Jom kippur / Az engesztelés napja
– részlet Benjamin Berger könyvéből –
„És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: Azonban e hetedik hónap tizedikén van az Engesztelés napja, szent gyülekezés legyen ez nektek és sanyargassátok lelketeket; és mutassatok be tűzáldozatot az Örökkévalónak. Semmi munkát ne végezzetek ugyanezen a napon, mert Engesztelés napja az, hogy engesztelést szerezzenek számotokra az Örökkévaló, a ti Istenetek színe előtt. Mert minden személy, aki nem sanyargatja magát ugyanezen a napon, irtassék ki népéből. És minden személy, aki végez bármely munkát ugyanezen a napon, ki fogom pusztítani azt a személyt népe közül. Semmi munkát ne végezzetek; örök törvény ez nemzedékeiteken át minden lakhelyeteken. Szombat nyugalma legyen ez nektek és sanyargassátok lelketeket; a hónap kilencedikén este, estétől estig üljétek ünnepeteket.“ (3Móz 23,26-32)
„És mutassa be Áron a vétekáldozat tulkát, amely az övé és szerezzen engesztelést a maga és háza számára. És vegye a két bakot, állítsa oda az Örökkévaló színe elé, a találkozás sátrának bejáratához, és vessen Áron sorsot a két bakra: egy sors az Örökkévaló része és egy sors Azázél részére. És mutassa be Áron a bakot, amelyre az Örökkévaló részére esett a sors és készítse el vétekáldozatnak. Az a bak pedig, amelyre a sors Azázél részére esett, állíttassék elevenen az Örökkévaló színe elé, hogy engesztelést végezzenek rajta, elküldvén azt Azázélnak a pusztába. … Ekkor vágja le a vétekáldozat bakját, amely a népé, vigye be vérét a kárpiton belül és cselekedjék vérével úgy, amint cselekedett a tulok vérével; hintse azt a födélre és a födél elé. … És Áron tegye két kezét az élő bak fejére és vallja meg rajta Izráel fiainak minden bűntettét és minden bűnét és minden vétküket, rakja azokat a bak fejére és küldje el egy erre kirendelt férfival a pusztába, és vigye el a bak magán mind az ő bűneiket kietlen földre és bocsássa el a bakot a pusztába.” (3Móz 16,6-10.15.21-22)
Mi történt az engesztelés napján?
Először Áronnak, a főpapnak magáért és a családjáért kellett áldozatot bemutatnia és a Szentek Szentjébe lépnie. Ez volt az egyetlen nap, amikor ez megengedett volt neki és egyúttal kötelezett is volt arra, hogy a Szentek Szentjébe menjen, ahol a szövetség ládája állt. Ott meghintette a szövetség ládájának fedelét annak a bikának vérével, amelyet magáért és a családjáért áldozott fel. Ezután kellett vennie két kecskebakot, az egyiket levágta és újra bement a Szentek Szentjébe, hogy vérével meghintse a fedelet vérrel. Ez volt a nép bűneiért való áldozat. Aztán rátette a kezeit a másik kecskebakra, amelyet a pusztába küldtek, ahol valahogy elpusztult.
Ez a két kecskebak segít abban, hogy megértsük Isten útját Izraellel. Annak a szellemi előképnek betöltését látjuk az Újszövetségben, amelyet a bűnért való áldozatként levágott kecskebak hordoz, melynek vérét a Szentek Szentjébe vitték.
„Jézus azonban, miután újra nagy hangon kiáltott, elbocsátotta szellemét. Ekkor egyszerre a templom függönye felülről az aljáig kettészakadt, a föld megrendült, a sziklák meghasadtak…” (Mt 27,50-51)
Ez történt peszáhkor. A fenti igehely kapcsolja össze a peszáhot az engesztelés napjával. A peszáh elsősorban a megváltással és a szabadulással kapcsolatos, kevésbé a bűnnel. A hangsúly a megváltáson, a szabaduláson, a nép egyiptomi kivonulásán van. Az engesztelés napjánál pedig a bűn, a bűnért való áldozat és a bűnbocsánat hangsúlyos. Amikor Jézus meghalt a kereszten, a Templom függönye kettészakadt. A függöny választotta el a Szentélytől a Szentek Szentjét, ahol a szövetség ládája állt. – Amennyire tudjuk, Jézus idején a szövetség ládája már nem volt ott. – A központi üzenet ezzel kapcsolatban azonban az, hogy a függöny szétszakadt és a Szentek Szentjébe szabaddá vált a bemenetel. Ehhez olvassuk el a Héberekhez írt levél 9,11-12 verseit:
„Krisztus ellenben az elkövetkező javak főpapjaként a nagyobb és bevégzettebb, nem kézzel csinált, azaz nem ebből a teremtésből való sátoron keresztül és nem kecskék és borjúk vérével, hanem a saját vérével ment be egyszer a szentélybe (a Szentek Szentjébe), miután örök megváltásra talált lehetőséget (számunkra).”
Amikor Jézus meghalt a kereszten és a függöny szétszakadt, ezt mondta Isten: „Most szabad az út a Szentek Szentjébe.” Jesua maga lépett be a Szentek Szentjébe. A Szentek Szentjének kocka alakja van, ami azt jelenti, hogy a hossza, a szélessége és a magassága ugyanakkora. János a Jelenések könyvében ugyancsak kockaként írja le a mennyei Jeruzsálemet (Jel 21,16). A Szentek Szentje egy olyan jelkép a földön, amely a mennyei valóságot tükrözi ki. Jézus a mennyeibe ment be és áldozta örökre vérét úgy, hogy az áldozatot már nem kell megismételni, ahogy egykor az engesztelés napján évről-évre. Ez a megváltásunk képe.
A második kecskebak azonban kiment a pusztába. Mit ábrázol ki ez az úgynevezett bűnbak, amely az Azázélbe ment? Amennyire tudjuk, Azázél egy lakatlan hely. Azért, hogy ezt az összefüggést megértsük, látnunk kell, hogy van egy erőteljes, egyedülálló párhuzam és ugyanakkor egy nagyon jellegzetes különbség is a Messiás és Izrael népe között. Ezt az Újszövetségből és a Prófétákból is felismerhetjük.
A Máté 2,13-15-ben a Betlehemben elkövetett gyerekgyilkosságokról van szó. József akkor utasítást kapott álmában az Úr angyalától, hogy a gyermekkel és Mirjámmal meneküljön Egyiptomba, mert Heródes király a gyermek életére tört.
„A bölcsek visszatérése után egyszer csak megjelent az Úrnak egy angyala álomban Józsefnek és megszólítja: ’Kelj fel, vedd magadhoz a gyermeket s annak anyját és fuss Egyiptomba! Légy ott, amíg nem szólok neked! Mert Heródes kerestetni fogja a gyermeket, hogy elveszítse.’ József még azon az éjjelen felkelt, magához vette a gyermeket s annak anyját és elköltözött Egyiptomba. Ott volt, míg Heródes be nem fejezte életét, hogy beteljesedjék, amit az Úr a prófétán át szólt: ’Egyiptomból hívtam elő Fiamat!’”
Párhuzamok Jesua és Izrael népe között
Hóseás próféta könyvében (11,1) arról beszél, hogy Izrael történelme kezdetén népként, úgymond gyerekként, Egyiptomban volt és Isten Egyiptomból hívta ki. Máté evangéliumában a Messiásra vonatkoztatja ezeket a verseket. Miért? A válasz nagyon mély jelentőséggel bír. Isten Izraelt népként elsőszülött fiának nevezi Egyiptomban (2Móz 4,22) és a Messiás is Isten elsőszülött Fia. A Messiás azonosul Izrael népének történelmével, mert egy személyben jeleníti meg a népet. Ő Izrael egy személyben. Fontos, hogy megértsük ezt. Ehhez az is kapcsolódik, hogy Isten, az Atya Jézus bemerítkezésénél és a színeváltozás hegyén ezt mondja: „Ez az én szeretett Fiam, Akiben gyönyörködöm.” Ez azt jelenti, hogy Jézus Izrael népének igaz megtestesítője, még akkor is, ha Ő Isten Fia és Isten maga, Aki emberként a világra jött. Izrael népének igaz és végső identitása, messiási identitása maga a Messiás. A nép megjelenítője egy személyben, de egy tökéletes személyben. Ez egy titok.
A Bibliában más párhuzamokat is találunk Jesua és Izrael népe között. Jesua például negyven napig szenvedett kísértést a pusztában, Izrael pedig negyven évig volt a pusztában. Izrael csődöt mondott a kísértésben, de Jesua helytállt benne. Aztán azt is látjuk, hogy Jesua tizenkét tanítványt választott és ők tizenketten képviselik Izrael tizenkét törzsét és összekapcsolódnak velük. Az apostolok már a messiási Izraelt ábrázolják úgy, ahogy a peszáhnál láttuk, amikor Isten megmentette Izrael elsőszülötteit. Izrael egész népét szimbolizálják, mert Izraelt Isten egész népeként elsőszülött fiának nevezi az Írás. Ezt látjuk a Máté 19,28-ban is, ahol Jézus az ezeréves birodalomról beszél:
„Jézus ezt válaszolta nekik: ’Bizony azt mondom nektek, hogy ti, akik követtek engem, majd az újonnan születéskor, mikor az embernek Fia dicsőséges trónjára fog ülni, ti magatok is tizenkét trónon fogtok ülni, s így fogjátok ítélni Izráel tizenkét nemzetségét (törzsét).’”
Ez azt jelenti, hogy a messiási birodalomban a tanítványok közül mindegyik egy-egy izraeli törzsnek feje lesz. (Bibliai értelemben az ítélni, nagyjából annyit jelent, hogy kormányozni, ahogy ezt már a Bírák könyvéből ismerjük.) A tizenkét apostol és a tizenkét törzs közti kapcsolatot a mennyei Jeruzsálemben is látjuk. A tizenkét kő, amely a mennyei Jeruzsálem alapját képezi, a tizenkét apostol. A tizenkét kapu, a város bejáratai pedig a tizenkét törzset jelképezik. Ez ismét egy párhuzam Izrael népe és Jesua között, aki egy személyben képviseli Izraelt. Ha ezt világosan látjuk, akkor a bűnbak titkát könnyebben megérthetjük.
A bak, amelyet levágtak és a bűnbak, amelyet kiűztek a pusztába, olyanok, mint az ikrek. Az egyiken keresztül jön a megváltás, ennek vérét vitték a Szentek Szentjébe. A másik egy lakatlan helyre ment a pusztába és ott pusztult el. Olvassunk el a Bibliából két szakaszt, ahol Isten kinyilatkoztatja Izrael népének, hogy mi fog történni, ha engedetlen lesz:
„Szétszéleszt téged az Úr az összes nemzet közé a föld egyik szélétől a másikig, és ott majd más, kőből és fából készült isteneket kell szolgálnod, akiket nem ismertél sem te, sem atyáid. De még azok között a népek között sem lelhetsz majd nyugalmat, nem lesz egyetlen hely sem, ahol megállapodhatsz. Rettegő szívet, szomorú szemet és csüggedt lelket ad neked ott az Úr.” (5Móz 28,64-65)
„Elviszlek benneteket a népek pusztájába, ahol szemtől szemben állva törvénykezem veletek. Ahogyan őseitekkel törvénykeztem Egyiptom pusztájában, úgy törvénykezem veletek – így szól az én Uram, az Úr. Átterellek benneteket pásztorbotom alatt, és beveszlek a szövetség kötelékébe. Megtisztítlak benneteket az ellenem lázadóktól és a hitszegőktől: abból az országból, amelyben jövevényként laknak, kivezetem őket, de Izráel földjére nem fognak bemenni. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr!” (Ez 20,35-38)
Ebben a szakaszban az a legfontosabb, hogy Isten a népek pusztájának nevezi a szétszóratás helyét. Bár elmondhatjuk, hogy néhány zsidónak nagyon jól ment a sora a diaszpórában, a zsidók szétszóratása mégis csak ítélet Isten nézőpontjából. Mint tudjuk, ez az Izraelt sújtó ítélet nem kizárólag ítélet volt. Magában hordozott valamit a megváltásból. Ha pusztán ítélet lett volna, nem származott volna belőle áldás a népek számára. Mivel azonban ez az ítélet egy titokkal kapcsolódik össze, mégpedig a Messiás és Izrael népének párhuzamával, áldás áradt belőle a népekre. Izrael vaksága miatt az üdvösség tovább szállt a nemzetekre. Ez Isten titka.
Ezt követően mondja Pál: Milyen lesz az, ha az Úr ismét elfogadja őket? Ez élet lesz a halálból (Róm 11,15). Pál itt nemcsak Izraelre gondol – azt akarja mondani: ha ez a negatívum, azaz az ítélet is valami pozitívot, sőt dicsőségeset hozott a nemzetek számára, akkor mennyivel inkább pozitívot eredményez Izrael felvétele! Ez olyan lesz, mint az élet a halálból.
A zsidók utolsó nagy nyomorúságánál, a holokausztnál világos párhuzamokat ismerhetünk fel a Messiás keresztre feszítése és a között az út között, amit a zsidók tettek meg halálukig a koncentrációs táborokban. Ezek nagyon erőteljes párhuzamok. Nem értjük még azt, mi jó származott abból, hogy Izrael állama létrejött. Ez valami jót hozott számunkra, a zsidók számára. De az még nem látható, hogy milyen áldásokat hozott a nemzetek számára, mert a második világháború után Európában inkább hitehagyásról beszélhetünk. Isten titkának e megvalósulásával valami jó származik majd e hitehagyásból – még akkor is, ha ezt még nem látjuk. Azt gondolom, hogy ez hozza el majd azt, hogy a keresztények éberré válnak és megnyílik a szemük. Isten felhasználta ezt a hitehagyást azért, hogy terve szerinti egységbe hozzon össze minket, zsidó hívőket és a nemzetek hívőit.
E részlet a jeruzsálemi messiáshívő tanító, Benjamin Berger ünnepekről szóló könyvéből származik. (Benjamin Berger: Izrael szent gyülekezései, Budapest-Pécs, Bridge Mission Society, 2019, 64-70 o.)
Kapható az Éjféli Kiáltás Missziónál.
