Jamie Cowen: A zsidó nép történelme
A TÓRA – A SZÓBELI TÓRÁRÓL
Vizsgáljuk meg, hogy tényleg volt-e Szóbeli Tóra. A legjobb forrás maga a Szentírás. Nézzük meg az írott Tanachot, vajon tesz-e említést ilyesmiről.
„Elméne azért Mózes, és elbeszélé a népnek az Úr minden beszédét és minden rendelését; az egész nép pedig egyező szóval felele, mondván: Mindazokat a dolgokat, amelyeket az Úr parancsolt, megcselekesszük. Mózes pedig felírá az Úrnak minden beszédét, és felkele reggel és oltárt építe a hegy alatt, és tizenkét oszlopot, az Izrael tizenkét nemzetsége szerint.” (2Móz 24,3-4)
Az Írások szerint tehát Mózes az Úr minden beszédét felírta. Semmilyen utalás nincs arra, hogy ezen felül még elhangzott volna valami. Vessünk egy pillantást Mózes életének későbbi részére: hátha akkor történt valami.
„És monda az Úr Mózesnek: Írd fel ezeket a szavakat; mert ezeknek a szavaknak értelme szerint kötöttem szövetséget veled és Izraellel. És ott vala az Úrral negyven nap és negyven éjjel; kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírá a táblákra a szövetség szavait, a tíz parancsolatot.” (2Móz 34,27-28)
Isten tehát azt mondja Mózesnek, hogy azok alapján kötött szövetséget Izraellel, amik le vannak írva. Tehát nincs Szóbeli Tóra, Szóbeli Törvény alapján megkötött szövetség. Szeretném most idézni, amit Rási, a Talmud leghíresebb magyarázója mondott ezzel az igeszakasszal kapcsolatban:„Azt jelenti ez a rész, hogy Mózesnek le kellett írnia a Törvénynek ezeket a részeit, de nem kellett leírnia a Szóbeli Tórát.” Tegyük fel, hogy Mózes élete végéig várt, hogy a Szóbeli Törvényről említést tegyen.
„És bővölködővé tesz téged az Úr, a te Istened kezeidnek minden munkájában, a te méhednek gyümölcsében, a te barmodnak gyümölcsében és a te földednek gyümölcsében, a te jódra. Mert hozzád fordul az Úr és öröme lesz benned a te jódra, amiképen öröme volt a te atyáidban. Hogyha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, megtartván az ő parancsolatait és rendeléseit, amelyek meg vannak írva e törvénykönyvben, és ha teljes szívedből és teljes lelkedből megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez. Mert e parancsolat, amelyet én e mai napon parancsolok néked, nem megfoghatatlan előtted; sem távol nincs tőled.” (5Móz 30,9-10)
„Mikor pedig teljesen és mind végig beírta Mózes e törvény igéit könyvbe: parancsola Mózes a lévitáknak, akik hordozzák vala az Úr szövetségének ládáját, mondván: Vegyétek e törvénykönyvet, és tegyétek ezt az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségládája oldalához, és legyen ott ellened bizonyságul.” (5Móz 31,24-26)
Ebben a szakaszban sincs utalás a Szóbeli Tórára. Ha lett is volna ilyen, az nem volt kötelező érvényű a nép számára. Tegyük fel, hogy Mózesnek tudomása volt a Szóbeli Tóráról, és ezt nem mondta el senkinek, csak Józsuénak.
„Azután pedig felolvasta a törvénynek minden igéjét, az áldást és az átkot, mind úgy, amint meg van írva a törvény könyvében. Nem volt egy ige sem azok közül, amelyeket Mózes parancsolt vala, amelyet fel nem olvasott volna Józsué, az Izraelnek egész gyülekezete előtt, még az asszonyok, gyermekek, jövevények előtt is, akik járnak vala közöttök.” (Józs 8,34-35)
“Legyetek azért igen erősek, hogy megtartsátok és megcselekedjétek mind azt, ami meg van írva a Mózes törvényének könyvében; hogy el ne távozzatok attól se jobbkézre, se balkézre.” (Józs 23,6)
Maga a Tóra tehát arról tanúskodik, hogy az Írott Törvénynek kell engedelmeskedni. A Tóra egyedüli jelentőségét hangsúlyozza annak története is, amikor Józsiás, 700 évvel Mózes és Józsué után, olyan időkben, amikor Izrael fiai bűnökben és bálványimádásban éltek, rábukkan a Törvénykönyvre. A 2Kir 22,8-13-ban olvassuk azt, hogyan találják meg a tekercseket a Templom helyreállítása közben.
„És monda Hilkia, a főpap, Sáfánnak, az íródeáknak: Megtaláltam a törvénykönyvet az Úr házában. És Hilkia odaadta a könyvet Sáfánnak, hogy olvassa el azt. És elméne Sáfán, az íródeák, a királyhoz, és megvivé a királynak a választ, és monda: A te szolgáid egybeszedék a pénzt, amely a házban találtatott, és oda adták azt az Úr házában munkálkodók pallérainak kezébe. És megmondá Sáfán, az íródeák, a királynak, mondván; egy könyvet adott nékem Hilkia pap. És felolvasá azt Sáfán a király előtt. Mikor pedig hallotta a király a törvény könyvének beszédit, megszaggatá az ő ruháit. És megparancsolta a király Hilkia papnak és Ahikámnak, a Sáfán fiának, és Akbórnak, a Mikája fiának, és Sáfánnak, az íródeáknak, és Asájának, a király szolgájának, mondván: Menjetek el, kérdezzétek meg az Urat én érettem és a népért és az egész Júdáért, e könyvnek beszédei felől, amely megtaláltatott; mert nagy az Úr haragja, mely felgerjedt ellenünk, mivel a mi atyáink nem engedelmeskedtek e könyv beszédeinek, hogy cselekedtek volna mindent úgy, amint megíratott nékünk.
Eddig hiányzott a törvénykönyv, amit aztán megtaláltak és felolvastak a királynak. A király úgy látta, Isten haragszik rájuk, mert nem engedelmeskedtek a könyv beszédeinek.
A leírás így folytatódik a királyok könyvében:
„És elméne Hilkia pap és Ahikám, Akbór, Sáfán és Asája Hulda próféta asszonyhoz, Sallumnak, a Tikva fiának – aki Harhásnak a ruhák őrizőjének fia volt – feleségéhez, aki Jeruzsálem más részében lakott, és beszéltek vele. És monda nékik: Azt mondja az Úr, Izrael Istene: Mondjátok meg a férfiúnak, aki titeket hozzám küldött, ezt mondja az Úr: Ímé én veszedelmet hozok e helyre és e helyen lakozókra, a könyv minden beszédei szerint, amelyet olvasott a Júda királya.”
Mindez ellentmond a korábban idézett talmudi részletnek, miszerint nem kell a prófétához menni, hogy megértsék, mi az Úr akarata. Ebben a részben azonban azt olvassuk, hogy a prófétához mentek ahhoz, hogy megtudják, mi az Írásnak az értelme. Újra szembekerül tehát a Talmud és a Szentírás.
Ekkor már i.e. 450 körül járunk, a Nagytanács időszakában. A Talmud egy része visszanyúlik Ezsdrás időszakába.
Figyeljük meg, hogyan vet minderre további fényt a Nehémiás 8,1-9.
„Mikor pedig eljöve a hetedik hónap, és Izrael fiai az ő városaikban lakozának; felgyüle az egész nép egyenlőképen a piacra, mely a vizek kapuja előtt vala, és mondák az írástudó Ezsdrásnak, hogy hozza elő a Mózes törvényének könyvét, melyet parancsolt vala az Úr Izraelnek. Előhozá azért Ezsdrás pap a törvényt a gyülekezet eleibe, melyben együtt valának férfiak és asszonyok és mindazok, akik azt értelemmel hallgathatták, a hetedik hónap első napján. És olvasa abból a piacon, mely a vizek kapuja előtt vala, kora reggeltől fogva mind délig, a férfiak és az asszonyok előtt és mindazok előtt, akik azt érthetik vala, mivel az egész nép nagy figyelemmel hallgatá a törvényt. Áll vala pedig az írástudó Ezsdrás egy ezen célra csinált faemelvényen, és mellette álla jobb keze felől Mattithia, Sema, Anája, Uriás, Hilkiás, Maaszéja, balkeze felől pedig: Pedája, Misael, Malkija, Hásum, Hasbaddána, Zakariás, Mesullám. És felnyitá Ezsdrás a könyvet az egész nép szemei előtt, mert fölötte vala az egész népnek; és mikor fölnyitá, felálla az egész nép. És áldá Ezsdrás az Urat, a nagy Istent, és felele rá az egész nép felemelt kezekkel: Ámen! Ámen! És meghajtván magukat leborulának az Úr előtt arccal a földre. Jésua, Báni, Serébia, Jámin, Akkub, Azáriás, Józabád, Hanán, Pelája Léviták pedig magyarázzák vala a népnek a törvényt, s a nép a maga helyén áll vala. Olvasának pedig a könyvből, Isten törvényéből világosan, s azután magyarázának, és a nép megérté az olvasottakat. Ekkor Nehémiás, a király helytartója és Ezsdrás, a pap, az írástudó és a Léviták, akik magyaráznak vala a népnek, így szólának az egész néphez: E nap szent az Úrnak, a ti Isteneteknek, ne keseregjetek és ne sírjatok, mert sír vala az egész nép, mikor a törvény beszédeit hallá.”
Tehát újra Isten írott szavát olvasták fel a népnek, akik erre sírtak az Úr előtt, mert meglátták, milyen messzire kerültek el Tőle. Nagyon érdekes mozzanat ebben a leírásban az, hogy a léviták magyarázták a törvényt a népnek; olvasták és utána világossá tették az elhangzottakat.
Azt mondhatná valaki, hogy itt bukkant fel először a Szóbeli Tóra, de úgy gondolom, hogy itt egy más jelenség található. Ezek az emberek Babilonból tértek vissza, és arám nyelven beszéltek, a Tórát azonban héber nyelven írták. A léviták tolmácsoltak, lefordították, egyben magyarázták is az elhangzottakat nekik.[1]
A Szóbeli Tóra körüli vitát azzal összegezném, hogy létezik is, meg nem is. Nincs Istentől bizonyos kiválasztottaknak átadott Szóbeli Tóra, amely isteni tekintély mellett betartandó, de vannak szóban továbbadott hagyományok.
A nemzedékről nemzedékre átadott hagyományok segítenek a mai zsidóságnak, hogy a tradíciókat hogyan tartsák meg. A hagyomány csak irányt mutat és segít megérteni, hogy milyen lehetett mindez régen. Óriási különbség van azonban az iránymutatás és a Tóra között. Ez a különbség a törvény és a szájhagyomány között.
.
[1] A Szentírás arámi fordításai a targumok. A Tóra esetében többféle is van belőlük. Ezek nem egyszerűen fordítások: nem ritkán bizonyos versekhez akár fél oldalas targum is tartozhat (ez midrás jellegű). Ezért a targumok mindenképpen a Szóbeli Tan részeinek tekintendők. − a szerk. megjegyzése
