A Tisá BeÁv és a böjti napok

(magyarázat Zakariás 7-8 fejezeteihez)

 

A Tisa BeÁv ünnepe két okból lehet érdekes és fontos a mai hívők számára. Az egyik, hogy ma is olyan időket élünk, mint amilyenben Zakariás élt és prófétált. A babiloni fogság után a választott nép egy része visszatért a földjére, elkezdte újjáépíteni és benépesíteni Jeruzsálemet. Mindez napjainkban újra megtörtént. A másik ok, hogy Zakariás olyan prófétikus kijelentéseket tesz, amik Izrael teljes, eddig még meg nem valósult helyreállításáról szólnak.

 

Zakariás idejében

A Tisá BeÁv szó szerint annyit jelent: kilencedike ávban. Az áv hónap kilencediki böjtöt jelöli, amely a jom kippur utáni legjelentősebb böjti nap a zsidóságnál. Az áv hónap 9-én tartandó böjt nem található meg a Szentírásban olyan ünnepként, amit az Örökkévaló kezdettől fogva elrendelt[1], de Zakariás könyve említi ezt a napot az ötödik hónap böjtjeként.

Dárius király (i.e. 521-486) uralkodásának negyedik évében felteszik a kérdést a papoknak, és a prófétáknak: „Vajon sírjak-e az ötödik hónapban, megtartózkodással, amint tettem immár annyi év óta?” (Zak 7,3b). Mit akarnak kifejezni ezzel a kérdéssel?

A kérdés megválaszolásához vissza kell mennünk az előzményekhez. Nabukodonozor, a babiloni uralkodó több hullámban hurcolt Babilonba zsidókat Júdeából. Hosszú ostrom után, Kr.e. 586-ban vitte fogságba a legtöbb júdeait, és ugyanebben az évben áv (azaz az ötödik) hónapban[2] lerombolta a jeruzsálemi Szentélyt.

A Szentély pusztulása után a bölcsek négy böjt megtartását rendelték el a Babilonba hurcoltak számára. Az egyik ezek közül a Tisa BeÁv volt, az ötödik hónap böjtje. A másik három böjtnap is a pusztulással kapcsolódott össze:

• A tízedik hónap böjtjével – tévét hónap 10-én (Ászára BeTevet) – Jeruzsálem végzetes ostromának kezdetére emlékeztek. Ezen a napon kezdte el ostromolni Nabukodonozor a várost (2Kir 25,1; Jer 52,4).

• A negyedik hónap böjtjével – támmúz havában – Jeruzsálem elestét siratták (2Kir 25,3-4; Jer 39,2; 52,6-7).

• A hetedik hónap böjtje Gedálja (Gedáliás) meggyilkolására emlékeztetett. Gedálját Nabukodonozor tette kormányzóvá az országban a nagy népirtás és pusztítás után. Kormányzása alatt az elpusztított ország kezdett helyreállni, földművelők tértek vissza Moáb földjéről, és álltak munkába (Jer 40; 41). Ám az utolsó zsidó helytartót tisri (azaz a hetedik) hónapban meggyilkolták (Jer 41,1-2).

E négy böjt megértése azért lényeges, mert Zakariás próféta minden különösebb magyarázat nélkül tesz utalást ezekre (Zak 8,19). Nyilvánvaló, hogy azok, akiknek Zakariás prófétált, tisztában voltak e négy böjttel. Évtizedeken át megtartották őket a babiloni száműzetés ideje alatt (Zak 7,5). Az első Szentély pusztulása után elrendelt négy böjti nap tehát a nemzeti tragédia egy-egy fontos eseményére emlékezett.

Jeremiás próféciája szerint azonban a babiloni fogság hetven év elteltével véget ér. A prófécia szerint Círus perzsa király meg is nyitotta az utat Izraelbe, a zsidóknak engedélyt ad a hazatérésre, és arra, hogy újra felépítsék a jeruzsálemi Szentélyt. Az első csoport megindult hazafelé Babilonból, és az építkezés is megkezdődött, aztán egy időre abbamaradt. Ezra (Ezsdrás) könyve írja erről az időszakról: „Akkor megszünék az Úr házának építése, mely Jeruzsálemben van, és szünetelt Dárius, Persia királya uralkodásának második esztendejéig.“ Dárius király[3] második évében tehát újra megindul a Szentély építése.

A Szentírás feljegyzi, hogy uralkodásának „negyedik évében” (Zak 7,1) – azaz, amikor már két éve építik a Szentélyt – hangzik el a kérdés:

„Vajon sírjak-e az ötödik hónapban, megtartózkodással, amint tettem immár annyi év óta?” (Zak 7,3b)

Mit akarnak kifejezni ezzel a kérdéssel? A zsidóság egy maradéka visszatért Jeruzsálembe, és két éve újra építik a Templomot. Böjtöljenek-e a lerombolása miatt, amikor már majdnem újra kész? Ezra könyve szerint (6,15) két év múlva, Dárius király uralkodásának hatodik évében valóban el is készült a Templom. A kérdés tehát arra vonatozik, hogy kéri-e az Örökkévaló népe böjtét az építkezés befejezésének küszöbén?

A Mindenható válasza úgy hangzik, mintha kikerülné a kérdést. Nincs konkrét válasz arra, hogy kell-e böjtölni vagy sem. Az Örökkévaló máshogyan gondolkodik: a bajok gyökerére mutat. Válasz helyett, vagy épp valódi válaszként az istenfélő élet lényegét fogalmazza meg:

„Igaz ítélettel ítéljetek, s szeretetet és irgalmat műveljetek kiki testvérével. Özvegyet és árvát, jövevényt és szegényt ne fosztogassatok, és rosszat senki a testvére ellen ne gondoljatok ki szívetekben” (Zak 7,9b-10).

Ha ez megvalósult volna, nem következik be a hatalmas nemzeti tragédia: a népirtás, az emberek elhurcolása, Jeruzsálem eleste, a Szentély lerombolása. „Midőn böjtöltök és gyászt tartotok az ötödik és hetedik hóban – és pedig már hetven év óta – vajon nékem böjtöltök-e böjtölve?” (Zak 7,5). Lehet a böjtben önsajnálat, és valódi bűnbánat is. De mit ér a böjt az igaz úton járás nélkül (Zak 7,9b-10)? Mindenekelőtt ezen az úton igyekezzen járni a nép.

Ami pedig a böjtöt, a nép könyörgését illeti, arra az Örökkévaló a nyolcadik fejezetben ad választ. „Most nem olyan leszek e nép maradékához, mint az elébbi napokban voltam, így szól a Seregeknek Ura. Mert a vetés békességes lészen, a szőlőtő megadja gyümölcsét, a föld is megadja termését, az egek is megadják harmatjokat, és örökössé teszem mindezeken e nép maradékát” (Zak 8,11-12). „Megtértem a Sionhoz, és Jeruzsálem közepette lakozom, és Jeruzsálem igazság városának neveztetik, a Seregek Urának hegye pedig szent hegynek” (Zak 8,2). Be fog népesülni Jeruzsálem (4-6 vers), és a Mindenható visszahozza a foglyokat (7,13 vers).

„Megtértem és elgondoltam e napokban, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával; ne féljetek!” (15. vers). Többször előfordul a Mindenható bátorító üzenetében, hogy „e napokban”, azaz Zakariás napjaiban meglesznek ezek (9.10.15. vers). De az Örökkévaló a prófécia végén még egyszer visszatér a legfontosabb üzenetére, a megigazulás szükségességére: „Ezek a dolgok, melyeket cselekedjetek: Beszéljetek igazat egyik a másikával; igazsággal és béke ítéletével ítéljetek a ti kapuitokban. Egyik a másik ellen ne gondoljatok rosszat a szívetekben és hazug esküt ne szeressetek – mert mindezeket gyűlölöm, úgymond az Örökkévaló” (Zak 8,16-17).

 

A mi napjainkban

Zakariás próféciája után két évvel felépül a jeruzsálemi Szentély, és sok ígéret beteljesedik úgy, ahogy Zakariás megmondta. Júdea már nem nyeri vissza teljesen régi fényét, de az istentisztelet, az ország évszázadokra helyreáll. Ez a korszak egészen eltart 70-ig, amikor a rómaiak újra lerombolják a Templomot, és bizonyos értelemben minden újra megismétlődik.

• Tevet (a tizedik) hónap 10-én a rómaiak megkezdik Jeruzsálem ostromát, azon a napon, amikor Nabukodonozor is megkezdte az ostromot i.e. 586-ban.

• Támmuz (a negyedik) hónapban (17-én) a római légiók betörtek Jeruzsálembe. Ugyanabban a hónapban, amelyben Nabukodonozor.

• Néhány héttel későbbre, áv (az ötödik) hónap 9-ére pedig Titusz elfoglalja egész Jeruzsálemet, és ezen a napon felgyújtják a jeruzsálemi Szentélyt. Ugyanabban a hónapban, amelyben Nabukodonozor lerombolta jó hatszáz éve.

A Zakariás könyvében (8,19) említett böjtök újra aktuálissá válnak. A tízedik hónap böjtje megint az elpusztult Jeruzsálem ostromának kezdete, negyedik hónap böjtje újra a város elestére emlékezik, és az ötödik hónap böjtje pedig ismét a Szentély lerombolását siratja. Izrael abba a helyzetbe kerül, mint a babiloni fogság idejében, és a második Szentély felépítése után háttérbe szorult, jelentőségüket veszetett böjtöknek ismét értelmük lesz.

Ha Zakariás próféciáját tüzetesen végignézzük, akkor találunk benne olyan ígéreteket is, amelyek a második Szentély felépítése után nem valósultak meg. Ezek a legnagyobb ígéretek, amelyek a teljes helyreállításról szólnak.

• Zakariás napjaiban, „e napokban” valóssággá lett próféciája egy része, és az összegyűjtés egy helyről (Babilonból) valósult meg. Ezzel szemben Zakariás egy olyan összegyűjtésről beszél, amely napkelet földjétől napnyugat földjéig kiterjed (8,7-8). Ennek beteljesedését csak a 19. század végétől induló alijahullámokban [4] láthatjuk.

• Zakariás Isten Szellemétől indítva olyan szabadítást ír le, ami Júda és Izrael házát is magába foglalja (8,13). A babiloni fogság után csak a déli királyság, Júda állt helyre, így ez a prófécia nem vonatkozhat azokra az időkre. A jövendölés beteljesedése 1948 után kezdődik el, és még napjainkban is tart. Izrael modernkori állama tudatosan keresett, és vitt haza a világ több részéről olyan csoportokat, amelyek az elveszett tíz törzs leszármazottainak vallották magukat.

• A helyreállítás böjtjeire is kitér az Örökkévaló: „Ezt mondja a Seregeknek Ura: A negyedik hónapnak böjtje, az ötödiknek böjtje, a hetediknek böjtje és a tizediknek böjtje vígalommá, örvendezéssé és kedves ünnepekké lesznek Júda házában. Csak a hűséget és a békességet szeressétek.” (Zak 8,19)

Ma ezek az ünnepek még egyöntetűen nem az örvendezés napjai. A tízedik és a negyedik hónap böjtje, amelyek Jeruzsálem ostromának megkezdésére és elestére emlékeznek, már ünnepnapok lehetnek. Talán még nincs ok arra a felszabadult ünneplésre ezeken a napokon se, amiről az Örökkévaló szól.

De az ötödik hónap böjtje még nem a vigalom napja, hiszen nem épült fel a Harmadik Szentély. A hetedik hónap böjtje, amely Gedálja (Gedáliás) meggyilkolására emlékeztetett, sosem volt kedves ünnep, még a Második Szentély felépülése után sem. Gedálja volt az utolsó helytartó a zsidó nép élen, azóta nem uralkodott zsidó király vagy helytartó Izrael felett (csak a Makkabeusok időszakában, amely történelmi távlatokban mérve nem volt hosszú). Ez a vers jól mutatja, hogy mennyire benne élünk a Szentírásban, az ígéretek beteljesedésében. Egy részük az elmúlt évtizedekben valósult meg előttünk, másik részük még megvalósulása vár.

• Végül az Örökkévaló egy olyan korról beszél, amikor Izrael áldássá válik minden nemzet számára[5]: „Ezt mondja a Seregeknek Ura: Még lesz idő, amikor népek jőnek el, és sok városoknak lakói. És egyiknek lakói a másikhoz mennek, mondván: Menten menjünk el az Úr orcájának engesztelésére, és a Seregek Urának keresésére; én is elmegyek! És eljőnek sok népek és erős nemzetek Jeruzsálembe a Seregek Urának keresésére, és az Úr orcájának engesztelésére.

  Ezt mondja a Seregeknek Ura: E napokban lesz az, hogy a minden nyelvű pogányok közül tíz ember ragad egy zsidó férfiúba s ragad annak ruhája szélébe, mondván: Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!” (Zak 8,20-23)

E fejezetek olvasásakor az az érzésünk is lehet, hogy Zakariás elsősorban már akkoriban is erről a második nagy és végleges helyreállításról prófétált. Ha ma valaki hallgat Zakariás próféciájára és megtartja ezt a böjtöt, akkor Isten nagy tervéért esedezhet és böjtölhet: azért, hogy Izrael végérvényesen azzá legyen, amire az Örökkévaló elrendelte.

 

 

[1] Tehát nem tartozik a 3Móz 23. fejezetének ünnepei közé, hanem később rendelkeztek róla.

[2] Jer 52,12-13 szerint az ötödik hónap 10-én; 2Kir 25,8-9 szerint ötödik hónap 7-én.

[3] Ezt a Dárius királyt jegyzi a történelem IV. Dáriusként (i.e. 521-486), Dárius Hystapsesként. (lásd Bibliai nevek és fogalmakban)

[4] Az alija az Izraelbe hazatérést, visszatelepülést jelenti.

[5] Erről a korról sok más rész is beszél (pl. Ézs 61,9; 66,18-21; Zak 14,16 vagy a Róm 11,15). Ez nem jelenti azt, hogy Izrael számtalan tekintetben ne lett volna eddig is áldássá a nemzetek számára.