Gyógyítás a Bethesda medencéjénél

Ezek után ünnepök vala a zsidóknak, és felméne Jézus Jeruzsálembe. Van pedig Jeruzsálemben a Juhkapunál egy tó, amelyet héberül Bethesdának neveznek. Öt tornáca van. Ezekben feküvék a betegek, vakok, sánták, aszkórosok nagy sokasága, várva a víznek megmozdulását. Mert időnként angyal szálla a tóra, és felzavará a vizet: aki tehát először lépett bele a víz felzavarása után, meggyógyult, akárminémű betegségben volt. Vala pedig ott egy ember, aki harmincnyolc esztendőt töltött betegségében. Ezt amint látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idő óta úgy van; monda néki: Akarsz-é meggyógyulni?

Felele néki a beteg: Uram, nincs emberem, hogy amikor a víz felzavarodik, bevigyen engem a tóba; és mire én oda érek, más lép be előttem.

Monda néki Jézus: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj! És azonnal meggyógyula az ember, és felvevé nyoszolyáját, és jár vala. Aznap pedig szombat vala. Mondának azért a zsidók a meggyógyultnak: Szombat van, nem szabad néked a nyoszolyádat hordanod! Felele nékik: Aki meggyógyított engem, az mondá nékem: Vedd fel a nyoszolyádat, és járj. Megkérdék azért őt: Ki az az ember, aki mondá néked: Vedd fel a nyoszolyádat, és járj? A meggyógyult pedig nem tudja vala, hogy ki az; mert Jézus félre vonult, sokaság lévén azon a helyen. Ezek után találkozék vele Jézus a templomban, és monda néki: Ímé meggyógyultál; többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod! Elméne az az ember, és hírül adá a zsidóknak, hogy Jézus az, aki őt meggyógyította. És e miatt üldözőbe vevék a zsidók Jézust, és meg akarák őt ölni, hogy ezeket művelte szombaton (Ján 5,1-16).

Ennél a tónál, fürdőmedencénél volt egy sokaság, amely várta a gyógyulást. Szerintem érdekes, hogy nem Isten felé fordultak, noha 2Mózes 15,26-ban meg van írva, hogy az Úr a te gyógyítód. Mégsem Istent keresték, hanem valamiféle csodát, nagyon sok ember volt ott, különböző betegségben. Isten kegyelme volt az, hogy ha felkavarta a vizet, akkor meggyógyultak azok, akik beleléptek. Nem Istenhez, hanem inkább egy csodához fordultak. Pedig Isten kegyelme mozdította meg „ezt a tavat”, ami valójában egy medencének felelt meg.

Az áll itt, hogy öt tornáca volt. Képzeljétek el, hogy nézhetett ki.  Mire az ötödik tornácról leballagott a beteg, addigra tele lett a medence. A nép egy olyan rétege lehetett ott, akinek vagy a hitével volt bajba, vagy pedig emberek mende-mondája által próbált átélni egy csodát. Ettől a medencétől várták a csodát és a gyógyulásukat.

„Vala pedig ott egy ember, aki harmincnyolc esztendőt töltött betegségében” (Jn 5,5).  El tudom képzelni, mennyi baja volt. „Ezt amint látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idő óta úgy van; monda néki: Akarsz-é meggyógyulni?” (Jn 5,6).

Először is az tűnt fel, hogy ez a rengeteg ember észre se vette Jézust. Úgy ment közöttük, hogy senki nem vette észre, hogy ki Ő. A betegség úgy le tudja nyomni az embert, elmét és szellemet, hogy vakká teszi. Vakká teszi Jézussal kapcsolatban, vakká teszi Istennel kapcsolatosan, és a központi problémává a betegség válik. Az ember ezért nem arra nyit ajtót, amerre kéne, hanem bizonyos értelemben kiskapukat keres, amik természetesen valamennyire Isten kegyelméből vannak. Az ember inkább erre nyit, minthogy őszinte szívvel, bűnbánattal fordulna Istenhez.

Gyönyörű itt Jézus beszéde: „Akarsz-é meggyógyulni?” A Messiás erőszakkal nem csinál semmit. Se neked, se nekem és senkinek se – ez biztos. Tehát ilyen nincs, hogy nem hallgatott meg, meg nem figyel! Nem! Egyszerűen tőled is azt kérdezi: Mit szeretnél? Mit cselekedjek veled? Emlékeztek rá erre a részre a Bibliában: „Jézus monda néki: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? A vak pedig monda néki: Mester, hogy lássak” (Mk 10,51). Vagy egy bélpoklos ezekkel a szavakkal ment Jézushoz: „És jöve hozzá egy bélpoklos, kérvén őt és leborulván előtte és mondván néki: Ha akarod, megtisztíthatsz engem” (Mk 1,40). Tehát Jézus megkérdezi: Mit akarsz, hogy veled cselekedjem? Van elég hited? Amit kérsz, azt el is tudod fogadni?” Ugyanis itt a beteg válasza ez: „Felele néki a beteg: Uram, nincs emberem, hogy amikor a víz felzavarodik, bevigyen engem a tóba; és mire én oda érek, más lép be előttem” (Jn 5,7).

Ezt mondja, hogy nincs emberem. El kell jutni odáig, hogy egyedül maradjunk a problémáinkkal. Most ez a koronavírus „jókor jött”, mert nincs lehetőség, hogy a szomszédtól kérjek tanácsot, hogy hogyan gyógyuljak meg. Még az orvosok se tudják, hogy lehet kigyógyulni belőle, csak egy lehetőség van: az Úr Jézus Krisztus és a Belé vetett bizodalom. A gyógyulás, a védekezés nem embereken keresztül történik. Itt már nem lehet az emberekre támaszkodni. Az a legrosszabb, amikor nem az Urnak engedünk szabadságot abban, hogy miben és hogy segítsen, hanem igénybe veszünk különböző segítségeket és ezekre támaszkodunk. „Monda néki Jézus: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj!” (Jn 5,8). Hasonló rész a Lukácsban (5,17-26), amikor megnyitották a tetőt és a bénát, a gutaütöttet leengedték, hogy meggyógyuljon. Ott is az áll, hogy kellj fel és járj! Járj az Ő útján, járj egyenesen, járj tiszta szívvel, romlatlanul, járj a szentség törvényét keresve. Járj az Ő útján, hogy betöltsd azt az utat, amire Ő elhívott. „Monda néki Jézus: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj! És azonnal meggyógyula az ember, és felvevé nyoszolyáját, és jár vala. Aznap pedig szombat vala” (Jn 5,8-9).

Jézus gyógyítása azt fejezi ki, hogy szombaton is van joga az embernek jót cselekedni. Nem én határozom meg, hogy hétfőn, kedden szabadnapos vagyok, szerdán a magam dolgait végzem, csütörtökre „bezsúfolok egy pár szolgálatot”. Isten mindenkinek megengedi, hogy akkor tegyen jót, amikor Ő elébe hozza azt a lehetőséget, hogy jót cselekedjen. Jól nézne ki az, hogy ha valaki egy vasárnapi mise alatt rosszul van, akkor a misével vagyok elfoglalva. Természetesen még egy ilyen helyzetben is az lenne az első, hogy odamegyek és megpróbálok segíteni rajta, hogy felüljön, vagy vizet vinni neki. Mert Isten ezekben a spontán jó cselekedetekben tud igazán gyönyörködni, mert ez a szívből jön. Sajnos hallottam róla, hogy egy templomban nem így történt.

„Mondának azért a zsidók a meggyógyultnak: Szombat van, nem szabad néked a nyoszolyádat hordanod!” (Jn 5,10). Vannak kritériumok az Igében is, hogy mit szabad és mit nem. Hiszem, hogy amikor Isten szól nekünk, akkor lehet vasárnap, hétfő, kedd…, akkor is azt a jót kell cselekednünk, amit előkészített nekünk a világ letétele előtt. Meg kell mindent tennünk, hogy Istent dicsőítsük, Istent emeljük fel. „Felele nékik: Aki meggyógyított engem, az mondá nékem: Vedd fel a nyoszolyádat, és járj” (Jn 5,11).

Az is érdekes, hogy a meggyógyult nem ismerte fel személy szerint Jézust. Megkérdék azért őt: Ki az az ember, aki mondá néked: Vedd fel a nyoszolyádat, és járj? A meggyógyult pedig nem tudja vala, hogy ki az; mert Jézus félre vonult, sokaság lévén azon a helyen” (Jn 5,12-13). Nagyon jól tudjuk, hogy nem nagyon szeretett tömegben feltűnést kelteni, mert azok a szellemiségek, amit körülötte keringtek, nem erősítették, hanem gyengítették a szolgálatát. Az is érdekes, hogy sokszor körbevette a tanítványaival is magát, hogy valamiféle védelem legyen számára, hogy a szellemiségek ne gyengítsék meg, ne tegyék erőtlenné. „Ezek után találkozék vele Jézus a templomban, és monda néki: Ímé meggyógyultál; többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod!” (Jn 5,14).

Számomra ez azért gyönyörű, mert Jézusnak már ekkor is volt hatalma megbocsátani a bűnt. De a bűn súlyára nagyon komolyan felhívta a figyelmet. „… többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod!”

Vannak lépcsők a fenyítésben is. Az ember megkap valamit, hogy többé ne csinálja, de azért is megteszi. Annyira konok és engedetlen. De emiatt egyre romlik az egészsége.  Végül odáig jut, hogy megmozdulni sem tud. A „csak rosszabbul ne legyen dolgod” elgondolkodtat, hogy hogyan tudja megvédeni magát az ember, hogy még lejjebb ne süllyedjen: csak az Úr útján, csak az Úr kegyelme által, csak az Úr jelenlétében élhet az ember úgy, hogy megtudjon maradni.

Mert amikor kilépünk Isten védelme alól, akkor a világ egyből utánunk nyúl és elkezd nyomni lefelé a saját szintjére. De ha benne maradunk Jesuában és az Isten segítségével Őt tudjuk követni, akkor nem tudunk rosszat cselekedni. Mert sem a Szent Szellem, sem a lelkiismeret nem engedi, hogy megbántsuk meg Őt és fájdalmat okozzunk neki. „Elméne az az ember, és hírül adá a zsidóknak, hogy Jézus az, aki őt meggyógyította” (Jn 5,15). Lehet, hogy örömmel ment. Figyeljétek meg, hogy ez mennyire tipikus az embereknél. „És emiatt üldözőbe vevék a zsidók Jézust, és meg akarák őt ölni, hogy ezeket művelte szombaton” (Jn 5,16).

Ha az irigység láthatóvá válna, mondjuk sárga színben, nagyon sokan világítanának.  Nemhogy örültek volna, hogy meggyógyított egy embert a zsidók közül, hanem még meg is akarták ölni. És mire hivatkoztak? A szombat napjára. Nagyon érdekes ez is, hogy ha valakinek nem tetszik az életvitele, nem tetszik a beszéde, akkor valamire mindig hivatkozunk. Itt a zsidók a szombatra hivatkoztak, pedig jól tudták azt, hogy bizony szombaton is vannak olyan dolgok, amit ők is megtesznek saját érdekükbe. Egyszerűen irigyek voltak Jézusra. Mert Ő meg merte tenni azt, amit ők nem, és nem hivatkozott semmire. Csak Isten irgalmára. Emberi vonás a rágalmazás. Nemhogy örülnénk, hogy a másik lelkeket ment.

Hálás voltam Reinhard Bonnke-nak, aki hatalmas áldást kapott Istentől, és rengeteg afrikait meg tudott téríteni. Sírt boldog-boldogtalan, amikor prédikált, és eszembe sem jutott, hogy azt mondjam: nézzétek meg már, hogy néz ki és miket beszél és azt hallottam róla, hogy… Hanem szívből örültem, hogy az Úr munkáját tökéletességre vitte az evangélium hirdetésével.

Jó lenne, ha a mi életünkben is tudnák örülni mások örömének, és nem irigykednénk. Jó lenne, ha felismernénk Jézust, amikor az életünkben munkálkodik, hogy hálát tudjunk adni neki. Mert először Jézus jön hozzánk, hogy elhívjon minket, de amikor már fiai vagyunk, akkor hiszem azt, hogy nekünk kell észrevenni az Ő munkáját körülöttünk. Ámen.