Adolf Saphir

Izráel Messiása. Az élő s az irott Ige

{…}

Jézus nem ember volt csupán; ő zsidó férfiu volt, az Izráel népéhez tartozott. Láttuk már, hogy ez igy volt elrendelve Istennek tervében. Hozzá kell azonban tennünk, hogy Jézus sosem mondott le Isten azon gondolatáról, mely az Izráelnek elsőséget és kiváló helyet szabott meg az Isten országában. Ellene nyilatkozott ugyan az emberi hagyományoknak, a farizeusi kevélységnek és szükkeblűségnek, de megerősítette az atyáknak tett igéreteket. (Rom. 15,8)  Jerusálemről ugy szólt, mint a nagy király városáról; szólt a pogányok idejéről, s az Izráel jövendő megtéréséről ő hozzá; s minthogy a Lélek teljesen birtokában volt, előre látja az időt, midőn a törvénynek és a prófétáknak minden jótája és pontocskája beteljesül. Jézus volt az igaz izraelita. Nemzetisége szemmel látható mindenütt. Izráel, a választott nép, az Isten szolgája, a papi nemzet, hiv és teljes kifejezőjére, virágára és tökéletes gyümölcsére talál benne, abban a Jézusban, aki Izráel éltető lelke s gyökere, gyökere és ura Dávidnak.

S épen ezen oknál fogva Jézus a minden emberek és minden népek embere. Az egész katholiczitás¹ központja Jerusálem. A zsidók különálló néppé választattak, azonban avégre, hogy őbennök áldássék meg az egész emberiség; Izráel van hivatva minden nép számára világosság és áldás központjává lenni; kiválasztásának alap-oka általános; elszigeteltségének titkos czélja, kiterjedés; rendeltetésének igazi öröme és dicsősége, az egész világra kiterjedő befolyás. Jézus, a zsidók királya, Jézus az igaz izraelita, van rendelve arra, hogy magához vonjon minden embert, hogy uralkodjék minden emberen.

S ami Jézusra nézve, ugyanaz az eset áll az Írásra nézve is. Az is zsidó és katholikus. Katholikus, azaz általános zsidó jellemének nem daczára, hanem éppen következtében. Hogy általánossá legyen, nem szükség átpogányosítani, sem pedig megfosztani zsidó jellemétől. Zsidó jellem az Írásnak nem olyan ruházat, amelybe véletlenül van öltöztetve; maga a test az, melyet Isten tervével megegyezőleg a Lélek készített. Töröld el zsidó jellemét s elveszett a lényeg is. Krisztus és Krisztus eszméi zsidók, s Istennek terve szerint azok.

A pogány és idegen elem az Egyházban igen nagy mértékben lett már forrásává, úgy az elméleti eretnekségnek, mint a valóságos hithagyásnak. S még maga reformatio sem szabadult meg teljesen az idegen elemtől, bárha a pogány elemet majdnem egészen kiküszöbölte is. Sém kötelessége Jafetnek helyet adni, Jafeté nem megváltoztatni Semet. Az evangelisták és az apostolok tettei és tanításai zsidók, máskülönben lehetetlen őket teljesen megérteni.

A Messiás, a bűnök terhét hordozó Bárány, Jézus Krisztus vére s annak tisztító ereje, az Izrael királysága, az ugynevezett „Uj-Testamentom” minden nagy, lényeges és dicső igazsága, gyakran át lettek már alakítva jafetikus abstrakcziókká, azon jóhiszemű reménnyel, hogy a nyugoti értelemnek ilyen módon lesznek hozzáférhetők, tetszők és gyakorlatiak. Ezen eljárásnak végoka azonban valósággal még is a kereszten való megbotránkozás. „Az üdvösség a zsidóktól ered”; és zsidó tényeket s eszméket átpogányosítani (platonizálni) annyit tesz, mint az Evangeliumot meghamisítani, avégett, hogy tessék a Görögöknek, akik bölcsességet kivánnak. A mi theologiánk (még a hívőké is) nagyon is elvont, történelmietlen; tanokat vizsgál logikailag, ahelyett hogy azokat összefüggésben szemlélné az Isten országának s az Egyháznak történetével. Jafetikus az, nem pedig Semitikus; római, logikus, jól rendbeszedett, módszeres és gépies; de nem keleti, mely megegyeznék az Írás modorával, szellemével, mely amaz élő Istennek levegőjét szívja, ki az ő népét meglátogatja, és ujra eljövendő dicsősége megbizonyítására.

Az Írás Jézus Krisztushoz hasonló, mert ő az Izráel lelke, az Írás pedig az Izráel történetkönyve. Nézzük csak az Írást mint szerves növésűt (nem mint kőtömeget, halmozottat, hanem mint élő növényt) sok érdekes tény merül föl előttünk, melyek közül azonban én csupán hármat akarok említeni.

Először: Minden része teljes, s magában foglalja a magot, a csírát; s bárha a következő részecskékben mindig több meg több van a fejlődő magból: a megelőző részecskék ez által nem lesznek sem fölöslegesekké sem elavultakká. Így az egész Evangelium benne foglaltatik a Genesisben; sőt a Genesis harmadik részében a protoevangelium magába foglalja csirájában Istennek egész tanácsát. Benn van az még teljesebben a Leviticusban, még teljesebben Dávid zsoltáraiban, még teljesebben Ézsaiás prófécziájában, még teljesebben Pál apostol leveleiben. Amily mértékben fejlődék, nevelkedék Izráel testben lélekben, (vagyis jobban mondva a Krisztusról szóló kijelentés Izráelben, mert a nép maga mindig messze mögötte maradt Isten dicsőségének) ép oly mértékben fejlődik az Írás is. Nem ugy, mintha a régi tőhez valamit hozzátoldottak volna, (mint kőhalmazhoz más követ) hanem nővény, a szervezet, a test az, ami nől. Gyönyörü és áldott intézkedése a mi nagy és áldandó Istenünknek. Ábrahám örült, örült Dávid is, örült Ézsaiás és örült Pál is; mert mindegyiköknek adva volt minden, bárha különböző fokozatban, más módon és más mértékben.

Azonban habár Pál ezt az egészet teljesebben birja is, mint Dávid vagy Mózes, félre löki-e Dávidot és Mózest, mint ahogy az állványt félre szokás lökni, mikor az épületet már bevégezték?

{…}

Krisztus és az Izráel ekképen függnek egybe, még pedig mindörökre. Az Írás teszen tanubizonyságot e Jehováról, úgy mint az Izráel Dávidjáról, akiben dicsőség árad a nemzetre, és üdvösség a földnek legvégső határáig. Mert az a nagyon uralkodó nézet, hogy Izráel az Egyháznak csak árnyéka, mely eltűnik a láthatárról, miután a typus immár beteljesült: az teljességgel nem irásszerű. Izráel nem árnyék, mely az Egyházban beteljesült s így általa megsemmisített, hanem az az alap, melyen az Egyház épült. (Róm. 11.) És bárha a „pogányok ideje alatt” Izráel, mint nép, félre lőn is téve, Izráel nincs elvetve, mert Izráel az Isten tanácsának nem mulandó, ideig-óráig tartó, hanem lényeges része. Isten nem bánja meg a maga ajándékait és hivásait. Izráel arra lett kiválasztva, hogy legyen Isten népe s legyen központja az ő befolyásának s uralkodásának e földön a jövő időkben. Az Egyház az ő jelen parenthetikus korszakában nem szorítja ki őt. Az Isten országáról szóló könyv beteljesülésre vár; s az Egyháznak, melyet Jézus és az apostolok tanítottak meg, van tudomása e titokról.

Ez a nézet az Írásnak sok szakaszát megmagyarázza, s megmagyarázza egyszersmind azt is, miért homályos sok szakasz, olyan helyek, melyek nem vonatkoznak a jelen állapotra, hanem azon Istenországra, melyről a próféták mind szólanak.

Az Egyház könyvében, Jézusnak s vele a Lélek által egybe kötött testnek, Izráelben gyökerező, s Jerusálemben kezdődő történetét szemléljük.

Magyarázatok:

¹ A katholiczitás, katholikus kifejezések alatt egyetemesség értendő.

A fenti részlet Adolf Saphir: Krisztus és az Írás c. könyvéből származik. A szerző egész családja a XIX. század közepétől Magyarországon működő skót misszió gyümölcse. A zsidókeresztény szerző korának elismert teológusa lett, Hamburgban, majd élete utolsó részében Londonban szolgált. 

Adolf Saphir: Krisztus és az Írás, Budapest, 1879, nyomatta Hornyánszky Viktor, 64-68, 72-73o – a részlet címe a könyv idézett V. fejezetének címe. A szöveget az írásjelek, a helyesírás tekintetében néhány helyen gondoztuk.