A zsidók közti bizonyságtétel kezdetei Magyarországon

 

A 19. század elejétől kezdett el rohamosan növekedni a zsidók lélekszáma a Magyar Királyság területén. Ez, a század folyamán, magával hozta a zsidó vallásból kitérők számának megszaporodását is. Sokakat motiválhatott a társadalmi beilleszkedés vágya, vagy más érdek. A szíveket vizsgáló Mindenható tudja csak, hogy a döntésekben mekkora szerepet játszott Jézus valódi érintése vagy felismerése. A nagyszámú asszimilálódni vágyók mellett azonban jelen volt egy létszámában kisebb közösség, akiket valóban a felismert Messiás ragadott meg és hívott el. Ennek az élő hitű kisebbségnek létrejöttében nagy szerepet játszottak a skót bizonyságtevők.

 

A skót lelkészek megjelenése Magyarországon

A skót misszió Magyarországra érkezésének kalandos története van. A 19. század elején a Szent Szellem nagy erővel munkálkodott Skóciában, sokan komoly áldozatokat hoztak a Messiás ügyéért, ami a misszió kiterjedését eredményezte. E hittérítő tevékenységükben fontos bibliai igazságként vallották meg, és gyakorolták a „zsidóknak először” elvét. Hittek az Ábrahámnak adott ígéretben: „megáldom azokat, akik téged áldanak” (1Móz 12,3).

   1838-ban a Skót Államegyház (Church of Scotland) egyházi nagygyűlésén hoztak döntést a zsidómisszió megkezdéséről, és egy bizottságot állítottak fel erre. Ez volt az első, zsidók felé irányuló kezdeményezés Skóciában.[1] Négy lelkészt kiválasztottak arra, hogy induljanak el feltérképezni a leendő szolgálati helyeket. A négy misszionáriusból két lelkipásztor, Andrew Alexander Bonar és Robert Murray McCheyne (1813-1843) a húszas éveiben járt. A másik két, ötvenes éveiben járó misszionárius egyike dr. Alexander Keith (1792-1880) volt, akinek akkoriban már széles körben olvasták a próféciákról szóló könyveit.[2] A másik idősebb tudós hittérítő, a keleti világ szakértője, dr. Alexander Black, az aberdeeni egyetem bibliakritika professzora volt. Amikor 1839-ben elindultak, többé-kevésbé az ismeretlennek vágtak neki. Egyrészt nem volt világos, hogy hol és hogyan kellene elkezdeni a zsidók közti bizonyságtételt. Másrészt egy hosszú utazás sem olyan biztonságos és kényelmes körülmények között zajlott, mint ma. Az volt az elképzelésük, hogy eljutnak Palesztinába, és felmérik az ottani viszonyokat, a zsidóság helyzetét.[3] Átkeltek Anglián, Franciaországon, Olaszországon, végül Görögországba és Egyiptomba is eljutottak. Alexandriában pestis pusztított, ezért nem akartak ott időzni, hajóra várni. Elindultak a sivatagon keresztül és huszonhárom napon át utaztak teveháton. Ezt akkoriban csak komoly elszánással lehetett végbevinni, és nem is volt veszélytelen. A fárasztó úton Dr. Black leesett a teve hátáról, és súlyos lábtörést szenvedett. Amikor végre megérkeztek Jeruzsálembe, a két idősebb misszionárius Black sérülése miatt úgy döntött, hogy visszatér Skóciába. Szmirnából indulva Isztambulba utaztak, majd felhajóztak a Dunán.

   A két fiatalabb ez alatt végigjárta az öreg Európát, és sok zsidó csoporttal találkozott. Végül az elindulásuktól számított hetedik hónapban visszaérkeztek Skóciába. Idősebb útitársaikról azonban semmilyen hír sem volt. Később derült csak ki, hogy amikor dr. Keith és dr. Black a Dunán Hollandiába igyekezett, egy újabb betegség miatt megszakították az útjukat. Eredetileg nem akartak időzni Pesten, mert ismerték a katolikus Habsburg ház ellenséges magatartását a protestáns missziókkal szemben. Egy akkoriban duna-láznak nevezett betegség azonban ágynak döntötte dr. Keithet és társát. Keith állapota annyira súlyos volt, hogy közeli halálával is számolni kellett.

 

Mária Dorottya főhercegnő kulcsfontosságú szerepe

Az 1830-as, 40-es évek a magyar történelem egyik legvirágzóbb korszaka, a reformkor évei. Ebben az időben József Antal főherceg (1776-1847)[4], ismertebb nevén József nádor állt az ország élén, akit az osztrák kormány helyezett e tisztségbe. József nádor 1819-ben érkezett Pestre harmadik feleségével, Mária Dorottya (1797-1855) főhercegnővel. A főhercegnő a pietizmus egyik fellegvárából, Württembergből származott, ahol nagy hatással volt rá a pietista Albrecht Bengel (1687-1752) példája. A protestáns egyházon belül megjelenő pietista mozgalom a zsidókkal kapcsolatban is egy megújult, biblikus látásmódot képviselt,[5] ami a főhercegnő szemléletét is meghatározta. Mária Dorottya családjában is jó példát látott. Mélyen pietista gondolkodású édesanyja támogatta a belföldi és külföldi missziót, jótékonysági intézményeket alapított, törődött a szegényekkel.[6] A nádorné élő hitű hívőként mindezt folytatni akarta Magyarországon is. Bár a katolikus Habsburg uralkodóház lojalitást várt el tőle és nem nézte jó szemmel működését, pozíciója miatt mégis komoly tevékenységet tudott kifejteni. Szívén viselte a magyarországi protestáns egyházak munkáját, noha nagy fájdalommal töltötte el az, hogy az itthoni protestáns körökben megerősödött a racionalista teológiai gondolkodás. Úgy tartják, hogy hét éven át kérte Istent, küldjön valakit, aki hirdeti az evangéliumot a zsidó népnek és a tragikus állapotban lévő protestánsokat ébreszti. Vágya néha olyan erős volt, hogy karjait ég felé terjesztve lelkében küzdött Istennel, hogy legalább egy embert küldjön.[7]

   József nádor sem osztotta a Habsburg ház merev katolikus nézeteit, ez korábbi házastársainak megválasztásában is megmutatkozott. Első felesége, az 1801-ben elhunyt Alexandra Pavlovna ortodox volt. Második felesége ugyancsak protestáns, ő gyermekszülés közben vesztette életét. A huszonegy évvel fiatalabb Mária Dorottyának élő hite, buzgósága nagy hatással volt rá. Ezekben az években már rendszeresen olvasta a Bibliát, és nyitott volt a protestáns gondolatokra. Nem sokkal a misszionáriusok Pestre érkezése előtt ajándékozta a nádornénak dr. Keith bibliai próféciákról szól könyvét.[8]

   Amikor a nádorné tudomást szerzett arról, hogy két skót protestáns misszionárius lázasan fekszik a városban, azonnal meglátogatta őket. Váratlan megjelenésükben mindjárt felismerte az isteni gondviselés kezét. Saját orvosára bízta felügyeletüket, sőt figyelmessége odáig terjedt, hogy a betegek szobájára nyíló utcában betiltotta a lovas kocsi forgalmat, felszóratta szalmával, hogy a két misszionárius nyugodtan tudjon pihenni. Kétnaponta látogatta a skót testvéreket és mindezzel félretett minden etikettet, amivel az udvari köröket megbotránkoztatta.[9] Beszélt angolul, így a misszionáriusok el tudták mondani, milyen kiküldetésben járnak, és min mentek keresztül Pestre érkezésükig. A hercegnő nagy örömmel hallgatta őket, elgondolkozott azon, hogyan tudná támogatni szolgálatukat. Már korábban volt látása arról, hogy egy missziós központot kellene létrehozni Budapesten. Azokban az időkben sok zsidót öltek meg Ukrajnában, Oroszországban és Lengyelországban, és akik közül sokan Magyarországra menekültek. Így a zsidóság száma rövid idő alatt nagyon megnövekedett.[10]

   A misszionáriusok kényszerpihenője hat hónaposra nyúlt, többször visszaestek felgyógyulásuk során. Végül a két felépülőben lévő skót lelkész kezdett kapcsolatok kialakítani a pesti zsidósággal és az egyházi körökkel. A hercegnő buzdította őket, hogy a missziós központot Pesten hozzák létre a nádor hallgatólagos hozzájárulásával. A misszionáriusok bevallották, hogy az eredeti tervből kihagyták a Habsburg Birodalmat a katolikus vallás erős dominanciája miatt. Arra tettek ígéretet, hogy megpróbálják rábeszélni egyházuk zsidómissziós bizottságát az eredeti elgondolás felülbírálására.[11]

 

Az első évek

Hazatérésük, beszámolóik után 1840-ben született meg a döntés arról, hogy egy missziós állomást hoznak létre Budapesten.[12]

Dr. John Duncant (1796-1870), egy glasgowi lelkészt nevezték ki a szolgálat élére[13]. Nagy tudású, de alázatos ember volt, olvasott latinul, szanszkritül, héberül, arabul és még más nyelveken. 1841-ben, amikor megérkezett Budapestre, már ismerte a magyar nyelvtant. Széleskörű nyelvismerete, és teológiai tudása ellenére egyszerűen, közérthetően és szívből hirdette az evangéliumot, ami komoly hatást gyakorolt hallgatóira. Mikor a Szentírásból idézett, eredeti nyelven, héberül tette, ahogy a zsidó rabbik. Mindez tekintélyt parancsoló volt. Ezért, és az istentiszteleteket látogató sok zsidó miatt elnevezték Duncan rabbinak.

   Az osztrák kormány gyanakvással fogadta a protestáns misszió megjelenését. Ebben a korszakban a Habsburgok nagyon szűk teret engedtek minden protestáns missziós tevékenységnek.[14] A Mindenható azonban előkészítette a helyet a szolgálat számára.

   Széchenyi reformkori munkásságának köszönhetően sok brit szakember dolgozott az országban a gróf meghívására. A gyár- és hajóépítés, a folyamszabályozás területén sokan adták szakértelmüket. Az angolok mellett írek, walesiek, és nem utolsó sorban skótok is nagyobb számban jelen voltak. A Lánchíd építésében több skót mérnök is részt vett, akik ekkor már a városban dolgoztak. A Lánchíd építője, Adam Clark is skót származású volt.[15] Duncan – a nádor tanácsára – így tudott azzal érvelni, hogy azért jött, hogy a skót vendégmunkások pásztora legyen. Ezért hét éven keresztül, amíg a híd épült, ezt érvként lehetett felhozni.[16] A gyülekezet magját így a skót vendégmunkások alkották, de hamar megjelentek a zsidó, és a nemzsidó érdeklődők is alkalmaikon.

   A skótok külföldi állampolgárokként nem alakíthattak egyházat, mégis kivételezettek voltak. Mint az ország javát szolgáló, köztiszteletben álló személyektől, senki sem tagadta meg a vallásgyakorlást. Saját istentiszteleteket tarthattak, de működésük jogi keretekeit a pesti református egyház biztosította.[17] Eleinte angol nyelven folytak az istentiszteletek, majd a lelkészek elkezdték a német nyelvet elsajátítani, mert a magyarországi zsidóság nyelve elsősorban a német volt.[18]

   A zsidók közti bizonyságtétel nagy áldással folyt ezekben az években. A skót misszió első tíz éve alatt ötven lélek tért meg. Köztük volt a köztiszteletben álló Saphir Izrael és a családja is. Az idős Saphir bizalmas barátja volt Schwab Arszlán rabbinak. A család megtérése sok gyümölcsöt hozott a későbbi években is. Legkisebb fiuk, az akkor még gyerekként megtérő Saphir Adolf híres prédikátorrá vált, hatása újra kiadott könyvein keresztül máig tart. 1889-ben a skót egyház vezetőségének egyik találkozóján ő így emlékezett vissza ezekre az évekre: „a Szellem meggyőzött bűneinkről, megajándékozott a megváltás örömével, nagy isteni szeretettel, és testvéri közösséggel… Krisztus szeretete volt az, ami [a skótokat] szorongatta.”

   A főhercegnő heti rendszerességgel meghívta a palotába a misszionáriusokat, és meghallgatta beszámolóikat. A misszionáriusok melletti kiállása adta meg a szolgálat hátterét. Izrael népe iránti szeretetét, elkötelezettségét jól mutatja, hogy héberül is megtanult annyira, hogy az Ószövetséget [Tanachot] eredetiben tudta olvasni.[19] A frissen megtért Saphir Izrael egyike volt azoknak, akik héberre tanították.

 

Az evangélium hirdetése az egész országban

Korán felmerült a vidéki zsidóság elérésének gondolata is. A zsidó megtérők közül a legelszántabb hat testvért[20] két éven keresztül képezték arra, hogy elvigyék az örömhírt a magyar városokba és falvakba. Ezzel megtették ugyan az első lépést, de a kormány misszióellenes politikája miatt csekély valószínűsége volt annak, hogy az országban szabadon hirdethetik az evangéliumot. A főhercegnő szívvel-lélekkel az ügy mellett állt, ez azonban önmagában kevésnek bizonyult.

   1846-ban kitört a Habsburg Birodalom északi részén a galíciai parasztfelkelés. A lázadás kegyetlen vérengzéssé fajult, földbirtokosokat mészároltak le kíméletlenül, egész családjukkal együtt. A felkelés híre nagyon megrázta a nádort. Arra a következtetésre jutott, hogy ezek a borzalmas események elkerülhetetlenek, hacsak a Biblia nem jut el az emberekhez, és nem ismerik meg. A főhercegnő, aki meglátta a Mindenható munkálkodását férjében, megkérdezte, hogy védelmébe venne-e egy olyan szolgálatot, amely célul tűzi ki a Biblia terjesztését. József nádor igennel felelt, és ezzel megnyílt az út az evangélium hirdetői előtt.

   Azonban nádor hatalma sem volt korlátlan, bizonyos ponton túl már nem ért el a keze. Félő volt, hogy ha Bécsben kitudódik a dolog, akkor bajba kerül. Mégis engedélyezte a skót lelkészek és a felkészített testvérek szolgálatát az országban azzal, hogy a lehető legkevesebb nyilvánosságot kapjon küldetésük.[21]

   Így indulhattak el az örömhír vivői, tarthattak evangelizációkat, és oszthattak szét több ezer Bibliát az egész országban. A szolgálat évei alatt nem volt falu vagy város, ahova el ne jutottak volna. Az 1843-tól Magyarországon szolgáló William Wingate írja: „nem volt egyetlen zsinagóga sem, amely ne hallott volna a keresztyén misszionáriusokról”. Ez volt tehát az első olyan szolgálat, amely a teljes magyar zsidóságot szólította meg, és elvitte hazánkban Izrael egész házának az örömhírt.

   Az országra kiterjedő szolgálatuk komolyságát jelzik az általuk terjesztett iratok is. Ugyanis a skótok a keresztyén lapok alapításának ösztönzése[22] mellett nagy hangsúlyt fektettek az iratterjesztésre. A Brit és Külföldi Bibliatársulat már a skótok megjelenése előtt komoly munkát végzett hazánkban. 1840-re képviselőjük, „Wimmer több mint 200 főből álló elosztói hálózatot szervezett az országban”[23]. Velük kezdtek el együttműködni a skót testvérek is, és egy zsidók felé irányuló iratmisszióval kiterjesztették e szolgálatot. Mária Dorottya héber Bibliákat akart kinyomtatni Bécsben, de mivel ez ott a tiltott könyvek listáján szerepelt, a Bibliák Kőszegen készültek el 2000 példányban a Bibliatársaság és a skót egyház támogatásával. Kinyomtatták 5000 példányban az 1843-ban megtért Saphir Izrael megkeresztelkedésére készített beszédét is.[24] Más protestáns irodalmat is nagy számban kiadtak és terjesztettek az országban. Így 1846-tól indult meg a bizonyságtétel elsősorban zsidók felé.[25]

 

Hatásuk a magyar egyházakra, és társadalomra

A magyarországi állapotokat felmérve a skót szolgálók Mária Dorottyához hasonlóan úgy látták, hogy a protestáns egyház szellemi apátiába süllyedt. Ezért az egyházat minden eszközzel ébreszteni próbálták. Sikerült felkelteniük az evangélikus és a református egyház rokonszenvét és felpezsdíteniük a hitéletet. Teológiai akadémia létrehozását kezdeményezték, több területen szorgalmazták keresztény szolgálatok elindítását, egyaránt támogatták az iskolaalapítást, keresztény lapkiadását, könyvkiadást és – terjesztést, kórház- és árvaház alapítást.

   Úgynevezett konferenciákat is szerveztek egy szűkebb körnek, ahol az egyházi és társadalmi elitet igyekeztek elérni, és látásaikat megosztani velük. Néhány konferencián Széchenyi is járt, de nem vált részévé e körnek. A reformkor légköre nyitott volt az angolszász gondolatokra, így a skótok élvezték a magyar protestantizmust pártoló reformerek támogatását. Ők is szívükbe zárták a magyarokat, így például Duncan második hazájának nevezte Magyarországot, és a szabadságharccal is rokonszenvezett.

   A skótok zsidómissziós felfogása azonban eltért a reformkor gondolkodóinak szemléletétől. Főként Kossuth pártja azzal a várakozással tekintett a zsidóságra, hogy a soknemzetiségű országban magyarokká lesznek, asszimilálódnak, és ezzel majd a magyarságot erősítik. Az asszimiláció alatt elsősorban nyelvi és kulturális beilleszkedést értettek, de a keresztény vallás felvételét is. A skót testvérek ezzel szemben úgy gondolták, hogy Jézus elfogadása kizárólag hitbéli meggyőződésből történhet. Eltanácsolták azokat, akiknél nem láttak elég szilárd hitet, vagy más érdeket fedeztek fel. Időt biztosítottak a döntés meghozatalára, és ezalatt tanították az érdeklődőket a Bibliából, a Jesuáról szóló messiási próféciákat feltárták a Tanachból [Ószövetségből]. A skót testvérek itteni működésük szász éve alatt végig ebben a látásban tevékenykedtek. Következetes, szigorú követelményeik miatt sosem voltak tömeges megtérések. 1059 izraelita ismerte fel Jesuát a skót bizonyságtételre 1940-ig. Ha a három kritikus év (1919, 1920, 1939) megtérőit leszámítjuk, akkor ez a szám 316.[26] A szolgálat számban kevés gyümölcsöt hozott, de szellemi súlyukat tekintve a Jesua felé fordulók nagy áldást hoztak életük odaadásával.

 

A misszió korai szakaszának vége

1847-ben meghalt József nádor, és ezzel a legfőbb védelmező elveszett. A nádort sokat formálta a Mindenható különösen a halála előtti éveiben, és feleségétől Krisztusba vetett hittel tudott elválni.[27]

   Mária Dorottya férje halál után kegyvesztetté vált, Bécsbe rendelték, és gyakorlatilag fogságra ítélték élete hátralévő szakaszában. Elszakították gyermekeitől és protestáns testvéreitől. Élete végéig Bécsben kellett maradnia, és innen már jóval kevesebb lehetősége nyílt a magyar protestantizmus támogatására. Időnként még ellátogathatott „magyar hazájába”, és végül egy ilyen látogatás alkalmával halt meg 1855-ben.

   Az 1848-as szabadságharc kitörésekor a skót szolgálóknak is el kellett hagyni az országot, 1850-ben tértek vissza Pestre. Amíg a hatóságok a „rend” helyreállítását végezték, a lelkészek eleinte szabadon tevékenykedhettek. Viszonylag váratlanul jött a kiutasítási parancs 1852-ben. Az ellenük felhozott vád az volt, hogy „a magyar nemzet ügyével rokonszenveztek”, és ezért kitoloncolták őket. Hiába próbáltak tiltakozni és elmenni a legfelsőbb fórumig, minden erőfeszítésük eredménytelen maradt.[28] A neoabszolutista kormány minden brit állampolgárt kitiltott a birodalomból. Munkájukat időlegesen (1852-1857) Saphir Izrael vette át és vezette a létrehozott iskolát.

 

 

A skót misszió egyik kiadványa: A zsidókérdés (1900-as évek körül)

A forrásirodalmak a Saphir Izrael és családja c. írás végén találhatók, amely ennek a cikknek folytatása.

 

Végjegyzetek:

[1] Előtte húsz éven keresztül úgy támogatták külföldön a bizonyságtételt, hogy egy-egy ott élő, zsidók szokásait, nyelvét ismerő szolgálót bíztak meg. 1838 után azonban az egyház már lelkészein keresztül volt jelen a munkában (Forgács 422. o.).

[2] Ezek: Evidence of the Truth of the Christian Religion derived from the Literal Fulfilment of Prophecy; particularly as illustrated by the History of the Jews, and by the Discoveries of Recent Travellers, Edinburgh, Waugh & Innes, 1826 (később többször kiadták, az USA-ban is) és Signs of the Times, as Denoted by the Fulfilment of Historical Predictions, Traced Down from the Babylonish Captivity to the Present Time, Edinburgh: William Whyte & Co. 1832, újra kiadva 1837, 1842, 1847 etc.

[3] Kovács 2006b 895. o.

[4] II. Lipót (1747–1792) magyar király kilencedik gyermeke. Testvére, I. Ferenc 1835-ben bekövetkezett halálig uralkodott hazánkban.

[5] Lásd Schulz, Jurek: A pietizmus befolyása a zsidókereszténység újjáéledésére Németországban, és a megsemmisítése a Harmadik Birodalomban c. tanulmányát <http://www.izrael-immanuel.net/?p=777>.

[6] Kool 102.o.

[7] Venetianer Sándor: Külföld, dr. Saphir Adolf, 1831-1891. ápr. 4., (nekrológ) in. Debreczeni Protestáns Lap, 1891. június. 20. 216. o.

[8] Forgács 423. o., Kovács 2001a 179. o. Az ajándékozott könyv Keith, Alexander: The Evidence of the Prophecy c. írása volt.

[9] Hausmann, Jutta: Mária Dorottya nádorné kora és a zsidómisszió in.: Fabiny Tibor emlékkönyv, Megújulás és megmaradás, Luther kiadó, Budapest, 2009, 236 o.

[10] Körülbelül 250-300 ezer zsidó lehetett ekkor Magyarországon, a fővárosban nagyjából 10-14 ezer.

[11] Kovács 2006b 180. o.

[12] Pest lett az első állomás, amit Wroclaw, Moldávia, Prága, Róma és Konstantinápoly követett.

[13] Vele tartott Robert Smith és William Owen Allan, majd 1843-ban William Wingate is megérkezett.

[14] 1790/91. évi XXVI. törvénycikk 13.

[15] Kovács 2001a 178-179 o.

[16] „A hatóság megengedte skót misszionáriusoknak, hogy nyilvános istentiszteleteket tartsanak az engedély visszavonásáig. Később azonban elfeledték visszavonni az engedélyt” (Forgács 423. o.).

[17] Kovács 2001a 179., 181. o.

[18] Kovács 2006b 898. o.

[19] Hausmann 234-236 o.

[20] A visszaemlékezések eltérnek abban, hogy öt vagy hat testvért képeztek ki. Róluk lásd még az Izrael elhívásának megelevenedése a 19. századi magyar zsidókeresztények életében c. fejezet vonatkozó lábjegyzetét.

[21] Gavin 42-43 oldal

[22] „A skótok és Kossuth Pesti Hírlapjának hatására jött létre az első komolyabb protestáns lap, amelyet Török és Székács szerkesztett Protestáns Egyházi és Iskolai Lap címmel.” (Kovács 2001a 182. o.)

[23] Kovács 2006a 1541. o.

[24] Kovács 2006a 1542. o.

[25] Kovács 2006b 898. o.

[26] Forgács 413 o.

[27] „Néhány órával halála előtt így szólt hozzá felesége: ’Hamarosan Isten ítélőszéke előtt fogsz állni, szeretném hallani tőled utoljára, mire alapítod a reménységed?’ Az azonnal érkező válasz ez volt: ’csak Krisztus vérére’, a csak szócskán erős hangsúly volt” (Gavin 44-45 o.).

[28] Forgács 424. o.; Kovács 2001a 183. o.