Johannes Gerloff német újságíró és teológus több éven keresztül élt Izraelben és szerzett tapasztalatokat testközelből a közel-keleti állapotokról. Die Palästinenser (Palesztinok) című könyvében a következőket írja:
A palesztin és a Palesztina kifejezéseket ma már olyan természetesen ejtjük ki, mintha ez az ország és az ugyanazzal az elnevezéssel illetett lakói mindig is léteztek volna. Kevesen tudják, hogy a Palesztina elnevezés nagyon érdekes fejlődésen ment keresztül.
A jelenlegi forrásaink szerint a Palesztina név először a Kr.e. 12. században tűnt fel. III. Ramszesz egyiptomi fáraó szíriai szomszédai felett aratott győzelmével dicsekszik Madinat Habu egyik templomfalán. A legyőzött ellenségek között említi meg Filiszteát. Mivel más forrásokban csak a filiszteusok szerepelnek, ezt a Palesztina névvel kapcsolatos, messzemenően legrégebbi tanúságtételt elírásnak is lehet tekinteni.[1]
A Kr.e. 5. században a görög utazó és történész Halikarnasszoszi Hérodotosz használta a Palaisztine kifejezést (II,104,3 és utána még többször) és gyakrabban a Szürie he Palaisztine megnevezést (I,105,1 és utána még többször), miszerint a tengerparti terület „egészen Egyiptomig” (VII,89,2) Szíria részének tekintendő. Azonban aztán nem a filiszteusokat vagy palesztinokat nevezi meg az ország lakóiként, hanem – példának okául a II,104,15-ben – „föníciaiakat, valamint palesztinai szíriaiakat”.
Az ókori politikai szerzők a Kr.u. 2. századig kizárólag a hivatalosan elismert Júdea állam- vagy tartománynevet használják a területre, vagy a tengerparti síkságot Fönícia részének tekintik. Alexandriai Philón, a zsidó hellenista filozófus megjegyzi, hogy Júdea az ősi Kánaán volt, amelyet ma Palesztinának vagy palesztinai Szíriának neveznek (De Abrahamo 133; Vita Mosis 1,163).[2]
A Simon Bar Kochba alatti második zsidó felkelés után Kr.u. 135-ben Hadrianus római császár igyekezett megtörni a zsidó nép ellenállását és elvágni a földjéhez való kötődését.[3] Ezért nevezi át Júdea tartományt Syria Palaestinának.[4] A bibliai Sekhemből Neapolis lesz – az arabok a mai napig Nabluszt mondanak, mivel nem tudják kiejteni a P-t. A zsidó Jeruzsálemet Aelia Capitolina elnevezéssel római katonai kolóniává alakítják át, amelyet később az arab Ilia néven említenek. A zsidóknak halálbüntetés terhe mellett megtiltják a belépést. Azóta a Palesztina kifejezést e föld stigmaként viseli magán azért, hogy a zsidók minden igényét kiirtsák Erec Jiszráélre [Izrael földjére] – valószínűleg ez az egyik oka annak, hogy a rabbinikus irodalomban rendkívül ritkán fordul elő a pelastinei (=Palaistinei) név.[5] Kr.u. 333-ban egy bordeaux-i zarándok megállapítja: „Egykor héberek lakták Júdeát, amelyet mi úgy hívunk, Palesztina” (Praeparatio Evangelica 10,5).[6]
A 19. század második felének és a 20. század első felének útikönyvei az Egyiptom és Mezopotámia közötti területet Palesztina néven emlegették. Palesztina akkoriban pusztán földrajzi fogalom volt – hasonlóan a Fekete erdő, az Érchegység kifejezésekhez, Alpokhoz vagy észak-német alföldhöz – valójában Dél-Szíriának egy része…
Érdekes módon azonban a palesztin kifejezés a mai értelmében, a Palesztinában élő népre vonatkozóan sehol sem jelenik meg az akkori útikönyvekben. „Az az arab, aki Palesztina földrajzi területén élt, muszlimnak, arabnak, oszmánnak, szülővárosa lakosának vagy azon falu lakójának nevezte magát, ahonnan származott.”[7] Az arabok – a Jesaias Press 1934-es Neues Palästina-Handbuch című kiadványa szerint – „akik eredetileg az Arab-félszigetről származnak, a lakosság mintegy háromnegyedét teszik ki és a következő csoportokra oszlanak: városban lakók (madanije), fellahok (földművesek) és beduinok (a puszták lakói, nomádok).”[8]
[…]
Az ENSZ Közgyűlésben az 1947-es felosztási tervről folytatott vita során a szír delegált rámutatott, hogy Palesztina valójában szíriai tartomány. Vannak földrajzi, történelmi, faji és vallási kapcsolódási pontok. A Balfour nyilatkozat és a Palesztin mandátum nélkül nem lenne különbség a palesztinok és a szírek között.[9] A brit mandátum 1948-ig tartó időszakában minden palesztin állampolgársággal rendelkező személyt értettek palesztin alatt, teljesen függetlenül etnikai vagy vallási hovatartozásától. Csak a Palesztinában élő zsidók azonosították magukat „izraeliként” és hagyták el a „palesztin” jelzőt, így átengedve a palesztin araboknak, akik kizárólagos igényt formáltak rá.[10]
Az izraeli függetlenségi háború alatt [1948-ban] – amelyet ma a „palesztinok” Nakbaként, azaz katasztrófaként emlegetnek – az arabok voltak azok, akik a zsidó állam ellen harcoltak. Akkoriban senki sem beszélt „palesztinokról”…
A Palesztinai Felszabadítási Szervezetet (PFSZ) 1964-ben alapították Gamal Abdel Nasszer egyiptomi elnök kezdeményezésére. Első főtitkára Ahmad Shuqairi volt, aki 1907-ben született Dél-Libanonban egy arab apa és egy török származású anya fiaként. 1957-től Schuqairi államminiszter volt Szaúd-Arábiában és ezt az országot képviselte az Egyesült Nemzetek Szervezetében. A „palesztin nép” fogalmát csak azután alkották meg, miután Jasszer Arafat 1969 februárjában átvette a szervezet vezetését.[11]
Nem akarok senkit sem bosszantani ezekkel a megállapításokkal. Amennyire én látom, ezek pusztán történelmi tények. Hajlandó vagyok korrigálni a kijelentéseimet új források fényében. Az UNRWA mindenesetre 1948-ban az „arab menekültek” kifejezést használta és nem a „palesztint”.[12] Ráadásul az is tény, hogy 1967 előtt, amíg Ciszjordánia és Kelet-Jeruzsálem jordán megszállás alatt állt és a Gázai övezetet Egyiptom igazgatta, senki sem követelte a palesztin államot, mert a „palesztin nemzet” létezése teljesen ismeretlen volt a világ előtt.[13]
Mint „etnikai fogalom”, mint „nép” a „palesztin” kifejezés először német nyelvterületen és így tulajdonképpen Európában 1974 utolsó heteiben jelent meg. Arafatnak az ENSZ Közgyűlés előtt 1974. november 13-án mondott híres beszéde után az akkori német ENSZ nagykövet, Rüdiger Freiherr von Wechmar utalt a palesztin nép önrendelkezési jogának követelésére.[14]
Ennek ellenére az ENSZ előtti felszólalásával szinte egy időben Jasszer Arafat így válaszolt arra a kérdésre: „Mi Palesztina? Kihez tartozik?”: „A határok nem érdekelnek minket. Palesztina csak egy apró csepp a nagy arab óceánban. Nemzetünk az arab nemzet, mely területe az Atlanti óceántól a Vörös tengerig terjed és azon túl.”[15]
Forrás: Johannes Gerloff: Die Palästinenser, Volk im Brennpunkt der Geschichte, SCM Hänssler, 2011, 14-15; 16.; 20.; 21-22 o.
Johannes Gerloff Róma levélről írt magyarázata magyarul is megjelent az Evangéliumi Kiadó gondozásában – Johannes Gerloff: Átok alatt és Krisztustól elszakítva
Végjegyzetek:
[1] Othmar Keel, Max Küchler, Christoph Uehlinger, Orte und Landschaften der Bibel. Ein Handbuch und Studien-Reiseführer zum Heiligen Land, Band 1: Geographisch-geschichtliche Landeskunde (Zürich, Einsiedeln, Köln: Benziger Verlag; Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht, 1984), 277-278 o.
[2] Keel/Küchler/Uehlinger, Orte und Landschaften, 279. o.
[3] Geschichte des jüdischen Volkes, Informationen zur politischen Bildung 140, Neudruck 1985, 14. o.; Lance Lambert, The Uniqueness of Israel (Eastbourne: Kingsway Publications, 1980, reprint 1991), 88. o.; Ludwig Schneider, »Hanan Ashrawis Christsein«, NAI 173 (Januar 1993), 15. o.
[4] Keel/Küchler/Uehlinger, Orte und Landschaften, 280. o.
[5] H.L. Strack und P. Billerbeck, Das Evangelium nach Matthäus erläutert aus Talmud und Midrasch, Kommentar zum Neuen Testament aus Talmud und Midrasch Band 1 (München: C.H. Beck’sche Verlagsbuchhandlung, 9. Auflage 1986), 91. o.
[6] Keel/Küchler/Uehlinger, Orte und Landschaften, 282.
[7] Yehoshafat Harkabi, Das Palästinensische Manifest und seine Bedeutung, übersetzt von Frank S. Rödiger (Stuttgart: Seewald, 1980), 37-38 o.
[8] Jesaias Press, Neues Palästina-Handbuch. Führer durch Palästina. Unter Mitarbeit von Hugo Herrmann (Wien: Fiba-Verlag, März 1934), 75. o.
[9] Joshua Teitelbaum, »Israel as the Nation-State of the Jewish People: From the San Remo Conference (1920) to the Netanyahu-Abbas Talks«, No. 579, Jerusalem Center for Public Affairs, September-October 2010: http://www.jcpa.org/JCPA/Templates/ShowPage.asp?DRIT=2&DBID=1&LNGID=1&TMID=111&FID=582&PID=2225&IID=4724&TTL=Israel_as_the_Nation_State_of_the_Jewish_People:_From_the_San_Remo_Conference_(1920)_to_the mit Verweis auf Alexander Yakobson and Amnon Rubinstein, Israel and the Family of Nations: The Jewish Nation-State and Human Rights (New York: Routledge, 2009), 38.
[10] Harkabi, Das Palästinensische Manifest, 38.
[11] Ebenda, 9 o. 2. lábjegyzet
[12] Kamillo Landmann und Ernst-Eberhard Geipel, Die Geschichte des vierzigjährigen Krieges in Nahost (Frankfurt/Main: H.-A.Herchen Verlag, 2. Auflage 1992), 21.
[13] Landmann/Geipel, Die Geschichte des vierzigjährigen Krieges in Nahost, 54.
[14] Quelle für diese Aussage sind Recherchen meines Kollegen Hartmut Petersohn im Auswärtigen Amt und im Berliner Orient-Institut, deren Ergebnisse er mir in E-Mails vom 21. und 28. Mai 2010 mitgeteilt hat.
[15] Report Tulsa World, 19. November 1974, so zitiert bei Landmann/Geipel, Die Geschichte des vierzigjährigen Krieges in Nahost, 62.
