Egy olyan bolgár családban születtem, ahol az édesanyám az ottani kommunista párt egyik alapítója volt. Az édesapám is gyűlölt minden vallást, beleértve a judaizmust is. Azt gondolta, hogy bárki, aki hisz Istenben, az biztos, hogy primitív. Intelligens, tanult emberek nem hisznek ilyen őrültségekben, mint Isten. Ezért én nem tudtam semmit a saját vallásomról, a judaizmusról.

   Az első találkozásom Istennel Jesuán keresztül volt. Engem sem érdekelt sem a vallás, sem Isten, sem Jézus, de volt egy történelemtanárom, aki elolvastatta velem az Újszövetség egyes részeit. Érdekes módon ez a néhány fejezet nem a kereszténységgel kapcsolatban érintett meg, hanem a zsidóságom ébresztette fel. Mert azokra a létezéssel kapcsolatos kérdésekre válaszolt, amiket a zsidók tesznek fel, és amik az én életemben is jelen voltak. Utána találkoztam keresztényekkel, akikkel egyébként nem találkoztam volna, de nagyon szép lányaik voltak. Minden fiú a szomszédságunkból rohangált a szép amerikai lányokhoz. Így találkoztam először keresztényekkel.

   Amikor elfogadtam Jesuát Uramnak és az Istenhez fordultam, úgy gondoltam, hogy már nem vagyok többé zsidó, hanem keresztény lettem, mert ez volt a megrögzött felfogás mind a két oldalon. A zsidó és a keresztény oldalon is. Ez 1962-ben volt. Azon a napon, amikor bemerítkeztem, kirúgtak otthonról.

   Két hét múlva Dél-Georgiában voltam az USA-ban, egy olyan helyen, ahol száz mérföldekre egyetlen zsidó sem él. Ott fejeztem be a középiskolai tanulmányaim, aztán visszatértem Izraelbe és beiratkoztam a Héber Egyetemre. Három évig tanultam a Biblia szövegének kritikai elemzését és bibliai régészetet. Egy Isten Gyülekezetei nevű zsidó közösségnek voltam a tagja Jeruzsálemben. Minél többet tanultam, annál kevésbé engedtek tanítani.  Mert nagyon büszkék voltak a prédikátorukra, aki soha semmit nem készült a szolgálataira, mert a Szent Szellem vezetésében hit, hogy a Szellem vezeti majd, mit kell mondania. A probléma az volt, hogy a Szent Szellem „nem tudta ennek az embernek a lakcímét”… Kereste, kereste, de aztán feladta a keresést és hazament.  Minden sabbaton felállt a prédikátor és imádkozott, hogy adja meg az üzenetet az Úr, de úgy tűnt az üzenet nem jött meg. De azoknak, akik felkészültek a tanításra, nem volt helye azokban a napokban, ebben a gyülekezetben.

   Majd visszamentem Amerikába, hogy még egy diplomát szerezzek. A Church of Christ Universityn keresztény tanáraim mondták nekem: ’Joe, ha te nem térsz a judaizmushoz, Isten nem fog tudni használni téged.’ Ők mondták, hogy Isten nem zárta be az ajtót a zsidó nép előtt. Nem értettem, mire gondolnak. Engem egyáltalán nem érdekeltek a zsidó dolgok, vagy a judaizmus.

   Amerikában házasodtam meg. Visszatértem a feleségemmel Izraelbe, és találkoztam egy gyerekkori barátommal, akivel óvodás korunk óta együtt nőttünk fel. A posta előtt akadtunk össze az utcán, és rám kiáltott: ’Hogy vagy Joe? Még mindig ezekkel a keresztény ostobaságokkal foglalkozol és Jézussal?’ ’Gyere, menjünk el kávézni, és megtárgyaljuk a dolgot’ – mondtam. Mondta, hogy a vallásról nem akar beszélgetni velem, mert semmit se tudok a saját vallásomról, és csak úgy csatlakoztam a keresztényekhez anélkül, hogy a saját hitemről tudnék valamit. Nagy hatással voltak rám a szavai, mert igaza volt.

   Úgyhogy onnan a postától fogtam magam, és egyenesen bementem egy jesivába. Egy Mordeháj Goldstein nevű rabbihoz fordultam, aki a jesiva vezetője volt. Megmondtam neki, hogy zsidó vagyok, de hiszek Jézusban, viszont a judaizmusról semmit sem tudok. Szeretnék tanulni a judaizmusról. Azt mondta, hogy egy kérdést szeretne feltenni: ’Azért jössz ide, hogy tanulj, vagy azért, hogy taníts? Ha azért jössz, hogy Jézusról taníts, akkor ott az ajtó, ki lehet menni. Ha viszont tanulni jössz, akkor tedd fel Jézust a polcra, és hagyd is ott, amíg itt tanulsz.’ Azt mondtam, rendben. Ugyanazon a napon el is kezdtem tanulni. Ebben a jesivában találkoztam Dáviddal és a testvérével, Józseffel. (Ők magyar származású messiási zsidók, akik a II. világháború után települtek ki.) Nem tudtam, hogy vannak ott más hívők is. Nem tudta róluk se senki, hogy hisznek Jézusban. Három éven keresztül minden nap ott tanultam, reggeltől estig. Amikor eljött az ideje, hogy elvégezzem az iskolát, egy három rabbiból álló bizottság elé kerültem. Goldstein rabbi úgy fogalmazott, hogy ’ez a fiú az egyik legjobb diákunk, és régebben keresztény volt’. Az első kérdés, amit feltettek nekem a rabbik: ’Még mindig hiszel Jézusban?’ ’Nem tudom – mondtam. Mert le kell Őt vennem a polcról, és leporolnom, és meg kell néznem, hogy még mindig hiszek-e benne.’

   Azt az éjszakát azzal töltöttem, hogy a hitem minden oldalát, vetületét megvizsgáltam. Legnagyobb meglepetésemre arra jutottam, hogy most, hogy valamit megértettem a judaizmusból, tízszer annyira hiszek Jézusban, mint előtte. Mert végre először a zsidóság „arculatába” helyeztem el Jézust, és sokkal mélyebb értelmét találtam meg a dolgoknak. Így lett teljessé a kép, hogy miről is szól a judaizmus. Korábban, a judaizmus megismerése előtt egy absztrakt, elvont Jézus volt, Akiben hittem, de mégis távol volt tőlem. Nem volt értelme, nem volt összefüggése a dolgoknak. A szívemben hittem benne, és tudtam, hogy Ő a Messiás. De nem értettem az egészet. Most, hogy megismertem a judaizmust, az egész kép világos lett, és összeállt. Úgyhogy másnap visszamentem a rabbikhoz, és ezt elmondtam nekik. Mondtam neki, hogy hiszem, hogy Jesua a Messiás. Valójában nem hiszem ezt, hanem mióta tanulmányoztam a judaizmust, teljes meggyőződéssel tudom, és értem. Mondták, hogy kedves fiú vagy, de rabbi nem lesz belőled. Így hát nem vagyok rabbi.

   Szégyellem magam a messiási mozgalomban azok miatt, akik nem tudják megkülönböztetni a „könyöküket a térdüktől”, és rabbinak hívják magukat. Olyanok is vannak, akik nem is zsidók és mégis messiási rabbinak hívják magukat. Amikor eljönnek Izraelbe és úgy mutatkoznak be, hogy ők messiási rabbik, akkor szeretnék az asztal alá bújni szégyenemben, mert tudom, hogy a zsidók kinevetik ezt. Az egész messiási mozgalmat megszégyeníti ez a viselkedés…

   Noha nem lettem rabbi, megkérdeztem annak a jesivának a rabbiját, hogy taníthatok-e itt. Megkérdezte: ’Mit akarsz tanítani?’ Az Újszövetséget, mondtam. ’Hadd imádkozzak néhány órát ezzel kapcsolatban’ – mondta. És megengedte. Kérdezte, hogy miről akarok beszélni az Újszövetséggel kapcsolatban. ’Azt szeretném bemutatni, mennyire zsidó Írás az Újszövetség’ – válaszoltam. ’O.k. – mondta. – Taníthatsz.’ Tanítottam is egy fél éven keresztül. Mindaddig taníthattam, amíg más jesivákból nem hallottak erről. Jöttek a rabbik más jesivákból, és megtámadták ezt a kezdeményezést, és nem engedtek többet tanítani. Sőt ekkor ki is rúgtak a jesivából.

   Azonban az érdekes, hogy ennek a jesivának a rabbija a jövő héten a mi bibliaiskolánkba jön tanítani. Így egy ultraortodox rabbi jön egy messiási bibliaiskolába tanítani a zsidó etikáról…

   Miért meséltem el azt a történetet? Mert sejtem, hogy amit a messiási tanításokból hallotok, leszűrtök, az sok ponton eltér attól, amit eddig az egyházaitokban, gyülekezeteitekben hallottatok. Szeretném, ha elgondolkoznátok a dolgokon és utánajárnátok. Ne féljetek attól, hogy elgondolkoztok…

Joseph Shulam az MJBI iskolájában tanított a Róma és Galata levélről Magyarországon. Ennek keretében hangzott el bizonyságtétele. A teljes tanítás meghallgatható a Segítség az Élethez Alapítvány honlapján. A bizonyság a tanítás 3. részében hangzik el, melynek átiratát közöljük.