Jom kippur

 

Jom kippur azt jelenti: engesztelés napja. A zsidók Jómának is hívják, ami annyit jelent: a nap. Ez az ünnep teljesen kikerült a keresztények látóteréből, tanításaiból, annak ellenére, hogy ebben is gyökerezik a megváltás. Sajnos nem figyel rá a kereszténység nagy része. Pedig ezek a gyökerek az Újszövetség szerint is azt a célt szolgálják, hogy életet adjanak, életben tartsák a Gyülekezetet (Zsid 11,16-17).

A jom kippurt minden zsidó várja, még azok is, akik nem igazán foglalkoznak a Tórával. Napjainkban böjtöléssekkel, imádságokkal járulnak ilyenkor Isten elé, igen komoly odaszánással és vágyakozva a megtisztulásra. A zsidó hagyomány szerint azért, hogy az élet könyvébe be legyenek íratva a következő évre.

Nézzük meg a Mt 22,12-13-at. Jézus Jeruzsálembe érkezik, és legutoljára megpróbálja érvényre juttatni azokat az igéket, amelyeket megprófétáltak. Próbált „érvényt szerezni” az Írásnak. A Templom megtisztítása – szellemi értelemben – pontosan a jom kippur ünnepét jelenti. Nekünk is meg kell tisztítani a templomunkat, a testünket, hogy bekerülhessünk, vagy bent maradhassunk az élet könyvében.

„És beméne Jézus az Isten templomába, és kiűzé mindazokat, akik árulnak és vásárolnak vala a templomban; és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá. És monda nékik: Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek.” (Mt 22,12-13)

Ha összejövünk egy istentiszteletre, akkor nem arról fogunk beszélgetni, hogy kinek mennyi a fizetése vagy mit vásárolt. Ezeknek a világi dolgoknak nincs helye egy istentiszteleten. Van egy rend, amit nekünk is meg kell tartanunk, hogy Isten jelenléte köztünk maradjon. Előfordulhat az is, hogy az istentiszteleten nem ilyesmiről van szó, de az ember mégis a pénzről, a következő napok feladatairól gondolkozik magában. Ez is lehet egy „tisztátalanság” a testünk templomában, az istentiszteletünkön. Az evangélium tudósítása szerint Jézus nem azért haragudott, mert összejöttek az emberek, hanem azért, mert a Templomot piaccá tették.

Azt érzem problémának, hogy annyira lehúztuk Istent magunk mellé, hogy nincs meg az igazi jelenléte életünkben. Folyamatosan gondolkodunk az ügyeinken: mi van a szomszéddal, mit kell csomagolni a gyereknek, hova kell menni holnap, hogyan béküljek ki a feleségemmel, rendezem az ügyeimet anyámmal. Nem úgy jövünk istentiszteletre, hogy mindenféle problémát letennénk, arra vágyva, hogy megszentelődjünk. Ezek a nem olyan lényegesnek tűnő érzelmi dolgok nagyon komoly akadályai annak, hogy Jézus bennünk munkálkodhasson. Halljuk az igét, de nem hatol el a szívünkig. Olyan őszinte szívvel kellene jönni az Úr elé, hogy átjárjon, átformáljon jelenléte. Jézus is olyat látott a Templomban, amin felháborodott a szíve: hogy istenfélelem nélküli emberek betolakodnak egy szent helyre és behozzák a világi, poros, tisztátalan dolgaikat, amire Istennek nincs szüksége.

„És monda az Úr Mózesnek: Szólj a te atyádfiának, Áronnak, hogy ne menjen be akármikor a szenthelyre a függönyön belül a fedél elé, amely a láda felett van, hogy meg ne haljon, mert felhőben jelenek meg a fedél felett. Ezzel menjen be Áron a szenthelyre: egy fiatal tulokkal bűnért való áldozatul, és egy kossal égőáldozatul. Gyolcsból készült szent köntöst öltsön magára, és gyolcs lábravaló legyen a testén, gyolcs övvel övezze be magát, és gyolcs süveget tegyen fel; szent ruhák ezek; mossa meg azért a testét vízben, és úgy öltse fel ezeket. Izráel fiainak gyülekezetétől pedig vegyen át két kecskebakot bűnért való áldozatul, és egy kost egészen égőáldozatul.” (3Móz 16,2-5)

Nem lehetett „beugrani” a Templomba azzal, hogy épp erre jártam. Olyan előkészületei voltak a Templomba, a Szentek Szentjébe lépésnek, hogy ez félelemre intette az izraelitákat. Igazi istenfélelem volt bennük. Lehet, hogy azért is, mert a nép generációkon keresztül továbbadta azt, amit látott a Hóreb hegyénél. Lehetséges, hogy ez a félelem, ez a tisztelet generációról-generációra szállt. De ma sem lehet másképp hozzáállni Istenhez.

„Áron pedig úgy áldozza meg a bűnért való áldozati tulkot, amely az övé, és úgy szerezzen engesztelést magáért és háza népéért, hogy ölje meg a bűnért való áldozati tulkot, amely az övé.” (3Móz 16,11)

Be sem mehetett a pap a Templomba anélkül, hogy saját maga meg nem tisztul. Egy gyülekezetbe is úgy lépjen be az ember és főként úgy szolgáljon, hogy megtisztítja magát. „Úgy szerezzen engesztelést magáért és háza népéért”. „A háza népe” főként a feleségét jelentette.

Ha a főpap nem tisztult meg és az áldozatát nem fogadta el Isten, akkor ott, a Szentek Szentjében meghalt. Mindezt annyira komolyan vették, hogy új főpapot jelöltek ki arra az esetre, ha a jom kippurkor áldozó főpap meghalna. De feleséget is jelöltek a főpap számára, ha az Úr nem fogadta volna el az áldozatot. Ha a felesége csak színből tartott bűnbánatot, akkor ő halt meg. Minden áldott évben elvégezték ezt a szertartást és új főpapot és feleséget jelöltek ki. Ehhez képest hol vagyunk mi, amikor beesünk az úrvacsorára, a gondolataink fele erre jár, a másik fele arra, fizikailag itt vagyunk, és a legtisztább áldozat testét és vérét esszük.

„Senki se legyen a gyülekezet sátorában, amikor bemegy a szenthelybe, hogy engesztelést szerezzen, egészen az ő kijöveteléig; és végezzen engesztelést magáért, házanépéért, és Izráelnek egész gyülekezetéért.” (3Móz 16,17)

Nem kóborolhatott arra senki, mert Isten jelenléte azonnal megítélte volna azt, aki belép oda. Mielőtt az arra felhatalmazott pap belépett volna, neki is meg kellett tisztítania magát, meg kellett mosakodnia és új ruhát kellett felvenni. Nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is tisztának kellett lennie.

Ez szentség volt, szentség az Úrnak. Ehhez képest mi mennyire nem tiszteljük Istent! Ez nagyon szomorú! A főpap ruháján aranycsengettyűk voltak; egy gránátalma és egy aranycsengettyű, majd újabb gránátalma és aranycsengettyű volt rávarrva. Lélegzetvisszafojtva várták, hogy kijön-e, mert ha kijön, akkor elfogadta Isten az áldozatot a népért. Ha nem hallották a csengettyűket, akkor bementek és kihúzták. Mindennek nagyon nagy súlya volt.

Ma egy igazán hívő zsidó a kürtzengés ünnepétől tíz napon keresztül tart komoly bűnbánatot, és mennyi mindenen kell keresztülmennie ahhoz, hogy az Úr elé járulhasson. Minden egyes napon hosszasan imádkozik. Nemrég olvastam, hogy hat órán keresztül imádkoztak valahol minden nap.

„Azután menjen ki az oltárhoz, amely az Úr előtt van, és végezzen engesztelést azért is; vegyen ugyanis a tuloknak véréből és a baknak véréből, és kenje meg az oltárnak szarvait köröskörül. És hintsen arra a vérből az ő újjával hétszer; így tegye tisztává, és így szentelje meg azt Izráel fiainak tisztátalanságaitól.” (3Móz 16,18-19)

Oda senki sem lépett be, csak évente egyszer a főpap, és Isten mégis elvárta, hogy megtisztítsa az oltár szarvait és „szentelje meg azt Izráel fiainak tisztátalanságaitól”. Amikor elkezdek imádkozni, közbenjárni másokért, akkor nem mindig jut eszembe, hogy bűnbánatot kellene tartanom. Kérhetem azt, hogy „gyógyítsd meg Uram, XY-t”, de ha nem tiszta a lelkem, még ha szívből is mondom, akkor sem biztos, hogy elér Istenhez.

„Miután pedig elvégezi a szenthelyért, a gyülekezet sátoráért és az oltárért való engesztelést; hozza elő az élő bakot. És tegye Áron mind a két kezét az élő baknak fejére, és vallja meg felette Izráel fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit: és rakja azokat a baknak fejére, azután küldje el az arravaló emberrel a pusztába.” (3Móz 16,20-21)

Mindezt meg kellett cselekedniük, ha értették, ha nem.

„Hogy vigye el magán a bak minden ő hamisságukat kietlen földre, és hogy bocsássa el a bakot a pusztában. Azután menjen be Áron a gyülekezet sátorába, és vesse le a gyolcs ruhákat, amelyeket felöltött, mikor bement a szenthelybe, és hagyja ott azokat.” (3Móz 16,22-23)

Összehasonlítva mindezt a mi istentiszteleteinkkel, mennyire nem tudjuk felmérni azt, hogy mit jelent elmenni egy olyan helyre, ahol az Úr Jézus Krisztus megjelenik.

„És mossa meg a testét vízben szent helyen, és öltse fel a maga ruháit, úgy menjen ki, és készítse el a maga egészen égőáldozatát és a nép egészen égőáldozatát, és végezzen engesztelést magáért és a népért.” (3Móz 16,24)

Nagyon fontosnak találom Istennek azt az üzenetét, hogy az én lelkem, az én szívem legyen tiszta, amikor másokért közbenjárok.

Az engesztelés napján egész nap böjtöltek. Ma a rabbinikus zsidóság 25 órás böjtöt hirdet, ami szigorú böjtöt jelent, nincs sem evés, sem ivás azért, hogy tökéletesen megtisztuljanak. A hitből fakadó böjtben nagyon nagy áldásokat ad Isten. Ha egy-egy célért az Úr elé tudunk járulni böjtben, az nagyon építi Isten országát, a családunkat, a közösségünket. Megigazulhatnak mellettünk emberek pusztán csak azért, mert böjttel kértük az Urat.

Milyen a mi „jom kippurunk”? Nekünk, akik elfogadtuk Jesuát, már nem kell áldozatot bemutatni, mert az Atya elfogadta Őt tökéletes áldozatként. Ha nem fogadja el az áldozatát, ott hal meg a kereszten, és fel se támadhatott volna. Ez is mutatja, hogy Jézus áldozata hibátlan volt, hibátlan Bárány volt.

„Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, akik hisznek. Mert nincs különbség, mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül. Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által, kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt, az Isten hosszútűrésénél fogva, az ő igazságának megbizonyítására, a mostani időben, hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt, aki a Jézus hitéből való.” (Róm 3,22-26)

Ha nem hiszek igazából Jézusban, nem tud megigazítani. Hiába mondom azt, hogy Megváltóm, hogy követem, mégsem hiszem, nincs bizalmam Isten felé. Pedig Isten a legnagyobbat adta értünk, hogy ne kelljen nekünk is évente egyszer felmenni a Templomba az engesztelés napján, és egy éven keresztül rettegni, hogy mi lesz akkor, ha nem fogadja el az áldozatot.

„Lévén annakokáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz. Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt. Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül.” (Zsid 4,14-16)

A kegyelem királyi trónszékénél 24 órás szolgálatot végez Jézus, minden pillanatban bemehetünk az Úr vére által. Nem kell rettegni, hogy ha csak jövő héten lesz a jom kippur, akkor megérem-e. Az Újszövetségben szabadság van a bűnbánatra. Isten – ismerve az emberek állhatatlanságát – egy megrendíthetetlen áldozatot hozott (János 3,16).

„Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek.” (Zsid 9,14)

A mi megváltásunk nemcsak arra szolgált, hogy üdvösségünk legyen, hanem ahogy itt olvasható, szolgálatra. A kegyelem azért adatott, hogy tudjuk Őt szolgálni. Az Atya Fiát odaadta ezért és emiatt jogosan várhatja el a szolgálatunkat.

 „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Pt 2,9)

 Ezt elsősorban a zsidóknak mondja (Hós 1,6-9; 2,22), majd így folytatja:

„Akik hajdan nem nép voltatok, most pedig Isten népe vagytok; akik nem kegyelmezettek voltatok, most pedig kegyelmezettek vagytok. Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek. Magatokat a pogányok közt jól viselvén, hogy amiben rágalmaznak titeket mint gonosztévőket, a jó cselekedetekből, ha látják azokat, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.” (1Pt 2,10-12)

Az, hogy papok vagyunk, következményekkel és felelősséggel jár. Komolyan kell vennünk, hogy szolgálatra vagyunk rendelve. Ehhez mindenekelőtt hitre van szükségünk! Így a következő verssel zárnám:

„Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” (Zsid 11,6)

Hit nélkül nem megy. El kell hinnünk, hogy a kegyelmi korszakban olyan lehetőséget adott, hogy mindenkinek, mindenkor be lehet jutni a Szentélyébe, hogy bűnbocsánatot kapjon. Készítse fel az Úr a szívünket, hogy igazi bűnbánatra tudjunk jutni, mielőtt még eljön.