Bemerítkezés

Ma a bemerítésről szeretnék beszélni, mert három lélek készül erre. Dicsőség az Úrnak! Mi történik ilyenkor a bemerítkezőkkel és mi zajlik a szellemvilágban? Áldja meg az Úr az Ő Igéjét, és adjon nekünk felülről jövő bölcsességet, hogy mindent megértsünk, és adjon nekünk jó bizonyságokat, és erőt és belső bizonyosságot, hogy el tudjuk hinni, amit Ő mond.

Ebbe az Igébe sokkal több van, mint ami le van írva: „A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Szelleme lebegett a vizek felett” (1Móz 1,2).

Valami történt akkor a földdel, ebben biztos vagyok. Isten teljesen elborította vízzel, az egész földet.  Isten Szelleme volt az a csodálatos harmadik isteni Személy, aki elvégezte azt a csodát, ami Istennek előkészítette a földet a teremtésre. Nem tudjuk, mi történt előtte. De ez talán a második kísérlet lehetett. Azért találom ezt csodálatosnak, mert a föld megtisztítása elkészítette a földet az Úr munkájára. Ez nagyon hasonlít a bemerítésre. Hasonlít, mert víz alá merülünk, otthagyjuk a dolgainkat, és amikor fölkelünk, följövünk a víz fölé és megkapjuk a Szellemet. A teremtés nem véletlenül van így leírva. Minden példa, előkép az Igében. A példákat fel kéne fogni Isten kegyelméből, hogy sokkal könnyebben megértsük a dolgokat. Mivel Isten változatlan, a változás árnyéka sem érheti. Amit Ő eltervezett nagyban, azt kicsiben is fel tudja mutatni az emberiség javára és az Ő dicsőségére.

 „Ennek a menekülésnek az ellenképe, a vízbemerítés most titeket is megszabadít, ami nem hús szennyének letevése, hanem jó lelkiismeret keresése Istennel szemben a Krisztus Jézus feltámadásán keresztül” (1Pt 3,21). Ebben a versben azt írja Isten Igéje, hogy minket is megtart a bemerítés, ez a megmenekülésünk „ellenképe”. Testvérem, nem csupán megtisztulsz. Tiszta lelkiismeretet ad az Úr és e lelkiismeret által tartatunk meg Isten Szavával és az Ige ismeretével. Ezen is el lehet gondolkodni, mert sokan félremagyarázzák ennek a lényegét. Ebben van Isten megmegtartó ereje: „Ezek a szellemek egykor engedetlenkedtek, amikor Noé napjaiban a bárka készülésekor az isteni hosszútűrés várakozott rájuk. E hosszútűrés ellenére a bárkában mégis kevés, vagyis csak nyolc lélek menekült meg a vízen keresztül” (1Pt 3,20). Ez az, ami minket is megtart (Károli fordítás szerint) és ami által megmenekülünk (Csia fordítás szerint): „Ami minket is megtart most képmás gyanánt, mint keresztség, ami nem a test szenyjének lemosása, hanem jó lelkiismeret keresése Isten iránt, a Jézus Krisztus feltámadása által” (1Pt 3,21).

Amikor lemerülünk a víz alá, amikor ellep minket, akkor nemcsak a múltunkat hagyjuk ott, és nemcsak a súlyos, kemény dolgainkat, hanem megújul nemcsak a lelkünk is, hanem a lelkiismeretünk is. A következőkre jöttem rá, és ítéljétek meg, hogy így van-e? Mikor az ember lelkiismerete elkezd szürkülni benne, akkor már nem látja, hogy kivel szemtelen, kivel kegyetlen. Ez azt jelenti, hogy a bűn elsötétíti a lelkiismeretet. Ilyenkor már úgy „megyünk neki” Istennek minden oldalról, ahogy az jól esik számunkra, és nem tudjuk már tisztán felfogni, hogy mennyire Isten ellen vétünk. Sőt, embertársaink ellen is vétünk. Azáltal, hogy nem foglalkozunk Istennel, már nem érdekel az Igéje, már nem érdekel a parancsolata, már nem érdekel semmi. Egy elszürkült és érzéktelen ismeret lesz az emberben Istenről. Azoknál is, akik visszaestek, és azoknál is, akik nem ismerik még az Urat. Mert el lehet gondolkodni azon, amikor lelkiismeretünk elnémul és már nem kötnek le bennünket Isten dolgai. Akkor már valami nagy baj van, nagyon komoly problémánk van. Mert csak az igazságunkat keressük, csak a kívánatos dolgainknak teszünk eleget, és nem igazán érdekel az, hogy Isten mit akar nekünk még mondani. Ezt nagyon komolyan gondolom, mert nagyon sok testvérem azért esik vissza, mert nemcsak a testet hagyja leuralni, hanem a lelkiismeretét is. „Ugyan, ez nem olyan nagy dolog, ugyan, én nem csináltam semmit.” De amikor oda kell állni az Úr elé, amikor Isten „megborzolja” a lelkiismeretünket, bizonyos fájdalmakkal, csalódásokkal, csapásokkal, akkor mindenki pillanatok alatt észhez tér, és megy bocsánatot kérni az Úrtól, érzi azt, hogy itt valami nagy bukfenc lesz, ha így folytatja.

„Hát nem értitek, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba bemerítkeztünk, halálába merültünk be? A bemerítkezés ővele együtt eltemetett minket a halálba, hogy amiként a Krisztust a halottak közül az Atya dicsősége feltámasztotta, úgy mi is megújult életben járjunk. Hiszen, ha eljutottunk arra, hogy halálának hasonmásával összenőjünk, feltámadásával is összenőttekké leszünk.” (Róm 6,3-5)

Az emberi mivoltunk megszűnik valamilyen szinten, amikor bemerítkezünk, megszűnnek a szokásaink, elkopnak a korábbi gondolkodásmódok, beszédstílusok, olyan dolgok felé kezd irányulni a figyelmünk, amit Isten irányít saját magára, és cselekedeteire. Jézusnak az volt a dolga, hogy példát mutasson, és az Igét a legegyszerűbb ember is megértse, és meg tudja ragadni a legnagyobb bűnös is azáltal, hogy szeretettel volt feléje.

Hálás vagyok Istennek azokért a dolgokért, amiket megtérésem előtt átélhettem. Az akkori tapasztalataim szerint hiszem azt, hogy a gondolatok és az érzések ocsmányul körbe tudják venni az embert.

Van erre egy példám. Volt egy nevelőanyám. 3,5 évig kiadtak egy katolikus néninek. Amikor már nagyon megidősödött, akkor a pálos szerzeteseket kérte meg, hogy jöjjenek el hozzá.  Beszélgetni Istenről, és az úrvacsorát föladni. Egy idő után mesélte el, hogy amikor bűnvallást akart tenni, a szerzetes azt kérdezte: mit akar megvallani? Hisz idős kora miatt ő már semmit nem tud csinálni, nem követhet el bűnöket. Azt idős nevelőm azt válaszolta: ’Na, na! Maga nem tudhatja, hogy én mire gondolok.’ Még ekkor is szólt a lelkiismeret és bűnvallást akar tenni.

Ha szívből át tudjuk élni azt, testvérek, hogy a bemerítkezéssel Isten gyermeke leszek, hogy a lelkiismeretemet megtisztítja Isten, hogy föléleszt, hogy újjászül, hogy megkapom azokat a kincseket. A megváltás után a legnagyobb kincs és ajándék, amit Isten ad, a Szent Szellem. Ezzel meg tud tartani, tudok az úton menni, nem tudok rosszat csinálni, nem enged a lelkiismeretem gúnyolódni, vagy céltáblának használni a másikat. A feltámadás által olyanná kell lennünk, mint Jézus Krisztus.

„Ahányan csak a Krisztusba bemerítkeztetek, a Krisztust öltöttétek fel” (Gal 3,27). Nagyon boldog voltam emiatt az Ige miatt. Legalább is ez a szándék. Ugye? Drága testvéreim, Krisztust, a Messiást öltözzétek fel. Valóban fölöltöztétek Krisztust?

Krisztusba keresztelkedtetek meg/merítkeztetek be, Krisztust öltözzétek fel, ez a célunk. Erre kér minket az Úr. Amikor bemerítkezünk, az nem egy mosolygós party. Komolyan kell venni, mert Isten előtt megy el, és a mi Istenünk féltőn szerető Isten.

„Miután a bemerítés ővele együtt eltemetett bennünket. Őbenne, ővele együtt fel is támadtatok, éspedig az Isten ama munkájában vetett hiten át, mellyel Isten a Krisztust a halottak közül feltámasztotta. Titeket is, akiket halottakká tettek az elesések és húsotok körülmetéletlen volta. Ővele együtt megelevenített, azután, hogy minden elesésünket megbocsátotta” (Kol 2,12-13).

Nagyon érdekesnek találom ezt a részt is. Amikor megtérünk, előtte kapunk Istentől lehetőséget a bűnbocsánatra, mert másképp nem tudnánk megtérni az Úrhoz. Ha ebbe belenéztek kicsit, mennyire komoly dolog, hogy a test körülmetéletlenségében megelevenedhettünk, minden bűnünket megbocsátották. Ennek életcéllé kell válnia az ember szívében. Életcél az Úr Jézus Krisztus követése, a felöltözött Messiás. Van, aki csak a cipőig jutott el az öltözködésben, van, aki csak a térdzokniig, és akkor megállt és körbenézett. De a cél az az, hogy tökéletesen olyanná váljunk, mint Ő, és ehhez nekünk is oda kell szánnunk magunkat, nagyon komolyan. „Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg/merítkezzetek be mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szent Szellem ajándékát” (Apcsel 2,38). Ez egy ismert Ige. Mindenki tudja, miről van szó. Négy dolgot említ itt az Ige testvéreim:

• térjünk meg,
• merítkezzünk be, az Úr Jézus Krisztus nevében,
• a bűnöknek bocsánatára,
• és vesszük a Szent Szellem ajándékát.

Négy olyan fontos dolog a kereszténység életében, amit nem lehet elhagyni, amit nem lehet átugorni. Ez egységben van, egységben kell, hogy legyen, mert Isten Igéje az igaz. Megtérés, bemerítés, bűnbocsánat, Szent Szellem ajándéka – ez mind természetesen akkor megy végbe, ha ott vagyunk őszintén és „nemcsak patyókára” vesszük Isten Igéjét. Akkor él az Ige.

Még egy mindenki által ismert Ige: „De mikor eljő amaz, az igazságnak Szelleme, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek” (Jn 16,13).

Ez azért csodálatos, mert minden igazságra elvezet minket a Szent Szellem és a bekövetkezendő dolgokra. Fontos dolognak tartom a Szent Szellem vezetését, emberileg az egész életemben elvezet a döntéseim során. Valakivel beszél is Isten a Szellemén keresztül, de mindenkit elvezérel minden igazságra. Van, amikor mások által figyelmeztet Isten, de van, amikor személyesen is beszélget az emberrel. Ha a lelkiismeretem keresztül szól Isten, akkor nem mondhatod, hogy ezek csak az én képzelgéseim.

Igazságra visz, nem a test diktál. Sokszor ez nem egyezik a tervemmel, azzal, amit elterveztem arra a napra. Isten egészen más utat mutat, egészen más gondolatokat akar adni a szívünkbe helyezni, amivel nem mindig vagyunk hajlandók eggyé válni. Holott valahol belül a lelkiismereten keresztül tudjuk, hogy az lenne a helyes.

„És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén/bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellem nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!” (Mt 28,18-20.) Ez azért érdekes számomra, mert eszerint tanítványokká kell tenni, és bemeríteni az embereket. Arra tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit Jézus parancsolt. Amit én betartok, felismerek, azt átadom a másiknak, hogy az is betartsa, és felismerje annak a nagyságát, és ímé, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.

Aki ezt fel tudja vállalni, annak Isten minden dolgát eligazítja úgy, hogy egyre növekedhessék az Úrban, igeismeretben, engedelmességben, szeretetben. El is felejtkezik arról, hogy ez most nekem kell, most így gondoltam, most így akarom… Egyszerűen megvalósítja az Isten Szelleme által közölt terveket. És tud, megtanul kérdezni: „Uram, mit szólsz hozzá? Uram, Te mit gondolsz?” Biztos vagyok benne, hogy vagy Igében, vagy gondolatokban, vagy lelkiismeret által megfogja mondani, hogy mit cselekedjünk az Ő dicsőségére, ami nekünk pedig az élet útját erősíti meg, és hitben erősít minket.  Ámen.