Isten csodálatra méltó tervei

Imádság

Hálát adunk Atyám, hogy összejöhettünk a Te szent nevedben. Köszönjük, hogy alkalmakat adsz, ahol közeledsz hozzánk, és közeledhetünk Hozzád. Dicsőítelek és magasztallak Mennyei Atyám, hogy együtt lehetünk Veled, Te pedig bennünk. Kérlek, hogy most is jöjj ígéreted szerint, és vesd messzire a mi gondolatainkat, amik nem Hozzád ragaszkodnak, és Hozzád kötődnek. Add, hogy felszabadulhassunk szent jelenlétedben, hogy felismerhessük csodálatos jelenléted. Áldd meg minden apró részletét annak, amit elkészítettél számunkra a világ letétele előtt az életünkben. Megköszönöm Atyám, hogy Veled lehetünk, hogy egyáltalán megjelenhetünk a Te szent színed előtt, hisz Te tudod, hogy mennyi mindent Ellenedre teszünk. Olyan rossz érzés, amikor fájdalmat okozunk magunknak, környezetünknek és Neked is. Láss el minket felülről jövő bölcsességgel és terjeszd ki kegyelmed mindazokra, akik Rád szorulnak.

A sóhajtások, a kiáltások legyenek előtted, és nézz le azokra, akik így szólnak Hozzád. Segíts a betegeken, a kórházakban lévőkön, az árvákon, a szomorú embereken és a nincsteleneken. Nyisd meg áldásod mennyei ajtaját, és áraszd el a földet, vidd el egy lélek által az örömhírt számukra. Hadd szabaduljanak fel minden kötözöttség alól, mert Te vagy a Szabadító egyedül.

Legyenek a golgotai kereszten a kapott áldások szétárasztva a mai napon is, hogy örömmel gondoljunk Rád minden pillanatban, Adon Jesua Massiah nevében kérlek, ámen.

.

Johannes Gerloff könyvét olvastam és az ott leírtak ragadtak meg. Megnéztem a hivatkozott igehelyeket, és olyan dolgokat nyitott meg Isten, ami remélem, számotokra is bizonyság lesz.

Szeretném Ádám teremtésével kezdeni, szeretnék visszanyúlni az első eseményekhez: „És formálta az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehelt az ő orrába életnek leheletét. Így lett az ember élő lénnyé” (1Móz 2,7). Az első alkalom, ahol megjelennek olyan teremtmények, akik végbeviszik az Ő akaratát. Isten olyan „lényeket” teremtett, akik szellemi és fizikai társként is végbe tudták volna vinni akaratát. Tudjuk, hogy ez nem így történt.

Ennek hátterében pedig ott van Izrael kiválasztása és sorsa. Már Ádámban kiválasztotta Izraelt, erről a párhuzamról szeretnék beszélni. Figyeljétek meg, hogy az 1Móz 12,1-3-ban mit mond Isten Ábrahámnak: „És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, arra a földre, amelyet én mutatok néked. És nagy nemzetté teszlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszel. És megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak tebenned a föld minden nemzetségei“ (1Móz 12,1-3).

Itt olyan ajándékokat és áldásokat kapott Ábrahám, amiket végig hordozott, amíg a földön volt, amíg ellátta a kirendelt feladatát. Tudjuk jól, hogy az Ő leszármazottaiból lett Izrael. Rengeteg áldást kapott ez a nemzetség a leszármazókban is. De figyeljétek meg, mit kapott Ádám (a teremtéséről szóló versek után közvetlenül következik): „És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, akit formált. És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját. Folyóvíz jő vala pedig ki Édenből a kert megöntözésére; és onnét elágazik és négy főágra szakad vala“ (1Móz 2,8-10).

Isten ajándéka tele van folyóvizekkel, olyan fákat teremtett neki az Úr, amiknek a gyümölcsei ehetők voltak. Minden, amit el tudott képzelni Ádám, ott hevert a lábai előtt. De ez a csodálatos lehetőség ott volt Izraelnek is, amikor az ígéret földjére lépett. A tenger és a folyók Kánaánja fogadta őket, és volt minden, amit csak kívántak és el tudtak képzelni.

Amikor Ádám még együtt volt Istennel, mindene megvolt. Amíg Izrael együtt volt Istennel, mindene megvolt. Miért kellett Ádámnak társ? Hogyan lehetett egyedül, amikor ott volt Isten? Az Úr figyelembe vette Ádám vágyakozását, hogy egy hasonló karakterű valaki legyen a társa. Évát megteremtette Ádámból. Éva héber neve, Hává, annyit jelent, hogy minden élők anyja. „Nevezte vala pedig Ádám az ő feleségét Évának, mivelhogy ő lett anyja minden élőnek“ (1Móz 3,20). A tervben már benne volt Jézus: „Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod“ (1Móz 3,15). Éva még nem is tudta felfogni, hogy milyen csodát hordoz magában: az Életet. Jézus már el volt rejtve. Istennek hihetetlen útjai és tervei vannak, hogy megvalósítsa akaratát az Ő dicsőségére. Ezzel állítanám párhuzamba a Jn 14,6-ot: „Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.“ Mit mondtunk? Éva volt minden élők anyja. Ez az élet folytatódott Évával, és teljesedett ki Jézusban itt, a földön.

Ádám tudott arról, hogy Isten eltiltotta bizonyos dolgoktól. ‚Erről a fáról ne egyél’ – mondta az Úr neki. Ádám együtt járt Istennel, együtt gondolkodott, egy szellemben volt Vele, amíg Éva nem volt. Nagyon szigorú tiltás volt számára: “De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél…” (1Móz 2,17). A zsidósággal kapcsolatban többször elhangzik, hogy ők először megteszik a parancsolatot, és utána jönnek rá, hogy az mit takar. Ádámmal is ez történt. Elkövette a bűnt, és utána jött rá a súlyára. Izrael ugyanígy járt a tízparancsolattal. Tudták, hogy mit nem szabad, kaptak egy erkölcsi „gerincet”, és tudatosan tették tönkre a tízparancsolatot, és lettek még bűnösebbé emiatt. Ugyanúgy, mint Ádám, akit e bűne miatt kizárt Isten az Édenből. Ádám és Éva mindketten vétkeztek és külön-külön végigjárták az engedetlenség következményeit. Éva fájdalommal hozta világra az utódokat. Ádám sem volt boldog, mert izzadsággal művelte a földet, amit korábban nem ismert. Verítékezni kellett a megélhetésért. Izrael ugyanezt tette. Amíg Istennel járt, mindenük megvolt. Amikor elfordultak Istentől, amikor már nem vették tudomásul törvényeit, akkor nagyon-nagyon csúnya életük lett.

Éva a vágya miatt, Ádám a nem következetes viselkedése miatt bukott el. Hányszor vagyunk Ádámhoz hasonlóak, amikor a közvetlen környezetünknek nem tudunk nemet mondani.  Holott tudjuk azt, hogy ennek következményei az életünkre nézve nagyon-nagyon súlyosak. Ha nem tudunk egy indulatnak, érzelemnek nemet mondani, hány évig kell az ebből keletkező fájdalmas sebeket hordozni, és „kamatot fizetni”.

Ezt írja aztán a Biblia: „Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivett egyet annak oldalbordái közül, és hússal tölté be annak helyét” (1Móz 2,21). Kábultságot adott az Úr az első embernek. Kábultságba kerülünk mi is, amikor tudatosan nem akarunk odafigyelni, és saját magunkat akarjuk elaltatni. A nem tiszta gondolatok vagy tettek iszonyú mélységekbe, „kómába” tudják vinni az embert. Nagyon fontos az, hogy az Istennel való együttlétünk a gyakorlatban is látszódjon. Ne csak szép szavakat mondjunk, hanem az életünk legyen a példa. Olyan legyen az életünk, hogy bármikor, bárki bejöhessen hozzánk, és ne legyen az ember szégyenben, zavarban, ne kelljen takargatni semmit se. Hasonlóan tett Ádám is, mint amikor nekünk nem tiszta a kapcsolatunk Istennel. Ádám sem mondott nemet Évának. Hagyta, hogy elússzanak mind a ketten. Pedig Ádám a következményekre nézve többet tudott.

Pál csodálatosan meg tudta ragadni ezeket a titkokat, és ki tudta fejezni: „Amint meg van írva: Az Isten kábultság lelkét adta nékik; szemeket, hogy ne lássanak, füleket, hogy ne halljanak, mind e mai napig“ (Róm 11,8). Izrael ugyanezt a kábultságot kapta, hogy ne ismerjék fel Jézus megjelenését. Ne tudják megérteni, hogy ki jött el hozzájuk, hisz annyi bűnt követtek el. Olyan dolgokat tettek Isten ellen, hogy az Úr kénytelen volt megengedni, hogy a saját értelmük által sötétedjenek meg. Kábultság szellemét adta, hogy ne lássanak és értsenek. A Máté evangéliumába ugyanezt mondja Jézus a tanítványainak: „Azért szólok velük példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek. És beteljesedék rajtok Ésaiás jövendölése, a mely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek“ (Mt 13,13-14).

A felismerést vette el Isten a zsidóktól, azt a kegyelmet, hogy felismerjék Jézust. Jézus csodáiban fel kellett volna ismerni Istent, hiszen ezeket csak Isten tudta megtenni. Halottakat támasztott fel, leprásokat gyógyított, vakok látását adta vissza. Ezt más nem tudta megtenni Izraelben, és mégsem értették, és hallották meg, és látták meg igazán, hogy minek mondanak nemet.

Éva képviselte „minden élők anyját“, általa voltak a nemzetek. Amíg Hává (Éva), aki a Gyülekezetet, Krisztus Menyasszonyát képviseli, tökéletes állapotban nem lesz, addig Ádám, aki Izraelt jelképezi, nem ébred fel. Ádám tehát akkor mondja, ha Éva tökéletes állapotba kerül, hogy: „Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett.” Évát megalkotta az Úr: “alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, amelyet kivett vala az emberből, asszonnyá” és csak akkor vitte oda, amikor alkotása kész volt.

Izrael ugyanígy fog járni. Amikor teljességében megvan a Menyasszony, akkor fogja felismerni Jézus munkáját, Jézus jelenlétét. Akkor tudja elfogadni és azt mondani: „Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett” (1Móz 2,23). Akkor ismeri fel, hogy belőle származott az újszövetségi nép, a zsidókból és nemzsidókból álló Menyasszony. Ebben a felismerésben lesz eggyé ez a két nemzet. Imádkozzunk, és tegyünk ezért, hogy ez minél előbb megtörténjen. Ámen