A Judaiosz szó jelentései a Szentírásban – vegyük ki a zsidó szót a Bibliából
Szemelvények Éliás József „Gyökerekig ásva le”- című könyvéből
A TANULMÁNY MÓDSZERE
Módszerünket az a kérdés határozza meg, hogy a bibliai időkben mit értett Izráel népe és az őt körülvevő pogányság a Judaiosz alatt, vagyis hogyan használták ezt a kifejezést az Ótestamentumban, az Intertestamentális (röviden IT) korban és később az Újtestamentumban.
Minden zsidózó verset megvizsgálni
Az Újtestamentummal foglalkozunk részletesen, hiszen az Újtestamentumi Judaiosz értelmezés feltárása e tanulmány tulajdonképpeni célja, mégpedig úgy, hogy egyetlen olyan vers se maradjon ki, amelyben ez a szó előfordul.
Összesen 191-szer fordul elő a Judaiosz szó az Újtestamentumban (ugyanis a Róm 15,8-ban és a Fil 3,5-ben nem fordul elő, csak a fordítás használja a „zsidó”-szót), ezeket úgy vesszük sorra, hogy egy-egy hely tárgyunk szerinti exegézisét végezzük el és felsoroljuk azokat a verseket, amelyekben azonos a Judaiosz értelme, majd a szentírók szerint nézzük meg, hogy mit értettek a Judaiosz-on.
Ezek után vonjuk le a szükséges következtetéseket a tanításra, a szövegértelmezésre és a fordításra nézve. Majd fel kell vetnünk a kérdést, hogy milyen történeti, egyháztörténeti, tantörténeti és tömeglélektani magyarázata van annak az egyöntetű hibás gyakorlatnak, amely a Judaiosz név fordításánál és alkalmazásánál tapasztalható szinte világszerte.
Táblázatok három variációban
A könnyebb áttekinthetőség kedvéért táblázatokat mellékelünk. Az egyik táblázatban a lókusokat, amelyekben a Judaiosz név előfordul, a bibliai könyvek sorrendje szerint sorakoztatjuk fel, a másik táblázatban a Judaiosz-név jelentése szerint, a harmadikban pedig a szentírók szerint csoportosítjuk a Judaiosz előfordulásokat.
Az Újtestamentum Judaiosz használatát megelőző gyakorlatot e dolgozatban csak érinteni tudjuk, áttekintést és részletesebb tájékoztatást abban a táblázatban kívánunk nyújtani, amelyben az Ótestamentum és az apokrifusok Judaiosz használatát szemléltetjük kiegészítő, értékelő magyarázatokkal.
A FORDÍTÓI SÜKETSÉG NÉHÁNY KIEMELT GYÖNGYSZEME
a jelenlegi fordítás és a szentszöveg tartalmának egybevetése
A mosakodók
A Márk 7,3+4. szerint „a farizeusok és általában a zsidók addig nem esznek, míg meg nem mosták a kezüket. Ragaszkodnak a vének hagyományaihoz, és amikor haza mennek a piacról, addig nem esznek, míg meg nem mosakodtak. Sok egyéb más is van, amit hagyományként átvettek és őriznek, amilyen például poharak, korsók és rézedények megmosása”.
A görög szöveg: „A farizeusok és mind a júdeaiak (júdaisták) nem esznek addig, míg meg nem mosták a kezüket. Ragaszkodnak a vének meghagyásaihoz és amikor haza mennek a piacról, addig nem esznek, míg meg nem mosakodtak. Van még sok más is, amihez átvettként ragaszkodnak: poharak, korsók és rézedények vízbe merítése (megmosása)”.
Vázlatos magyarázat:
1. Márk – feltevés szerint – a nem-zsidók számára írta Evangéliumát. Ezek ismertek olyan Izráelből valókat, akik nem mostak kezet étkezés előtt (úi. az akkori szokás szerint a kultúremberek is az étkezés után mostak kezet). Márk közbevetőlegesen adja ezeknek azt a felvilágosítást, hogy az étkezést megelőző és a piacozást követő kéz- és edénymosás a júdeaiak és nem általában minden izráelinek a szokása. Így hát a Judaiosz-t indokolt júdeainak fordítani ma és nem zsidónak, mert ma a zsidón minden izráelit ért a közgondolkodás, sajnos.
2. Persze többről van szó, mint amit 1. pontként leírtam. Hálásak lehetünk azért, hogy Márk plasztikusan ábrázolja e néhány szóval azt a teológiai, hitéleti irányzatot, amelyet a júdeaiak többsége követ, sőt igyekszik egész Izráelre ráerőszakolni. Jellemzője, hogy túlteljesíteni igyekszik a Mózestől közvetített előírásokat. Ez a kézmosási, edénymosási előírás sem Mózestől származik, hanem „a vének meghagyása” (értsd ezen az ezsdrási vonulatot követő rabbinusi irodalmat). Ezért volna helyénvalóbb nem is „júdeaiak”-at, hanem „júdaisták”-at fordítani.
3. Csak helyeselni tudjuk, hogy a júdaista bölcsek korukat meghaladva törekedtek – bár vallási indításból- a hygiéniára, de már nem lehet helyeselni, hogy a fordítók a Mk 7,3+4-ben a Judaioszt azzal a zsidó-szóval adják vissza, amelyen (nekik köszönhetően is) ma az emberek minden izráelit értenek, holott a szentíró itt csupán a júdaiakról, sőt a júdaisták extrémitásáról tudósít.
A kivizsgálók
A Jn 1,19 „Ez János bizonyságtétele. Amikor a zsidók papokat és lévitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék tőle: Ki vagy te?” A görög szöveg: „Ez János tanúvallomása, amikor a júdaisták (júdaista vezetők) papokat és lévitákat küldtek ki Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék: Ki vagy te?”
- Ugyan miért küldene ki egy vizsgálatra, – amelynek a tárgya magyar ember magyar ügyben való állásfoglalása ezen a magyar földön, – egy norvég grémium vizsgálókat? Ha nálunk az ügyészség nyomoz egy ügyben vagy az egyházi hatóság bizottságot meneszt valahová, szükséges és lehetséges olyan fogalmazás, hogy a „magyarok” küldtek ki ügyészt vagy bizottságot?
- Világos, hogy aki beleszületett a papi rendbe, mint János, de kivált belőle és szokatlan módon kezdett prófétálni, a tanfegyelemre reszketve vigyázó júdaista inkvizíciós!- vezetőség gyanúját keltette fel ezzel. Mivel a megszálló római hatalom állandóan lázadástól félt, a dolognak politikai vetülete is volt, hát kivizsgálókat küldtek hozzá.
- Fordítóink – magukat egy fals elmélettel megnyugtatva – természetesnek tartották, hogy ki kell emelniök: Zsidóországban zsidók élnek, tesznek: esznek, isznak, imádkoznak, táncolnak, kivizsgálnak. EKKORA SÜKETSÉGET!
A suttogók
Jn 7,10-13 „Miután azonban elindultak testvérei az ünnepre, akkor Ő is felment; nem nyíltan, hanem – amennyire lehetett – titokban. A zsidók pedig keresték Őt az ünnepen és kérdezgették: Hol van Ő. Sokan suttogtak Róla a sokaságban: némelyek azt mondták Róla, hogy jó, mások viszont ezt mondták: Nem az, sőt félrevezeti a népet. De nyilvánosan senki sem beszélt Róla, mert féltek a zsidóktól”.
Ezúttal mellőzöm a görög szöveghűség firtatását, mert a Judaiosz-szó interpretációján kívül tökéletes. De ez a „kívül” összeomlasztja a tökéletességet.
A Jn 7,2-ben arról van szó, hogy „közel van a zsidók ünnepe, a lombsátor-ünnep”. A nem zsidóknak író apostol a görög-római szó-használatot követi, hiszen a népen belül a lombsátor-ünnepet mindenki Izráelének és nem egy országrész, egy törzs vagy irányzat (a „zsidók”) ünnepének tartotta: végeredményben a kívülállók is ilyennek tudták, csak a szóhasználatuk kelthet más látszatot.
Jönnek a kérdések:
(a) Azok a zsidók nyomozódnak Jézus után, akiknek az ünnepeként aposztrofálódik a lombsátor-ünnep? (b) ezektől féltek az ünnep egész országból összesereglett résztvevői, (c) mivel e résztvevők izráeliek – a kintiek szerint zsidók voltak, miért féltek a zsidóktól; a saját népüktől féltek volna (ha a zsidóknak a zsidóktól kellett volna félniük, el sem merték volna hagyni vidéki hajlékaikat s nem jönnek fel Jeruzsálembe, csak hogy kifélhessék magukat)?
Nyilván a 7,1. Judaiosz-a = Izráel népe. A 7,11+13. judeaiak a júdaista inkvizíciós templomi nyomozók, miattuk kellett a népnek suttogva beszélni és vigyázni a szájára. Ezt mi, magyarok ismerjük, csak a fordítóink szenvednek történelmi amnéziában.
A magát idéző
A Jn 13,33-ban az izráeli Jézus így szól izráeli tanítványaihoz (a jelenlegi fordítások szerint): „Gyermekeim, egy kevés ideig még veletek vagyok. Kerestek majd Engem, és – ahogy megmondtam a zsidóknak, hogy ahova én megyek, oda ti nem jöhettek-, most nektek (!) is mondom”. (Az 1975-ös új protestáns fordítás 150. oldalán) …Úgy beszéltetik a keresztyén fordítók Jézust, ahogy Garay „Az obsitos”-ában Ferencz császár beszél:” „…Ej no, küldjön hát a zsidóhoz át, itt a pénz, egy gárdistát!”
A dolog tragikomikumához tartozik, hogy az ÚT yiddis (l941-es) fordítása ugyanolyan és a fenti szöveget is, a Jn 13,33-t is ugyanúgy hozza, mint a többi fordítás, (Henry Einspruch, The Lewis J. and Harriot S. Lederer Yiddish NT. Foundation of Baltimore, Md. stb.), mert szolgaian követi az európai fordításokat.
A fenti fordítás elolvasása után képzeljük el, hogy – mondjuk, egy debreceni, kanizsai vagy kecskeméti magyar ember így szól itthon a honfitárs-tanítványaihoz: Gyerekeim, egy kevés ideig még veletek vagyok. Kerestek majd engem, és ahogy megmondtam a magyaroknak, hogy ahova én megyek, oda ti nem jöhettek, most nektek (!) is mondom.
A józan – és csak a tisztázás érdekében megengedhető – párhuzam után kérdezzük meg: honnan idézi Jézus a Jn 13,33-ban Magát? Kik lehetnek azok a „zsidók”, akikre utal?…
A felelet: a Jn 7,31-35-ben találjuk meg az idézett forrást. A 32. vers részletezve közli, kikkel beszél Jézus („farizeusok…szolgákat küldenek, … farizeusok és főpapok”), a 35. vers pedig ismét summázva említi őket, mégpedig jánosi summázással: Joudaioi. Nyilván nem a 31. vers szereplőit, nem Izráel akkor jelenlevő népét jelzi ezzel, – nem is annak a Júda-törzsnek a tagjait, amelyből Ő is való hiszen „a csőcselék közül sokan hívének Őbenne és azt mondják vala: A Krisztus mikor eljő, tehet-e majd több csodát azoknál, amelyeket Ez tett?” … Hogyan kellene hát a jelentése szerint fordítani a Jn 13,33-at?
Ha ez a dolgozat nem volt hiábavaló, az olvasó máris pontosan megfelel e kérdésre s nem szorul az én segítségemre. Csupán a rend kedvéért hozom a korrekt fordítást: „Gyermekeim egy kevés ideig még veletek vagyok. Kerestek majd engem és – ahogy megmondtam a júdaistáknak, hogy ahova én megyek, oda ti nem jöhettek, – most nektek is mondom”.
A titkos tanítvány
Jn 19,38 = „Ezután az arimátiai József, aki Jézus tanítványa volt – de a zsidóktól való félelem miatt csak titokban -, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét”. Pilátus megengedte neki. Elment tehát és levette Jézus testét.
A görög szöveg fordítása a Judaiosz-név interpretálását kivéve – itt is korrekt.
Vázlatos magyarázat:
Ha arimátiai Józsefről azt írná János, hogy félt a római légiótól, logikusnak tartanók, de hogy azt a képtelenséget közli, miszerint az izráeli József féltette létét a többi izráelitől, a saját népétől, eleve meg kellett volna, hogy riassza a fordítót s fel kellett volna vetődnie benne, hogy itt másról van szó. A Judaiosz pontosan azt jelenti a Jn 19,38-ban, mint (ahogy már láttuk) a 7,10-13-ban = József a júdaita-júdaista vallási-valláspolitikai rendőrségtől tartott. Pedig nem volt gyáva ember, bizonyítja fellépése Pilátusnál. Sőt a kor-légkör szakértője is volt: kellett tudnia, hogy Pilátus a jóindulatúság pózában szeretett tetszelegni, kész volt udvariaskodni, – megtehette: helyette a „piszkos munkát” parancsára a beépített izráeli bábjai hiánytalanul elvégezték.
A héber Pál
Páltól az ApCsel 21,39 szövege azt közli, hogy „Én Tarzuszból való zsidó vagyok”, a 22,3 szövege = „Én zsidó ember vagyok, a ciliciai Tarzuszban születtem, de ebben a városban növekedtem fel”.
A görög szöveg pontosan az ApCsel 21,39-ből: „Én Tarzuszból való júdaista ember vagyok…”, a 22,3-ból: ,,Én júdaista férfi vagyok, a ciliciai Tarzuszban születtem, de ebben a városban növekedvén fel Gamaliel lábainál kaptam nevelést az ősi törvény szigora szerint…” A két lókusz szituációja összefügg, de különbözik.
Az elsőt Pál annak a római legionárius ezredesnek mondja, aki – mai szóval- ugyan védőőrizetbe vette őt, de mivel Egyiptomból emigrált lázítónak tartotta, a római jog szerint akart eljárni ellene. Pál arám nyelve (vagy kifogástalan görög beszéde) és felvilágosító szavai nyomán győződött meg arról az ezredes, hogy tévedett. A második nyilatkozat a végre hallgatásra lecsillapult tömegnek szólt, ebben is a hangadó
júdaistáknak, akiket Pál – Jakab előzetes tanácsa alapján is – meg akart nyugtatni s meggyőzni arról, hogy ő az ő vonalukon haladt a neveltetése idején.
A kérdés, hogy Pál valóban júdaistának tartotta-e magát a megtérése után is s általában mit jelent a két textusban az ajkán a Judaiosz-szó? Erre ő maga felel a Róm 11,1-ben, a 2Kor 11,21-24-ben, a Filippi 3,4+5-ben.
Róm 11, 1 = Azt kérdem tehát: elvetette Isten az Ő népét? Szó sincs róla! Hiszen én is izráeli vagyok. Ábrahám magvából, Benjámin törzséből! 2Kor 11,21-24 = „Szégyenkezéssel szólok, minthogy ehhez mi gyengék voltunk. De ha valaki merész valamiben, – esztelenül szólok – merész vagyok én is. Héberek ők? Én is. Izráeliek? Én is. Ábrahám magvai? Én is. Krisztus szolgái? Esztelenül szólok: én még inkább; hiszen többet fáradoztam, többször börtönöztek be, igen sok verést szenvedtem el, sokszor forogtam halálos veszedelemben. Júdaistáktól (júdaista vezetőktől) ötször kaptam negyven bot-ütést (ötödször harminckilencet)…” Fil 3,4 b-6 = „Ha másvalaki úgy gondolja, hogy testben bizakodhatik, én még inkább: a nyolcadik napon metéltek körül, Izráel nemzetségéből származom, héber a héberek közül, a törvényt tekintve farizeus, a rajongást illetően az egyház üldözője, a törvénytől követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam”.
Vázlatos magyarázat:
- Pál apostol magát nemcsak öntudatos izráelinek vallotta, hanem ezen belül apja nyomdokain, aki Izráel első királyának, a benjaminista Saulnak a nevével ajándékozta meg – hangsúlyozta, hogy Benjámin törzséből származik. Ellenfeleivel vitázva a saját népi tekintélyét Ábrahámtól vezeti le, az Izráel-folytonosságát emeli ki és az akkor már kulturális legitimációt biztosító héber-jelleget hangsúlyozza. A Judaiosz-név mint amihez neki származásánál vagy más kapcsolatánál fogva volna köze, szóba sem jön. De megemlíti, amikor „leltározza” üldöztetését: a Judaistáktól kapott 199 botütést.
- Csak azért mondja magát Pál a felsorolt két alkalommal Judaiosznak, mert a római ezredesnek a római nyelvezettel akarja tudomására hozni, hogy ő nem idegen lázító, illetve mert az ünnepi tömeg haragjától így akar megmenekülni? Lehet, hogy ezek a célok is vezették, de nem annyira, hogy elrugaszkodjék az igazságtól. Mi hát az igazság? A Gal, 1,13+14. közli velünk Pál vallomását, mely olyan kardinális, hogy a Judaiosz-név előfordulások értékelésénél vezér-csillagom volt: „Mert hallottátok, – írja Pál – milyen volt az én egykori magatartásom a júdaizmusban (görögül: en tó Joudaiszmó), hogy mindenkin túltéve üldöztem az Isten egyházát és pusztítottam azt. És felülmúltam sok kortársamat a júdaistaságban (júdaizmusban) nemzedékem köréből, minthogy felettébb buzgó rajongója voltam atyáim hagyományainak”.
VAGYIS: ostobaság az ApCsel 21,39-ben és a 22,3-ban a Judaiosz-t „zsidó”-nak fordítani = Pál itt arról szól, amiről a Gall, 13+ 14-ben vall; – megengedem: az ezredesnek csak azért, hogy alibijét igazolja, de Izráel háborgó ad hoc gyülekezetének azt adja tudomására, hogy mind Tarzuszban, mind Jeruzsálemben onnan indult el, ahol a tömeg fanatikus júdaistái tartanak s innen jutott el a sors- és életdöntő DAMASZKUSZI MEGSZÓLÍTÁSHOZ.
A rész-név totál név lett
Arra nézve, hogy miként futotta be mai karrierjét az általános értelmezést nyert júdaiság, más szóval „zsidó”-zás, illusztrációval szolgál nekünk az Iszlám mára már tetőfokára ért válsága a két fő ágazat – a szunniták és siiták – véres vetélkedésében. A zsidózás és a siita-szunnita vetélkedés sorskülönbözősége is illusztratív. Az Iszlámon belül a két főágazat nem ismeri el egymást, magát tekinti egyedül létjogosultnak és mérvadónak s mivel ennek érdekében – úgy véli – a kiirtás az egyedüli célszerű, megy az öldöklés. Vagyis az Iszlám „fejlődésében” még nem következett el az a szakasz, amikor már csak az egyik ágazat létezik, így nem jutottak oda, hogy – mondjuk a jelenleg még többségi – szunnita-jelző jelenthetné általánosan az Iszlámot (avagy a siita). Mégpedig azért nem, mert mind a két ágazatnak van még saját országa, hatalommal bírnak.
Valószínű, hogy a nevezésben is tragikus izráeli helyzet az arab, török, perzsa, palesztin világban nem következik be. A zsidózás „karrierjének” ugyanis az az egyik népen belüli magyarázata, hogy az ország elvesztése következtében történt szétszóratás légkörében és szituációjában az Izráel népén belüli vallási főágazatok közül annak sikerült egyeduralmat szereznie a szórványcsoportokban, amelynek még a hazában megvolt a szervezési, tömeglélektani, tanítási tapasztalata és bevált fegyelmező módszere. Így és ezért következhetett be, hogy az egyik főágazat, a júdaista lett a normatív (különbség csak legfeljebb a rituális szigorúság enyhébb vagy keményebb fokozatában lehetett) és mivel a nem-zsidó világ egyébként is a júdeai nevezést általánosította, nem okozott nehézséget a 12 törzs egyikének a nevét tenni meg az egész nép nevévé.
Amíg tehát a „szunnita” (vagy siita) nem az egész Iszlámot jelenti a belső és külső – nemzetközi – köztudatban, addig a júdai, a „zsidó” a belső-külső tudatban Izráel-t jelent: a rész-név a totálnevet. A nem-júdaista izráeli csoportok sem hatalommal, sem olyan szervezési-fegyelmezési-tanítási bázissal nem rendelkeztek, amely a szétszóratás alatt ellensúlyt jelenthetett volna.
A beteges helyzet kialakulásában a júdaista főágazatnak szépen asszisztáltak az Újszövetség fordítói, illetve a görög szöveg félremagyarázói.
Ahol a „zsidó” szónak nyoma sincs
Arra, hogy a fordítók – az angol és az új magyar katolikus fordítás kivételével milyen szívesen (már szinte perverz szenvedélyességgel) használják a zsidó-szót ott is, ahol az eredeti szövegben nyoma sincs, kiáltó példa a Mt 23,15 szövege.
Előszörre az új magyar protestáns fordítást idézem (majdnem azonos egyébként a revideált Károli-fordítássa1): „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bejárjátok a tengert és a szárazföldet, hogy egyetlen pogányt zsidó hitre térítsetek, és ha ez megtörtént, a gyehenna fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál”.
Másodszorra a görög szöveget betű szerint hozom: „Jaj nektek, írástudók és képmutató farizeusok, mert körüljárjátok a tengert és a szárazföldet, hogy egy csatlakozót (prozelitát) szerezzetek, és ha meglett, gyehenna fiává teszitek őt magatoknál kétszeresen”.
Szómagyarázat
(1) A görög „grammateisz” nem olyan értelemben tudói az írásnak, mint ahogy Európában értjük; vagyis ezek nem csupán írni, olvasni tudtak, hanem a Szentírás ismerői, kutatói, magyarázói voltak, ezért kell magyarul (és kellene más nyelven is), őket Írás-tudóknak (esetleg ÍRÁS-tudóknak) fordítani.
(2) A „körüljárjátok” is csak magyarítottja a „periágó” görög igének, mert valójában a „körülűzni”-szó felelne meg, ugyanis nem egyszerű utazóról van szó, hanem arról a térítőről, aki izgatottan – mintegy magát is űzve – gyalogol be nagy területeket.
(3) A „proszélütosz” görög szó a „proszechó” igéből származik és azt az embert jelenti, aki valahova csatlakozik, valakihez vagy valamihez ragaszkodik. A „prozelita” az európai szóhasználatban az „áttérő”, az újhívő vagy a betérő. (A misszionáló Egyházat az ellenfelei a „prozelita-gyűjtő” rossz ízű kifejezéssel illették).
Harmadszorra jöjjön a szemantikus fordítás: „Jaj nektek, képmutató ÍRÁStudók és farizeusok, mert körüljárjátok a tengert és a szárazföldet, hogy egy csatlakozót szerezzetek, és ha ez megtörtént, a gyehenna fiává teszitek őt – duplán, mint magatokat”.
Vagy:
„Jaj nektek, képmutató ÍRÁS-tudók és farizeusok, mert körülhajtjátok magatokat a tengeren és a szárazföldön, hogy egy csatlakozót szerezzetek, és ha sikerül, magatoknál is duplán a bűnhődés fiává teszitek őt”.
Kommentárom:
Jézus arról a Gamaliel-i misszióról beszél, amely a Messiás jövetelének siettetése érdekében vette célba a pogány világot. Szolgálatuk nyomán lettek számosan a pogányok közül csatlakozók; a görög szöveg „szebomenoi”, „fobumenoi” szavakkal nevezi őket. Valóban júdaisták végezték ezt a missziót, de egyszerűen képtelenség feltételezni, hogy irányzatuk propagálása volt a céljuk: nem zsidóvá, hanem izráelivé akarták tenni a pogányokat, akik – nyilván – nem Júdához, hanem Izráelhez, Izráel Istenéhez csatlakoztak.
A fordítók éppen a lényeget kerülték ki és feleslegesen oldották fel a görög szöveget, – csak azért, hogy az (általuk) indokoltnál is többször használhassák a zsidó-szót. Egyébként illene tudni (nemcsak a keresztyén fordítóknak, hanem Izráel mai tanítóinak és tagjainak is), hogy „zsidó hit” nincs, csak Izráel-hit van.
A JUDAIOSZ NÉV AZ ÚJTESTAMENTUMBAN
Ebben az esetben sem igaz, hogy az „exegézis csupán grammatika”. Nem a nyelvtani ismereteink nyújtanak ugyanis a Judaiosz név jelentésének elbírálásánál jelentős segítséget. Kortörténeti adatok sem állnak úgy rendelkezésünkre, hogy általuk lehetne minden egyes szövegben eldönteni a Judaiosz jelentését. Marad: a kontextus, a szentíró életrajzi adatainak, sajátosságainak közlése, nyilvánvaló céljának a számbavétele. Meg a kontextus elemzésénél egy-két olyan józan következtetés, amelynek a létjogosultságát szükségtelen bizonyítanom.
Mert ha például- hazai példához folyamodva – a somogyiakra célozva „bicskás” magyarokról beszél egy magyar ember, tudjuk, hogy ezt most nem az egész magyar népre mondta (általánosítva), hanem csak – történetesen – a somogyiakra, (akiktől elnézést kérek a példáért, hiszen – úgy vélem – ma már ők se bicskásak). Ha aztán ilyen kitételű szöveg német fordításban kerülne egy idegen atyafi kezébe, csakhamar felvilágosítanók, hogy nem népünk a késes, hanem csak egy dunántúli tájegység emberéről állítja ezt tréfásan vagy haragosan egy másik magyar vidékről való magyar ember. Nyilván – magyarázatunk nyomán – az idegen mást értene a szövegen, mint amit a magyarázat előtt értett.
Nos hát az Újtestamentum szövegének értelmezésénél mi is idegenek vagyunk; idői-téri távolság, a mienkétől eltérő népi gondolkodásmód, szokás-együttes tolakszik a szöveg közé és közénk, akikre nagyon is ráfér egy-két felvilágosítás. Csakhogy: mi nem vagyunk abban a szerencsés helyzetben, mint a példánkban szereplő külföldi atyafi, nincs olyan bennfentesünk, aki könnyűszerrel visszaadhatja a kifejezés jelentését, mert anyanyelvének szóhasználata, hangsúlyozási módja, hangszínváltozása neki mindent elmond. Mi csak azt kísérelhetjük meg, hogy a rendelkezésünkre álló szövegből és a szentíró személyiségéből, származási valóságából, ÜZENET-közvetítő koncepciójából, közlési szándékából kihalljuk a Judaiosz-név helyes jelentését.
A Judaiosz-név jelentésének helyi tisztázása érdekében kétféleképpen vesszük vizsgálat alá a textusokat. Az előfordulásuk szerint – az újtestamentumi kánon rendjét követve – kíséreljük meghatározni egy-egy versben a Judaiosz-név értelmét és felsoroljuk az azonos előfordulású szöveghelyeket, azután megvizsgáljuk, hogy egy-egy szentírónál hányféle és milyen Judaiosz-jelentéssel találkozunk.
A judaiosz-szó jelentése szerint
I=Izráel (népi-nemzeti értelemben csupán)
Máté 2,2; 27,11+29+37;
Márk 15,2+9+12+18+26;
Lukács 23,3+37+38;
ApCsel 2,5+ ll; 10,22; 18,2b; 19,14; 24,5; 25,2+ 10.
János 2,13; 3,11; 5,1; 6,4;
7,2; 18,33+35+39; 19,3+19+21+40+42.
Pál lev. Róma 2,28+29; 3,1; 9,24;
Galata 2,14.
I+sz=Izráel, (népi-nemzeti értelemben csupán), + szórványban élők
ApCsel 9,22; 11,19; 13,5+42+43; 14,1; 16,1+20;
17,1+ 10; 18,2a+4+5+ 19+
24; 19,10+17+33+34; 20,21; 21,20+21; 22,12; 28,17+29.
I+h=Izráel (népi-nemzeti értelemben csupán) + hitközség (Izráel mint szent gyülekezet)
Lukács 7,3;
János 5,1;
ApCsel 25,8; 26,4.
J=Júda, Júda törzse, Júdea, Júdeai Lukács 23,51;
János 3,1+22; 4,9+22; 7,1; 8,31; 19,20.
ApCsel 19,13; 24,24.
Pál lev. Galata 2,13+ 15.
Jt=Júdaista teológia, magatartás és mozgalom képviselői Izráelben
és Jt+v=Júdaista teológia, magatartás és mozgalom képviselői Izráelben
+ vezetőség (Júdeában és így Izráelben is)
Márk 7,3;
János 1,19; 2,6+18+20; 3,25; 5,10+15+16; 5,18; 6,41+52; 7,11+13+15+35; 8,22+48+52+57; 9,18+22; 10,19+31,33; 13,33; 18,12+14+20+31+,36+38; 19,7+14+38+40; 20,19; ApCs~19,23; 12,3; 13,50; 14,5; 17,5+13; 18,12+14+28; 19,33; 20,3+19; 21,11+27; 22,30; 23,12+20+27; 24,9 +18+27; 25,9+24; 26,2+21; 28,19.
Ez az összefoglaló kiemelés Éliás József: Gyökerekig ásva le c. könyvéből. Az írás közzététele az Éliás József Baráti Kör testvéri támogatásával történt. Az Éliás könyv megrendelhető ajándékként az alábbi e-mail címen: sipostibor@t-online.de
