Hol a szukkot helye?

A Tórában az Örökkévaló három nagy ünnepet emelt ki. Ezeken kellett felzarándokolni az egész népnek arra a helyre, amit a Mindenható választott, azaz Dávid uralkodásától kezdve Jeruzsálembe.

„Évenként háromszor jelenjék meg minden férfi közüled az Örökkévaló, a te Istened színe előtt azon a helyen, amelyet kiválaszt:

• a kovásztalan kenyér ünnepén, (peszáhkor/húsvétkor)
• a hetek ünnepén (sávuotkor/pünkösdkor)
• és a sátrak ünnepén (szukkotkor)…” (5Móz 16,16 vö. 2Móz 23,14-17; 34,18-23)

Az első két ünnepet betöltötte a Messiás, így kezdetektől fogva ünnepli, tanítja és értelmezi őket a Gyülekezet. A harmadik ünnep jelentősége azonban az évszázadok alatt elveszett.

Az Írás ennek ellenére világos, örökérvényű üzeneteket fogalmaz meg a zarándokünnepek „jelképeivel”, amelyek az év körforgása során a gabona betakarításában, a gyümölcsök szüretében jelennek meg. Az üzenetek miatt a három ünnep szétválaszthatatlan egymástól. Ami peszáhkor elindul és a sávuotkor kiteljesedik, az szukkotkor ér véget. Ha az utolsó ünnepet vagy bármelyiket a három közül „eltávolítjuk”, akkor a mondanivalójuk csorbul, érthetetlenné válik.

Mindhárom nagy ünnepkörnek  ugyanis az aratáshoz, a szürethez kapcsolódnak az üzenetei. A tavaszi ünnepek olyan aratási ünnepek, amelyek az aratás kezdetéhez kötődtek. Ezeken a gabona (árpa, búza) zsengéjének bemutatását rendelte el az Örökkévaló. Az őszi ünnepkör pedig a betakarítás befejezéséhez, az aratás és a szüret végéhez kötődött.

A betakarítás időszaka a történelmi Izraelben többet jelent, mint a mi éghajlati övezetünkben. A füge például évente háromszor is beérett[1], és a gabonát kétszer, jobb években háromszor el tudták vetni és le tudták aratni. Ámos könyve ír arról, hogy ezzel a csodálatos bőséggel újra megáldja az Úr az utolsó időkben összegyűjtött és helyreállított Izraelt. „Ímé, napok jőnek, ezt mondja az Úr, és ott éri a szántó az aratót, a szőlőtaposó a magvetőt. És a hegyek musttal csepegnek, a halmok pedig mind megáradnak. És hazahozom a fogságból az én népemet, Izráelt, és fölépítik az elpusztult városokat” (Ámos 9,13-14). Az arató nyomában jár a szántó, hogy felszántsa a földet és magot vessen bele, ami még abban az évben újra termést hoz.

A történelmi Izraelben

• a peszáh (húsvét) mindig az árpaaratás kezdetére esett. Isten így rendelte el. Az árpaaratás első zsengéje, az árpakenyér, a Messiás volt.
• Sávuot ünnepe (pünkösd) a legfontosabb gabona, a búza aratásának kezdetére esett az Örökkévaló rendelkezése szerint. Ezen az ünnepen a jeruzsálemi Szentélyben az aratás első zsengéjéből sütött búzakenyereket lengették meg.
• A szukkot idejét pedig úgy rendelte el a Mindenható, hogy az összes gyümölcs szüretjének és minden termény betakarításának végére A szukkot így a betakarítás ünnepe: „…tartsd meg gondosan… …a betakarítás ünnepét, mikor távozik az év, midőn begyűjtöd termésedet a mezőről“ (2Móz 23,16).

Az Örökkévalóval szembeni tiszteletet és hálát fejezte ki az, hogy az aratás megkezdésekor neki áldoztak dicséretekkel és az összes gyümölcs, gabona és valamennyi termény betakarításakor ugyancsak elé járultak hálaadással. Ezzel elismerték, hogy Istentől függ minden, hisz Ő ad esőt (Ézs 55,10-11), Ő áldja meg a földeket kövérséggel. Ő ígérte meg, hogy népe engedelmessége áldottá teszi a földet, ami így bőséges termést hoz (5Móz 28,4).

Isten a zsidóságnak e három ünnepet kiemelve adott egy rendet. Ezeken egybegyűlt Izrael egész népe Jeruzsálembe, és így ezek az ünnepek és a szombatok adták meg a zsidó élet ritmusát.

Az Örökkévaló a természet rendjében kifejezte azt, ami a Messiásban szellemi valóság lett, a Messiás Testének pedig egy út, amin jár, és amit végig kel járnia:

(1) Kovásztalan kenyerek ünnepe (peszáh) – a megváltás, a meghirdetett mennyei Királyság megnyílása

(2) Hetek ünnepe (sávuot) – a Messiás Testének létrejötte

(3) Sátorok ünnepe, a végső aratás, a betakarítás ünnepe à a Messiás visszajövetele – ezer éves Királysága

Az ünnepekben az Örökkévaló pontosan rögzítette tervét. A kovásztalan kenyerek ünnepe alatt feltámadt első zsenge Jesua, a Messiás volt. Ennek a zsengének „bemutatásával” kezdődött el minden. Az áldozati halálát, eltemetését, feltámadását Jesua az elhaló mag képével is magyarázza. „Az, aki a nemes magot veti, az embernek Fia“, mondta (Máté 13,37). Ekkor elsősorban a tanításaira és a beszédeire gondolt, ezek azok a magok, amiket életében elvetett. De másodsorban – átvitt értelemben – az áldozati halálára is. Ő maga is mag volt, és elhalva, a „földbe temetve“ hozott csak gyümölcsöt. Halála előtt példázatban beszél erről:

„Jézus meg így szólt hozzájuk: ‚Eljött az óra, hogy az embernek Fia megdicsőüljön. Bizony, bizony azt mondom nektek, ha a földbe hullatott gabonamag el nem hal, egyedül marad. Ha azonban meghal, sok gyümölcsöt terem. Aki kedveli a lelkét, elveszti azt, s aki gyűlöli e világban a lelkét, örök életre megőrzi azt‘“ (Ján 12,23–25).

Jesua „gyümölcstermésével” kezdődött meg az aratás, de ez csak sávoutkor (pünkösdkor), a búzaaratás kezdetén, a Szent Szellem kiáradásakor indult el a zsidóságban, és innentől kezdett minden nép felé kiterjedni.

Most az aratás idejét éljük. Jesua azt tanította, hogy kérjük az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásba, és hogy vegyük ki mi is a részünket az aratásból (Mát 28,18–20).

De elérkezik az az idő, amikor az aratásnak vége lesz. Minden gyümölcsöt, terményt begyűjtenek a csűrökbe. Ezzel véget ér a kegyelmi idő, és Jesua visszatér. A Messiás második visszajövetele jelenik meg a szukkot ünnepében, amivel lezárul ez a korszak. Isten terve lényegében ezen a három lábon, a zarándokünnepekben kifejeződő három eseményen áll.

Jézus egyik példázatában megjelenik az üdvtörténet ünnepekben kifejeződő rendje és szimbólumai (Mát 13,24-30):

„A mennyek királyságát – szólt – olyan emberhez hasonlítom, aki nemes magot vetett ugyan szántóföldjébe.“ Ez vonatkozik Jesua halálára is. (A mag itt egyes számban áll – vö. Gal 3,16). A Messiás volt a legelső „elvetett mag“, aki elhalva gyümölcsöt hozott.

 „De mialatt az emberek szunnyadtak, eljött ellensége, gyomot vetett a búza közé, majd odébbállt.“ A búza a sávuothoz (pünkösdhöz) kötődik, amikor elkezdődött a búzaaratás. Így a búza az újjászületett ember jelképe.

„Mikor aztán szárba szökött és gyümölcsöt termett, akkor láthatóvá lett a gyom is. Ekkor odamentek a gazdához a rabszolgái s így szóltak hozzá: Uram, hiszen te nemes magot vetettél szántóföldedbe, honnan van hát benne a gyom?  Valamilyen ellenséges indulatú ember tette ezt – mondta a gazda –, mire a rabszolgák megkérdezték: Akarod-e, hogy elmenjünk és összeszedjük? De ő így szólt: Nem. Esetleg mikor a gyomot szeditek, vele együtt a búzát is gyökerestül kihúznátok.  Hagyjátok, hadd nőjön aratásig a kettő együtt! Aratás idején majd megmondom az aratóknak: Először a gyomot szedjétek össze és kössétek kévébe, hogy megégjen, a búzát pedig csűrömbe gyűjtsétek!” A búzát, a kipróbált hívőket – a Messiás Testét.

Majd e példázathoz Jesua a tanítványok körében a következő magyarázatot fűzi (Máté 13,36–40):

„Tanítványai hozzájárultak és így szóltak: ‚Világosítsd meg nekünk a szántóföldbe vetett gyom példázatát!‘  ‚Az, aki a nemes magot veti – felelte ő – az embernek Fia.‘ A szántóföld a világ. A nemes mag jelenti a királyság fiait, a gyom a rossznak fiait.“ Mesterük példájára a nemes magok is elhalnak, hogy gyümölcsöt tudjanak teremni.

„Az ellenség, aki a gyomot vetette, a vádló. Az aratás a kornak befejezéséhez jutása, az aratók az angyalok. Mármost, ahogy a gyomot összeszedik, és tűzben elégetik, úgy lesz a kornak befejezésekor is.“

A három kiemelt ünnep tehát továbbra is üzenetet hordoz, akkor is, ha a Messiás Teste az elmúlt évszázadokban nem a három zarándokünnepet központba állítva ünnepelt. A tavaszi ünnepek – a kereszthalál és a Szent Szellem kiáradása – korszakokat nyitottak meg a Messiásban. Ilyen lesz a beteljesült szukkot, azaz Krisztus visszajövetele is, ami átrendezi a dimenziókat és új korszakot nyit.

 

Végjegyzetek:

[1] Lásd az Izráel a Fügefa című írást a http://www.izrael-immanuel.net honlapon.