Hogy Jézus Krisztus az örök isteni ige, aki az Atyaistentől született, út, igazság, élet és a világ világossága, azaz Isten maga és valóságos ember, aki férfi nélkül szűztől született, és vétkeinkért szenvedett, meghalt és eltemettetett, és megigazulásunkért feltámadt a halottak közül, felment a mennybe, és megvált minket bűntől, haláltól, pokoltól és ördögtől, és az Isten jobbján ül, él és uralkodik örökké. Kivonatolva Mózes öt könyvéből és a prófétákból a magyarnak nevezett egykor budai, most leutershauseni Mandel Kristóf által.[1]

 

 

 

AJÁNLÁS

A fenséges és méltóságos fejedelemnek és úrnak, György brandenburgi őrgróf úrnak. Stettin, Pomeránia, a kasszubok és vendek, nem kevésbé a sziléziai Jägerndorf hercegének, Oppeln és Ratibor hercegség urának, nürnbergi várnagynak és rügeni fejedelemnek, az én kegyelmes uramnak!

Fenséges és méltóságos fejedelem, kegyelmes uram, miután a mindenható Isten pár éve, azaz 1534-ben atyaian a keresztséghez és a kereszténységhez vezetett engem, összeszedtem gondolataimat, s arra jutottam, hogy hitelesen feltárom és bemutatom a szent Mózesből és a többi prófétából, hogy Jézus Krisztusnak, Isten valóságos Fiának és a megígért Messiásnak emberi természetet kellett felvennie, azután meghalnia, eltemettetnie, majd a mennybe mennie stb. És minderre főként két ok késztet. Egyrészt, hogy megértessem keresztényekkel és zsidókkal, megkereszteltekkel és meg nem kereszteltekkel, mi kényszerített engem megkeresztelkedni, s magamat a kereszténységnek alávetni.

Másrészt, hogy szolgáljak a keresztényeknek, s azoknak a zsidóknak, akik a keresztény anyaszentegyház aklába tartoznak, vagy ezután érkeznek meg oda. Mivel fejedelmi kegyelmed keresztény fejedelemhez méltó lelkülettel segített el engem kegyelmesen és atyailag a keresztségre, és én fejedelmi kegyelmed irántam tanúsított, keresztény fejedelemhez méltó hűségét semmi mással nem tudom meghálálni, mint amit Isten nekem adott és velem közölt, ezért szerény munkámat alázatosan fejedelmi kegyelmednek ajánlom és tulajdonítom, azzal az alázatos és heves kéréssel, hogy kegyelmesen vegye ezt jó néven tőlem, szegénytől, s ezzel ajánlom magamat, fejedelmi kegyelmed alázatos szolgája,

a magyarnak nevezett egykor budai, most leutershauseni Mandel Kristóf

 

 

 

ELŐSZÓ

Áldott legyen az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, Aki engem szegény, nyomorult, bűnös, természettől fogva átkozott embert, egy darab agyagot, bűzlő férget, a pusztában elveszett, eltévedt bárányt, aki korábban voltam, Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus által vállán a juhaihoz vitt. Mint pénzérmét, amit az asszony elvesztett, és a meggyújtott fénynél újra megtalált, mint levágott olajágat, melynek ki kellett száradnia – szüleim bűne és hitetlensége miatt, akik a követ elvetették, amely sarokkőként szolgált, pedig aki hisz Benne, nem csalatkozik.

   De Krisztus által ismét a természetes olajfámba olttattam,[2] hogy újra zöld és zamatos legyek, jó gyümölcsöket hozzak, és Szent Szellemével megvilágosítson, hogy megigazult hittel teljes szívemből higgyek Jézus Krisztusban, aki által igazzá leszek, és isteni kegyelme által adta nekem ezt az adományt, amit szájjal megvallhatok, azért, hogy üdvözülhessek. Ezt az adományt nem akarom elfojtani magamban, hanem azok, akik test szerint testvéreim, ez által lássák és vegyék észre, hogy nem lettem esztelenné, és egyéni gondolatok vagy mesék, emberi dicsőség vagy mulandó táplálék után sem indultam el, ahogy tévesen gondolják. Saját Bibliájukat és kabbalista könyveiket tárom eléjük, melyeknek hitelt kell adniuk, ha azt akarják, hogy igaz zsidóknak hívassanak. Ezekben meg fogják találni, hogy az a Jézus, akit az én szüleim és az ő szüleik kereszthalálra adtak, ugyanaz, mint aki a fenti címben szerepel stb.

   Vajon rá tudom-e bírni őket, hogy ők is üdvözültek legyenek? Akkor [igen], ha Isten kegyelmet akar adni számukra, mert Ő könyörül azon, akin könyörülni akar, és megkeményíti azt, akit megkeményíteni akar. Annak, aki ezt a könyvet el akarja olvasni, és meg akar érteni minden szót, ismernie kell, mi a kabbalisták módszere, akik háromféle eljárással sok csodálatos, rejtett dolgot mutatnak ki, amelyek nincsenek világosan benne a szövegben. Ugyanis az ilyen titkokat elrejtette Isten a világ bölcsei és az írástudók elől, akik ezeket hallják és olvassák, és mégsem értik meg…

 

 

5. fejezet

 

Fent bemutattuk, hogy Ábrahám hite által igazult meg stb. és minden hívő atyjának nevezték (1Mózes 16. fejezet).[3] És Krisztust ígérik neki stb.

   Ábrahámnak két fia van, Ismael és Izsák. Mit mond az Írás erről a két fiúról? Ismael test szerint Ábrahám magja volt, és elsőszülött fia. Anyja Hám nemzetségéből való egyiptomi nő. Ismaelt az atyja elveti magától, s fivérének szolgájává kell lennie. Mit mond az Írás Ismaelről? „Űzd el a szolgálót és a fiát!” stb. (1Mózes 21. fejezet).[4] Isten megerősíti ezt, s így szól Ábrahámhoz: „Mindenben, amit Sára, a feleséged mond neked, engedelmeskedjél neki, mert Izsák után neveztetik el a magod [a nemzetséged].” Ezzel akarja Isten megmutatni, hogy Ismael el lett vetve, Izsák pedig ki lett választva, mivel Ismael nem volt hívő, s arra vágyott, hogy harcból tartsa fenn magát (1Mózes 16,12). Vad ember lesz: keze mindenki ellen és mindenki keze őellene. Ezzel igazolva van, hogy bár Ismael Ábrahám magja test szerint, mégsem hívják a magjának, mivel hiányzik belőle [Ábrahám] hite. Mivel Ábrahám minden hívőnek atyja, ezért akik hisznek, azok Ábrahám gyermekeinek neveztetnek hit szerint, bár test szerint pogányok. […]

   De Izsák Sárától született, a szabadtól, az ígéret szerint (1Mózes 17,16.19). Izsák magyarul öröm és vidámság, mint ahogy Sára mondja (1Mózes 21,6). Izsák Krisztus hasonmása is, mert Izsák születését angyal jelentette be. Sára esetében ez lehetetlen volt, mert Ábrahám és Sára idősek voltak, testük kiszáradt. Emberileg lehetetlen volt, hogy gyerekük legyen. De Isten tudatta velük, hogy ez számára lehetséges, s amikor meghallotta Ábrahámtól Sára, mit mondott Isten, hitt neki (1Mózes 18). És a hit révén szült.[5]

   Krisztus születését is angyal jelentette be anyjának, Máriának. De ez nála is  lehetetlen volt, mivel Mária nem ismert férfit stb. S amikor az angyaltól hallja, hogy Istennél minden lehetséges, hisz az Igének, és hite révén szült.

   Izsákot gyűlölte testvére, s meg akarta ölni (1Mózes 21).[6] És egy bárányhoz hasonlították, akit fel kell áldozni, s Isten választotta ki áldozatul, [Izsák] vitte a fáját, amelyen meg kellett halnia. Amikor Ábrahám távolról meglátta azt a helyet, ahol Izsáknak meg kellett halnia, így szólt a legényeinek:[7] „Maradjatok itt!” Távol álltak meg, Izsák pedig egyedül ment a halálba. Atyja számára Izsák azon három napon, amíg áldozni mentek, olyan volt, mintha már halott lenne. Ábrahám ugyanis nem tudott másról, minthogy Izsákot fel kell áldoznia, meghal, és nem marad többé életben. S a harmadik napon az angyal kijelenti Ábrahámnak, hogy nem kell Izsáknak szenvedést okoznia. És a halál életté lett! Ahogy ennek a kosnak – amely legerősebb testrészén, a szarvánál lett megkötözve – Izsák szabadulása és feltámadása miatt kell pusztulnia és elégettetnie, ugyanúgy Ábrahám Izsák feláldozása által igazult meg, s áldotta meg Isten (1Mózes 22,16-18). Izsák pedig halála és „feltámadása” után megházasodik egy tiszta, érintetlen szűzlánnyal szolgája, Eliezer és a vele levő férfiak révén (1Mózes 24).

   Hasonlóképpen Krisztust is üldözték először testvérei, a zsidók. Szintén bárányhoz hasonlították, akit fel kell áldozni. Aki a világ bűneit hordozza, s Isten, az Atya elrendelte, hogy fel kell áldozni Őt a világ bűneiért.[8] Amikor keresztre feszítették, rokonai távol álltak. Egyedül ment a halálba, és vitte a keresztjét, amelyen meg kellett halnia. Amikor a kereszten meghalt, eltemették, és olyan volt a világ előtt, mintha soha többé nem lenne élő. De a harmadik napon angyal hirdette övéinek, hogy feltámadt és él. Kereszthalála és feltámadása megkötözte és megsemmisítette a bűnt, a halált, a poklot és az ördögöt. Elvette a hatalmukat, s Általa mindannyian megigazultunk. Azután a szent pünkösd [sávuot] napján Péter apostol és társai révén frigyre lépett a keresztény egyházzal, amely szintén olyan tiszta, mint egy szűz lány. Ahogy Eliezer szólt Izsák kiszemelt menyasszonyához (1Mózes 24), ugyanúgy szólt Péter, amikor a keresztény egyház Krisztussal frigyre lépett, s életet ad manapság is keresztény gyermekeknek.  Itt tévednek nagyon a zsidók, mert nem tudják, mit jelent Izsák feláldozása, ill. a kos. […] Ezzel elégségesen be van bizonyítva, hogy az áldott magnak Izsáktól kell származnia.

 

6. fejezet

 

Izsáknak két fia volt, Ézsau és Jákob. Mit mond a Biblia, hogyan rendelkezett Isten még születésük előtt róluk? Isten Ézsaut kárhozatra, Jákobot pedig boldogságra [üdvösségre] rendelte (1Mózes 25.)

   „Tusakodnak vala pedig a fiak az ő méhében stb. És monda az Úr őnéki: Két nép van a te méhedben, és két királyság válik ki a te belsődből. Az egyik királyság a másiknál erősebb lesz, és a nagyobbik szolgál a kisebbiknek.”[9]

   Vagyis Ézsau nép és királyság lett, és ő volt a nagyobb. Jákob szintén nép és királyság lett, s ő volt a kisebb. 5Mózes 7: „hanem mert ti minden népnél kisebbek vagytok.”[10] S ez a két fél mindig egymás ellen lesz, és a kisebbik fog uralkodni, mert a nagyobbik nem fogad szót az Igének, míg a kisebbik igen. Ezért lett Ézsau nagysága ellenére elvetve. Malakiás 1.: „Avagy nem atyjafia vala Ézsau Jákobnak? mondja az Úr; Jákobot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem” stb. S gyümölcséről ismeri meg az ember a fát, mint az Írás mondja.[11]

   Felnövekedtek a gyermekek, s Ézsau mezei ember lett. S Ézsau jött a mezőről, fáradt volt. Azt írták az írástudók, hogy ugyanezen a napon megfojtotta Nimródot, és elvette ruháit. Ezzel jelezték, hogy rablógyilkos volt. Ezek után eladja elsőszülöttségi jogát, pedig a szentség, a papság és az egész istentisztelet ettől függ. De ezeket megvetette, és odaadta lencséért [az elsőszülöttségi jogát], mert azt gondolta, ha meghal, akkor a test a lélekkel együtt hal meg, s mit ér az elsőszülöttségi joggal.

   Az Írás szerint Jákob így szól hozzá: „Add el nekem az elsőszülöttségi jogodat!” Ézsau így válaszol: „Meg fogok halni, minek nekem az elsőszülöttségi jog”. Evett, ivott, majd felállt és elment. Megvetette Ézsau az elsőszülöttségi jogot. Az ilyen rossz gyümölcsről ismeri meg az ember a rossz fát. Ezért vetette el őt Isten. Jákob viszont, aki együgyűen (jóhiszeműen) élt ebben a világban, de kiismerte magát az isteni dolgokban, hitt Isten ígéretében, amely Ádámtól Izsákra szállt, és megvásárolta Ézsautól az elsőszülöttségi jogát. Az ilyen jó gyümölcsről lehet megismerni a jó fát. Hite miatt lett kiválasztva, és kapta az Izrael nevet (1Mózes 32). Jákob kapta meg Izsák áldását is, aki úgy hitte, hogy Ézsaunak adja. Ézsau azonban hitetlensége miatt meg lett fosztva az áldástól (1Mózes 27). „Adjon az Isten tenéked az ég harmatából és a föld kövérségéből, s a gabonának és a bornak bőségéből” stb.[12] Ez az időleges [a földi] táplálék.

   Majd innentől kezdi el [Izsák] Krisztus áldását, akinek tőle [Izsáktól] kell származnia. „Pogányok szolgáljanak néked, és királyok hajoljanak meg előtted; légy úr a te atyádfiain, és hajoljanak meg előtted a te anyádnak fiai. Átkozott, aki téged átkoz, és aki téged áld, legyen áldott” stb.[13] Ilyet senki másról nem lehet mondani, csak egyedül Krisztusról, Őrá ez illik, de más emberre nem.

   Mert azt mondja: „Pogányok szolgáljanak neked, és királyok hajoljanak meg előtted!” Ezt Krisztusról mondja, mint ahogy Dávid hasonlóképpen tesz a 72. zsoltárban, aki ugyancsak Krisztusról mondja: „Isten, add a te igazságodat stb.” [Zsolt 72,1]. „És minden király meghajol előtte, s minden pogány őt szolgálja stb.” [Zsolt 72,11] „Légy úr a te atyádfiain stb.” Krisztus megtestesülésére vonatkozik az, hogy Krisztus Ura és Királya azoknak, akik vér szerint atyafiai, mint ahogy Jeremiás 23. tanúsítja.

   „Íme, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és támasztok Dávidnak igaz sarjat, és uralkodik mint király, aki jól fog kormányozni, s méltányosságot és igazságot cselekszik a földön. Ekkor Júda segítséget kap, s Izrael biztonságban fog lakni, s ez lesz az ő neve, amellyel nevezik őt: Az Úr, aki nekünk igazságot tesz!

   Itt megmutatkozik az, hogy ennek a királynak Istennek és embernek kell lennie. Egyrészt Istennek fogják hívni, Aki igazságot tesz számunkra, másrészt embernek, mivel Dávidtól kell származnia. [Megmutatkozik az is], hogy az Üdvözítőnek, aki Ábrahámot és minden hívőt megváltott, Jákobtól kell származnia, amit Ézsaiás próféta tanúsít a 29. fejezetben.[14]

   Ezért így szól az Isten Jákob házához, amely megváltotta Ábrahámot.[15] Hogyan váltotta meg Jákob háza Ábrahámot, hiszen Jákobnak még nem volt se felesége, se gyereke, amikor Ábrahám meghalt? Hogyan válthatta meg akkor Jákob háza Ábrahámot? Ezért Krisztusról kell beszélnie, aki Jákob házából származik, s Ő az, aki Ábrahámot és minden hívőt, aki Krisztus emberré válása előtt élt, megváltott, [betöltve ezzel] azt a vágyakozásukat, hogy Krisztust meglássák.[16] S amikor Krisztus feltámadt, és felment a mennybe, és megváltotta őket a pokolból [a pokol tornácáról] (Zsolt 68). Átkozóid legyenek átkozottak (Zsolt 72), és nyalják ellenségei[d] a port; és a téged áldók legyenek áldottak (Zsolt 72). Tartson neve mindörökké  és vele [a nevével] áldassanak [a nemzetek] stb.

Megfontolandó, hogy a zsidók ezt az áldást magára Jákobra értették-e?

   Először is: Jákob sohasem volt úr, hanem mihelyt Izsák megáldotta, Ézsau elől Lábánhoz kellett menekülnie (1Mózes 28), s szolgálnia neki 20 éven keresztül stb. Majd utána sok ajándékot kellett ajándékoznia (1Mózes 32), s hétszer meghajtania magát Ézsau előtt (1Mózes 33). Sokat és sok helyen kellett szenvednie, mint ahogy maga mondja a Fáraónak: „nyomorúságom éveinek napjai 130 esztendő; kevesek és nyomorúságosak voltak az én életem esztendei” (1Mózes 47,9). Ezzel igazolva van, hogy ez az áldás Jákobra nem vonatkozhat.

   Másrészt, ezen áldás szerint: „légy úr a te atyádfiain, és hajoljanak meg előtted a te anyádnak fiai”, eszerint sok fivérének és nővérének kellene lennie. De Jákobnak Ézsaun kívül nem volt több testvére.

   Harmadrészt, azt kellett volna mondania: a te atyádnak gyermekei, mert hajdanában az atya és nem az anya szerint tartották számon [a gyermekeket] és azt mondja: gyerekek, ami azt jelenti, hogy többen vannak; azt kellett volna mondania: a te atyádnak [fia/gyermeke]. Izsák és Rebeka öreg, terméketlen emberek voltak, akik nem számíthattak már több gyermekre. Ezért Izsáknak nem kellett aggódnia a következők miatt: ha meghalna, és Rebekát elvenné egy másik férfi, gyermekei lennének tőle. S e miatt [a gyermekek miatt] kellene azt mondania „anyádnak gyermekei”, vagyis hogy ezeknek a [nem létező] gyermekeknek szintén Ézsaut (Jákobot) kell szolgálni. Ezért ennek az áldásnak Krisztusra kell vonatkoznia. [ui. a Bibliában mégis „anyádnak gyermekei” szerepel].[17]

 

 

12. fejezet

 

2Mózes 12. fejezet

„Izrael gyermekei ennek a hónapnak a tízedik napján vegyenek egy-egy bárányt…  egy ép, hím bárányt… Ez legyen nálatok őrizet alatt a hónap tizennegyedik napjáig, és ölje meg azt Izrael egész gyülekezete…”[18]

Mit jelent az, ami itt a szövegben egymás után áll: hogy ezt a húsvéti bárányt négy napon keresztül őrizni kell… Másrészt: miért van az, hogy Isten a vérre tekint, s a vér miatt nem engedi a Pusztítót a házaikba, hogy kárt okozzon nekik?

   Válasz: ez azt mutatja meg szimbolikusan, hogy milyen sokáig voltak a zsidók fogságban Egyiptomban, [és] hogy egyetlen ember sem tudott segíteni nekik. Mert [Egyiptom] erős ország volt, mint ahogy az Írás vaskohónak nevezi. Az egyiptomiak gőgös, erős nép volt, s a Fáraó hatalmas, erős király, aki sem Istentől, sem a világtól nem félt (2Mózes 5). Azt mondta a Fáraó: Ki az az Isten, hogy nekem engedelmeskednem kelljen a szavának? Nem ismerem az Istent, s nem akarom Izraelt elengedni. Így ha Isten meg akarja népét váltani, úgy, hogy továbbra is békésségben éljenek előtte, akkor a Fáraót és mindent, ami az övé, nagy csapásokkal kell sújtania, s magának Istennek kell a Fáraót és az övéit a Vörös-tengerbe süllyesztenie (fullasztania) (2Mózes 14).

   Ugyanúgy az egész emberi nem is olyan sokáig volt a bűn, a halál és a pokol fogságában, hogy egyetlen egy ember sem tudott minket ezekből kisegíteni. A pokol túl rendíthetetlen volt, a halál hatalmas és erős, az ördög gőgös és erős. Ha meg szeretnénk tőlük szabadulni, akkor minket magának Istennek kell megváltani, Aki nem követett el bűnt. Ahogy nekik venniük kellett egy hím, ép (hibátlan) bárányt a hónap tízedik napján, és azt meg kellett őrizniük, s a 14. napon az egész közösségnek le kellett ölnie, és véréből az ajtófélfára szórni. És ez a vér lesz a jelük: Isten meglátja a vért, s nem engedi a Sátánt, hogy kárt okozzon nekik stb.

   Hasonlóképpen lett igazi húsvéti bárány a Messiás-Isten, aki magára vette a világ bűneit (Jesájá/Ézsiás 53). Amikor fel kellett áldozni, Ő is négy nappal előtte Jeruzsálembe jött, vagyis a hónap tízedik napján (János evangéliuma 12). Hat nappal húsvét előtt jött Jézus Betániába. Másnap sok nép ment elébe. Itt már szem előtt volt, s megpecsételődött a sorsa. Az ünnep előestéjén az egész közösség kiszolgáltatta a halálnak, vére kiontatott. Aki ebből a bárányból eszik (mert enni azt jeleni, hogy hinni; János evangéliuma 6), és ebből a vérből iszik, annak a Sátán semmit sem tud ártani stb.

   Ugyanúgy, ahogy a zsidókkal történt, amikor az egyiptomiak üldözték őket: előttük volt a tenger, két oldalról vadállatok, és mögöttük a Fáraó, akkor azt gondolták, végük van, és azt mondták Mózesnek, hogy vajon nem lettek volna sírok Egyiptomban, hogy a pusztában kell meghalniuk. Addig nem hitték, hogy megszabadulnak, míg nem látták az egyiptomiakat holtan feküdni. Hasonlóképpen, amikor Krisztust keresztre feszítették, meghalt és eltemették, nem hittek az övéi addig, amíg Őt magát nem látták (János evangéliuma 20).

 

 

14. fejezet

 

2Mózes 24. fejezet

„És így szólt [Isten] Mózeshez: Menj fel Istenhez, Te és Áron…  és hajoljatok meg távolról…”[19]

Erre írja Rabbi Bachaj:[20] „és Mózeshez így szólt” – az egy Isten volt az, aki megparancsolta neki, hogy menjen fel Istenhez. Ezzel azt akarta mondani, hogy menjen fel az Angyalhoz, akit Metatronnak מטטרון hívnak.

   Ugyanőt JHVH-nak יהוה is hívják,[21] Aki magyarul Isten. Ez az Angyal Isten különleges követe, Aki nagyobb minden angyalnál. Ha Ő Isten követe, akkor itt Isten[22] [maga] lesz a [saját] követe, mint ahogy maga Rabbi Bachaj itt megmutatja. A mindenható Isten megparancsolta Mózesnek, hogy menjen fel az Angyalhoz, és hajoljon meg előtte.

   Másrészt Isten szigorúan megtiltotta, hogy mást imádjunk, vagy más előtt hajoljunk meg (2Mózes 20,3-5). Most vajon Isten olyat parancsolt volna, amit korábban megtiltott? Távol legyen! Hanem biztosan Krisztusra gondolt, aki örökkévaló Isten. Pontosan azt parancsolta meg Mózesnek és a többieknek, hogy Előtte hajoljanak meg.

  Valóban így van ez? Amikor Mózes és Áron, Nádáb és Abihú, valamint Izrael hetven vénje együtt felment – mondja az Írás –, meglátták Izrael Istenét és lába alatt valamit[23] (szerkezetet), melynek színe olyan volt, mint a zafír, és tisztasága, mint az égé, amikor a legvilágosabb.[24] Vagyis Krisztust látták az első emberré válásakor a földön, a megalázását és a szenvedését, halálát és eltemetését, ami sötét és kék, mint a kék színű zafír (Jesájá/Ézsaiás 53). S utána [látták] a feltámadását, a mennybe menetelét, s azt, hogy Isten jobbján ül teljes dicsőségében, ami tiszta ragyogás, mint amikor az ég a legvilágosabb.

A szöveg így folytatódik:

   „És Mózes vette a vért, s a népre hintette, majd ezt mondta: Ez annak a szövetségnek a vére, amit Isten veletek kötött mindezen beszédek alapján.”[25]

Mit ért a szövetségen? Azt akarja megmutatni, hogy az ószövetség csak előképe az újnak: hiábavaló parancsolat, amit nem tudunk betartani. S mivel nem tartjuk be, Isten haragját és átkát érdemeljük ki.

   Emellett azt is megmutatja, hogyan szabadulunk meg Isten haragjától. Az új szövetség révén, ami bűnbocsánat Krisztus által. Eközben felismerjük Isten könyörületességét, hogy Isten vére által köt velünk szövetséget, s a vérét hinti ránk a bűnök megbocsátására. Mert ha a törvény által kell üdvözülnünk, akkor álljon elő valaki, aki azt mondhatja, hogy nem követett el bűnt. Én úgy vélem, hogy minden ősatya és pátriarka bűnös volt. A bölcs ember azt mondja a 7. fejezetben,[26] hogy egyetlen ember sincs bűn nélkül. És a 116. zsoltárban ez áll[27]: „Minden ember hazug”. Így mindenkinek elkárhozottnak kell lennie, mert ez van megírva az 5Mózes 27. fejezetében.[28] Ők azonban Isten könyörületességére vártak, és ehhez ragaszkodtak. Ezért mondja Jeremiás is a 31. fejezetben,[29] hogy [Isten] új szövetséget akar felállítani, nem olyat, mint az első, amelyet megszegtek. Ezzel arra céloz, hogy az új szövetség miatt nem vagyunk alávetve a réginek, mint ahogy ilyet az írástudók is írtak: bizonyos dolgok érvényüket vesztik Krisztus idejében.[30] Például a disznóhús engedélyezett lesz. Ezért hívják hazirnak חזיר, ami a hazarból חזר jön, ami magyarul visszatérnit jelent. Ezért van az, hogy a messiási időkben ismét engedélyezve van az evése. Így írja Maimuni מיימוני is, és kétli, hogy minden ünnepnap megszűnne a messiási időkben. Ezáltal meg lett erősítve, hogy ezentúl nem kell a törvény uralma alatt lennünk.

 

15. fejezet [31]

 

3Mózes 16. fejezet

Izrael közösségének két bakot kell venni. Áronnak sorsot kell vetni a két bakra. Az egyik „sors” Istené lesz, a másik pedig Azázelé. Azt a bakot, amelyik a sorsvetés szerint Istené, Áronnak fel kell áldoznia vétekáldozatként Istennek. Azt a bakot pedig, amelyik Azázelé, ki kell küldeni a pusztába Azázelnek stb.

   Mit jelent ez a két bak? Az egyiket Istennek kell feláldozni, a másikat pedig a Sátánnak, akit Samaelnek hívnak, s akit Azázelnek is neveznek, mint ahogy Rabbi Eliezer írja: „Azázel Samael, a Sátán stb.” Mindennek biztosan ez az oka: tudniillik az a bak, melyet Istennek áldoznak fel vétekáldozatként, Krisztust jelenti, akinek a bűn miatt vétekáldozatként fel kellett áldoznia magát (Jesájá/Ézsiás 53,10). Mindjárt, ahogy a bak vére kiontatott, bevitték a vért a Szentek Szentjébe, és Isten ládájára hintették, amelyben a két kőtábla és az egész törvény feküdt. Ez csak évente egyszer történt meg, s ezáltal megbocsáttatott Izrael gyermekeinek minden tisztátalansága, kihágása és bűne.

   Ugyanígy ontatott ki Krisztus vére is. Emiatt hasadt meg a kárpit, s töltettek be a törvény és az összes próféták. Egyszer halt meg, és többé nem fog meghalni. Vére kiontatott minden tisztátalanság, kihágás és bűn megbocsájtására egészen Ádámtól kezdve (Jesájá/Ézsiás 53).

 

 

16. fejezet

 

4Mózes 21. fejezet

„És bocsáta az Úr rájuk tüzes kígyókat, és megmardosák a népet, és sokan meghalának Izrael népéből. Akkor méne a nép Mózeshez, és mondának: Az Úr ellen és teellened szólottunk. Kérd meg az Urat, hogy távolítsa el tőlünk ezeket a kígyókat! S Mózes kérlelte az Urat a népért. S az Úr így szólt Mózeshez: Csinálj magadnak egy tüzes kígyót,[32] és tűzd fel egy póznára! S úgy lesz, hogyha valakit megharapnak, s az feltekint arra, életben marad. S Mózes csinált egy érckígyót, és feltűzte egy póznára. S ha a kígyók valakit megharaptak, és az felnézett az érckígyóra, életben maradt.”[33]

Ha ennek a szövegnek nem lenne más értelme, mint a szó szerinti, akkor Isten azt parancsolta volna Mózesnek, hogy tegye közvetítővé ezt a kígyót: hogy e kígyó révén maradjanak életben, ha rá néznek. De erről szó sem lehet![34] Másrészt: azt parancsolja [Isten] Mózesnek, hogy csináljon egy tüzes kígyót, de ő egy érckígyót csinál. Ezért ennek más értelemmel kell bírnia, mégpedig a következővel: A zsidók Mózest tartották a közvetítőjüknek, és minden dolgot, amit Istennel akartak elintézni, s amit Tőle akartak kérni, azt Mózesen keresztül tették stb. Itt Isten meg akarja mutatni nekik az igazi közvetítőjüket, aki által a gonosz ellenség minden támadása meghiúsul és kialszik minden tüzes nyila, azaz Krisztust, aki Isten és emésztő tűz, s mégis a kígyó egy fára szegezi emberi mivoltában. Ezért mondja Isten: Fel kell tekinteni rá, s nem azt, hogy a kígyóra kell tekinteni [4Mózes 21,8] stb. Mózes azért csinált érckígyót, hogy ezzel ábrázolja nekik Krisztus ember voltát, akit a Sátán a keresztre szegezett. Ezt Mózes a következő okból teszi: a nép kígyó miatt panaszkodik, melyet úgy értelmeznek, hogy az a Sátán. S ha ez a Kígyó egyedül távozna, akkor a többi féregnek[35] [„alacsonyabb rendű kígyónak”] magától kellene elmennie.

   S ezek miatt készít egy érckígyót, hogy e kígyó révén emlékezzenek, gondoljanak Krisztus szenvedésére, akinek miattuk kellett a [kereszt]fára jutni. S ha a Sátán valakit megkísért vagy megmar, akkor ennek az embernek az érckígyóra kell néznie teljes szívével, s gondolnia kell Krisztus szenvedésére, akit a kígyó mart meg, s így ez a marás nem okoz neki semmi kárt, és életben fog maradni stb. Mózes ezt jó szándékból tette, de nem volt szerencsés vele, mert a zsidók úgy vélték: ha kísértésbe kerülnek, és a kígyót imádják, segítséget kapnak. Így végül bálványt csináltak belőle. Amikor Ezékiás király megszüntette a bálványimádást, lerombolta az érckígyót, amit Mózes csinált, mert egészen addig Izrael gyermekei tömjéneztek (füstöltek) neki stb. (4Kir 18).[36] Ha Mózes megmaradt volna Isten igéje mellett – mint korábban utaltunk rá –, ez nem következett volna be.

 

18. fejezet

 

5Móz 18. fejezet

„Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: rá hallgassál! Mind aszerint, amint kérted az Úrtól.”[37]

Ezen a prófétán, akit Isten fog támasztani, Krisztust érti. Ha ez nem így lenne, milyen másik prófétát támaszthatna Isten? Ugyanis már van Mózesük, akihez hasonló nincs az összes próféta között, mint ahogy már korábban megmutattam.[38] Azt akarja mondani, hogy Mózes csak ember, akinek meg kell halnia, s amikor meghal, azután már nem lesz több prófétájuk? Az a próféta is meg fog halni, akit Isten támaszt, és aztán nem lesz több próféta? Így tehát nem azt mondja, hogy sok olyan prófétát akar küldeni, mint Mózes, hanem hogy egy rendkívülit.

   Másodjára azt mondja: „olyat, mint én”, de nem lett többé olyan próféta, mint Mózes (5Móz utolsó fejezete).[39]

   Negyedjére[40] azt írja Rabbi Bachaj:[41] Mózes Józsuét értette alatta, aki nem lehetett, mert Józsué nem vált Mózeshez hasonlóvá. Ugyanis azt írják a tanítók, hogy Mózes a naphoz volt hasonló, Józsué a holdhoz.[42] Ezek nem egyforma dolgok.

   Másodszor, világosan kijelenti az Írás, hogy nem lép fel többé olyan próféta, mint Mózes. Így kell nektek az Írást érteni.

   Harmadszor, Mózes azt mondja: „támasztani fog”. Eszerint ennek még meg kell történnie. Ezért rendelkezett Józsué felől már ugyanabban az időben (4Móz 27,18-23): „És Mózes úgy tett, ahogy Isten parancsolta neki: fogta Józsuét, és Eleazar pap és az egész közösség elé állította.”

   Negyedszer, Józsuénak ugyanúgy meg kell halnia, mint Mózesnek, ami később be is következik. Ezért ennek a szakasznak Krisztusról kell szólnia. Isten Mózesnek mondja ezt, mivel neki adta a törvényt. Izrael gyermekei megrémültek ettől, s azt mondták Mózesnek, hogy tovább már nem tudják hallgatni az isteni hangot, és már nem tudják tovább nézni a nagy tüzet stb. Ezzel azt akarták jelezni, hogy a törvény túl nehéz nekik és olyat követel, amit nem tudnak betartani stb. Ezen kívül nem tudnák elviselni Isten haragját és átkát, s Istent szigorú bírónak tartották, mert hallották a hangját, és látták nagy tüzét. Ebből arra következtethettek, hogy nem lehet Vele tréfálni. Erre így szól Isten Mózeshez: „Helyesen beszéltek.”[43]

   S megmutatta nekik könyörületességét, s azt mondta, hogy prófétát akar támasztani nekik, akinek testvéreik közül kell jönnie, mint Mózesnek. Szavát az ő szájába fogja adni, s ő elmondja nekik mindazt, amit parancsol nekik. Azt akarta mondani ezzel, hogy a törvény révén tárul fel a bűn és a büntetés, a próféta révén pedig, akit el fog küldeni, megmutatkozik kegyelme és könyörületessége. Ezért az isteni Igének emberré kell válnia, és egy Mózeshez hasonló prófétává lennie minden tekintetben. Mózes próféta volt, Isten szolgájának nevezték (5Mózes utolsó fejezet),[44] a zsidók közvetítője volt. Törvényt adott nekik, de minden irántuk tanúsított jósága ellenére meg akarták kövezni őt és apostolait [követeit],[45] Józsuét és Kálebet (4Mózes 14. fejezet).[46] S meg kellett halnia [Mózesnek] a pusztában.

   Krisztus is próféta volt, és Isten szolgájának nevezték (Ézsaiás 53,11). Törvényt adott nekik, az evangéliumot, s a Közvetítőjük volt. S minden jó ellenére, amit velük tett, meg akarták kövezni őt és apostolait. Meghalt a pusztában, vagyis ebben a nyomorúságos világban („siralom völgyben”) a világ bűnei miatt. És Igéjét megerősíti a vére, úgy ahogy Mózes is a törvényt vér által erősítette meg (2Mózes 24,6.8). Tehát Krisztus emberi mivoltában Mózeshez hasonlít. Halálával mit segítene rajtunk, ha fel nem támadt volna? Akkor nem lenne többé prófétánk vagy közvetítőnk. Annyit segített volna nekünk, mint Mózes, amikor meghalt. Akkor Isten ígérete hiábavaló lett volna – ez távol legyen! Ezért volt szükség arra, hogy feltámadjon. S felment a mennybe (Zsolt 68,19.36). Isten jobbján ül, és lábával tapossa a Sátánt. Örökkévaló papunk és királyunk, Aki megbocsájtja bűnünket, és Közbenjáró Isten és ember között. Eljövendő ítélni eleveneket és holtakat (Zsolt 110,5-6). Ő az, aki segít mindannyiunknak. Ámen

 

 

A fordító megjegyzései

A 16. századi kiadvány a könyvnyomtatás kezdeti időszakában készült. A szöveg nem tagolódik bekezdésekre, csak fejezetekre. A bekezdésekre tagolást, időnként a mondatok tagolását, szövegen belüli kiemeléseket az érthetőség kedvéért elvégeztük. A szerző igehely hivatkozásait is pontosítottuk ott, ahol lehetett. Mandel csak fejezeteket hivatkozik a Szentírásból, amiket kiegészítettünk dőlt betűs versekkel is. Pl.: 1Mózes 17,16.19.   Sokszor szerepel az eredeti szövetben az etc. (stb.) rövidítés, ezt a követhetőség miatt általában elhagytuk.

Az írás eredeti címe:

Das Jesus Christus sey das ewig Götlich wort… [Hogy Jézus Krisztus az örök isteni Ige…], gedruckt durch Hans Güldenmundt, Nürnberg, 1536, Internet: <http://reader.digitale-sammlungen.de/resolve/display/bsb10168207.html>, utolsó letöltés: 2016. január 10.

Fordította: Kövér András

 

 

VÉGJEGYZETEK:

[1] A címet és az ajánlást tartalmazza: Csepregi Zoltán: Zsidómisszió, vérvád, hebraisztika, Ötven forrás a reformáció és a zsidóság kapcsolatának kérdéséhez, Magyarországi Evangélikus Egyház Luther Kiadója, 2004, 138―139. o.

[2] Rómaiakhoz írt levél 11,23―27.

[3] A hivatkozás itt pontatlan, a tartalmilag idézett vers: „És hitt az Úrnak és tulajdoníttaték az őnéki igazságul” (1Mózes 15,6 vö. Galáciaiakhoz írt levél 3,6―7).

[4] 1Mózes 21, 10.

[5] Vö. 1Mózes 18,10―15 és Zsidókhoz írt levél 11,11

[6] A Bibliában ez nem szerepel, feltehetőleg a szerző ezt a kijelentését a midrásokra alapozza.

[7] A szerző itt a Jüngern szót használja, ami elsősorban tanítványt jelent. Nyilvánvalóan utalásként arra, hogy Jézus tanítványai is távol álltak tőle, elhagyták őt, amikor a halálba kellette mennie (Máté evangéliuma 26,56).   

[8] Következő napon látja János, hogy Jézus hozzámegy és így szól: „Íme az Istennek Báránya, ki elveszi a világnak vétkeit” (János evangéliuma 1,29 vö. 1,36).

[9] 1Mózes 25,22a.23

[10] 5Mózes 7,7

[11] Máté evangéliuma 7,16―20

[12] 1Mózes 27,28

[13] 1Mózes 27,29

[14] Jesájá/Ézsiás 29,22

[15] A héber lehetséges olvasata. Károli és a revideált Luther az értelem alapján fordítja: Ezért mondja az Úr, aki Ábrahámot megváltotta, Jákob házának …

[16] Vö. János evangéliuma 8,56―59. A mondat vége szó szerint: …amivel Krisztus után vágyakoztak, hogy lássák Őt.

[17] Az utolsó fejtegetés vége leegyszerűsítve: Öregkori terméketlenségük miatt Izsáknak nem kellett aggódnia azért, hogy ha meghal, és Rebekát elveszi egy másik férfi, gyermekeik születnek. Emiatt nincs értelme annak a megfogalmazásának, hogy „anyádnak gyermekei”. Mivel a Bibliában mégis az „anyádnak gyermekei” kifejezést használja, ezért ennek az áldásnak Krisztusra kell vonatkoznia.

[18] 2Mózes 12,3b.5a.6

[19] 2Mózes 24,1

[20] Helyesen Bachja.

[21] Kiejtve a Jahve szó minden bizonnyal a kimondhatatlan „JHVH” istennévnek felel meg. Ennek mássalhangzóit a Bibliában az Adonáj (=ÚR) megjelöléssel adják vissza. A zsidók nem mondták ki Isten Nevét, hanem a fordításaikban a Jehova nevet használták, ahogy Mandel is. Ebben a fordításban mi a „JHVH” formát tartjuk meg.

[22] Azaz egy Istennel egyenrangú Angyal.

[23] A Károli fordítás „zafír fényű tárgyról” ír, az IMIT fordítás: „lábai alatt volt valami olyasféle, mint a szafir kristályának fényhatása és mint az ég színének tisztasága!”

[24] 2Mózes 24,10.

[25] 2Mózes 24,8

[26] A bölcs ember alatt a szerző itt valószínűleg Salamont érti, aki a Prédikátor könyvének 7. fejezetében így szól: „Mert nincs egy igaz ember is a földön, aki jót cselekednék és nem vétkeznék” (7,20).

[27] Zsolt 116,11.

[28] 5Mózes 27,26 vö. Galáciaiakhoz írt levél 3,10.

[29] Jer 31,31.

[30] Szó szerint: „…bizonyos dolgok érvényüket vesztik Krisztus idejében, amikor el kell jönnie a Messiásnak”.

[31] A fejezet tartalmát vesd össze Zsidókhoz írt levél 9. fejezetével.

[32] Így szerepel a héber eredetiben is (és a Károliban is). A Luther―fordítás 2. kiadásában (1545), ill. a revideált Luther―fordításban (1971) viszont érckígyó szerepel!

[33] 4Mózes 21,6―9 vö. János evangéliuma 3,14―15

[34] Szó szerint: távol álljon; azaz „Isten ments!”

[35] Itt a szerző arra gondolhatott, hogy ha a sötétség fejedelmének meg kellett hajolnia a Messiás áldozata és az arra mutató érckígyó előtt, akkor az alatta álló erőknek, erősségeknek is el kellett távoznia. A sötétség erői hierarchiában működnek.  Jézus az Újszövetségben a Sátánt Belzebubnak, „legyek urának” is nevezi. A szerző által használt ungezifer, mai helyesírással Ungeziefer szó férget, kártékony rovart jelent.

[36] 2Kir 18,4. Az ószövetségi könyveknek van ilyen elnevezése is: 1Sám = 1Kir; 2Sám = 2Kir; 1Kir = 3Kir; 2Kir = 4Kir.

[37] 5Mózes 18,15―16a

[38] 5Mózes 34,10.

[39] „És nem támadott többé Izráelben olyan próféta, mint Mózes, akit ismert volna az Úr színről―színre.” (5Mózes 34,10)

[40] A felsorolás harmadik gondolata az eredeti szövegben hiányzik.

[41] R. Bachja

[42] Pl. a Talmudban: bBaba batra 75a

[43] 5Mózes 18,17

[44] 5Mózes 34,5

[45] Az apostol szó eredeti, görög formája (aposztolosz) követet, „elküldöttet” jelent. A szerző nyilván azért használja ezt az ide nem illő szót a Mózes által kiküldött kémekre, hogy a Mózes „apostolai” és a Jézus apostolai közti párhuzamra rámutasson.

[46] 4Mózes 14,10.