Ma az „ARIEL Missziói Szolgálat” vezetője. A lengyel hasszidim (szó szerint: „a kegyesek”) zsidó mozgalomból származik. Ősei ezeknek a nagyon szigorú ortodox csoportosulásoknak egyikét vezették. Édesapja szerettette meg vele a héber Bibliát, az Ószövetséget. Az Újszövetség számára a keresztyének könyve volt, amely pogány bálványimádással foglalkozik.(?!) Sok rokona halt meg a holokauszt idején Lengyelországban és Oroszországban. Ő maga még megélt egy kései pogromot Lengyelországban. Erről így ír:
«Néhány hónappal a megérkezésünk után (Oroszországból vissza Lengyelországba, szerző megj.) eljött annak az ideje, hogy először ünnepeljük meg a páska ünnepét a háború kitörése óta, 1947-ben. Különlegesen fontos és jelentős volt ez, hiszen egyrészt az Egyiptomból való szabadulást és a németektől való megmenekülésünket is megünnepelhettük. Így aztán különleges örömmel vártuk ezt az ünnepet. A nyolc ünnepnap alatt csak kovásztalan kenyeret ehettünk, és semmi olyat, amiben kovász volt. Anyáink azzal voltak elfoglalva, hogy kenyeret süssenek az ünnepre. Ugyanebben az időben eltűnt egy hároméves római katolikus gyermek. Akkor a katolikusok azt híresztelték, hogy a zsidóknak egy keresztyén gyermek vérére van szükségük ahhoz, hogy kovásztalan kenyeret süssenek. Azzal vádoltak bennünket, hogy elraboltuk a kisfiút és rituálisan meggyilkoltuk, hogy vérét kenyérsütéshez használjuk fel. Ez a híresztelés egész Lengyelországban elterjedt. Amikor a páska (peszáh) éjszakáján összegyűltünk, hogy együtt együnk, kint az utcán nagy csőcselék verődött össze a rendőrség és a katolikus papok vezetésével. A söpredék egész Lengyelországban zsidó gettókat rohant le, beleértve azt is, ahol mi laktunk. Az országban mindenütt zsidók ezreit gyilkolták le a lengyelek Jézus Krisztus nevében 1947 páska (peszáh) ünnepének éjszakáján. Ezek között a körülmények között hallottam először Jézus Krisztus nevét – nem mint olyan embernek a nevét, aki azért jött el, hogy értem meghaljon, hanem mint azt, aki miatt majdnem nekem kellett meghalnom. Amikor a csőcselék betörte a zsidó házak ajtajait, közben ott álltak a papok, s a keresztjeiket lóbálták. Mielőtt megöltek egy zsidót, a szokásos szöveget kiabálták – lengyelül -: „Megöltétek Krisztust, és ezért most mi ölünk meg benneteket!” Ekkor hallottam először Krisztusról.
Ennek az élménynek a hatására egyfajta fal épült fel a gondolkozásomban, ahogy sok más zsidónál is ‘közöttünk’ és ‘közöttük’, keresztyének és pogányok között. Az egyetlen Jézus, akiről én tudtam, gyűlölettel teli gyilkos volt – amilyennek a keresztyén egyház Őt bemutatta – és nem az Újszövetség valódi Jézusa.»
Fruchtenbaum végül egy ulmi táborba került. Erről így számol be: «Akkoriban szembekerültem azzal a ténnyel, hogy Jézus a Messiás. A táborban egy evangélikus lelkész dolgozott. Ebben az időben főleg abból állt a munkája, hogy a vasfüggöny mögötti országokból érkező menekülteket ruhával és humanitárius segítséggel lássa el… Amikor azonban meghallotta, hogy mi Amerikába akarunk kivándorolni, elővette az egyik amerikai zsidómissziós társaság folyóiratát… Letépte a címlapot és odaadta édesanyámnak azzal a kéréssel, hogy New Yorkban menjünk el erre a címre, ahol tovább segíthetnek minket…» Arnold aztán az USA-ban hallott először zsidókeresztyén összejövetelekről, de ez számára ellentmondásnak, egyfajta skizofréniának (tudathasadásnak) tűnt: «Valaki vagy zsidó vagy keresztyén, de sohase mindkettő…» Azonban itt keresztyéneket találtunk, «akik a mi Bibliánkat (Ószövetség) használták arra, hogy Jézusról beszéljenek, és ez már nagyon az idegeimre ment.» A fiatal zsidó, aki megmenekült Lengyelországban a pogromtól, elfogadta a felajánlott Újszövetséget és elhatározta, hogy egyszer és mindenkorra leleplezi ezt a „skizofréniát”. Azonban minél többet olvasta, annál mélyebb benyomást tett rá az Újszövetség zsidó jellege. Már az első szavak: „Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségkönyve.” Ennél zsidóbb már nem lehet? «Minél többet olvastam, annál zsidóbb lett számomra a könyv. Voltak benne rabbik, farizeusok, leviták és zsidó teológiai viták, amelyeket nagyon jól ismertem… Leültünk W. kisasszonnyal, aki legelőször meghívott, és együtt átvettük az Ó- és Újszövetséget az elejétől a végéig és vissza. Tanulmányoztuk a Bibliát, és megbeszéltünk mindent, amit a Messiásról tanít. Teljesen meggyőzött, meghajtottam a fejem, elfogadtam Jézust mint Messiást, és ezzel beléptem a „skizofrének” soraiba» (Ehhez: Lk 24,25 -27; 44-47; 1Kor 15,3-4; Ézs 49,6.) Nem sokra rá Isten az immár messiáshivő zsidó fiatalember «szívére helyezte egy újfajta zsidómisszó szükségességét, melynek súlypontja egyrészt az evangélizáció, másrészt a tanítványság.» Arnold Fruchtenbaum tehát (a filozófia doktorává avatták a New York-i Egyetemen, Jeruzsálemben tevékenykedik) a dallasi teológiai szeminárium befejezése után 1977-ben megalapította az Ariel-szolgálatot, hogy zsidó testvéreit megnyerje az evangélium számára, és tanítsa őket Jézus Krisztus követésére.
A bizonyság Ernst Schrupp: Izráel és a Messiás, Evangéliumi Kiadó, 1998, 105-107 oldaliról származik.
©Evangéliumi Kiadó
Arnold Fruchtenbaum magyarul megjelent könyvei:
