Mandel Kristóf fejtegetései a szentháromságról
Ez az Emberfia Isten fia, az Atyaistennel és a Szent Szellem Istennel egyetlen Isten a Szentháromságban, s ez egy szép kúthoz hasonlítható: Vagyis az Atyaisten, aki a Thau Rabba (nagy Harmat)[1], aki a nagy mélység és Isten feneketlen méltóságának kútfeje.
A másik személy a Fiúisten, az Írásban: Zsolt 36., Ézs 12., Jer 2. és 17., Ján 4. és 7., héberül meqor[2] és mayan, akit magyarul buzogó forrásnak (kútnak) hívnak. Ez az élő forrás a határtalan isteni méltóság mélyéből buzog elő, az Atyaistentől az örökkévalóságban született, nincs kezdete, és nem teremtetett.
A harmadik személy, a Szent Szellem Isten, héberül nahar, ami magyarul folyam vagy áramlat, aki a mélységből és a határtalan isteni méltóság élő kútforrásából, vagyis az Atyaistentől és a Fiúistentől ered, s kiárad anélkül, hogy született, illetve teremtetett volna. Mint ahogy az Úr mondja: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyon: Aki hisz bennem, – ahogy az Írás mondja, – annak a testéből élő víz folyamai folynak ki”[3] (János evangéliuma 7,37b-38). Ezt a Szellemről mondja, akit azoknak, akik hisznek benne, be kell fogadniuk.
Ahogy egy természetes, szakadatlanul folyó kútnál a mélység a forrástól és a forrás a vízfolyamtól nem választható el, mert senki sem mehet a mélységhez, hogy azt élvezze, és hogy abban felfrissüljön, csak egyedül az ebből a mélységből feltörő élő forráson keresztül. Ez a forrás olyan túláradóan gazdag vízben, hogy mindenki eleget meríthet belőle, és mégsem kevesebb a kiáradó nagy folyam, felfrissít mindent, ami körülötte van.
Ha nincs ilyen forrás, akkor nem lehet ilyen vízfolyam sem, hanem mindennek el kell pusztulnia, ami körülötte van. Továbbá, ha nincsen igazi határtalan (feneketlen) vízmélység, akkor élő forrás sem lehet. S ha nincs kút, amely tartja a vizet, akkor nem lehet se forrás, se mélység. Hasonlóképpen ez a három Személy az örökkévalóságban sohasem választható külön vagy el egymástól. „Senki sem mehet az Atyához, csak rajtam keresztül”, – mondja Krisztus (János evangéliuma 14,6). Akinek van Krisztusa, élő forrása, annak van Atyaistene és Szent Szellem Istene is. Akinek viszont nincs Krisztusa, annak nincs igazi Istene, és örökké elkárhozott marad.[4]
Jeremiás a 17. fejezetben azt mondja: „Mindenki, aki Téged elhagy, megszégyenül. S az elpártolók a porba íratnak be, mert elhagyták az Urat, az élő víz forrását.”[5] Továbbá: akinek nincs Atyaistene, annak nem lehet sem Fiúistene, sem Szent Szelleme. Mert az Atyaisten azt mondja Krisztusról, az Ő egyetlen isteni Igéjéről, akit a világba küldött, hogy mindenkor tegye mennyei Atyja akaratát, mint ahogy Ézsaiás az 55. fejezetben Isten személyében mondja: „S ugyanez legyen a szóval [az Igével], ami a számból kiindul: sohase térjen vissza hozzám üresen, hanem tegye meg azt, ami nekem tetszik, és sikerülnie kell annak, amiért küldtem.” Ebből az következik, ha nem küldi el oda, akkor nem is megy el. Aki elhagyja az Atyát, az gyalázza Krisztust (Ézsiás 21) és akinek nincs Atyaistene vagy Fiúistene, az megkeseríti és megharagítja a Szent Szellemet (Ézsiás 64). És akinek nincs Szent Szellem Istene, az „lyukas” (repedezett falú) kutat csinál magának, amiből nem jön víz, és megveti a szentháromságot, ahogy Jeremiás mondja a 2. fejezetben: „Népem kétszeres bűnt követett el: Elhagytak engem, az élő forrást, s készítettek maguknak itt-ott ásott kutakat, melyek azonban lyukasak [repedezettek], és nem adnak vizet.” Tehát ez a három személy egyetlen, elválaszthatatlan isteni lény, és az egyetlen Istent a szentháromságban kell imádni.
A fenti részlet Mandel Kristóf: Rechnung der LXX. Wochen Danielis : sampt zwayen Vermuetungen von dem Ende der Welt; auß der hailigen Geschrifft und warhafftigen Historien gezogen [Dániel hetven hetének számítása; két feltételezéssel együtt a világ végéről a Szentírás és valóságos történelmi tények alapján] című írásából származik. (Internet: <http://reader.digitale-sammlungen.de/de/fs1/object/display/bsb10984766_00007.html>, utolsó letöltés: 2016. január 10.)
Mandel három részre osztotta ezt az írását. Az első rész főként a szentháromság kérdésével foglalkozik. Ennek második oldalától fordítottuk a fenti részletet. (Az eredeti írás nem tartalmaz oldalszámokat.)
A könyv második része Dániel könyvének 9. fejezetéből kiindulva azzal foglalkozik, hogy mikor jön el a Messiás. A befejező részben a szerző Máté evangéliuma 24. fejezete alapján tesz megállapításokat az utolsó időkre vonatkozóan.
Végjegyzetek:
[1] „Olyanná leszek Izraelnek, mint a harmat” (Hóseás 14,6 vö. Jób 38,28)
[2] A megjelent műben a szó hibásan macorként szerepel.
[3] Vö. Ézsaiás 58,11 és János evangéliuma 7,39
[4] Vö. János evangéliuma 3,36; 5,24
[5] Jeremiás 17,13
