C. A. Schönberger[1]: Venetianer Sándor lelkipásztor

/Venetianer Sándor nekrológja a The Scattered Nation c. lapban/

Nagy szomorúsággal kell közölnöm a „The Scattered Nation”[2] olvasóival drága barátom, Venetianer Sándor lelkipásztor hirtelen halálát, amely szerda éjszaka, február 26-án következett be. A fájó hír Feinsilber, magyarországi misszionáriusunk levele révén jutott el hozzánk, aki a következőket írta: „Most kaptam a hírt, hogy drága Venetianer pásztorunk tegnapelőtt, azaz szerdán éjszaka, két órakor megtért a Teremtőjéhez. Beteg volt januárban, de jobban lett. Csupán egy héttel ezelőtt még ezt írta nekem: »Nincs hírem Londonból. Vágyom arra, hogy lássam a testvéreket. Szeretnék még egyszer köztük lenni. Ha meghívnának, biztosan azonnal mennék, de nem szabad tolakodónak lennem. Istennek hála, jól vagyok. Remélem – ha Isten is úgy akarja –, hamarosan olyan leszek, mint voltam« – ezek Venetianer saját szavai voltak” – írja Feinsilber. Majd hozzáteszi: „Mindig várta a hívást, hogy dolgozhasson a zsidók között, és most az Úr hívta őt magához.”

Barátaink emlékeznek Venetianer londoni látogatására éppen három évvel ezelőtt, amikor körülbelül hat héten keresztül segített nekünk, miközben missziós házunkban igen hatásos beszédeket tartott, melyek nagyon áldásosak voltak nemcsak a zsidóknak, hanem munkatársainknak is, s melyek még mindig visszhangoznak a fülünkben. Milyen boldog volt akkor, hogy köztünk lehet, és milyen izzó szavakkal írta le érzéseit a Baronhoz intézett levelében, hogy – bár csak rövid időre, de – társulhatott velünk a munkában! Pár mondatot idézek ebből a levélből: „Csak két hete jöttem Londonba, s már láttam és hallottam azt, amire az elmúlt húsz esztendőben vágytam, hogy lássam és halljam. Úgy érzem magam, mint az az ember, aki eddig csak távol a parttól bámulta a nyugtalan óceánt – nézte, csodálta, egyszerre félte és imádta, majd hirtelen a tajtékzó habok között találja magát. Lehetetlen ilyen pillanatban az élményeinkről beszélni. Az élet végtelenül több annál, hogy definiálni tudjuk. Egy képet a szem teljesen meg tud érteni kívülről, de az életet élni kell. Ha megkísérelném kifejezni jelenlegi tapasztalatomat, csak annyit mondhatnék, hogy élek. Leginkább azon áldott órák során élek, melyeket a whitechapeli missziós házban töltök Schönbergerrel. Ott valóban életet találok.”

És most barátunk és testvérünk halott! Eltávozott körünkből! Begyűjtetett azok közül, „akik meg voltak pecsételve: száznegyvennégyezer az Izráel fiainak minden nemzetségéből.”[3] Ő valóban meg lett pecsételve. Olyan valaki volt, aki – mióta megtalálta – szerette az Urát, Jézus Krisztust. Szenvedett, bátran harcolt Érte, s életét áldott szolgálatában töltötte. Venetianer párját ritkító adottságokkal és tálentummal rendelkezett. Mindig briliáns, amikor beszél vagy ír a „Királyról”, kinek eljövetelét várja „Saját” népéhez, valamint mindazokhoz, akik bíznak megjelenésében.

Alig volt ötven éves, amikor meghalt.[4] Szomorú özvegyet és hét gyermeket hagyott maga után, akik számára imákban könyörgünk megnyugvásért és kegyelemért „az özvegy[ek] Bírájától és az árvák Atyjától”.[5] Mivel szándékomban áll – ha Isten is úgy akarja – részletesebb vázlatot írni eltávozott barátunk életéről és munkásságáról, ezért ezt a rövid nekrológot az Írás szavaival zárom: „Nem tudjátok-é, hogy nagy fejedelem esett ma el Izráelben?”[6] És még: „Sajnállak testvérem, Jonathán, kedves valál nékem nagyon, hozzám való szereteted csudálatra méltóbb volt az asszonyok szerelménél.”[7]

____________________

„Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk, nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk. … akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra. Halál! hol a te diadalmad? Halál! hol a te fullánkod? … hála az Istennek, aki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.”[8]

.

David Baron gyászhíre

Nagyon szomorú a szívünk szeretett és tisztelt testvérünk, Venetianer Sándor lelkipásztor hirtelen távozása miatt. Schönberger rövid nekrológot írt a folyóirat másik cikkében, én pedig bízom abban, hogy valamelyik eljövendő számban teljesebb vázlatot tudunk adni Venetianer életéről és megtérésének történetéről. Ő volt a legkiemelkedőbb zsidó-keresztény Magyarországon, s úgy húsz éven át nagyon tehetséges, hűséges prédikátora és pásztora országa református egyházának. Testvére Újpest rabbija, apja Kecskeméten rabbi,[9] ő maga pedig, Isten kegyelméből, Schönberger révén – aki akkor Prágában tevékenykedett – eljutott a mi Urunk, Jézus Krisztus ismeretére.

/fordította Kövér András/

Végjegyzetek:

[1] Az angolban: Schonberger.

[2] ’A szétszórt nép’.

[3] Jel 7,4.

[4] Még 49 éves sem volt.

[5] „Árváknak atyja, özvegyeknek bírája …” (Zsolt 68,6).

[6] 2 Sám 3,38.

[7] 2 Sám 1,26.

[8] 1 Kor 15,51.52.54b.55.57.

[9] Apja először Faddon rabbi, majd Kecskeméten dajján, azaz rabbinikus bíró, rabbihelyettes.

The Scattered Nation 9 (1902) No. 30 (April), 80—81; David Baron gyászhíre (Notes by David Baron) uo., 74—75. o.