A szukkot és az őszi ünnepek üzenete napjainkban

.

Egyre többen felismerik, hogy az őszi ünnepek üdvtörténeti beteljesedése előtt állunk. Ebből adódik a kérdés, hogy mi lehet a szukkot és az őszi ünnepek üzenete a mi időnkre nézve? Milyen konkrét elhívásai, feladatai lehetnek a hívőknek ezekben az években, évtizedekben, amikor Isten Szelleme hozza fel és állítja helyre ezeket az ünnepeket? A legfontosabb üzenet mindenképpen a készülődés az Úr Jézus visszajövetelére: a bűnbánat, a megtisztulás, a várakozás, a készenlét (Mt 25,1-13).

Azonban Jézus maga is említi „azokat a munkákat”, amikben látni szeretné követőit, amikor visszajön. A Máté 24. fejezetében beszél az utolsó idők jeleiről, majd így szól:

„Ki tehát a hű és okos szolga, akit azért rendelt szolgái fölé az úr, hogy a maga idejében eledelt adjon nekik? Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál ura, amikor megjön!” (Mt 24,45-46).

A gondoskodás a szegényekről, árvákról, özvegyekről vagy az evangélium hirdetése az egész világon (Mt 28,18-20), kezdettől fogva a hívők feladatai. Jézus azt mondja, hogy a világ evangelizációja az eljövetele előtti időkben fog kiteljesedni minden földrészen (Mt 24,14). Vannak olyan „munkák”, amikben kezdettől fogva áll a Messiás Teste, a Gyülekezet, de lehetnek olyan feladatok, elhívások is, amiket kifejezetten erre a korszakra időzített a Mennyei Atya.

A Jesua visszatérése előtti időszak és a második Szentély felépítésének ideje között sok párhuzam fedezhető fel. E bibliai korszak történései a mi időnkben újra megjelennek. Ezeket vizsgálva felismerhetünk olyan feladatokat, amikre napjainkban hívja az Úr a hívőket.

 

1. A szukkot és az őszi ünnepek előtérbe kerülnek

A babiloni fogságból való visszatérés után a Mindenható elkezdi helyreállítani Jeruzsálemet, Júdea városait és főként a Szentélyt és az istentiszteletet. Ebben az időszakban érdekes módon előtérbe kerül a szukkot és az őszi ünnepek. A Biblia négyszer hozza elő a szukkotot és a peszáhot csak egyszer (Ezra 6,19-22). Két próféta könyve született ekkor: Aggeus és Zakariás könyve; és két történelmi könyv: Ezra (Ezsdrás) és Nehemjá (Nehémiás) könyve. A történelmi könyvek körülbelül egy 80-100 éves időszakot ölelnek fel, és Júdea fizikai és szellemi helyreállításáról szólnak.

Nehemjá könyve írja, hogy Józsué ideje óta nem volt megtartva úgy a lombsátrak ünnepe, mint akkoriban:

„És készített az egész gyüleke­zet, azok, akik visszatértek a fogságból, sátrakat, és laktak a sátrakban. Mert nem tettek így Izraél fiai, Jesúa [Józsué], Nún fia napjaitól fogva egészen ama napig; és volt igen nagy öröm” (Neh 8,17).

A korábbi évszázadok szukkotjai nem hasonlíthatók ahhoz, ami Nehemja napjaiban történt. Az Írás sem beszél róluk. Mózes és Józsué idejétől fogva nem került elő olyan hangsúlyosan a lombsátrak ünnepe, mint ekkor.[1] Azonban az ebben az időszakban keletkezett négy könyv mindegyike említi.

• Ezra (Ezsdrás) könyve arról ír, hogy közvetlenül a babiloni fogságból való visszatérés után az őszi ünnepek, különösen a szukkot megünneplésével kezdődött el Izrael szellemi helyreállítása és ekkor tették le a Templom alapkövét (Ezra 3,1-5). A kürtzengés ünnepétől kezdve pedig elkezdődött az áldozatbemutatás a Templom helyén, ami akkor még nem állt: „A hetedik hónap első napjától fogva kezdtek hozni égő áldozatokat az Örökkévalónak, de az Örökkévaló templomának nem volt alapja megvetve” (Ezra 3,6).
• Aggeus próféta ugyan nem szól kifejezetten a lombsátrak ünnepéről, de egyik próféciáját szukkot alatt, az ünnep hetedik napján mondja: „A hetedik hónap huszonnegyedik napján szóla az Úr Aggeus próféta által” (Agg 2,1). Aggeus buzdította Zorobábelt, Józsua főpapot és az egész népet, hogy ne törődjenek az első Templom dicsőségével, hanem csak építsék a másodikat. Majd így fejezi be a próféciáját:

„Nagyobb lesz e második háznak utolsó dicsősége az elsőnél, azt mondja a Seregek Ura, és e helyen adok békességet, mondja a Seregek Ura” (Agg 2,9).

Jesua (Jézus) nem sokkal a második Szentély lerombolása előtt jött el ― ez a „második ház utolsó dicsősége.”[2] Ha ezt a verset a mai korra vonatkoztatjuk, és prófétikusan e szavakkal a Mindenható ma is sürgeti a Szentély újjáépítését, akkor a legfontosabb ígéret napjainkban is az, hogy a készülő Szentély dicsősége nagy lesz, mert a visszajövő Messiást fogadja.

• Az ebben a korszakban élő Zakariás könyve 14. fejezetében írja le az ezer éves királyság szukkotjáról szóló próféciáját. Minden nép fel fog menni Jeruzsálembe, hogy megünnepelje a lombsátrak ünnepét, írja Zakariás (Zak 14,16-18).
• Nehémiás könyvének 8-9 fejezete egy későbbi időszakot említve arról szól, hogy Nehémiás és Ezra (Ezsdrás) vezetésével felolvasták az egész népnek a Tórát. Mindez az őszi ünnepek idejére esett, és a nép egyik nagy szellemi megújulása ekkor történt meg.

2. A Templom és a városfal felépítése miatt keletkező „nemzetközi konfliktusok”

Kánaán földjének elfoglalásától fogva évszázadokon keresztül Izrael önálló államot alkotott. Az ország kettészakadása után az északi királyság, majd a déli királyság megsemmisüléséig a nép és uralkodói szabadon dönthettek sorsuk felől. Bár Izraelt számtalan támadás érte a Bírák könyvétől kezdve, szomszédos népek és nagyhatalmak törtek be az országba és nyomorgatták ideig-óráig, az ország hosszú távon mégsem vesztette el függetlenségét. Egy-egy kiválasztott vezetőn keresztül, aki megalázta magát Isten előtt, a Mindenható helyreállította az országot. Ez a függetlenség azonban a babiloni fogsággal elveszett, és új helyzet állt elő. Izrael egy olyan „nemzetközi politikai színtérre” került, ahol ki kellett érdemelnie a perzsa király jóindulatát, és kénytelen volt „a nemzetközi egyensúly” fenntartására törekedni. Ez sok tekintetben igaz a mai Izrael helyzetére is.

A második Szentély felépítése idején Izrael már a perzsa birodalom része számos más leigázott néppel együtt. Ha ebben az időszakban az Örökkévaló akaratát próbálja véghezvinni, akkor meg kell nyerni minden ügyéhez a perzsa király támogatását. Júdea ekkor egy a sok leigázott nép közül, és ahhoz, hogy be tudja teljesíteni küldetését, az Úrnak kezébe kell vennie a „nemzetközi politikai eseményeket” is.

Jó példa erre Círus (Kürosz), a perzsa uralkodó, aki visszaengedi a zsidó népet földjére, hogy megépítse az országot, helyreállítsa Jeruzsálemet, a Templomot és az istentiszteletet. Amikor ezt rendeletbe adja, akkor ebben a döntésében Círus Isten embere, Isten felkentje, eszköze. Ézsaiás próféta már jóval Círus megszületése előtt prófétál róla és erről a határozatáról (Jes/Ézs 44,28-45,4). Jeremiás próféta szól a hetven éves babiloni fogságról, Dániel próféta jár közben, hogy mindez a maga idejében végbe menjen. A szellemi látás és a közbenjárás Izraelé, a munkát Isten végzi el, de a pogány Círus is eszköz ahhoz, hogy Isten akarata megvalósuljon. Később ilyen eszköz Dárius király és Artaxerxész király is, aki Ezra (Ezsdrás) és Nehemja (Nehémiás) idején állt a zsidók mellé.

A perzsa birodalomban az egyes népcsoportokat helytartók vezették, és az uralkodó rajtuk keresztül irányította a különböző területeket. Amikor a Templom építése és a város helyreállítása megkezdődött, a szomszédos helytartók és főemberek mindjárt bepanaszolták az uralkodónál a zsidókat.

„Tudtára adjuk a királynak”, írták, „hogy a zsidók, akik eljöttek tőled, megérkeztek hozzánk Jeruzsálembe, építik ezt a lázadó és gonosz várost, helyreállítják a várfalakat, és javítgatják az alapokat. Most azért tudtára adjuk a királynak, hogy ha ez a város felépül, és a várfalak elkészülnek, akkor nem fognak többé adót, beszolgáltatást és vámot fizetni, és így kár éri majd a királyi kincstárat” (Ezra 4,12-13).

Ebben az időben tehát volt „egy központi hatalom” és a birodalmon belül hozzá fordultak a vezetők, ha valahol törvénytelenségeket vagy az uralkodó és a fennálló rend elleni tevékenységet tapasztaltak. Kialakult egy egyensúlyi helyzet „a nemzetközi politikában”, ahol a felmerülő konfliktusokat diplomáciai úton igyekeztek kezelni. Ezsdrás és Nehémiás könyvei fejezeteken keresztül írnak azokról a diplomáciai manőverekről, amelyeket Izrael ellen tettek a környező népek (Ezra 4-5; Neh 2,19; 4; 6). Ez volt a zsidó nép elleni fellépésük elsődleges területe. Másodsorban alattomos módon maguk is támadták a zsidókat. A perzsa király ugyan ekkor élet és halál ura volt, de ez sem akadályozta meg az ellenséges vezetőket és népeket, hogy a diplomáciai lépések mellett terveket szőjenek Nehémiás megöléséről, betörésekről Jeruzsálembe. Különösen a Szentély felépítése és Jeruzsálem kőfalának megépítése váltott ki ellenállást, és a környező népek vezetői el is érték, hogy lassabban haladjanak a munkálatok, sőt a Templom építését évekig le is állították az uralkodó parancsára (Ezra 4,24).

Napjainkban nem tökéletesen ugyanaz a helyzet, mint a második Templom felépítésének idején, de sok szempontból hasonló. Nem a perzsa uralkodó gyámkodik Izrael és a népek felett, hanem az ENSZ és a nagyhatalmak. Isten eszközeként sokszor az amerikai elnök és a mögötte álló amerikai keresztények segítik Izraelt akár az ENSZ-ben, akár a nemzetközi politikában.[3] Izrael ugyan független állam, de a nemzetközi politikában meg kell keresnie a támogatókat, hogy a nemzetközi egyensúlyt fenntartva előre tudjon lépni.

Már Izrael állam kikiáltásához is egy ENSZ határozatra és a nagyhatalmak beleegyezésére volt szükség, mint egykor, Círus idején. A holokauszt borzalmai miatt a nemzetek többsége úgy érezte, hogy jóvá kell hagynia e döntést, és ezzel valamiféle elégtételt adnia a zsidóságnak. Ebben a kedvező nemzetközi légkörben született meg a zsidó állam.

De mindjárt azok az országok is megjelentek, amelyek csírájában akarták elpusztítani a megszületett államot. Akkor és napjainkban is a szomszédos arab államok, és az egész arab világ fellép Izrael ellen és bepanaszolja a nagyhatalmaknál vagy az ENSZ-ben. A támadások középpontjában most is az ország birtoklása, újjáépítése áll és a Szentély felépítése, pontosabban egyelőre csak ennek előfeltétele: a Templomhegy birtoklása.

Sok tekintetben megismétlődnek Ezra (Ezsdrás) és Nehémiás idejének eseményei. Ugyanúgy, mint akkor, ma is a sötétség és a világosság folytat kíméletlen küzdelmet ezért a területért, Isten céljainak megvalósulásáért, amelyben ez az ország döntő szerepet játszik. A próféciák szerint a visszatérő Messiásnak itt kell megjelennie, itt kell népének teljesen megújulnia bűnbánatban, és Jézusnak itt kell uralkodnia a következő évezredben (Zak 12;14).

* * *

A történelmi események párhuzamai mellett lehet találni szellemi és lelki hasonlóságokat is. Számtalan kérdés és félelem volt a második Szentély építésének idején az emberek szívében. Hogyan tudják megvetni lábukat ezen a földön csekély számú maradékként? A nép nagy része Babilonban maradt, és nem az újjáépítés és a megmaradás nehezebb útját választotta Izrael földjén. Biztosan ez Isten akarata? Hogyan tudják megépíteni a Templomot az ellenséges támadások kereszttüzében? Nyomorúságosnak látták az állapotukat és dicsőségesebbnek az első Szentélyt és a korábbi időket. Aggeus próféta szavai egyenes iránymutatás adtak a kételyeik útvesztőjében:

„Nagyobb lesz e második háznak utolsó dicsősége az elsőnél, azt mondja a Seregek Ura, és e helyen adok békességet, mondja a Seregek Ura” (Agg 2,9).

Ma is rengeteg a kérdés, a homályos folt Izrael jelenlegi helyzetével, Isten tervével kapcsolatban. Egy többségében vallásához nem ragaszkodó nép lakja Izrael földjét, ahol rengeteg a konfliktus a környező államokkal. Az is nyilvánvaló, hogy a hitetlenség miatt Isten hatalma, jelenléte, dicsősége nincs úgy jelen a mai Izraelben, mint a bibliai időkben. Sokan visszatértek az ígéret földjére az elmúlt hetven évben, de többen vannak, akik még nem. A szegényebb keleti országokból visszatértek jelentős hányada nem maradt sokáig Izrael földjén, hanem Izraelből nyugati államokba települt ki. „Babilon földje”, a biztosabb anyagi háttér, a lehetőségek ma is vonzóbbak sok zsidó számára. Izrael gazdasága fejlett, de az országban nem ismeretlen a szegénység. A honvédő háborúk során Izrael többször került olyan helyzetbe, amikor létéért küzdött. Arab országok folyamatos diplomáciai nyomást gyakorolnak rá minden nemzetközi fórumon, és az újabb háborúkkal kapcsolatban Izraelben nem azt a kérdést teszik fel, hogy lesznek-e még háborúk, hanem hogy mikor. A nemzetközi média híradásai csak még jobban nehezítik a tisztánlátást. Hogyan imádkozzunk Izraelért, de egyúttal az arab népek ellen? Sok hívő nem lát tisztán ezekben a kérdésekben, és inkább távol tartja magát a közbenjárástól, nem foglalkozik Isten ottani munkájával, tervével.

Aggeus próféta szavai azonban napjainkban is egyértelműen szólnak: „ne a jelenlegi dicsőségre nézzetek, a láthatókra, a kibogozhatatlan szálakra, hanem arra, amit Én tervezek, amit Én kijelentettem, amit Én akarok megvalósítani a közeljövőben”, mert „e helyen adok békességet, mondja a Seregek Ura”. Isten prófétái szóltak arról, hogy Izrael hitetlenségben gyűjtetik  össze (Ez 36-37) és szóltak az utolsó idők szülési fájdalmairól is. A Mindenható végső terve Izrael szellemi helyreállítása. Isten olyan áldást ad ezzel, amiben a népekről sem feledkezik meg. A választott nép ébredése „életet hoz a halálból” (Róm 11) a világ összes nemzete számára. A ma még ellenséges Szíria, Egyiptom és az arab népek csak az Ő megismerésével fognak igazi választ találni a sebeik begyógyítására (Jes/Ézs 19,22-25). Az Izraelért való imádság, közbenjárás és mindenfajta segítség csak az Úrra nézve, az „odafelvalókkal törődve” (Kol 3,2) lehetséges napjainkban.  Igazak erre is Pál szavai: „nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (1Kor 4,18). A láthatókra nézve összezavarodik a mai hívő is, igaz ma is, hogy csak a bibliai ígéretekre támaszkodva lehet előre nézni és közbenjárni Izraelért.

3. A nemzetek segítsége a szent sátor és a Templom felépítésében és az Izrael hazatéréséhez és országa helyreállításához nyújtott segítség

Izrael – történelme folyamán – háromszor vette birtokba az ígéret földjét. Először az egyiptomi kivonulást követő negyven éves pusztai vándorlás után, amikor elfoglalta Kánaán földjét.

Másodszor a babiloni fogság után és harmadszor napjainkban. Mindhárom esetben a nemzetek valamilyen módon közreműködtek adományaikkal, segítségükkel abban, hogy Izrael visszatérhessen országába és létrehozza vagy helyreállítsa az egy igaz Isten tiszteletét. Ez a segítség az első esetben „egy spontán adakozás”, másodszorra már tudatosabb, komolyabb segítség, a harmadik esetben pedig az egész világ kereszténységét érintő elhívás.

A nép adományai az egyiptomi kivonuláskor

Az egyiptomi kivonulás éjszakáján az egyiptomiak rettegtek attól, hogy újabb csapás sújtja őket. Féltek Izrael Istenének haragjától, de a Mindenható még ebben a helyzetben is megformálta a szívüket, hogy jóindulattal adjanak ezüstöt és aranyat a zsidóknak, hogy minél gyorsabban elmenjenek az országból.

„Az egyiptomiak is erőltették, hogy sürgősen bocsássa el a népet az országból, mert ezt mondták: Így mindnyájan meghalunk! A nép köntösébe kötve, teknőstül vette vállára a kovásztalan tésztát. Izráel fiai Mózes beszéde szerint jártak el, mert ezüst és arany ékszereket meg ruhákat is kértek az egyiptomiaktól. Az Úr ugyanis jóindulatot ébresztett a nép iránt az egyiptomiakban, s ezért hajlottak a kérésre. Így szereztek zsákmányt Egyiptomtól.” (2Móz 12,33-36)

Ezt Isten már akkor kijelentette Mózesnek, amikor elhívta az égő csipkebokornál (2Móz 3,22) és a tízedik csapás előtt megerősítette (2Móz 11,2-3). Az egyiptomiak spontánnak tűnő adakozása tehát korántsem véletlen, hanem Isten előre eltervezett akaratának része. A jóindulatú adakozásnak később fontos szerepe lett Izrael életében a szent sátor felépítésénél. A sátor építése előtt a Mindenható így szólt Mózeshez:

„Mondd meg Izráel fiainak, hogy gyűjtsenek részemre adományokat mindenkitől, akit arra indít a szíve. Gyűjtsétek össze a nekem szánt adományokat! Ilyen adományokat gyűjtsetek be tőlük: aranyat, ezüstöt és rezet, kék és piros bíbort… Készítsenek nekem szentélyt, hogy közöttük lakjam!” (2Móz 25,2-3.8)

Izrael fiai rabszolgaként éltek Egyiptomban, és nem valószínű, hogy túl sok aranyuk, ezüstjük, kelméjük lett volna a szent sátor felépítésére. Szükség lehetett az egyiptomiaktól kapott aranyra, ezüstre is, amit Izrael népe ekkor önként adott át erre a célra. Az, hogy mekkora volt így a „nemzetek hozzájárulása” a sátor megépüléséhez, nem látható a Szentírásból, de közvetett formában valószínűleg részt vettek benne.

Semmiképp sem arról volt szó, hogy Egyiptom így kárpótolta volna a zsidókat, hogy ez lett volna a fizetségük a rabszolgamunkáért.[4] Az egyiptomiak adakozásának magyarázata inkább az, hogy az Örökkévaló itt már felmutatott valamit a nemzetek szerepvállalásából, aminek a későbbi helyreállításokban sokkal nagyobb szerepet szánt.[5]

 A perzsa királyok segítsége a babiloni fogság után

Az Izraelt pártoló perzsa királyok nagyon komoly anyagi segítséget is nyújtottak ahhoz, hogy Izrael helyreállítsa az istentiszteletet és felépítse az országot. Círus (Kürosz) abban a rendeletben, amelyben engedélyt ad a hazatérésre, nem feledkezik meg az újjáépítés és az istentisztelet helyreállításának költségeiről sem:

„’Aki csak az ő népéhez tartozik közületek, legyen azzal Istene, menjen el a Júdában levő Jeruzsálembe, és építse fel Izráel Istenének, az Úrnak a házát! Ő az Isten Jeruzsálemben. Aki csak megmaradt bárhol, ahol jövevényként él, segítsék azt annak a helynek a polgárai ezüsttel, arannyal, különféle javakkal és állatokkal meg önkéntes adományokkal az Isten jeruzsálemi háza számára.’

Elindultak tehát Júda és Benjámin családfői meg a papok és a léviták. Mindnyájuk lelkét arra indította az Isten, hogy menjenek el, és építsék fel az Úr házát Jeruzsálemben. Szomszédaik mind segítették őket ezüsttárgyakkal, arannyal, különféle javakkal, állatokkal és kincsekkel, az önkéntes adományaikon kívül.” (Ezra 1,3-6)

Círus visszaadja az Úr házának edényeit is, amelyeket még Nabukodonozor hozatott el Jeruzsálemből. Ez a körültekintő gondoskodás jellemzi unokáját, Dárius királyt is. A Templom és a város építése ugyanis Círus rendelete ellenére a környező népek vádaskodásai miatt egy időre leáll. Dárius idején kezdik el újra építeni a jeruzsálemi Szentélyt és a környező népek panaszait kivizsgálva Dárius megtalálja Círus rendeletét, majd ő is rendelettel erősíti meg a Templom építését. Az építkezés és az áldozatbemutatás anyagi támogatásáról ő sem feledkezik meg:

„Arra is parancsot adok, hogy mit kell tennetek a zsidók véneinek támogatására Isten házának az építésében: a király jövedelméből, a Folyamon túli adóból pontosan adják meg a költségeket ezeknek a férfiaknak, hogy ne legyen fennakadás.

Adják meg nekik napról napra hiánytalanul, amire még szükség van: bikákat, kosokat és bárányokat égőáldozatul a menny Istenének, továbbá búzát, sót, bort és olajat a jeruzsálemi papok rendelkezése szerint, hogy mutassanak be kedves illatú áldozatot a menny Istenének, és imádkozzanak a királynak és fiainak az életéért.” (Ezra 6,6-8)

Végül a Templom ezeknek az adományoknak segítségével meg is épül Dárius király uralkodásának hatodik esztendejére (Ezra 6,14-15). Néhány évtizeddel később Ezra (Ezsdrás) kel útra Babilonból, hogy meglátogassa a Júda földjén élő maradékot. Ő is hasonló támogatást, figyelmet kap az akkor uralkodó Artaxerxes királytól:

„Artahsasztá [Artaxerxes], a királyok királya, Ezsdrás papnak, aki a menny Istenének törvényében tökéletesen jártas írástudó. Parancsot adok, hogy mindenki, aki országomból önként el akar menni Jeruzsálembe Izráel népe, papjai és lévitái közül, az elmehet veled.

És vidd el azt az ezüstöt és aranyat, amelyet a király és tanácsosai önként ajándékoznak Izráel Istenének, akinek hajléka Jeruzsálemben van, továbbá mindazt az ezüstöt és aranyat, amelyet Babilónia tartományaiban kapsz, a nép és a papok önkéntes adományával együtt, amelyet önként adományoznak Istenük jeruzsálemi házának javára.” (Ezra 7,12-13, 15-16 vö. Neh 2,7-8)

A királyok parancsára a tartományok népei is részt vettek az újjáépítés támogatásában. A nemzetek önkéntes adományaikkal segítették Júdea felépítését és az istentisztelet helyreállítását. A nemzetek részéről ilyen összefogásra, támogatásra nem nagyon látni más példát a Bibliában.

Izrael összegyűjtésének és újjáépítésének támogatása napjainkban

E történelmi előképek után nem is csoda, hogy Isten napjainkban is hív az egész világra szétszóródott Izrael hazatérésének támogatására. Már Ézsaiás prófétál erről:

„Ezt mondja az én Uram, az Úr: Intek kezemmel a népeknek, jelt adok a nemzeteknek, és ölben hozzák haza fiaidat, leányaidat pedig vállukra emelve.” (Ézs 49,22)

Ma, amikor ezek a próféciák megelevenednek, a nemzetek közül már sokan nem „távollevők”, nem ellenségei Istennek, hanem a Messiáson keresztül népévé lettek. Kinek szólnának ezek a próféciák, ha nem elsősorban a keresztényeknek? Kiket hív Isten a vigasztalásra (Ézs 40,1-2) és a közbenjárásra (62,6-7), ha nem őket? Az elhívások között szerepel az anyagi támogatás és a tényleges, fizikai segítségnyújtás is:

„Csak szavamra várnak a szigetek, élükön a Tarsís-hajók, hogy elhozzák fiaidat messziről, ezüstjükkel és aranyukkal együtt Istened, az Úr nevének dicsőségére, Izráel Szentje dicsőségére, hogy fölékesítsen téged. Idegenek építik várfalaidat, és királyaik szolgálatodra állnak. Bár haragomban megvertelek, de most kegyelmesen irgalmazok neked.” (Ézs 60,9-10)

Az imádság, a közbenjárás, az anyagi és fizikai segítségnyújtás Isten kijelentett elhívása ezekre az időkre. A szukkot ünnepének üdvtörténeti beteljesedésekor együtt örvendeznek majd Izraellel a népek a felismert Messiásban. Addig leginkább Aggeus próféta szukkotkor mondott intő és buzdító szavai érvényesek:

„Nagyobb lesz e második háznak utolsó dicsősége az elsőnél, azt mondja a Seregek Ura, és e helyen adok békességet, mondja a Seregek Ura” (Agg 2,9).

Végjegyzetek:

[1] Talán Salamon idején az első Szentély felavatásakor ülhették meg egészen egyedülálló módon ezt az ünnepet. Érdekes módon a templomszentelés és a szukkot itt is összekapcsolódott. Salamon királysága az ezeréves messiási kor előképe, így ennek az összekapcsolódásnak is lehet prófétikus üzenete.

[2] A Kecskeméthy fordítás szerint.

[3] Jó példa erre Richard Nixon amerikai elnök segítségnyújtása. 1973 októberében a jom kippuri háború kirobbanásakor Izrael akkori miniszterelnöke, Golda Meir felhívta Nixon elnököt, hogy segítséget kérjen a váratlanul rájuk támadó arab államokkal szembeni küzdelemhez. Ezt a segítséget Nixon megadta. Döntésében vélhetően annak is szerepe volt, hogy istenfélő édesanyja még gyerekkorában prófétikusan figyelmeztette arra, hogy egy nap majd neki kell segítenie a zsidó népen, és ha eljön ez a nap, akkor minden segítséget meg kell adnia.

[4] Egy talmudi elbeszélés szerint egyszer vádaskodók jöttek azzal, hogy a zsidók saját könyvei tesznek bizonyságot az Egyiptomtól elfogadott ajándékokról. Ezért utólag kártérítést követeltek. Egy zsidó bölcs válasza ez volt: az egyik serpenyőben vannak az egyiptomi ajándékok, a másikban pedig 600.000 munkás több évtizedes ki nem fizetett munkabére. Az elbeszélés szerint ezt az érvet hallva a vádlók elmenekültek, mert a meg nem fizetett munkabér sokszorosa volt az ajándékoknak (bSzanhedrin 91a).

[5] A szukkot ünnepe a pusztai vándorlás időszakára megy vissza, amikor a szent sátor is megépült (vö. 3Móz 23,33-34).