Efrajim ben-Joszef Eljakim rabbi élete
(1856-1930)
Rabbi Efraim ben-Joszef Eljakim 1856-ban született Tiberiasban egy rabbi család gyermekeként. Miután Dajan-ná (bíróvá) nevezték ki, és a gyülekezet vezetőjévé választották, szefárdi hagyomány szerint megkapta a Hakham címet. Akkoriban még Palesztina török fennhatóság alatt állt, a vallási vezetők a francia konzul védelme alatt álltak, aki a „kapituláció” jogintézménye által az európai polgároknak járó jogokat biztosított annak ellenére, hogy az Oszmán birodalomban éltek.[1]
Az évek során Efraim rabbiban mélységes gyűlölet alakult ki a Jézusban hívők iránt, főleg a Tiberiasban élő skót misszionáriusok iránt. Büntetéssel fenyegette azokat a zsidókat, akik kapcsolatba léptek velük. Feleségének és gyerekeinek is megtiltotta, hogy a missziós kórházat felkeressék, még súlyos betegség esetén sem kérhettek segítséget. Kollégái ellenben elnézőbbek voltak e tekintetben.[2]
1892-ben Efraim rabbi talmud- és tóratanítóként működött, egyik nap meglátogatta iskolájában dr. William Ewing, a Church of Scotland misszionáriusa, és megkérdezte tőle arabul, hogy beszélhetne-e vele. A rabbi és a lelkipásztor körülbelül egykorúak voltak.
Ez a látogatás megtörte a jeget, és ezután rendszeres találkozók következtek. Ezeken az alkalmakon a Talmud és a héber Biblia alapján vitatták meg a Messiás kérdését. Sok fejtörés és gondolkodás után a rabbi végül arra a meggyőződésre jutott, hogy a Jesaja/Ézsaiás 53 Jesuáról, a szenvedő Megváltóról szól. Személyes találkozást is megélt Jesuával, Aki így szólt hozzá: «Ne gyűlölj többé engem, hanem szeress, és én békességet adok neked.»
Népének szenvedése mindig foglalkoztatta Efraim rabbit. Amikor visszatekintett az elmúlt évszázadokra, feltette magának a kérdést: «Hol vannak az atyáknak adott ígéretek? Mi Isten választott népe vagyunk, de a csodálatos dolgok, melyek tulajdonképpen minket illetnének, az idegeneké.»
Azt tudta, miért rombolták le az első Templomot, de a második Templom lerombolását egyszerűen értelmetlennek tartotta, és főleg azt nem értette, miért állt még 18oo évvel később is romokban. Efraim rabbi szakadatlanul sírt és imádkozott ezekre a kérdésekre választ keresve, azzal az elhatározással, hogy nem adja fel, mert meg volt győződve, hogy népének valamilyen szörnyű bűne váltotta ki Isten haragját, és ennek utána akart járni. A dr. Ewinggel folytatott beszélgetések során a Talmudban felfedezte a második Templom lerombolásának okát, ami a «határtalan gyűlölet» שִׂנְאַת חִנָּם [szinat chinnam] (gonosz gyűlölet).
Azonnal tudta, hogy ez kire utal: Arra, Akit ő maga is megvetett és gyűlölt – a Messiásra, Akit Izrael visszautasított.[3]
Ettől kezdve haláláig Efraim rabbi nem titkolta Jézusba vetett hitét. Ezért Tiberias ultaortodox lakosai állandóan zaklatták, barátai, a felesége és gyermekei is elhagyták. Egyik nap elcsalták egy félreeső helyre, elrabolták, és arra kényszerítették, hogy tagadja meg új hitét. Erre nem volt hajlandó, és elmenekült Safedbe, de hamarosan ott is üldözni kezdték. Egyszerű földművesként dolgozott minden nap a tűző napsütésben, és várta, hogy atyái Istene megmutatja neki, mi a szándéka vele.[4]
Amikor az útmutatást végül megkapta, Safedből Názáretbe költözött, ahol annakidején nem éltek zsidók. 1899. május 5-én merítkezett be egy arab keresztény, név szerint Bulosz Haddad házában. Nem a város számos egyházának egyikében merítkezett be, azonban a gyülekezetek képviselői eljöttek, és amikor a bemerítő medencében állt, több gyülekezetvezető rátette kezét, és bemerítették az Atya, a Fiú és a Szent Szellem (Szentlélek) nevében. A vendégek közül többen is hívták a rabbit, hogy legyen gyülekezetük tagja, de ő visszautasította, nem akart asszimilálódni, meg akarta őrizni zsidó identitását, és így akart Jesua tanítványaként élni.
Mivel egyik egyházhoz sem akart csatlakozni, sokáig bevétel nélkül maradt, sokat éhezett, de nem akart segítséget kérni. A sok nélkülözés hatására végül elhagyta Galileát, és Jeruzsálembe ment, ahol éppen a város szélén álló szír árvaház,[5] kibővítését kezdték meg. Efraim rabbit itt építőmunkásként alkalmazták, később egy fazekasnál dolgozott. Jeruzsálemben csak kevesen értették meg elhatározását, hogy egyetlen egyházközösséghez sem akart csatlakozni, hanem messiáshívő zsidóként saját népe között akart élni.
Jeruzsálemben Efraim rabbi több, volt tiberiasi tanítványával is találkozott, akik az ő gondos tanításának köszönhetően a rabbiság méltóságába jutottak. Sokkolta és egyben bosszantotta őket, hogy ilyen szegénységben él, kérték, hagyja ott a fazekasságot, és térjen vissza hozzájuk tanítójukként és atyjukként.[6]
1904 és 1913 között Efraim rabbi evangélistaként dolgozott együtt Albert Edward Tompsonnal a jeruzsálemi zsidók között. Thompson az American Church lelkipásztora volt a Próféták utcájában, amely a Christian and Missionary Alliance (CMA) egyesületet képviselte. Két helyiségben fejtették ki tevékenységüket: a Jaffa utcában bérelt termekben és a «Tin Tabernacle» («Bádog tabernákulum») helyiségben a Próféták utcájában. A Jaffa utcai helyiségeket azelőtt David Christopher Joseph független zsidó misszionárius használta, aki Londonból érkezett Jeruzsálembe. Ezt a helyiséget a zsidók «olvasóteremnek» vagy «a zsidómisszió termének» nevezték.
Ezekben a helyiségekben Efraim rabbi számos vitát folytatott olyan zsidókkal, akik a Messiás identitásáról kérdezték. A legtöbb látogató szombat este érkezett a sabbat befejeztével, a viták pedig olyan hevesek voltak, hogy néha még erőszakra is sor került. Egyik alkalommal néhány felheccelt fiatal, forrófejű zsidó meg is kövezte Efraim rabbit.
Amikor azonban látták, hogy erőszakkal semmire se mennek, a rabbik megpróbálták Efraimot megvesztegetni, és a főrabbinátuson folytatott vitasorozattal a zsidó gyülekezet köreibe visszahozni. Ám ahelyett, hogy kapitulált volna, Efraim rabbi meggyőzte ellenfeleit a zsidó Biblia, a Talmud és a sziddur[7] alapján, hogy Jesua a Messiás.
Efraim rabbi fáradozása meghozta gyümölcsét. Több rabbi is hitre jutott Jézusban, de új hitüket titokban tartották, és rejtve találkoztak különböző jeruzsálemi házakban. Egyesek közülük elhagyták az országot.
Az első világháborút (1914–1918) Efraim rabbi Egyiptomban töltötte. Port Szaídban meglátogatta Joseph nevű fiát is egy alkalommal, aki mélységesen gyűlölte, és a Jézus melletti nyilvános bizonyságtétele miatt megpróbálta megölni. A háború után Efraim visszatért Jeruzsálembe, és a szír árvaház portásaként dolgozott. A közelben vett magának egy egyszerű lakást, továbbra is bizonyságot tett a Messiásról a város különböző helyiségeiben tartott magánösszejöveteleken. Szombaton evangelizációt tartott a Próféták utcája 56. szám alatt azoknak a zsidóknak, akik az igazságot keresték.
Efraim rabbi szoros kapcsolatban állt olyan jeruzsálemi lakosokkal, akik szintén hittek Jesuában, így Chajim (Hajman) Jakobsz rabbival. Efraim viszontagságos életét a Waiting for His Crown: A Biography of Rabbi Ephraim Eliakim of Blessed Memory című életrajzi könyvben örökítette meg Khalil Gabriel, aki keresztény arab misszionárius volt, és a CMA munkatársaként tevékenykedett, az «Igazságkeresők házának» is aktív tagjaként folyékonyan beszélt héberül, Efraimot személyesen ismerte. Zsidók iránti rokonszenvéről volt ismert.
Efraim rabbit 1930. augusztus 30-án helyezték örök nyugalomra a Sion hegyen lévő protestáns temetőben Abu-Juszef Efrajim néven. Minden tulajdonát, beleértve könyveit, a Schneller árvaházra hagyta. Egyik arab barátja, Eszber Domet[8] lelkipásztor, elmondta, hogy utolsó imáját «a jeruzsálemi titkos messiáshívő zsidó gyülekezet hitbeli megerősítéséért és bizonyságtételéért» mondta.
A magyar fordítás a Hírek Izraelből újság 2021. júniusi számának 9–11 oldaláról származik. A szöveget a kiadó, az Éjféli Kiáltás Misszió engedélyével közöljük.
Forrás: Messianic Good News, Johannesburg, South Africa, messianicgoodnews.org. A fenti szöveg a következő íráson alapul: Gershon Nerel, «Efraim Ben-Yosef Elyakim in Ottoman and Mandatory Palestine: from Rabbi in Tiberias to Disciple of Yeshua in Jerusalem», héberül megjelent: KIVUN 26 (2001) 14. Internet: www.iseeisrael.com. Copyright Gershon Nerel, 2016.
.
Végjegyzetek:
[1] A „kapituláció” fogalmán annakidején egy európai és egy nem európai állam közti egyezményt értettek, amely szerint a nem európai államban élő európaiak nem álltak ennek az államnak joghatósága alatt, hanem vagy saját hazájuk konzulátusa vagy egy európai hatalom védelmi hatáskörébe tartoztak. (Forrás: Brockhaus Enzyklopädie. 2001., 11. kötet)
[2] Vö. W. M. Christie életrajzával: «The Tiberias Rabbi». in: Henry Einspruch (Hg.). Would I? Would You? (Lederer Foundation. Baltimore, MD 1970). 50–57 o.
[3] Talmud, Joma 9b., idézve W. M. Christie könyvében.
[4] Vö. Christie életrajzával.
[5] A szír árvaházat 186o-ban Johann Ludwig Schneller tanár és misszionárius alapította feleségével. Halála után, 1896-tól fiai folytatták munkáját.
[6] Vö. Christie életrajzával.
[7] A sziddur a zsidó imádságoskönyv.
[8] Vö. Christie életrajzával.
