalomat, aki elkésziti az utat én előttem; nemsokára eljő az ő templomába az Ur, akit ti kerestek, a szövetségnek angyala, akit kivántok; ime eljő, azt mondja a Seregeknek Ura!« (Mal. III.1.)
Nyiltan és becsületesen bevallom, sok gondolkodás, kutatás és küzdelem után az lett eme sziklaszilárd, rendithetetlen meggyőződésem, hogy eme prófétai jövendölés egyedül Krisztusra vonatkozik és ennek megjelenése által teljesülést nyert. Sőt mint hivatalában megőszült rabbi, mint törvényeihez hü öreg zsidó ember bizonyságot teszek róla: Jézus az Izrael igért Messiása, Krisztus a szövetség angyala, kinek jövetelét népünk nem szünt meg remélni. {…}
»Ez pedig a kárhoztatás, hogy a Világosság jött a világra, de az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert az ő cselekedeteik gonoszok valának. Aki gonoszul cselekszik, gyülöli a világosságot és nem jő világosságra, hogy cselekedetei meg ne fedettessenek. Aki pedig igazat cselekszik, eljő a világosságra, hogy cselekedetei nyilvánvalóak legyenek, mert azok Isten szerint valók.« (Ján. ev. III. 19-21)
»Kelj fel, világoskodjál: mert eljött a te világosságod és az Örökkévalónak dicsősége rajtad feltámadott! Mert ime sötétség boritotta a földet és homályosság a népeket, rajtad pedig feltámad az Örökkévaló és az ő dicsősége rajtad felderül. És pogányok fognak járni világosságodban és királyok a néked támadott fényességben.« (Ezs. LX. 1-3.)
* *
*
Vagy tán lehetséges volna, hogy Izráel megtagadja vágyait, reményeit, eszményeit?! Izrael, Isten kiválasztott népe, a szent nép, melyet az Örökkévaló arra rendelt, hogy a világot Isten ismeretére tanitsa, hogy a népek élén álljon mint lelkes bizonyságtevője annak az isteni világosság, igazság és üdvösségnek, melyet Mózes és a próféták hirdettek, Krisztus a földre hozott és az uj szövetség biztositott! {…}
Nos, századokon át minden nemzet ezer és ezer kiváló, tiszteletre méltó férfia felénk kiáltja: Örvendj, ujjongj Sion leánya, ime eljött a te Megváltód, kezeit nyujtja feléd, egybe akarja gyüjteni fiaidat, miként a tyuk a fiait egybegyüjti szárnyai alá. Atyáid oly gyakran követtek csalfa álmessiásokat, most azért kövesd az igazi Messiást. Nyisd meg szemeidet, kutass Bibliádban, tudakold prófétáidat, olvasd figyelmesen az Ujszövetséget és meg fogod látni, emitt Mózes, amott a próféták, Krisztus mint Megváltó középen, Isten mindnyájuk felett.
»Keressétek az Urat, mert megtaláltathatik, hivjátok, mert közel van.Hagyja el a gonosz az ő utát, és az álnok az ő gondolatit; térjen vissza az Urhoz, és könyörülni fog rajta, és a mi Istenünkhöz, mert hajlandó a megbocsátásra.« (Ezs. LV. 6-7.)
»Meg ne keményitsétek sziveteket, mint versengésnek helyén, a kisértetnek napján a pusztában, amikor megkisértének engem atyáitok, megpróbálának engemet, jóllehet látták az én cselekedeteimet.« (Zsolt. XCV. 8.) {…}
Bizony a zsidó mindent, legyen az bármily távol az Isten dolgaitól és mindenkit, legyen az illető bár a legnagyobb bünös, vagy gonosz szájhős, tisztelettel, hogy ne mondjam alázattal fogad, utána futkos mindenféle divatos bölcsészetnek, mosolyog legfurább elvekre, egyetlenegy az mégis, amit nem tud és nem akar elviselni és ez a Krisztus prédikáltatása.
Ezt magam is tapasztaltam Tápió-Szele hitközségében, ahol azelőtt működtem. Volt ott egy zsidó tanitó, talán még most is ott él, ez nyilvánosan egy gyógyithatatlan beteg ember előtt, akinek más vigasztalása nem maradt szive hiténél, ostoba fennhéjázással igy nyilatkozott: »Nincs Isten!« És ez az istentagadó engem támadott, becsmérelt és gyalázott, mert az Evangeliumot predikáltam. Egy másik alak, olyan báránybőrbe bujt farkasféle, aki sem az enyém, sem a tiéd között nem ismert különbséget és aki csak akkor követte a mózesi törvényeket, amidőn ez Mammon bálványának kedvezett, de szombaton és ünnepkor nyitva tartotta boltját, peszachkor meg chometzet árult, ez kérlelhetetlen ádáz dühvel rontott ellenem. Olyan emberek, kik folytonosan nevetségessé akarják tenni a vallást törvényeit, hévvel folytatták üldözésemet. Ugynevezett szabadgondolkodó rabbik?, kik különben teljes elnézéssel vannak vallási tekintetben, engem átok alá helyeztek és tisztségemre méltatlannak minősitettek csak azért, mert bizonyságot tettem Krisztus mellett.
Miért ez a vak gyülölet kérdem, miért ez a rettenetes düh az ellen, akiről kétségtelen, hogy nagy volt, nemes és fenkölt, hogy egy egész világnak müvelődést, üdvösséget, megváltást, boldogitó hitet hozott?! Az ellen, aki az ő zsidó népéért küzdött, sóhajtozott, sirt és kinhalálában még utolsó lehelletével is azt mondotta: »Atyám bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!« {…}
Ám legyen. Sem apró gonosz csinyek, sem titkos és nyilt ellenségeim elszánt támadásai meg nem félemitenek, még csak zavarba sem ejtenek. »Sion kedvéért nem hallgatok és Jeruzsálem kedvéért nem nyugszom, mig eljő igazsága mint a fényesség és üdvössége felgyulladjon mint a fáklya. És meglátják a pogányok a te igazságodat és minden királyok a te dicsőségedet és uj névvel neveztessél, melyet az Úr ajka fog mondani.« (Ezs. LXII. 1-2) »Azért mondom: eltaszitotta-e Isten az ő népét? Távol legyen! Mert én is izraelita vagyok, Ábrahám magvából, Benjamin nemzetségéből. Nem vetette el Isten az ő népét, melyet öröktől fogva kiválasztott. Avagy nem tudjátok-é, mit mond az irás Illésről? Mimódon Isten elé lép Izráel ellen, ezt mondván: Uram! A te prófétáidat megölték, és a te oltáridat elrontották és csak én maradtam egyedül, az én életemre törnek. De mit mond néki az isteni felelet? Meghagytam magamnak hétezer férfiut, kik nem hajtottak térdet a Baálnak. Eképen van most is a megmaradottakkal a kegyelemből való választás szerint.« (Róm. XI. 1-5.)
Hintegetem a magot, ha könnyezve is. Eljő és el kell jönnie az időnek, amidőn azok megérnek és gyümölcsöt hoznak. »Itt állok őrhelyemen és megállok váramban és vigyázok annak meglátására, amit szólna nekem az Örökkévaló és mit feleljek annak, aki dorgál. De az Örökkévaló felele, mondván: Írd meg e látományt es rajzold betükkel e táblára, hogy az olvasó olvashassa azt, imigy: A látomány még idejében beteljesedik és napfényre kerül és nem marad el. Ha késik is, várjad azt, mert bizonyosan eljő és nem mulik. Ime, a makacsnak nem lesz nyugalma szivében, az igaz ember pedig az ő hitével él.« (Hab. II. 1- 2.) »Mert nem szégyenlem a Krisztus Evangeliumát; mert Istennek hatalma minden hívőnek üdvösségére, zsidónak először, azután a görögnek is. Mert benne jelent meg az Isten igazsága, mely hitből hitbe jő, miképen meg van irva: Az igaz ember pedig hitből él.« (Róm. I. 16-17.)
* *
*
Amidőn hitről szólok, Krisztust mint Messiást hirdetem a világmisszióért lelkesedem, amidőn az Ujszövetségnek a maga egyszerüségében fenséges isteni tanitására reámutatok és mindenkinek, ki az igazságot és az Istent keresi, azt ajánlom, hogy önmaga kutasson; amidőn arra buzditom zsidó atyámfiait, hogy az apostoloknak uj ifjuságot nyujtó kristályforrásából meritsenek, abból üdüljenek, hogy testben és lélekben gyógyulva, mint ujjászülöttek gyermeki örömmel gyönyörködhessenek az élő Istenben, Izráel Istenében, akkor ezáltal nem érintek valamely dogmát, jeleket vagy csodákat, hanem egyszerüen az üdvösségnek Isten által rendelt történelmi alapjára és utjára mutatok, amint ez az Ó és Ujszövetségi szent iratokból kitünik. Ott áll a középpontban Krisztus, mint a történelem csodája. Előre jelzi őt lzráel népének csodás története, amely benne tetőpontját éri el. Izráel, mely csodából született és melynek a csodák Istene az Atyja, Izráel, melynek történelme telitve van csodaeseményekkel, ez az Izráel megütközik az Ujszövetség csodáin? Izráel nem hisz csodában, mert hitetlen!
Hiszen Izráelben mindig a prófétáknak jelekkel és csodákkal kellett magukat igazolniok. Ismeretesek Illésről és Elizeusról, miként tudták szaporitani szükség idején a lisztet, olajat vagy kenyeret, miként gyógyitottak betegeket és támasztottak fel halottakat (I. Kir. XVII. 14-21; II. Kir. IV, 5-44; V. 1-27.) A prófétaság azonban Jézus Krisztusban tökéletességre jutott.
De eltekintve a csodáktól, vedd azt figyelembe, amit az Evangeliumból mint jót és igazat lelkiismereted elfogad. Igy azután tovább érsz, igy megtudod a Krisztusról, hogy ő (Ezs. IX. 6.), a megszemélyesitett csoda, minden idők legnagyobb csodája.
Akkor azután természetesnek fogod találni, hogy ez isteni Mester élete telve van csodákkal. Mindezek az üdvösség és szeretet csodái, melyek által Megváltó voltát ragyogtatja és a nyomorgók iránti szeretetét nyilvánitja. Szentséges életében hiába keresel oly csodákat, melyeket csak tetszelgés, öndicsőités vagy saját szüksége érdekében tett volna. Arra szolgáltak csodái, hogy hová igéje behatolhatott és hitre lelt, ott e hitet éleszsze. Azoknak, kik hitetlenül álltak vele szemben és mégis jeleket s csodákat követeltek, keményen odaszólt: »E gonosz és parázna nemzetség jelt kiván; de nem adatik néki egyéb jel, mint Jónás prófétának jele.« (Mát. XII. 39)
Hit volt az, amit Krisztus kívánt, miként Isten is hitet kiván azoktól, kik segitségét keresik. Hitet, vagyis ragaszkodást személyéhez, bizalmat segitségében. »Jézus pedig megfordult, reá tekintett, mondá: Bizzál leányom, a te hited téged megtartott.« (Mát. IX. 22.)
»Az Izsai törzséből vessző hajt ki és gyökereiből egy virágszál növekedik. Kin az Úr Lelke fog megnyugodni, bölcseségnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, tudománynak és az Ur félelmének lelke. Kinek itélkezése az Ur félelmében lesz. Nem szemei látása szerint fog ítélni és nem fülei hallása szerint büntet meg. Hanem igazságban itéli meg a szegényeket és igazság szerint dorgálja az ország nyomorgatóit, a földet megveri szájának vesszejével és ajkainak leheletével megöli a hitetlent. És az igazság lesz derekának az öve és a hit veséinek öve.« (Ezs. XI. 1-5.) Igy irja le Ezsaiás az eljövendő Dávid Fiát, ily isteni jellemvonásokat tulajdonit neki. Ő csodaszemély, istenemberi jellegü.
* *
*
Mégsem szólok most csodaszerü születéséről, sem csodaszerü felszállásáról az Atyához, mindmegannyi botránkozás kövéről a hitetlenek részéről, holott Illésről is már irva van, hogy tüzes szekéren, szélvészben az égbe ment. (II. Kir. II. 11.)
Nem emlitem a Szent Lelket, sem a keresztyén tant Istenről, mint Atyáról, Fiuról és Lélekről, habár a chassidim bölcselőink, kikkel karöltve járnak a zsidóság orthodoxai, egy tizszeres Istenben hisznek, tiz Sefirotban, kik az En Soffal, a végtelennel tiz parzufimmal (látomány) szoros egységet alkotnak. Amint mondják: Valamint a tűz lángjával és szikráival, ugy az En-Sof a belőle kisugárzó Sefirottal egységes dolgot képez. Hisz sok haladó rabbi sem tudja elképzelni az Istent sechina*) (glória) és Szent lélek nélkül.
Nem is fejtegetem itt Krisztust mint áldozati bárányt, habár a mi talmudistáink is gyakran emlitik »az igazak bünhödnek a nemzedék vétkeiért«, továbbá »miként a veres tehén engesztelő áldozat, ugy az igaz halála is engesztelő.«
Azt azonban hangozhatom, hogy önmaga ellen is vét, árulást követ el, sőt erkölcsi öngyilkosságot követ el a zsidó, ha nem ismeri el a Krisztust mint Messiást és nem hódol meg előtte, ha nem csatlakozik Krisztus bajnokaihoz, nem áll élére Izráel barátainak és nem énekli velük együtt lelkesen: »Énekeljetek az Örökkévalónak uj éneket, mert csodát müvel. Győzelmet adott jobbkeze és szent karja. Az Örökkévaló hirdeti üdvösségét, a népek szeme előtt megjelenti igazságát. Megemlékezik jóságából és hüségéből az Izráel házáról.« (Zsolt. XCVIII. 1-3.) »Itt van a szentek tűrése, itt vannak, kik megtartják az Isten parancsolatit és a Jézus hitét.« Aki azt mondta Izráel fiainak: »Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvény és a próféták eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem azt.« (Jel. XIV. 12 – Mát. V. 17.)
* *
*
Atyámfiai! Jertek Jézushoz, kinek szelleme szárnyain az embereket tisztább légkörbe emelte, a mennyországba… Valóban ugy munkálkodott, mint a jövendölt Messiás, Ábrahám magva. Dávid ivadéka és általa megáldatnak a föld minden nemzetségei.
Ti azonban, igaz, reá tudtok mutatni mind az átokra és nem áldásra, azokra az iszonyu borzalmakra, melyet a kereszténység nevében századokon át elkövettek, az erőszakosságokra, kinzásokra, a vérre és a máglyákra, melyekről az egyháztörténelem lapjai tanuskodnak, emlékezetbe idézhetitek népbolondítók gonosz izgatását és gyülöletes hajszáját. De vajjon a zsidóság multjában és jelenében egészen hiján van-e az ilyen mocsoknak, nincs-e itt is siratni és gyászolni való? Vajjon mindig igy beszéltek-e őseink, mint Ábrahám atyánk: »Kérlek, ne legyen civódás köztem és közted, vagy az én pásztoraim és a te pásztoraid között, mert atyafiak vagyunk.« Vajjon nálunk is nem kérlelhetetlenül harcoltak-e egymás ellen, törzs törzs ellen, testvér testvér ellen? Nincs-e sorainkban is sok zsidó, aki haszonleső és irigy, rokonainak becsületében gázol és a kenyeret azok szája elöl elkapni igyekezik? Erre azt mondhatjátok, hogy ezek névleges de nem tényleges zsidók, de én viszont az Ujszövetség és annak tiszta tanai alapján kijelenthetem, hogy keresztyének, kikben nincsen szeretet mindenki iránt, kiknek szive nem dobog testvériesen minden felebarátért faji és osztálykülönbség nélkül, akik gonosztetteket müvelnek, rágalmaznak és bosszut állnak, az ilyenek hasonlók a névleges zsidókhoz, ezek névleges keresztények, kik távol vannak Krisztus Igéjétől és szellemétől. Ezek az éjszaka árnyai, kiknek menekülniök kell a napfény elöl. Ne sötétséget nézzétek, hanem a világosságot. »Édes a világosság és kedves a mi szemeinkkel nézni a napfényt.« Isten népe ott van a nemzetek között és Krisztus igazi tanitványai is a közösségekben. Lépjetek ki a szük körből, melyben mozogtok, nyissátok meg álmatag szemeiteket, nézzétek Isten igazi népét, Krisztus valódi gyermekeit, tekintsetek hitük müveire, szeretetük munkáira, életük példájára.
Csodáljátok meg ama nemes keresztyén nőket, kik bálok és mulatságok helyett Krisztus kedvéért inkább a kórházakba mennek, ápolják a betegeket, bekötözik azok sebeit…
Csodáljátok meg a keresztyén követeket, a misszionariusokat, kik a Krisztus kedvéért kimennek a nagyvilágba, védelem és fegyver nélkül, csak a Bibliával kezükben, mellőzve minden kényelmet, vissza nem rettenve sem az éghajlat viszontagságai sem a vademberek durvasága elől, hogy az Evangeliumot prédikálják. Tanuljátok méltatni és megbecsülni Izráel népe barátait a népek körében a keresztyén filoszemitákat, akik valóra váltják a próféta szavait: »Mert napkelettől nap napnyugatig dicsőséges az én nevem a népek között.« (Mal. I. 11.) Ők Jézust követve, Krisztus lelkének ereje által ama tiszta, szellemi, mózesi hittel élnek: »Halljad Izrael, az Örökkévaló, a mi Istenünk egy. Szeressed azért az Örökkévalót, a te Istenedet teljes szivedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből. »És szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.« (Márk XII. 29-31.)
Azonban Izráel e barátai nem akarnak eltántoritani őseink Istenétől, hanem elvezérelni óhajtanak Krisztushoz, mint akiben az Örökkévaló megjelent, hogy népét megváltsa. Akiben az igazi zsidóság éltető folyói találkoznak, a hit, a reménység és a szeretet. Aki mint jó pásztor felkeres minket, ha majd hivjuk. »A mi Istenünknek nagy irgalmából, melylyel meglátogatott minket a magasság sarjadéka. Hogy megjelenjék azoknak, kik a sötétségben és a halálnak árnyékában vannak és igazgassa lábainkat a békesség útjára.« (Luk I. 78-79.)
* *
*
Kedves atyámfiai! A keresztyén világ körében élünk. Szét vagyunk szórva azon népek közé, kik Krisztusban az Izráel Istenét vallják. Akár elismerjük vagy sem, járunk a fényben, mely Krisztustól árad az egész földre. Meddig akarunk még hidegek és ridegek maradni, elzárkózni az elől és visszautasitani azt, aki Izráel ékes koronája, akiben beteljesültek a törvény és próféták?…
Az ó rabbinikus talmudisztikus zsidóság, a szivós zsidó elmének a kereszténységgel szemben felállitott eme mentsvára, hiszen régóta romhalmaz már. Régen megszünt már a hajdani zsidó jámborság, melyet a talmudizmus nevelt, szertefoszlottak a hajdani zsidó erények, melyeknek tüzét a Szentirásban és szent hagyományokba vetett hit gyujtotta. A mai zsidó ifjuságnál rideg hitetlenséggel és ocsmány erkölcstelenséggel találkozunk, a talmuddal együtt Mózes és a próféták is guny tárgyai lettek.
Honnan jő segitség?
Jézus kezében van Izráel igazi gileádi balzsama.
Álljunk Jézus zászlaja alá. Az ő nevében szálljunk szembe ellenségeinkkel, kiknek száma ujabban ugy szaporodik. Ha Isten velünk, ki ellenünk? De Isten nincs velünk, ha mi nem vagyunk küldöttével, szerelmes fiával, Jézussal.
És ha végre Izrael elismeri Krisztust mint Megváltóját és Messiását, ha a zsidók végre leborulnak a keresztre szegzett zsidókirály előtt, megszünik akkor Izrael önálló nemzet lenni? Felolvadunk-e azután a kereszténységben? Távolról sem!
Izráel akkor betölti az Isten által kijelölt rendeltetését. A népek élére áll, mint Isten elsőszülött népe, mint az üdvösség nemzete, melyből az egész emberiség Megváltója támadt; mint a nemzet, mely egyedül alapitott isteni királyságot és ezt Jézusban, Izrael igaz királyában, teljesen megvalósitotta. Akkor beteljesül a proféták jövendölése: »Ezt mondja a Seregek Ura: Azon időben minden nyelven való népek közül tiz ember megragadja egy zsidó köntösének prémjét, mondván: Elmegyünk veletek, mert hallottuk, hogy Isten veletek van!« (Zach. VIII. 23.) És ama másik is: »Az utolsó időkben a hegy, melyen az Ur háza van, minden hegynek felette lesz és minden halmoknál magasabb: minden pogányok oda gyülekeznek [20]. Sok népek buzditják egymást, mondván: Jertek el, menjünk föl az Ur hegyére, Jákob Istenének házába, hogy megtanitson minket az ő utjaira és járjunk az ő ösvényein. Mert Sionból jő a törvény és az Urnak beszéde Jeruzsálemből. Jákobnak háza, nos, járjunk az Ur világosságában.« (Ezs. II. 2.3.5)
* *
*
Jézus mondá: »Én vagyok az ut, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, ha nem én általam.« (Ján. XIV. 6.) »Ismét szóla azért hozzájok Jézus mondván: Én vagyok a világ világossága; aki követ engem, nem jár a sötétben, hanem életnek világát birja az.« (Ján. VIII. 12.)
Izráel! Kelj fel, világosodjál! Eljött a te világosságod!
*) Lásd az I. rabbikongresszus sechina-jegyzőkönyveit, Braunschweig 1844, 3. kiad., 105. oldal A rabbiról, életéről az Életutak mappában olvasható egy rövidebb írás. 
