Saphir Izrael és családja |

Saphir Izrael és családja

Találkozás a Messiással

A Saphirokkal kapcsolatos első adat a 18. század végéről származik. II. József koráig a zsidóknak nem volt európai értelemben vett családnevük, erre csak az uralkodó kötelezte őket. Saphir Izrael nagyapját eredetileg Izrael Izraelnek hívták. Amikor nevet kellett választania, a székesfehérvári szolgabíró tanácsára az ujján levő zafírköves gyűrűről a Saphir nevet vette fel.[1]

A család története során több híres leszármazottal büszkélkedhetett. A 19. század első felében Saphir Móric Gottlieb (1795-1858) humoristaként és zsurnalisztaként szerzett nemzetközi hírnevet. Kiváló eredménnyel végezte el a prágai jesivát és tizennyolc éves korában már rabbi-oklevelet szerzett. Mégis hamar elfordult a rá váró pályától és rabbinikus gondolkodástól, és néhány év alatt európai műveltségre tett szert, megtanult több európai nyelvet. Pesten újságíróként kezdett tevékenykedni, majd Európa nagyvárosaiban már ismert íróként, humoristaként. Úgy látta, hogy érvényesülése szempontjából jobb áttérnie a kereszténységre, ezért 1832-ben Münchenben az evangélikus egyház tagja lett.[2]

Bátyja, Saphir Izrael[3] ennek a számára érthetetlen lépésének okait keresve tette meg az első lépéseket Jesua felé. Borzasztónak találta Móric döntését, de emellett próbált könyvekhez jutni a kereszténység hitelességéről. Szeretette volna meglátni, mi motiválta öccsét.[4] Izrael, aki kezdetben gyapjúkereskedőként indult, az 1830-as évek végére Pest egyik gazdag kereskedőjévé vált. A hatvanadik évéhez közeledő családfő élete több szálon is kapcsolódott a zsinagógához.

A reformkor végére a magyar zsidóság reformerei három részre szakadtak: a radikális reformerekre, a mérsékelten haladókra, és az ortodox haladókra. Az utóbbi irányzatot Schwab Arszlán rabbi képviselte, ehhez a körhöz tartozott Saphir Izrael is. Bizalmas barátság fűzte Schwab rabbihoz, és a hitközség elöljáróságában is helyet kapott. Vagyonos kereskedőként lehetősége volt a pesti zsidó iskola támogatására,[5] Pesten nyolc tanítóval nevelőintézetet állított fel, amelyben jobb körökből származó gyermekeket neveltek.[6] A keleti zsidóság ebben az időszakban még elsősorban a héber nyelv és a Talmud ismeretét tekintete legfontosabbnak, és a modern tudományokban és irodalomban nem akartak szerepet vállalni. Izrael nagyon sokat tett azért, hogy a magyar zsidóság körében a világi műveltséget előremozdítsa.

A Magyarországra vetődött, és betegsége miatt itt ragadt híres skót teológus, dr. Keith így emlékezett vissza Saphir Izraelre: „Mialatt Pesten voltam, egy tekintélyes, idős zsidó férfit különösen a figyelmembe ajánlottak, olyasvalakiként, aki a legműveltebb közülük.”[7] Saphir valóban a legműveltebb zsidók közé tartozott, köztiszteletnek örvendő tudós ember hírében állt. Negyven évig elmélyülten tanulmányozta a Tórát, a judaizmust és a zsidó irodalmat. Fia úgy emlékszik rá vissza, hogy a Talmud kevésbé nyomta rá a bélyegét gondolkodására.

„Atyám nem volt talmudzsidó, hanem istenfélő és tisztelte az Írásokat; mai napig sem olvashatom a deutoronomium ez igéit: »És ez ígék legyenek a te szívedben, és gyakoroljad azokat a te gyermekeid előtt, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz«, anélkül, hogy atyám képe ne jelennék meg előttem.”[8]

Saphir Izrael a zsidó felvilágosodás, Moses Mendelssohn (1729-1786) irányzatát követve már azok közé a reformer zsidók közé tartozott, akik nyitottak az európai kultúra, tudományok és műveltség felé is. Jártas volt a világirodalomban, különösen a német irodalomban. A héber nyelv mellett jól beszélt németül, franciául, angolul és a latin és görög klasszikusok világában otthon volt, eredetiben olvasta őket.[9]

„Eleinte jobban vonakodott attól, mint általában a többi zsidó, hogy a vallási kérdésekről beszéljen – emlékszik vissza dr. Keith. – De amikor a próféták bizonysága nyilvánvalóvá vált előtte, mélyen megérintette, és így szólt: ’Nehéz volt feladni az ősrégi nézeteket, és újakat vallani és azokban nem kétkedni.’ Hamarosan Ő vált a legkomolyabb érdeklődővé.”[10]

Saphir ötvenöt évesen sajátította el az angol nyelvet azért, mert Shakespeare-t eredetiben akarta olvasni. A két brit úriember ismeretsége talán eleinte kapóra jött a nyelvgyakorlás szempontjából, és idegen kultúrával való kapcsolatteremtés is motiválhatta. De aztán a barátság elmélyült Keith-tel, akiben Saphir tulajdonképpen „emberére talált”. Keith korának neves tudósaként a bibliai próféciák tanulmányozására adta magát, amiről egy könyvet is megjelentetett. Kevesen gondolkoztak akkoriban úgy a kereszténységben Izrael helyreállításáról és üdvtörténeti szerepéről, mint Keith.

Feltehetően ennek köszönhető, hogy Saphir Izrael már ekkoriban komolyan szembesült azzal a kérdéssel, hogy lehet-e Jézus Izrael Messiása? Keith jegyezte fel róla:

„Egy álmatlan éjszaka után így szólt a feleségéhez: ’Meg vagyok győződve arról, hogy Jézus a Krisztus [a Messiás], és bár semmit sem láttok tisztán, de erős késztetést érzek, el kell mennem, és ezt meg kell vallanom.’”[11]

Valószínűleg Izrael már ekkor, 1839-ben elfogadta szívében Messiásként Jesuát, a felismerése nyilvános felvállalásáig azonban még több év telt el. Dr. Keith és dr. Black fél év elteltével gyógyultan elhagyták az országot, és a már tudatosan Pestre küldött skót lelkészek 1841-ben érkeztek meg. A Keith által elvetett magokat Duncan és társai már aratni tudták.

Az ugyancsak több nyelven beszélő, tudós Duncan megérkezése után hamar megismerkedtek, és szoros barátság alakult ki köztük. Saphir és a kis Adolf kezdtek rendszeresen eljárni a skótok összejöveteleire, és egyre többet fogadtak be a hallottakból. Duncan az első hónapokban Saphiron keresztül került kapcsolatba a pesti zsidósággal. Többször elmentek zsinagógába Pesten, ahol a héberül tudóknak Újszövetségeket osztottak szét. Duncannek ekkor nyílt lehetősége arra is, hogy a főrabbinak is ajándékozzon egy Újszövetséget. Mivel ekkor még nem a térítőket látták a skótokban, barátságosan fogadták őket.[12]

A misszionáriusok rendszeres feljegyzéseket készítettek a szolgálatuk eredményeiről, amikkel az anyaegyházukat tájékoztatták. Egy ilyen feljegyzésből tudjuk, hogy 1842 szeptemberében Izrael már megtért, de még nem keresztelkedett meg. Az egyik összejövetelen meglepő kijelentést tett az egyik skót lelkésznek: szándékában állt, hogy a tizenkét éves fiát dr. Keith felügyelete alá helyezze, és ő tanítsa úgy, ahogy akarja. „Amikor odaadom a fiam Krisztusnak, az egy új dolgot jelent számomra” – tette hozzá, feltehetőleg arra utalva, hogy ezt az elhatározást már a Messiásban megváltott új emberként hozza.[13] Ekkora már az idős Saphir szívében teljesen megérett a döntés Jesua mellett. Egy ideje fiával, Adolffal együtt jártak a skótok istentiszteleteire. Ebből az időből az egyik feljegyzésben megragadó kép maradt fenn az idős Saphirról és Adolfról. „Az idős Saphir gyakran velünk volt nyilvános és zártkörű összejöveteleinken; kézen fogva vezette Benjáminját – Adolfot (vagy a fiú vezette őt, aligha mondhatnánk meg, melyik az igazság). Szemtanúja volt közösségünk alkalmainak, amelyekre hivatkoztam. Soha nem leszek képes elfelejteni azt a tekintetet. Ült egy széken. Fia a térdei között állt, a fiatal fej majdnem elérte az idős arcot, az arc majdnem a fiú fején nyugodott. Befejeztük a vacsorát. Dr. Duncan adta a 64. éneket dicsőítésre, amelynek címe: „Aki minket szeretett”. Meglepetésünkre az idős héber hangja a miénk fölé emelkedett, és amikor ránéztünk, a könnyei patakokban folytak Adolf fejére. Felejthetetlenek ezek a napok.”[14]

A hit nyilvános megvallása

Adolf, akinek apjához hasonló, kiváló nyelvérzéke volt, hamar megtanult angolul, és tudta követni a skótok angol nyelvű tanításait. A skót Wingate jegyezte fel:

„Egy reggel, a kis Adolf, mielőtt a reggelit elkötötték volna, kérte atyját, engedje meg neki, hogy előbb imát mondjon. Kérése megadatván, a fiú komoly, megható imát rebegett az Úr és Megváltó Jézus Krisztus nevében.” El lehet képzelni „a család meglepetését, de még nagyobb volt nem sokára az egész városrész zsidóinak meglepetése. Csakhamar elterjedt a zsidók között, miképen mi épen zsidóktól hallottuk, ’a fiatal Saphirra a Szent Lélek szállt s úgy magyarázza az Írásokat, miként eddig sohasem hallottuk.’”[15]

Az apában és fiában már megérlelődött a döntés, de Izrael szerette volna, ha az egész család egy akaraton tud Jesua felé fordulni, és együtt megkeresztelkedni. Így könyörgött az Örökkévalóhoz szeretteiért és várakozott Előtte. Nagyobb fia, Fülöp is kegyelmet kapott a Messiás felismerésére, és feleségében és három lányában is nagy erőkkel munkálkodott Isten. Duncan 1842. novemberében írt beszámolója szerint már minden nap együtt olvasták az Írásokat, és közösen megvitatták.

A családban a középső lány Erzsébet volt. Már fiatal korától kezdve törekedett arra, hogy Istennek tetszően éljen és testvérei között leginkább ő járt elől a zsidó törvények és hagyományok megtartásában. Rendszeresen látogatta gyermek nélküli nagybátyjukat, aki ugyancsak ortodox zsidó volt. Nagybátyja annyira kedvelte az akkor tizenöt év körüli lányt, hogy örökbe akarta fogadni. Ebbe apja nem egyezett bele, de hosszabb időszakokra elengedte Erzsébetet nagybátyjához. Az egyik ilyen hosszabb távolléte során üzent az idős Saphir, hogy késlekedés nélkül jöjjön haza. Erzsébet örült, hogy hazatérhet, ám otthon hamar észrevette a nagy változást a családban. Meg akarta tudni az okát, mire apja felfedte előtte, hogy megtalálták a názáreti Jézust, a megígért Messiást. Nagy fájdalmat okozott neki, hogy ezt kell hallania, és megrökönyödött a hitehagyáson. Apja nem akart nyomást gyakorolni rá, csupán arra kérte meg, hogy gondosan olvassa el az Újszövetséget. Családja többi tagjának megmondta, hogy ne háborgassák Erzsébetet. A lány szívét rövid időn belül átformálták az olvasottak, megértette azt az új örömöt, világosságot, ami a családba költözött. Késszé vált arra is, hogy a család többi tagjával megkeresztelkedjen.[16]

1842 végére a zsidó közösség számára világossá vált, hogy a skótok célja a Saphir család és más pesti zsidók megtérítése. Az idős Saphirnak megromlott régi baráti kapcsolata Schwab főrabbival, amit nagyon fájlalt. Schwab rabbi egy zsinagógai istentisztelet alatt nyilvánosan kifakadt ellenük, keserű megjegyzéseket tett rájuk. Bár az istentiszteleten, melyen a Saphirok is jelen voltak, név szerint nem nevezte meg a családot, a célzás egyértelmű volt. Növekedett a rájuk nehezedő nyomás, sokan el akarták tántorítani őket új hitüktől.

Schwab rabbi titokban kereste fel az idős Saphirt és kérte, hogy változtassa meg elhatározását. Közölte vele, ha erre nem hajlandó, fel kell adnia tisztségeit a zsidó közösségben, és a zsidó iskolában is le kell mondania az igazgató tanácsban betöltött tisztségéről. Saphir lemondását levélben nyújtotta be. Ez nem lehetett könnyű számára, mert sok éven keresztül ellátta ezeket a feladatait, és a zsidó iskola különösképpen a szívügye volt. Mégis hagyta veszni társadalmi pozícióit, barátságait, korábbi közösségét, – mindent, amit elért, – a Messiásért. Ekkor Schwab rabbi még egy kísérletet tett: újra nagy elismeréssel kezdett el beszélni róla, hátha emiatt letesz szándékáról. Saphir azonban döntött a felismert Messiás mellett.[17] Érdekes módon a főrabbival keresztsége után is, élete végéig megmaradt a kapcsolata. De ezután már Schwab rabbi kerülte a nyilvánosságot, ha időnként találkozott vele.[18]

Saphir körülbelül hat hónapot várt a keresztelkedéssel, hogy a családban is elvégződjön az Örökkévaló akarata.[19] Idősebb fia, Fülöp áprilisi megkeresztelkedése után végül feleségével, tizenkét éves Adolffal, és a három lánnyal keresztelkedett meg 1843. májusában.[20]

Nagyszámú zsidó is figyelemmel kísérte a szokatlan eseményt. Leginkább az érte váratlanul a jelenlévőket, hogy Saphir nyilvános beszédet mondott az alkalmon. Csak néhány éve szembesült először azzal, hogy Izrael Messiása Jézus, és hogy az Újszövetség (Brit Hadasa) a héber Tanach folytatása, mégis egy érett hívőként tudott megszólani hallgatói előtt. Őszintén beszélt saját belső harcairól, kétségeiről és a Messiásban megtalált békességről. Beszéde második felében testvéreihez szólt Izrael jelenéről és jövőjéről. Ezzel eloszlatta mindazok kétségeit, aki azt gondolták, hogy döntése mögött valamilyen egyéni vagy társadalmi érdek, érvényesülés húzódik meg. Sok zsidó és magyar könnyekre fakadt az idős Saphir szavai hallatán, aki a családja közepén állva tett bizonyságot az Örökkévaló Felkentje mellett.

Hitből történő megkeresztelkedésüknek nagy visszhangja lett Pesten, és az egész országban, de még a határokon túl is. Senki se váltott ki volna olyan hatást, mint a Saphirok – vélekedtek a misszionáriusok. A kávéházakban, ha szóba jött a vallás, gyakran terítékre került a Saphirok esete. A pesti zsidóság azért nem tudott könnyen napirendre térni a dolog felett, mert egy hatvanadik évét már régen betöltő, köztiszteletben álló, megállapodott férfiról volt szó. Idős korára mindent elért, amit egy ember kívánhat magának. Sokan ismerték, és tisztában voltak a zsidóság életében betöltött szerepével, megbecsültségével, a rabbival való barátságával. Nem értették, hogy akit jól ismertek, és akiről addig annyi jót hallottak, hogyan lett egyszerre olyanná, akitől a rabbik szerint távol kell magát tartania az embernek. Nyilvánvaló volt, hogy a család hitbéli meggyőződésből döntött így, nem érdekből, vagy kényszerből. Mindez nem volt megszokott. Valamit vagy Valakit megtalálhattak, aki a judaizmusban nem volt meg. Így a zsidó vezetők szavait nem is fogadták el egyöntetűen. A Saphirok lépése hamarosan megtérési hullámot indított el a pesti zsidóságban. Néhány hónapon belül az megtérők száma már húsz volt.[21] Hosszabb távon (1843-1852) ez a szám ötvenre emelkedett.[22]

Ahhoz, hogy a megkeresztelkedés híre az országban is elterjedt, nagyban hozzájárult az, hogy a családfő keresztelésekor mondott beszéde megjelent nyomtatásban ötezer példányban. Ezt más irodalmakkal együtt skót lelkészek és zsidó megtérők vitték el az egész ország zsinagógáiba a következő években.[23] Ez volt az első olyan zsidómisszió hazánkban a skótok szolgálatának égisze alatt, ami az egész ország zsidóságát igyekezett elérni.

Külföldi zsidó újságok is beszámoltak a család megtéréséről és a skót misszió munkájáról. Ilyen volt a Lipcsében megjelenő Allgemeine Zeitung des Judenthums, és az augsburgi Allgemeine Zeitung.[24]

Saphir Fülöp[25]

Nem esett szó még az idősebb fiú történetéről. Saphir Izrael második házasságából Fülöp született meg először. Tizenöt éves volt a nagy pesti árvíz idején, 1838-ban, és tevékenyen részt vett az életmentésben. Mély nyomokat hagyott benne a pusztítás, amit az emberek között és az épületekben végzett az áradat.

A Messiás felismerése előtt azonban Fülöp gondtalan, kicsapongó életet élt. Hol a világi örömök felé fordult, hol a zsidó törvények, hagyományok szigorú megtartásában próbálta megtalálni lelki nyugalmát. Emellett a katolikus egyházban is próbálkozott, de ahogy az ortodox zsidóság, úgy e kereszténység szertartásai is csak élettelen formákat közvetítettek felé, amikben nem talált kapcsolatot Istennel. Jesua nem mutatkozott meg neki a halott, világosság nélküli kereszténységben. Így visszafordult és elmerült az érzéki örömökben, bűnökben. Végül azonban a Mindenható ezzel a lelki szárazsággal készítette el szívét arra, hogy az igazságot befogadja.

1842-ben későbbi sógora, Charles Schwartz pesti szolgálata tizenkilenc évesen megérintette a szívét. Világosság nyúlt benne, és meglátta Izrael Messiását. A családból ő döntött először a megkeresztelkedés mellett, és Jesuában végre megtalálta a régóta keresett békességet. A „tékozló fiú” gyökeres átalakulása, hazatalálása feltehetőleg még jobban megerősítette a család többi tagját a Messiás melletti döntésben. Keresztségéről, ami 1843. április 4-én, egy keddi napon történt, így ír Fülöp:

„Kedd volt életem legfontosabb napja. Felvételt nyertem Krisztus [a Messiás] Gyülekezetébe. Képtelen vagyok arra, hogy leírjam érzéseimet. Ah, Isten határtalan szeretete. Olyan nagy békességet adott nekem. Semmi sem fog megfosztani tőle. Boldog vagyok, tele örömmel; a lelkem Istennel van. Dicsérem Krisztust minden órában…

Visszanéztem a régi életemre. Teljesen legyőzött Krisztus megváltó szeretetének gondolata, sírtam, bűnbánatot tartottam, és Isten letörölte a könnyeket. Meghallottam hangját: ’Örvendezz, fiam, bűneid megbocsátattak.’”[26]

Megkeresztelkedése után néhány nappal Karlsruhéba utazott, hogy tanári képesítést szerezzen. Mária Dorottya nádorné Württembergből származott, főként az ő figyelmes gondoskodásának, támogatásának köszönhetően tudta Fülöp az ottani pietisták által működtetett intézményben elkezdeni tanulmányait.[27] Belevetette magát a tanulásba, reggel öttől este kilencig dolgozott, kisebb megszakításokkal. Ennek hamar meglett a következménye, mert az év végére súlyosan megbetegedett. Ettől kezdve már csak rövidebb időkre épült fel, erősödött meg. 1844 végén újra teljesen legyengíti a betegség. Ekkoriban írja Schwartz lelkész úrnak:

„Most tanulom meg, mennyire szeret Isten. Csak hálás lehetek Neki ezért a betegségért. Nagyon beteg vagyok, gyenge és sovány. Azt gondolom, hogy haza fogok költözni Uramhoz, Megváltómhoz.”[28]

1845-ben Fülöp visszatér Pestre, a betegsége egyre jobban elhatalmasodik rajta. Mégis erős vágy él benne, hogy Krisztusért tegyen, bár sokszor az is nagy fájdalmat okoz, hogy lépjen egyet. Először a korosztálya felé fordult, és olyan szervezet létrehozásán kezdett el munkálkodni, ahol hetente többször rendszeres találkoznak, Igét olvasnak, imádkoznak fiatalok. A fő cél Isten országának hirdetése volt az emberek között, a hit elmélyítése, egymás erősítése. 1845 októberében megalapítja az első magyarországi Keresztyén Ifjúsági Egyesületet.[29]

Ezekben a hónapokban a betegsége sokszor ágyhoz kötötte, de ez sem lankasztotta el.

„Annyira boldog lennék”, írja a naplójában, „ha Krisztus tenni akarna valamit rajtam, szegény, gyenge emberen keresztül!…” „Amikor végiggondolom”, írja, „hogy betegségem valószínűleg sokáig eltart, arra gondolok: nem tudnál a megpróbáltatás idején tenni valamit Érte, Aki annyit tett érted?”[30]

Spontán ötletnek indult, hogy betegágyánál elkezdett egy fiút tanítani. Pár nap múlva a tanulók öten, heten, majd tízen lettek. Egy hónap alatt harmincra növekedett a gyerekek száma, körülbelül tíz lány és húsz fiú járt el hozzá. A tanulók nagy része szegény zsidó gyerekek közül került ki, de protestáns tanítványok is voltak. Fülöp ingyen foglalkozott a gyerekekkel, szemben más korabeli nevelőkkel, tanítókkal, és a népiskolai mintát követve kezdte kiépíteni az oktatást. Ötvenkét gyerekkel nyitotta meg az iskolát, és ekkor már személyesen kérte a szülők engedélyét is, hogy a gyerekeket oktathassa. A zsidó családok számára problémát okozott, hogy Fülöp már megvallotta Jézust Messiásaként, és így nem lehetett rá zsidó tanítóként tekinteni, hanem csak keresztyénként, aki keresztyén tanokat oktat. A gyerekek száma emiatt átmenetileg huszonkettőre csökkent, de aztán újra visszaállt, és tovább növekedett. A rabbi is prédikált Fülöp ellen, de ez sem állította meg az iskola növekedését.

Megjegyzendő, hogy a skótokat már Fülöp megtérése előtt foglalkoztatatta egy iskola létrehozásának gondolata. Itt tartózkodásuk alatt hamar megállapították: „körülbelül 1200 zsidó gyerek van a városban [Pesten], csak 400 gyermek kap oktatást.”[31] Ennek ellenére nem tűnt valószínűnek, hogy az amúgy is csak megtűrt protestáns skót lelkészeknek sikerül keresztülvinni a katolikus Habsburg vezetés mellett egy iskola működésének engedélyezését. Az iskolaalapítás azokban az időkben kevésbé volt államilag szabályozott, inkább felekezetek látták el ezt a feladatot. Azonban a magyar protestantizmus is csak szűk keretek között mozoghatott. A kérdést mégis napirenden tartották, és az első vasárnapi iskolát a skót lelkészek, Wingate és Smith már 1844 novemberében elindították.[32] Ebben a helyzetben volt fontos Fülöp egyszerű, hitbeli lépése, amit az Örökkévaló nagyon megáldott. A hétről-hétre organikusan növekvő kezdeményezés aztán idővel mégis szabad utat kapott. A későbbi népiskola a II. világháború utánig fennállt, és az egyik legjelentősebb protestáns iskolává vált Pesten.

A családban eleve megvolt az idős, iskolaalapító Saphir jó példája. Fülöp mellett a két fiatalabb lány is tanárnak tanult, így ők is bekapcsolódtak a szolgálatba. Fülöpnek Istentől kapott ajándéka volt a gyerekek nevelésére; nem absztrakt fogalmakkal magyarázott, hanem példákkal, képekkel, ami megmozgatta a gyerekek képzeletét. Hasonló ajándékokkal szolgált húga, Erzsébet is.

Fülöpnek 1847 júniusában félbe kellett szakítania az oktatást, mert gyógyfürdőben kezeltette magát egy hónapig. Ez alkalmat adott arra, hogy sok zsidónak bizonyságot tegyen, olyanoknak is, akik korábban ismerték. Csak októberben tudott visszatérni az iskolába, amely időközben széthullásnak indult. De hamar helyreállítja a rendet: „Beszéltem velük, egyenként mindenkivel, olvastam velük Isten Igéjét, és közösen imádkoztunk… Így együtt vallottuk meg bűneinket, a tanár és diákok, és kerestük Isten segítségét.”[33] Fülöp fájdalmai egyre nagyobbak lettek, az orvosok gyógyíthatatlan beteggé nyilvánították. Ennek ellenére folytatta szolgálatát, és a gyerekek száma százhúszra növekedett. Saphir Fülöp még átélte a szabadságharcot, és 1849. szeptember 27-én tért meg Megváltójához hosszú szenvedések után.

Testvérének, Adolfnak írta utolsó napjaiban:

„Drága jó fivérem! Csak néhány szó. Isten betegágyba fektetett, amelyből nem fogok többé felkelni. Tehát örvendezz tudván, hogy meg vagyok váltva, szabadítva a fájdalomtól, megmentve – megmentve a további beteggondozástól! Krisztussal leszek. Micsoda öröm, gyönyörűség! Kész vagyok, hogy induljak; örvendezek Istenben. Imádkozz értem. Az egész testem romokban hever. A mennyben nem lesz fájdalom…”

Halálos ágya mellett térdelt, és könyörgött apja két barátjával. Az idős Saphir így búcsúzott tőle: „Fülöpünk, drága szeretett fiam, hűséges testvéretek a mennyben van. Újra látni fogjuk őt.”

Huszonhat évesen halt meg. Temetésén nagy tömeg vett részt, jelen volt ötven tanítványa is. Az általa alapított iskola

1852-re már háromszáz fős diáksereggel büszkélkedhetett. Fülöp emlékére öccse, Saphir Adolf jelentette meg naplóját és leveleit halála után.[34]

A Jesuában hívő család további élete

Visszatérve a család többi tagjának sorsához: a keresztséget követően a legkisebb fiú, Adolf életében valóra vált atyja korábbi terve. A skót lelkészekre bízta a fiú taníttatását, hogy képzett pásztorként a Messiás szolgálatába tudjon állni. A tizenkét éves fiút nehéz szívvel engedte el családja, azonban később igazolódott az idős Saphir bölcs előrelátása. A következő évtizedekben Adolf kora egyik legismertebb prédikátorává vált.[35] Szüleivel ezután már csak egyszer találkozott életében, Berlinben a nővérénél.[36]

A két fiatalabb lány, Erzsébet és Johanna keresztségüket követően hasonlóan Fülöphöz a württembergi Kornthalban indultak Mária Dorottya pártfogoltjaiként, hogy tanuljanak.[37]

A keresztség után szűk egy évvel az idős Saphir levelet írt Karl Schwartz lelkész úrnak, ahol beszámolt a magyarországi helyzetről. Fontos változásnak tartotta, hogy a skót lelkészek megjelenése óta Pesten lehet beszélni Jesuáról a zsidóknak anélkül, hogy ez megbántaná őket vagy sértené az érzéseiket. A családjaikban elcsendesedve, nyugodtan gondolják át az evangéliumról hallottakat, és hoznak döntést, hogy elfogadják-e vagy nem. Saphir úgy látta, hogy mióta egész családjával együtt nyilvánosan megvallotta Jézust, új korszak kezdődött Pesten. Schwab rabbi pedig sokak szemében ellentmondásba került önmagával. Régebben nagyra becsülte Saphirt, most egészen máshogy beszél róla:

Korábban „a rabbi maga erősítette meg ebben a dologban az embereket, mivel úgy tűnt, előnyben részesíti az ismereteimet másokéinál, és mindig nagy hangsúly fektetett arra, hogy kimutassa nyilvánosan, mennyire nagyra tart. Mit fog most tenni szegény? Egyszerre megvetheti és megrágalmazhatja azt az embert, akit nemrég nyilvánosan dicsért és tisztelt – és miért? Egyszerűen azért, mert keresztény hitre tértem át? A tanulatlan emberek újra és újra felteszik a kérdést: el kell-e hinnünk, hogy ugyanaz a Saphir, akiről tegnap még azt mondták nekünk, hogy képzett ember, egyszerre tudatlanná vált, vagy, hogy ugyanaz az ember, aki egész életében tisztességes volt, és akit harminc éve őszinte emberként ismerünk, hirtelen csalóvá és képmutatóvá vált?[38]

A legidősebb lány[39] férjhez ment a skót misszió egyik zsidó származású lelkészéhez, fenti levél címzettjéhez, Carl Schwartzhoz[40], akinek magyarországi szolgálata kezdetben annyira megérintette Fülöpöt. Ők ezután már Schwartz szolgálati helyein éltek Európa nagyvárosaiban. Házasságukból két gyermek született, Alexander Londonban prédikátor, Gottlieb filológus lett.

A két fiatalabb lány két év múlva hazatért, és Fülöp egyre jobban terebélyesedő iskolájában kezdtek el tevékenykedni. Különösen Erzsébet volt nagyon odaadó abban a lányokból álló osztályban, amit rá bíztak. Egy rosszul sikerült házasság azonban nagyon megtörte, apja haza is hozta férjétől, aki nagyon rosszul bánt vele. Mindez lelkileg annyira megviselte, hogy beteg lett. Mindent megtettek érte, apja éjjel-nappal mellette volt, ápolta, mégis huszonhét évesen, 1854-ben meghalt.

„Tudjuk, hogy hitben, szeretetben és reménységben halt meg. Csak fájdalom és gyász van bennünk. Nagyon nemes volt, és tudta, hogyan kell megtagadnia magát Isten országának kedvéért… Fülöp mellett mindig őt csodáltam legjobban. Mindannyian haza fogunk menni – előbb vagy utóbb; de ha Isten is úgy akarja, adjon nekünk hosszú életet” – emlékezett vissza rá Adolf.

Fülöp és Erzsébet halála után a legkisebb lány, Johanna néhány évet Amsterdamban töltött nővére családjánál, Schwartzéknál. Nemsokára elhunyt idősebb nővére, akinek halála után is a családnál maradt, és a két megárvult gyermek gondját viselte egészen Schwartz úr újabb házasságkötéséig. Ekkor visszatért szüleihez Pestre.

Az idős Saphirt egészen megöregedve is szolgálatba állította a Mindenható. Már a hetvenes éveit taposva felvállalta az iskola vezetését (1852-1857), mert a skótokat – minden más brit állampolgárral együtt – a neoabszolutista kormány kitiltotta az országból. Hat-nyolc tanár működött irányítása alatt, és 300-400 gyerek tanult az iskolában.[41] Saphir utolsó éveiben is tevékenyen hirdette az evangéliumot a zsidók között. Schönberger Károly András volt szolgálatának utolsó gyümölcse, akit még halála előtt Jesuához vezetett.[42] Schönberger az ő példájára, hatására fordult Jesua felé tizennyolc évesen. Saphir Izrael 1864-ben hunyt el, 84 évesen.[43]

Johanna apja halála után Schönbergerrel, a későbbi híres misszionáriussal kötötte össze életét. 1871-ben, házasságkötésük idején Schönberger Prágában szolgált, ahova elkísérte édesanyja Johannát. Az özvegy Saphirné 1879-ben bekövetkezett haláláig velük maradt.[44] Johanna az elkövetkező évtizedekben támogatta férjét prágai, majd bécsi missziós munkájában, fordított, tolmácsolt számára.[45] Később a férje és David Baron által létrehozott londoni missziós ház munkájából is kivette részét. Házasságukból egy lány született, aki ugyancsak egy misszionáriushoz ment feleségül. 1901-ben kötött házasságot Herman Meyerrel, aki a konstantinápolyi zsidómisszióban szolgált.[46] Schönbergerné nem sokkal ezután, 1903-ban halt meg, utolsóként a Saphir családból.[47]

A család történetének megismerése után érthető meg igazán, miért fogalmazott így Franz Delitzsch (1813-1890)[48], a korszak nagy hebraistája Jes (Ézs) 54,11-re utalva: „Budapest meggyőzően bizonyítja, hogy Izraelnek van hívő maradéka a kegyelemből való választás szerint – Cion Helyreállítójának ígérete szerint: ’Zafírokkal fogom lerakni az alapzatot.’”[49]

Izrael elhívásának megelevenedése a 19. századi magyar zsidókeresztények életében

„Ha visszatérsz, Izráel, ezt mondja az Úr… és ha eltávolítod a te útálatosságaidat előlem és nem ingadozol; és így esküszöl: Él az Úr! hűségben, egyenességben és igazságban: akkor ő benne áldják majd magokat a nemzetek, és benne dicsekesznek“ (Jer 4,1-2).

Visszatekintés

A 19. század közepén, második felében „áttérőket” helyesebb lenne őseik hitére visszatérő zsidóknak nevezni. Ugyanis ők visszatértek arra az útra, amin a Második Szentély lerombolása előtti évtizedekben Izrael számottevő része elindult.[50] Ekkoriban a Jesuába vetett hit még nem terjedt ki a nemzetekre. Jesua Messiás elfogadása vagy elutasítása ekkor még Izrael „belügye”. Később a jézushívő zsidók elvitték az örömhírt a nemzeteknek, és ebből a vetésből sarjadt ki a kereszténység az egész világon. A Messiásban hívő zsidók azután a két kialakult nagy vallás, a rabbinikus judaizmus és a kereszténység közé kerültek. Vázlatosan ez a következőket jelentette a zsinagóga és az kereszténység oldaláról.[51]

A kereszténység szemszögéből

Hosszú évszázadok után nehéz pontosan rekonstruálni azt a hitet és életformát, amivel az első zsidó hívők elindultak. Amíg Izrael földjéről, népéből nem lépett ki a Jesuába vetett hit, addig a zsidó élet és hagyomány jegyeit viselte magán. Ennek létjogosultságát akkoriban senki sem kérdőjelezte meg.

A vita arról folyt, hogy a nemzetekből Jesua felé fordulók milyen keretek között éljék meg a hitüket. Hogyan viszonyuljanak a Tórához, a körülmetélkedéshez, az atyák hagyományaihoz, a zsidó életformához – azokhoz a dolgokhoz, amit az apostolok és a korai Gyülekezet Izraelben természetszerűleg megtartott. A Cselekedetek könyve (15. fejezet) tanúskodik róla, hogy kifejezetten azért gyűltek össze a zsidó apostolok, hogy ebben a kérdésben döntsenek. Számukra ez volt a fő kérdés, amiben a legnagyobb legitimitással bíró döntés meghozatalát látták szükségesnek, hogy a további vitákat lezárják. De saját magukra és a zsidó hívőkre nézve ezt[52] a kérdést fel sem tették, mert magától értetődő volt korábbi életük folytatása a Szellem vezetése szerint (Csel 21,21-25).

Az Újszövetség könyvei szerint a zsidó identitásukat megélő tanítványok égtek az Úrért, Aki nagy jelekkel mutatta meg magát köztük. Tűzzel hirdették az örömhírt Izraelben, majd a nemzetek felé is. Tulajdonképpen pont az Újszövetség tanúsítja, hogy az ősgyülekezet zsidó identitásában milyen áldással tudta élni és hirdetni az evangéliumot. Izrael maradékaként a tanítványok azt az elhívást töltötték be, amit Izrael kapott, a nemzetek világosságává lettek, és olyan hatalmas sikereket értek el az akkor ismert világban, amiről évszázadokkal később a megerősödött (és elvilágiasodott) egyház, majd megreformált ágai csak álmodtak.

A következő évszázadokban azonban a zsidóság aránya egyre kisebb lett Jesua Gyülekezetén belül. A nemzetek hatalmas többségbe kerültek, és a zsidó életformát élő eredeti mag idővel kiszorult a Gyülekezetből. Ezzel párhuzamosan Isten jelenléte is jóval erőtlenebbé vált a keresztények között. Megjelentek a zsidógyűlölet legsúlyosabb formái, és sok, Jesua tanításától teljesen idegen vonás. A kereszténységet az Örökkévaló sokszor mélypontra juttatta a következő évszázadokban engedetlensége miatt. Az egyházakon belüli és az új egyházakat létrehozó megújulási mozgalmak mindig a kezdetekre igyekeztek visszanyúlni, és az eredetire „reformálni” az egyházat. Így az ősgyülekezet hite, élete foglalkoztatta a megújulni vágyó kereszténységet, és többé-kevésbé a hit zsidó eredetét is újra felismerték. Az utóbbi századokban aztán egyre nagyobb számban fogadták el Jesuát a választott népből, és ezen identitásukat mindinkább megőrző zsidó hívők két lényeges üzenetet kezdtek közvetíteni a Egyház felé. Egyrészt jelenlétük és szemléletük lehetőséget adott az Egyháznak zsidó gyökerei még mélyebb felfedezésére, másrészt a zsidókeresztény, majd messiási zsidó mozgalom az utolsó idők egyik bibliai jeleként tűnt fel.[53]

A rabbinikus judaizmus szemszögéből

Izrael oldaláról közelítve az ősgyülekezet eleinte a judaizmus egyik ágaként lépett fel. A judaizmus főbb irányzatai – a szadduceusok, az esszénusok és a zelóták – a Második Szentély lerombolása után lassan eltűntek. Két nagy csoport maradt fenn: a farizeusok, a későbbi rabbinikus zsidóság megalapozói és a messiási judaizmus irányzata. A Bar Kochba felkelés leverése (Kr.u. 135) után csak a Jesuában hívők csoportja maradt meg, és vált valamelyest a rabbinikus zsidóság „riválisává” abban, hogy a szétszóratásba került Izrael további életét meghatározza. Végül a rabbinikus zsidóság erősödött meg Izrael népén belül, és határozta meg a nép sorsát a következő évszázadokban. A rabbinikus zsidóság úgy alakította ki a judaizmus új arculatát, hogy abban Jesua Messiásnak semmi helye sem volt. Izrael teljesen el akarta felejteni Jesuát, és ki akarta irtani magából a Belé vetett hitet, kitagadni a jézushívőket. Valószínűleg ez az oka annak, hogy a Talmud annyira hallgat Jesuáról, és a Benne hívők irányzatáról, míg a zsidóság többi elhalt ágáról röviden említést tesz.

Hosszú idő telt el a rabbinikus zsidóság egyeduralmában a 18-19 századig.[5] A Jesuában hívő zsidók csoportja ekkor kezd újraéledezni. Elszórtan tértek meg Izrael népéből a világ minden táján egyre többen. A 19. században már keresték egymással is a kapcsolatot, és népük körében és a világ minden részén sokan elszántan hirdeték az örömhírt. A 19. század második fele Magyarországon is nagyon virágzó időszak volt. A zsidók korábbi ébredésének hiánya egyszerűen annak tudható be, hogy a 18. században viszonylag kevés izraelita élt hazánkban.[55] A reformer II. József uralkodása (1780-1790) alatt a hazai zsidóság lélekszáma 80 ezer fő volt. A 1850-51-es népszámlálás már 339 ezer, az 1869-es népszámlálás 542 ezer zsidót rögzít. A 20. század elejére számuk 900 ezer fölé nőtt. A megnövekedett számú zsidóságból sokan Jesua tanítványai lettek, ezért a 19. második felében a magyarországi zsidók előkelő helyet foglaltak el a világ zsidókereszténységének mozgalmában is.

A zsidókeresztények küldetése

Végigtekintve a Saphir család tagjainak történetét jól látható életük közös vonása: nemcsak felismerték Izrael Messiását, hanem életüket is odaadták neki. A Saphir család a skót misszió erőssége lett. Saphir Izrael nem „bújt el” új hitével, hanem kihasználta ismertségét Pesten. Majd amikor a szabadságharc után a skótok nem maradhattak hazánkban, Izrael még vénségében is szolgált a népiskolában. Fülöpöt is fűtötte a tettvágy, súlyos betegsége ellenére minden áron Messiásának akarta szentelni hátralévő életét. Adolf vitte a családból legtöbbre, kora egyik leghíresebb prédikátora, keresztény szerzője lett. Ismertségét jól érzékelteti, hogy Spurgeon[56], a prédikátorok fejedelme mondta temetésén a gyászbeszédet. A három lány közül kettő zsidó származású misszionáriusokkal házasodott össze, és lelkészfeleségként szolgálta végig életét. A harmadik lány is Jesuáért élt, amíg fiatalon magához nem szólította a Mindenható.

De hasonló buzgalmat láttunk a skót misszió többi zsidó megtértjénél is. A Saphir család mellett ebben az időszakban fogadja el Jesuát Tomory Sándor is. Ő a konstantinápolyi zsidómisszióban munkálkodott évtizedeken keresztül. Ugyanekkor keresztelkedik meg Alfred Edersheim (1825-1889)[57] is, aki ugyan nem magyar zsidó, de a skótok pesti szolgálatának egyik legnagyobb gyümölcse. Mindkettejük élete tanúság a Messiás mellett. Említést kell még tennünk arról az öt vagy hat krisztushívő zsidóról (köztük Lederer Gedeon Róbertről)[58], akik két éves képzés után vitték el az örömhírt az ország zsinagógáiba.

Ezek az átadott életű szolgálók nem ezrek és tízezrek közül kerültek ki, hanem ötven fő közül. Ugyanis a korabeli tudósítások a skótok szolgálata nyomán megtért zsidó hívőket az első évtizedben körülbelül ötvenre teszik. A skót missziónál nem voltak tömeges megtérések, de a Messiást befogadók közül sokan mélyen megértették Isten elhívását, és fontos szolgálatokat töltöttek be. A szám szerint kevés zsidó hívő között „aránytalanul” sok vált lelkésszé, misszionáriussá, vagy szentelte magát másként a Megváltó szolgálatába. Így e „kevés” mégis sok gyümölcsöt termett.

Az eddig felsoroltak mindannyian az 1840-es években a skótok bizonyságtételére fogadták el Jesuát. Felsorolásukat folytathatnánk az orvosi missziót végző dr. Leitnerrel (1800-1861), aki ugyancsak az 1840-es években tért meg, de nem a skót szolgálók hatására. Időben továbbhaladva már nemcsak keresztény bizonyságtételre térnek meg zsidók (ilyen pl. Schönberger Károly András, Venetianer Sándor, Lichtenstein rabbi esete), de náluk is ugyanezt az önátadást láthatjuk.

Miért válhatott e maroknyi zsidókeresztény ilyen nagy áldássá a Messiás Testében? Az egyik oka ennek talán a nyelv. A magyar zsidóság a 19. század végéig elsősorban németül beszélt.[59] Ez lehetővé tette, hogy német nyelvterületen minden nehézség nélkül azonnal szolgálatba álljanak, hogy könyveik, brosúráik jelenjenek meg. Másrészt közülük többnek kivételes adottságai voltak a nyelvek elsajátítása terén.

Számításba kell venni azt is, hogy Jesuához térésük miatt az addigi zsidó környeztük kitaszította őket. A zsidó hívők szolgálatba állását biztosan ez is motiválta, hisz döntésükkel kiszakadtak korábbi rokonságukból, időnként családjukból is. Ez könnyebben arra vezethette őket, hogy teljesen újat kezdjenek.

De e két ok mellett az áldássá válásuk igazi indoka leginkább az, hogy bennük ismét ugyanazt a tűzet szította fel az Örökkévaló a szolgálatra, és az evangélium hirdetésére, amit az első századok zsidó tanítványaiban. Izrael maradékából akkoriban is „aránytalanul” sokan szolgálatba álltak, és az akkori „kevesek” nagyon sok gyümölcsöt termettek. Ahogy az első századokban Izrael maradéka zsidóként élt, úgy az ébredező 19. századi hívőknél is megfigyelhető a zsidó identitás feléledése. «Izrael minden bizonnyal papi birodalom, szent nép – ahogy a nap kiárasztja fényét, és minden bolygót megvilágít… „Én az Örökkévaló hívtalak igazsággal és megfogom kezedet; megóvlak és teszlek a nép szövetségévé, a nemzetek világosságává” (Jes 42,6) – írja a 19. század legmeghatározóbb magyar zsidókereszténye, Lichtenstein Izsák rabbi. Izrael újjáéledt maradékával ebben az időszakban kezdte el Isten helyreállítani a Gyülekezet zsidó magját.[60] A választott nép újra elkezdett szolgálni tanító népként, a nemzetek világosságaként.

Ez az egész világon elinduló jelenség Magyarországon még erőteljesebb körvonalakkal rajzolódik ki. Ennek az az oka, hogy hazánkban az 1840-es években nem volt külmisszió, nem voltak a világ más részén szolgáló misszionáriusaink. A református egyházban a skót lelkészek mindent megtettek azért, hogy a hazai bel- és külmisszió, az evangélium élő hirdetése erősödjön. Ám az 1850-es évek közepéig a magyarság nem adott misszionáriusokat a világnak.[61] De az ébredés, a külmisszió fontosságának felismerése csak az 1880-90-es években kezdte átjárni az egyházat. Így az 1840-es évek zsidó bizonyságtevői különösen kiemelkedőek. A skótok által közvetített élő hit megelevenítette bennük Isten Izraelnek adott elhívását, amivel a hazai missziós törekvések úttörői is lettek.

Végjegyzetek:

[1] Rev. Carlyle, Gavin: Mighty in the Scriptures, A memoir of Adolph Saphir, London, John F. Shaw and CO., 1893, 444. o.

[2] Kövér András: A német haszkala és reform hatása Magyarországon, különös tekintettel a zsidó biedermeierre és Saphir Móric Gottliebra, (a kézirat másolata a szerző birtokában, 10 gépelt oldal), 6-7 o.; lásd még Carlyle 444-445. o.

[3] Saphir Sándornak is írják egyes források (pl.: Forgács 424.o.), teljes neve pontosan nem ismert. A keresztelésekor mondott beszédét kiadták füzet formájában, melyen rövidítve áll a neve: Alex. S. I. Saphir.

[4] Dr. Frank Arnold: Izrael bizonyságtevői, kiadja: A „Magvető” Könyvüzem, ford.: Csia Lajos, Budapest, 1920., 7-8 o.

[5] Carlyle 24.o.

[6] Frank 7-8 o.

[7] Carlyle 22. o.

[8] Venetianer Sándor: Külföld, dr. Saphir Adolf, 1831-1891. ápr. 4., (nekrológ) in. Debreczeni Protestáns Lap, 1891. június. 20. 231.o.

[9] Carlyle 16., 24-26., 28.o.

[10] Carlyle 22-23. o.

[11] Carlyle 435-436 o.

[12] Kovács 2001b 26-27 o.

[13] Kovács 2001b 36. o.

[14] Carlyle 440.o.

[15] Venetianer 231.o.

[16] Carlyle 82-84 o.

[17] Kovács 2001b 38-40, 49-50 o.

[18] Carlyle 26. o.

[19] Saphir Izraelnek egy fia volt első házasságából, a másodikból pedig két fia, és három lánya született. Második házasságából, melyet Bondij Henriettával kötött, született gyermekei és felesége tették meg vele hitből ezt a lépést. (Carlyle 25-26 o.) Második felesége „szintén az egyik jobb izraelita családból, a Bondij családból származott, amely több nemzedéken át sok tudóst szült. Megnyerő jellemű, szelíd természetű asszony volt.“ (Frank 7-8 o.)

[20] Török Pál a Széna téri református lelkész keresztelte meg őket, mivel a skót lelkészeknek nem volt joguk Magyarországon a szertartás elvégzésre. Egyedi státuszukról lásd a skót misszióról szóló írást.

[21] Carlyle 33. o.; Kovács 2001b 54. o.

[22] Kovács 2006b 115.o.

[23] Saphir beszédéből, mely A jelenlévők megszólítása megkeresztelkedése alkalmából címmel jelent meg, részletek olvashatók.

[24] Carlyle 36-37. o.

[25] Carlyle 65-82 o

[26] Carlyle 68. o.

[27] Kovács 2006b 115. o.; Kovács 2006a 1549. o.

[28] Carlyle 71.o.

[29] Az Egyesület akkor még nem ölthetett hivatalos formát, és a forradalom után meg is szűnt. (Kovács 2006b 898-899 o.)

[30] Carlyle 72.o.

[31] Wingate, William: Letter Rev. William Wingate to the Convener. (1847: 1. sz.) 7. (In.: Kovács 2006b 1548 o.) 1842-ben a Magyarországon szolgálók már sürgették az anyaegyházuknál az iskolaalapítást. Az első megtérések előtt nekikezdtek egy tanterv kidolgozásának, és egy felvételi rendszer kialakításának.

[32] Kovács 2006b 898-899o.

[33] Carlyle 79. o.

[34] Letters and Diaries of Philipp Saphir, ed. Adolf Saphir, Edinburgh, Internet: <https://archive.org/stream/lettersanddiari00saphgoog#page/n8/mode/2up>, utolsó letöltés: 2015. nov. 6.

[35] Saphir Adolf életéről, műveiről lásd a honlapon összegyűjtött írásokat, Internet: <http://www.izrael-immanuel.net/?p=3759>.

[36] Carlyle 48. o.

[37] Kovács 2001b 58.o.

[38] Carlyle 38-39 o.

[39] Valószínűleg a legidősebb lány neve Mária Dorottya volt, három forrás így említi (Demeter 106. o., De Le Roi 340. o., Bernstein 468. o.), de Charlotteként utalnak rá (Kovács 2001b 51. o.).

[40] Dr. Carl Schwartz (1817-1870) rabbinikus képzést kapott, apja rabbinak szánta. Tanulmányai során egyik professzora összehasonlította a judaizmust a kereszténységgel. Ez felkeltette érdeklődését, és végül 1837 októberében megkeresztelkedett. A később Magyarországon szolgáló skót lelkészre, William Wingatere is hatással volt abban, hogy misszionárius legyen. A Skót Szabad Egyház szolgálatába állt Berlinben, majd röviden Prágában, és később Amszterdamban. 1858-ban prédikálás közben tőrrel megszúrta egy elvakult fiatal zsidó, és súlyosan megsebesült. Felépülése után meglátogatta támadóját, de nem járt sikerrel. Azonban a merénylő közeli rokona Jesua felé fordult. 1864-től Londonban szolgált, 1866-ban alapította meg a The Hebrew Christian Alliance-t (Héber Keresztény Szövetséget).

[41] Carlyle 56.o.; Kovács 2006b 898-899 o.

[42] ScatN 1894, 1. volumes, New beginnings, 3. o.

[43] Carlyle 56. o.

[44] Carlyle 304., 306. o.

[45] ScatN 1903, 36. volumes, Notes, 396-397. o.

[46] ScatN 1901, 27. volumes, Notes, 280. o.

[47] ScatN 1903, 36. volumes, Notes, 396-397. o.

[48] Delitzschről lásd még Jurek Schulz: A pietizmus befolyása a zsidókereszténység újjáéledésére Németországban, és a megsemmisítése a Harmadik Birodalomban c. írását, ennek a 2.9 Franz Julius Delitzsch (1813-1890) fejezetét; Internet: <http://www.izrael-immanuel.net/?p=777>.

[49] Thompson, A. E.: A century of Jewish missions, Fleming H. Revell Companny, 1902, 159. o.

[50] Itt nem néhány száz vagy ezer emberről van szó, hanem legalább tízezrekről. A zsidó identitásukban Jesuát követők létszáma nem lehetett elenyésző. Elég csak arra gondolni, hogy a 21 újszövetségi levélből a Zsidókhoz írt levelet, Jakab levelét, és Péter első levelét is Izrael hívő maradékának címezték. Lásd még: A zsidókeresztény ébredés (első századok)

[51] Részletesen foglalkozik ezzel Jamie Cowen A zsidó nép történelme című írásában az erről a korszakról szóló fejezetekben.

[52] Jó példa erre az, amikor Saul (Pál apostol) hazatér Jeruzsálembe missziós körútjából a nemzetek közül. Felmerül az, hogy rossz híre kelt a zsidók között amiatt, hogy azt tartják róla, Mózestől való elszakadásra akarja bírni a nemzeteket. A jeruzsálemi gyülekezet feje, Jákob (Jakab apostol) javasolja számára, hogy tartson a nazireus fogadalmat (4Móz 6,1-21) tevő zsidókkal, hogy lássák, megtartja a Tórát. Majd elismeri, hogy „a nemzetekből lett hívőkkel pedig már közöltük határozatunkat…” (Csel 21,25a) és utal az apostoli gyűlésen hozott döntésre, amellyel a nemzetek hívőit nem kötelezték a Tórához ragaszkodó, zsidó életformára. Emellett Saul élete végéig Tóratisztelő zsidó maradt: körülmetélte a zsidó anyától származó Timóteust (Csel 16,3), rendszeresen eljárt zsinagógába, nazir fogadalmat tett (Csel 18,18), sietve ment fel sávoutra (pünkösdre) Jeruzsálembe, hogy ott ünnepeljen (Csel 20,16), kifizette a zsidó templomi áldozatok költségét más zsidók számára (Csel 21,23-27), a római kormányzónak, Festusnak kijelentette: „sem a Tóra, amihez a zsidók ragaszkodnak, sem a Templom ellen… semmit sem vétettem” (Csel 25,8), Rómában pedig zsidó hallgatósága előtt így szólt: „semmit sem vétkeztem a nép ellen vagy az ősi szokások ellen” (Csel 28,17).

[53] Mt 24,32-33

[54] Voltak más irányzatok (mint pl. a karaiták), de ezek sem foglalkoztak Jesua Messiással.

[55] A Habsburg uralkodók tiltották a zsidók letelepedését hazánkban, így egy-egy nagybirtokos (pl. Eszterházy) földjén és védnöksége alatt éltek csak izraeliták.

[56] Charles Haddon Spurgeon (1834-1892) híres prédikátor, a hétezer fős Metropolitan Tabernacle imaházban hirdette az Igét harminc éven keresztül Londonban. Könyvei ma is sok hívőnek szolgálnak táplálékul.

[57] Alfred Edersheim legismertebb könyvét, melynek címe The Life and Times of Jesus the Messiah (Jézus, a Messiás élete és kora), még mindig alapműként tartják számon.

[58] A visszaemlékezések (Smith és Wingate) ellentmondóak a kiküldöttek száma tekintetében, de ötöt név szerint is említenek: Tauber, Gellért, Kiewitz, Lederer, Neuman (Kovács 2006a 1546. o.).

[59] Kovács 2006b 906. o.

[60] Az Újszövetségben a Gyülekezet zsidókból és nemzetekből álló részeinek egysége nagyon lényeges tanítás (Ef 2-3).

[61] Az evangélikus egyház első úttörő misszionáriusa, Böhm Sámuel (1831-1859) volt, aki 1857 októberétől két éven keresztül Togóban szolgált, majd váratlanul maláriában elhunyt.

Felhasznált irodalom:

Bernstein Bernstein, Aaron: Some Jewish witnesses for Christ, Operative Jewish Converts’ Institution, London, 1909, Internet: <https://books.logos.com/books/4024#content=/books/4024>, utolsó letöltés: 2015. november 6.

Campbell, Ian: Skót misszió története, előadás az MJBI iskolájában 1999.05.04-én, (hanganyag, MJBI 161-162)

Carlyle Rev. Carlyle, Gavin: Mighty in the Scriptures. A memoir of Adolph Saphir, London, John F. Shaw and CO., 1893, Internet: <http://archive.org/details/cu31924011500216>, utolsó letöltés: 2012. 02.15.

Demeter Demeter Júlia: Magyar diákok Skóciában (1843-1899), In. Irodalomtörténeti közlemények. 99., 1995/1, 103-113., Internet: <http://epa.oszk.hu/00000/00001/00382/pdf/itk_EPA00001_1995_01_103-113.pdf>, utolsó letöltés: 2015. november 6.

Diós Róza: A zsidómisszió hazánkban – A Szentlélek győzelme egy rabbi életében, Budapest, kiadja a Magyar Református Külmisszió Szövetség, 1937, Missziós Füzetek, 73.

Frank Dr. Frank Arnold: Izrael bizonyságtevői, kiadja: A „Magvető” Könyvüzem, ford.: Csia Lajos, Budapest, 1920.

Forgács Forgács Gyula: A száz éves skót misszió, In.: És lőn világosság, Emlékkönyv Ravasz László hatvanadik életéve és dunamelléki püspökségének huszadik évfordulója alkalmából, Franklin-Társulat, Budapest, 1941, 412-429 o.

Hausmann, Jutta: Mária Dorottya nádorné kora és a zsidómisszió In.: Fabiny Tibor emlékkönyv, Megújulás és megmaradás, Luther kiadó, Budapest, 2009, 231-240 o.

Kool Kool, Dr. Anne-Marie: Az Úr csodásan működik, A magyar protestáns kül-missziói mozgalom, (1756-1951), I. kötet, Harmat, Budapest, 1995

Kovács 2001a Kovács Ábrahám: A skót-magyar kapcsolatok az 1840-es években, és hatásuk a magyar protestáns egyházi és társadalmi életre, In: Pro Minoritate – Kisebbségekért, Pro Minoritate Alapítvány, 2001/nyár, 177-186 o.

Kovács 2001b Kovács Ábrahám: The origin of the Scottish-Hungarian church relations: the settlement and the first years of the scottish mission in the 1840s, D. Dr. Harsányi András Alapítvány, Debrecen, 2001

Kovács 2006a Kovács Ábrahám: Mária Dorottya nádorné és a modern protestáns angolszász és német eszmék terjesztése Magyarországon, In: Századok, A Magyar Történelmi Társulat folyóirata, Budapest, 2006.06., 1531-1550 o.

Kovács 2006b Kovács Ábrahám: A skót presbiterianizmus hatása Budapesten: A Skót Misszió rövid története, In: Reformátusok Budapesten, Argumentum Kiadó, Budapest, 2006, 895-914 o.

Kovács 2007 Kovács Ábrahám: Ballagi Mór és a Skót Misszió: megtérés, áttérés vagy kitérés? – Egy liberális protestáns zsidó életútjának kezdete, In: Confessio: A Magyarországi Református Egyház Figyelője, Budapest, Kálvin János Kiadó, 2007.03. (hó), 109-125 o.

Kövér András: A német haszkala és reform hatása Magyarországon, különös tekintettel a zsidó biedermeierre és Saphir Móric Gottliebra (a kézirat másolata a szerző birtokában, 10 gépelt oldal)

Menóra gyülekezet konferenciaanyaga Budapesten (hanganyag, előadás a skót misszióról, a szerző birtokában)

Le Roi Le Roi, J. F. A. de (Johannes Friedrich Alexander de): Geschichte der evangelischen Judenmission, zweiter Teil, J.C. Hinrichsische Buchhandlung, Leipzig,1899

ScatN 1894 The Scattered Nation, Hebrew Christian Testimony to Israel, London 1894, Internet: <http://vineofdavid.org/remnant-repository/david_baron/> utolsó letöltés: 2015. május 15.

ScatN 1901 The Scattered Nation, Hebrew Christian Testimony to Israel, London 1901, Internet: <http://vineofdavid.org/remnant-repository/david_baron/> utolsó letöltés: 2015. május 15.

ScatN 1903 The Scattered Nation, Hebrew Christian Testimony to Israel, London 1903, Internet: <http://vineofdavid.org/remnant-repository/david_baron/> utolsó letöltés: 2015. május 15.

Thompson, A. E.: A century of Jewish missions, Fleming H. Revell Companny, 1902

Venetianer Sándor: Külföld, dr. Saphir Adolf, 1831-1891. ápr. 4., (nekrológ) in. Debreczeni Protestáns Lap, 1891. június. 20. 231.o., Internet <http://izraelim.net/MP3/Venetianer%20S%C3%A1ndor%20-%20Adolf%20Saphir%20nekrol%C3%B3gja.pdf> és <http://hitek.drk.hu/albumDPL/> utolsó letöltés: 2016. január 20.