Jézus és népe

.

Szívből köszöntelek benneteket sabbat salommal. Ma egy különleges sabbat van, mert befejeztük Mózes első könyvét és ezen a héten minden zsidó a világon Mózes második könyvének első részét olvassa, a kivonulás történetét Egyiptomból. Elém került egy kérdés, amivel ezen a héten foglalkoztam. Van egy titokzatos kérdés ebben a hetiszakaszban, amikor Mózes feleségével együtt Midjánból visszatér Egyiptomba. Velük van két fiúk, Gerson és Eliezer (1Krón 23,15). Mi a különbség a két fia között? Nem tudunk túl sokat Mózes két fiáról a Bibliából, de egyet tudunk, az idősebbik körül volt metélve, a fiatalabbik nem. Nem tudjuk, hogy miért nem metélte körül Mózes a kisebbiket. Aztán történik valami rettenetes, az Úr meg akarja ölni Mózest. De ha ez valóban megtörtént volna, akkor ki vezette ki volna Egyiptomból a népet? Persze nincs olyan ember, aki ne lenne helyettesíthető, de maga a tény, hogy Isten meg akarja ölni Mózest, már emberi felfogóképességünk határait feszegeti, ez már túlmegy mindenen. Ez a kérdés foglalkoztatott egész héten.

Akkor jön Cippóra, Mózes felesége és körülmetéli a fiút. Lenne ezer kérdésem ezzel kapcsolatosan: Mózes miért nem metélte körül már addig? Miért nem ő tette meg, miért a felesége? És miért akarta Isten megölni Mózest? Milyen szerepet játszik a második fiú körülmetélése abban, hogy Mózes életben maradhatott? Ezzel az epizóddal kapcsolatban még ezer kérdés merül fel. Még egy kommentárt sem találtam ezekről a kérdésekről és magam sem tudom. De fogom tudni, július 13-áig tisztáznom kell ezt. Azonban nem ez a mai témánk.

A sávuot és a Tóra

A mai témánk: Jézus és az Ő népe. Vagy más szavakkal: Ki Isten népe? Kik tartoznak Isten népéhez? Már régóta foglalkozom ezzel a kérdéssel. Volt idő, amikor azt gondoltam, hogy Jézus zsidó volt és így az Ő népe természetesen a zsidó nép. De aztán keresztyének millióira gondoltam, akik szintén Isten népéhez tartozóknak vallják magukat. Minél közelebbről foglalkoztam a témával, annál mélyebbre vezetett a Szent Szellem, egy olyan dimenzióba, ami elképzelhetetlen volt addig számomra. Ma nagyon sokat fogunk olvasni a Bibliából és nagyon fontos szerepe lesz egy ünnepnek, amit a zsidók tavasszal vagy nyár elején ünnepelnek, ez a sávuot ünnepe, a pünkösd. Ekkor ünneplik a keresztyének a Szent Szellem eljövetelét. De mit ünnepelnek ekkor a zsidók? Azt, hogy Isten nekik adta a Tórát a Sínai hegyen. Sokat beszéltünk már veletek tavaly és korábban a Tóráról. Már többször elmondtam, hogy a Tóra nem azt jelenti, hogy törvény. A görögből lett ezzel a nem túl szerencsés szóval lefordítva. A Tóra tartalmazza a törvényeket, de sokkal többet jelent, mint törvény. Nézzük most egy kicsit a Szentírást, hogy jobban érzékelhessük, hogy mit gondolnak a zsidók a Tóráról.

Rendelkezéseid (micvot) olyanok nekem, mint az énekek, azon a helyen, ahol jövevény vagyok. URam, éjjel is gondolok nevedre, megtartom törvényedet (Tórád). Ez jutott nekem, mert megfogadtam utasításaidat (micvot). (Zsolt 119,54–56)

Aztán még három vers ugyanebből a zsoltárból.

Jöjjön rám irgalmad, hogy éljek, mert tanod (Tórád) az én gyönyörűségem… Ha tanod (Tórád) nem a gyönyörűségem, akkor elvesztem volna nyomorúságomban… Mennyire szeretem törvényedet (Tórád)! Egész nap azon elmélkedem. (Zsolt 119,77.92.97)

Csodálatos szavak ezek a Tóráról. Már csak ebből is megérthetjük, hogy a Tóra nemcsak egy törvénykönyv, hanem egy csodálatos, értékes utasítás, útmutatás, útba igazítás. A zsidók számára a Tóra kincs, kincset jelent. 3500 évvel ezelőtt kapták a Sínai hegyen ezt a kincset. Azóta a Tóra az örökségünk. Nem emberek írták, hanem Isten maga adta Mózesnek közvetlenül. Hogyan reagáltak az izraeliták, amikor megkapták ezt az ajándékot? Erről szól az következő igehely:

És vette a szövetség könyvét és felolvasta a nép füle hallatára, az pedig mondta: Mindent, amit az Örökkévaló szólt, megteszünk és meghallgatunk. (2Móz 24,7)

Következzék egy kis magyarázat ezekhez a szavakhoz. A „megtesszük”, azt jelenti, hogy meg akarjuk ezt a törvényt tartani engedelmesen. A hallani, meghallani, „meghallgatni” azt jelenti, hogy megérteni, érezni, „mélyre engedni” a hallottakat. Mit jelent ez a furcsa sorrend? Héberül úgy van, hogy megcselekedni és hallani [נַעֲשֶׂה וְנִשְׁמָע], tehát először van a cselekedni, megtenni, aztán a hallani. A XXI. század európai emberének ez egy nagyon-nagyon szokatlan sorrend. Miért? Először cselekedni és csak azután átérezni, mélyen megérteni, értelmét felfogni. A modern ember ezt normális esetben fordítva csinálja. Először fel kell fognunk, meg kell értenünk, amit tőlünk várnak és utána tudjuk megtenni. Ez a bibliai sorrend véletlen vagy szándékos a felcserélés? Biblia szándékosan írja így, hogy előbb megtenni és aztán hallani? Azt hiszem, hogy ez egy biblikus alapelv, a zsidóságban egy alapvető sorrend. Mielőtt valamit igazán mélyen megértesz és igazán mélyen felfogsz, el kell kezdened csinálni. Hadd mondjak három példát erre.

Az első példa a sabbattal kapcsolatos. Sok ember megvallja, hogy amikor a sabbatot megünnepli, nagy áldást érez. De addig nem fogod a sabbat áldását átélni, amíg nem ünnepled meg. A második példa a házassággal kapcsolatos. Sok klassz könyvet olvashatsz a házasságról, de a házasság áldását csak akkor fogod megtapasztalni, ha megnősülsz, megházasodsz. A harmadik példa az adás, amikor adunk valamit. Száz jó prédikációt hallgathatsz arról, hogy adni, adományozni, ajándékozni jó, de ennek az áldását csak akkor fogod kezdeni átélni, amikor elkezdesz adni. Angolul úgy mondják, hogy cselekedve tanulni. Héberül pedig: na^asze v^enisma,     נַעֲשֶׂ֥ה וְנִשְׁמָֽע

Hogyha meg akarod érteni Isten akaratának, Isten szavának mély értelmét, akkor ne óvakodj, akkor ne tartsd távol magadat a Tórájától. Még mindig érvényes, még mindig legitim a Tóra, Mózes törvénye? Sokan azt mondják, hogy Krisztus halálával érvénytelenítve lett a mózesi törvény, de nézzük meg, hogy mit mond erről Jézus maga.

Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt (Tórát) vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat. Mert bizony mondom nektek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből (Tórából), míg az egész be nem teljesedik. (Mt 5,17-18)

Nemrég megismertem egy fiatal teológus hallgatót, aki úgy kezdte tanulmányait, hogy először elolvasta Pál apostol leveleit. Majd azt mondta, hogy Pál negatívan nyilatkozik a törvényről. Megkérdeztem, hogy akarod-e tudni, hogy Jézus mit mond erről? És elolvastuk ezt a verset vele, mire nagyon elcsodálkozott. Ekkora különbség van Pál és Jézus látása között? Nincs, de nem lehet úgy elkezdeni a Biblia tanulmányozását, hogy csak a Galata levelet olvassuk. Az lenne a logikusabb, ha először az evangéliumokat tanulmányoznánk végig és utána a leveleket. Bár kronológiailag korábban születtek meg a levelek, mint az evangéliumok. De mégis azt gondolom, hogy előbb azzal kell szembesülnünk, amit Jézus mond. Tisztában vagyok azzal, hogy a kereszténységben egy bizonyos ellentétet tanítanak a törvény és a kegyelem között, és a törvény parancsolatai és a szeretet között. Vajon a törvény szembe helyezkedik a szeretettel? Olvassunk erről egy verset egy újszövetségi szerzőtől! Attól az evangélistától, aki mindenkinél többet írt a szeretetről. Akkor bizonyára írni fog valamit a Tóra és a törvények ellen. Nézzük csak, mit ír János!

Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben! Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljes legyen. (Jn 15,9-11)

Általában az emberek a parancsolatokat, törvényeket korlátozásnak tekintik. De ebből a bibliai részből ez nem tűnik igaznak. Azt mondja Jézus, hogy ha megtartjuk parancsolatait, ezáltal megmaradunk a szeretetében. És mi lesz annak az eredménye, ha megtartjuk a parancsolatokat és megmaradunk az Ő szeretetében? Az eredmény a 11. versben áll, hogy nagy és teljes lesz az örömünk. Tehát itt a legcsekélyebb utalást sem látom arra, hogy a törvény megnyomorítana, korlátozna, leszűkítené az életteremet. Ez egy nagyon-nagyon fontos összefüggés a szeretet és a törvény, a Tóra és az öröm között.

Még egy kérdést tisztáznunk kell most. Kinek adta Isten a Tórát, az útmutatását, utasítását? Hányszor hallottam keresztyének szájából, hogy a mózesi törvény csak a zsidóknak adatott, nekünk nincs vele dolgunk. Ez azt jelenti más szavakkal, hogy törvénytelenül élhetünk? Vagy a keresztyének valamilyen más törvényt kaptak? Szeretném még egy másik versre felhívni a figyelmeteket:

„Sok keverék nép is ment velük, meg juhok, marhák, igen sok jószág.” (2Mózes 12,38)

Ez az egyiptomi kivonuláskor hangzik el. Amikor a zsidók kiszabadultak Egyiptomból, nem voltak egységes nemzet. Voltak a zsidók és egy jókora keverék nép ment velük. Héberül itt az áll, hogy egy nagy keverék nép ment velük. Egy zsidó hagyomány azt mondja, hogy azok közül a zsidók közül, akik akkor Egyiptomban éltek, csak az ötödrészük vonult ki. A Sínai hegynél ezek a zsidó törzsek és a többiek, egyiptomiak meg más nemzetiségek együtt jelentek meg, és megkapták Isten kinyilatkoztatását és egy néppé lettek.

Ez megint egy csoda. Mert rendszerint úgy van, hogy emberek egy bizonyos ideig együtt laknak, 100 évig vagy 300 évig és ez alatt a közös idő alatt közös lesz a nyelvük, kultúrájuk, vallásuk. De a Sínai hegyen valami más történt. Akkor, amikor megkapták a Tórát, a zsidó nép mindent egyszerre megkapott: a nyelvét, kultúráját, vallását, mindent egy csomagban. Ezt nevezzük Tórának. Láthatjuk, hogy mennyivel több a Tóra, mint a törvény? Ez nem egy természetes folyamat volt, hanem úgyszólván „egy mesterséges”. Tudjuk, hogy Izrael nagyon keménynyakú nép. Mindig újra meg újra megpróbálkoztak azzal, hogy megvetik Isten parancsát és megkerülik. Népünket Isten ezért többször is megfenyítette, megbüntette. De Isten szeretete mégis kihozta őket a legnagyobb mélységekből is. Jesájá/Ézsaiás próféta hirdeti:

„Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet!” Majd így folytatja: „Beszéljetek szívhez szólóan Jeruzsálemmel, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhődött bűnéért, hiszen kétszeresen sújtotta az ÚR keze minden vétkéért.” (Ézsaiás 40,1-2)

A következő igevers megint nagyon-nagyon fontos Jeremiástól. Ebben az új szövetséget hirdeti meg Isten, ami megint egy vigasztaló üzenet, olyan, mint amilyet Ézsaiás is kapott.

Eljön az az idő – így szól az ÚR –, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával. Nem olyan szövetséget, amilyet őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről; mert ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk – így szól az ÚR. Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje – így szól az ÚR –: Törvényemet beléjük helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek. (Jer 31,31-33)

Szeretném néhány dologra felhívni a figyelmeteket ezzel a szakasszal kapcsolatban.

Sávuot az Újszövetségben

Ki kapta itt az új szövetséget? Azt olvastuk, hogy Izrael népe és Júda népe. Miért hangsúlyozom ezt? Sok keresztény azt gondolja, hogy Isten az ószövetséget kötötte a zsidókkal és az új szövetséget a keresztyénekkel. De ez egy hamis, rossz elgondolás, Isten a szövetségeit csak Izrael népével kötötte. És mi az új szövetség célja? Sok keresztyén azt mondja, hogy az új szövetség abból áll, hogy Jézus meghalt értünk a kereszten. De ez egy félreértés. Jézus halála a kereszten és feltámadása csak eszközök, amelyeken keresztül megvalósult az új szövetség. Az új szövetség célja itt van megírva, hogy Isten utasítása, útmutatása ne csak kőtáblákra legyen írva, hanem a szívünkbe is. Ez Isten célja az emberekkel, hogy az Ő utain éljenek, járjanak, és hogy ebben sok örömük legyen – ahogy Jézus mondta.

Most tegyük fel a kérdést: beteljesítette Isten az ígéretét? Mikor teljesítette be? 2000 évvel ezelőtt, pünkösd ünnepén Isten beírta a Tóráját a szívekbe. Úgy hívjuk ezt, hogy a Szent Szellem kitöltetése. Kik voltak a címzettjei ennek a kinyilatkoztatásnak? Erről az Apostolok Cselekedeteiben olvashatunk.

Pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadókiában, Pontuszban és Ázsiában, Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól. (ApCsel 2,9-11)

Ezek zsidók és nem zsidók a Földközi tenger egész környékéről, sőt még azon túlról is. A történetíró, Josephus Flavius azt írja, hogy ezeken az ünnepeken több mint 2,5 millió ember szokott összegyűlni Jeruzsálemben. Ők mind tanúivá váltak ezeknek az eseményeknek. Tanúi és közvetlen részesei lettek és közülük háromezren hitre jutottak Jesuában. Aztán sokan visszamentek országaikba, nem mindenki, de a legtöbben. Mit gondoltok, ott gyorsan mindent elfelejtettek? Természetesen nem. Örömmel számoltak be a rokonaiknak, ismerőseiknek a történtekről. Így keletkeztek a gyülekezetek zsidókból és nem zsidókból a Földközi tenger teljes térségében. Nemcsak ott, hanem még Perzsiában is, a mai Irán területén, Görögországban, Kis-Ázsiában, ami a mai Törökország, Egyiptomban, Afrikában, Rómában, az Arab-félszigeten és még Kréta szigetén is. Ezek mind messiási gyülekezetek voltak zsidókból és nem zsidókból, Isten népe. Kicsoda Isten népe?

…amikor kinyilatkoztatásával megismertette velem a titkot, hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által. (Ef 3,3.6)

Pál itt egy titokról beszél, ami kinyilatkoztatott számára. A titok szó görögül misztériumot jelent. Ezt a szót csak egy nagyon fontos dologról beszélve használja Pál. Ez korábban el volt rejtve, de most nyilvánvalóvá lett. E csodát, ezt a titkot adja tudtunkra: hogy a pogányok a mi örököstársaink, ővelük együtt Krisztus Testéhez tartozunk. De hogy ne történjék velünk az, ami a fiatal teológus barátommal történt, hogy „Jézust és Pált kijátszották egymás ellen”, nézzük meg, hogy mit mond erről Jézus.

Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók; azokat is vezetnem kell, és hallgatni fognak a hangomra, és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor. (Jn 10,16)

Mindezt pedig nem magától mondta, hanem mivel (Kajafás) főpap volt abban az esztendőben, megjövendölte, hogy Jézus meg fog halni a népért; és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. (Jn 11,51-52)

Tanuljátok meg ezeket a kifejezéseket, hogy: más juhaim, egy nyáj, egy pásztor, Isten szétszóródott gyermekei. Ezek kulcsfogalmak. Ez tulajdonképpen ugyanaz a titok, amiről Pál írt. Ez a nem zsidók felvétele és betagozása Isten népébe. Ez az üzenet végighúzódik az Apostolok Cselekedetein és ez Pál témája a Róma, a Galata és az Efezusi levélben. De még a Jelenések könyve is ír erről. Az Ószövetség prófétái elől sem volt ez teljesen elrejtve. Annál inkább csodálkozom azon, hogy ma sok teológus megpróbálja Isten egy népét két nyájba szétválasztani: az egyik nyáj Izrael, a másik pedig az összes többi nemzet. Pedig Jézus világosan megmondta, hogy egy nyáj lesz és egy pásztor. Tehát sem nála, sem valahol máshol az Újszövetségben nem olvasunk arról, hogy ennek az egy pásztornak két különböző nyája lesz. Sőt, azt olvassuk mindenhol, hogy ennek a nyájnak a nem zsidó része is „betereltetik” a zsidó istállóba. Tehát: kedves nem zsidó barátaim! Isten hozott benneteket a zsidó istállóban! Az Efezusi levélben újra erről a titokról ír Pál.

Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. (Ef 2,12)

Amikor ezeket a szavakat olvasom Páltól, őszintén sajnálom azokat, akikről itt ír. Leírja a nem zsidók valamikori nyomorúságos állapotát. De az a fontos, ami ezek után a szavak után jön. Hisz ez maga a győzelem! De most azonban, Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által.

Fontos tudnunk, hogy az az Isten, Akiben hiszünk, Izrael Istene, és hogy a Krisztus, akit követünk, a zsidó Messiás. Mit jelent ez? Nem a zsidókról mondjuk, hogy hozzájutottak egy nem zsidó örökséghez, hanem a nem zsidóknak van a zsidó Messiás által hozzáférési joguk egy zsidó örökséghez, Izrael ígéreteihez és polgárjogához. Ez nem azt jelenti, hogy minden keresztyénnek zsidó módra kell élnie. Az Újszövetség szerint a zsidóknak és a nem zsidóknak szabadságuk van arra, hogy hívő életüket származásuknak megfelelően alakítsák.

Én ezt jónak találom. A zsidók zsidók maradhatnak, hogy a biblikus zsidó örökségüket megőrizhessék. Viszont a nem zsidóknak nem kell zsidókká válniuk, hanem élhetnek saját elhívatásuk szerint. A szívem vágya az, hogy a nem zsidó ismerőseim és barátaim megértsék, hogy annak az olajfának ágai, melynek mi (zsidók) természetes törzse és gyökerei vagyunk. Ez az olajfa, melyen mi, zsidók és nem zsidók ágakként növekszünk, teherbíró alapja Krisztus Gyülekezetének. Ezt nevezi az Újszövetség eklézsiának.

Most el szeretnék mesélni egy találkozást, ami megmutatta számomra, hogy az Izrael iránti szeretet sokkal több, mint egy eufória vagy egy rokonszenv Izrael felé. Egyszer Kelet-Németországban voltam előadói körúton, tartottam egy tanítást az antiszemitizmusról. Egy evangéliumi szabadkeresztény gyülekezetben voltunk és egy 14 éves fiú odajött hozzám, mondjuk legyen a neve Thomas. Nagyon komoly volt az arca, mintha valami nagyon fontosat szeretett volna velem megosztani. Az apja egy kicsit távolabb állt és onnan figyelt, amíg a fia velem beszélt. Azt hiszem tudta, hogy a fia mit akar mondani és nagyon feszülten figyelt távolabbról. A fiú így szólt: „Megemlítette a tanításában, hogy a németek nagy szenvedést okoztak a zsidó népnek. Szeretnék tőlük bocsánatot kérni az elődeim nevében is.” Nagyon-nagyon meg voltam lepve. Hogyan tud egy 14 éves fiú egy ilyen hatalmas felismerésre jutni? Talán az apja adta a szájába ezeket a szavakat? Később már az apától tudtam meg, hogy Thomas már a tanítás során elmondta neki, hogy mi a szándéka. „Rendkívüli fiú” – mondta az apukája –, „sokkal mélyebben átérez mindent, mint az osztálytársai.”

Nagyon jó beszélgetésem volt Thomassal. Megígérte, hogy imádkozni fog a szolgálatomért, és hogy majd fog írni nekem. Egy hónap múlva már kaptam tőle egy képeslapot. Ennek már több évtizede, de őrzöm a Bibliámban. Hadd olvassak fel néhány mondatot abból, amit ez a 14 éves fiú írt nekem. „Most 14 éves vagyok és nemsokára megyek ifjúsági táborba. Nagyon tetszenek a szolgálat (edi) hírei és mindig imádkozunk értetek és a munkátokért, hogy az Úr áldja meg. Most az iskolában úgy hívnak engem, hogy a zsidó. Eleinte bosszankodtam ezen, de most már tudom, hogy be vagyunk oltva a nemes olajfába, Izraelbe.”

Nagyon találónak érzem ezt a hitvallást. Így meg tudom érteni, hogy a bocsánatunkat kérte. Csak aki ennyire együtt érez Izrael népével, csak az tudja ezt a fájdalmat átérezni és beoltatva lenni a nemes olajfába, Izraelbe. Milyen szívesen a szájába adnám szavait minden felnőtt barátomnak.

.

.

A fenti tanítás Zoom-on keresztül hangzott el. A következő részben a hallgatók kérdéseit közöljük.

A nemzetekből származókra mennyire kötelezőek a Tórában foglaltak – az ünnepek, étkezési szokások stb.?

Azt hiszem, hogy Isten akarata az, hogy a zsidó nép a hagyományokban éljen, és mi, zsidók és nem zsidók egymást kölcsönösen tisztelve találkozzunk egymással. Még akkor is, ha Jézus Testében különböző az elhívatásunk. Mert azok a specifikus törvények, melyek a Tórában adattak, a zsidók számára kötelezőek. Számotokra, a keresztyének számára pedig inkább egy ajánlatot fogalmaznak meg. Tehát nem parancs, hanem ajánlat. Ünnepelhetitek ezeket az ünnepeket, meríthettek belőle, de ez nem kötelező számotokra.

Lukács 7,28-ban a következőket olvashatjuk: „Mondom nektek, hogy asszonytól születettek közül senki nem nagyobb Jánosnál, de aki a legkisebb az Isten országában, nagyobb nála.” Mit jelent ez?

Ezt a verset kicsit tágabb szövegösszefüggésében kell elolvasnunk. Nézzük a Lukács 7,24-től: „Amikor János követei elmentek, beszélni kezdett a sokaságnak Jánosról: Miért mentetek ki a pusztába? Szélingatta nádszálat látni? Ugyan miért mentetek ki? Finom ruhákba öltözött embert látni? Hiszen akik drága ruhákat viselnek és fényűzően élnek, azok a királyi palotákban vannak. Ugyan miért mentetek ki? Prófétát látni? Bizony, mondom nektek, még prófétánál is nagyobbat! Ő az, akiről meg van írva: »Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti előtted az utat.«” Ha megvizsgáljuk ezt a szakaszt, akkor három kérdést találunk benne és ez nagyon fontos ismertetőjel. Ez egy tipikusan zsidó tanítás azáltal, hogy három kérdéssel kezdődik. Bemerítő János fordulópontot jelent az emberiség történelmében, egy új korszak meghirdetője. Nálunk is van egy ilyen nagy fordulópont a történelemben, Krisztus előtt és Krisztus után, így osztjuk fel az időszámítást. Ez a zsidó felfogásnak megfelelő: a Messiás meghirdetése előtt és után. Bemerítő János sokkal több volt, mint egy próféta. Olvassuk el ezzel kapcsolatban Malakiás próféta jövendöléseit is: „Én majd elküldöm követemet, aki egyengeti előttem az utat. Hamar eljön templomába az ÚR, aki után vágyódtok, a szövetség követe, akit kívántok. Jön már! – mondja a Seregek Ura” (Malakiás 3,1). Azt mondja Jézus, hogy János volt a legnagyobb. Azt érti ezalatt, hogy sokkal jelentősebb volt, mint bármelyik próféta. Az ígéret korában ő volt a legnagyobb, mert Istentől a legfontosabb feladatot kapta, azt, hogy rámutasson a messiási időre. János a Messiás útkészítője, ami a legfontosabb feladat. Jézus aztán azt mondja, hogy ami történni fog a messiási birodalomban, az messze felülmúlja Jánost is, aki csak meghirdette.

Miért volt nagy felháborodás Jeruzsálemben, amikor Kornéliusz megtért, ha kezdettől fogva zsidók és nem zsidók is megkapták a Szellemet?

Idézzük fel ezt a szituációt! Péter ott van egy Simon nevű tímár lapos házának tetején, böjtöl, egy látomást lát, miszerint háromszor is leereszkedik egy lepedő tisztátalan állatokkal. Majd Isten azt követeli tőle, hogy ezeket a nem kóser állatokat vágja le és fogyassza el. Mi volt Péter reakciója? Azt mondja: Nem, nem, itt valami tévedés van, Istenem! Én nem fogom ezt a malacot megenni és tengeri herkentyűt sem. Ekkor Isten egy titokzatos mondatot mond: Amit én megtisztítottam, te ne mondd nem kósernek. Vajon csak az evésre vonatkozott ez a látomás? Ha csak erre vonatkozott volna, akkor Péter azonnal csinált volna magának egy sonkás szendvicset. De nem ezt tette. Ez a látomás valójában nem a sertés sonkára vonatkozott, hanem az emberre. Milyen emberekre? A nem zsidókra. Ehhez tudnunk kell, hogy Jézus idejében különböző elképzelések voltak a nem zsidókról. A rabbinikus irodalomban sok nagyon pozitív kijelentést is találunk a nem zsidókról, de sok negatívat is. A negatív megnyilatkozások arról szóltak, hogy a nem zsidók tisztátalanok. Miért tisztátalanok a pogányok? Mert bálványimádók, ami nagyjából igaz is volt. Ezért a zsidó tekintélyek megtiltották, hogy a zsidók a nem zsidókkal érintkezzenek. Ekkor Péter nem tudja, hogy mi tévő legyen. Ám Isten felszólítja, hogy menjen el Cézáreába egy nem zsidó házába. Próbáljatok belegondolni a helyzetébe. Jézus is ilyen helyzetben volt, amikor az a római százados odament hozzá, mert nagyon beteg volt a házában lévő szolgája. De akkor ezt mondta a százados: nem jöhetsz a házamba, „nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj” (Mt 8,8). Mert tudja, hogy zsidóknak nem szabad belépniük egy pogány házába, így nem érintkezhetnek egymással. Jézus ekkor elfogadja ezt és meggyógyítja a szolgát anélkül, hogy belépne a százados házába. Péternek azonban még többet kell tennie, mert be kell lépnie a pogány házába. Valóban be is megy Kornéliusz házába, mert egyértelmű volt számára, hogy ezt Isten követeli. Átéli azt, hogy Isten Szelleme Kornéliusz családjára is rászáll. Péter megérti, hogy változtatnia kell a gondolkodásmódján. Aztán visszatér Jeruzsálembe és ott meghívják a gyülekezeti tanácsba. Mit csináltál Cézáreában? Miért mentél be egy nem zsidó házba? – kérdezték tőle. Ők ugyanis nem élték át azt, amit Péter átélt. Ezért felelősségre vonták. Ők még olyat se hallottak, hogy valaki azt mondta egy pogánynak, hogy testvérem. A pogányoktól csak negatív dolgokat vártak volna. Most hirtelen az Isten akarata, hogy testvérekké legyünk? Ez nem könnyű. Hasonló ez a helyzet Jézus egyik példázatához, amiben a fiatalabb és az idősebb fiúról olvashatunk. Köztük sem volt teljes az összhang. A Biblia tele van olyan példákkal, amelyekben diszharmónia van. De ezt a problémát is áthidalja Jézus, és ezért ma testvéreknek tekinthetjük egymást.

Melyik darab földet kapta az a bizonyos keverék nép a földosztásnál?

Őszintén szólva ezt nem tudom. De azt elmondhatom, hogy mit mond erről a zsidó hagyomány. Ebből az „elegy népből” nagyon kevesen maradtak meg a negyven éves pusztai vándorlás után. Közülük legtöbben Kóráchhoz és társaikhoz csatlakoztak, vagyis a legtöbben elégedetlenek voltak a pusztai élettel. Ha egy felkelés tört ki Mózes ellen, akkor nagyon hamar csatlakoztak a lázadáshoz. Ha ez így történt, akkor már nem kellett nekik földet osztani.

Az olajfa nem lehet akár maga Krisztus is, hiszen minden beoltott hisz Jézusban, mint a Messiásban?

Tulajdonképpen Pálnak kellene feltennünk ezt a kérdést, mert az egész olajfa hasonlatát nem magyarázta meg eléggé. Leírta, hogy van egy olajfa, ami egy hasonlat, vannak természetes ágai, ezek a zsidók és vannak idegen ágak rajta, ezek a pogányok. Több német és angol fordítás egy verset rosszul fordított. A legtöbb német és angol bibliafordításban az áll, hogy ezek az idegen ágak a nemes ágak helyett oltattak be (Róm 11,17). Ez nagyon a behelyettesítési teológiára hajaz, vagyis, hogy a keresztyének a zsidók helyére léptek. De a görög szöveg valami mást mond, azt, hogy ezek az idegen ágak beoltattak a természetes ágak közé.

Ez egy nagyon jelentős különbség. De érdekes módon Pál itt abbahagyja a magyarázatot, csak az ágakról ír, de semmit sem ír arról, hogy mik a gyökerek. Annyit ír csak, hogy szentek a gyökerek. Kétezer éve csak írjuk a könyveket, hogy vajon mik lehetnek a gyökerek. Sok keresztyén kommentár van ezekről a gyökerekről, ezért csak a szubjektív véleményemet mondhatom el. Szerintem ezek a gyökerek Isten ígéretei, melyet Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak tett, ezekből az ígéretekből nő az egész fa. De Jézus a Jelenések könyvében azt mondja, hogy én vagyok a gyökér, bár ő maga nem beszél az olajfáról. A zsidó tudósok mindig azt mondják, hogyha bárhol a Bibliában találsz két ugyanolyan szót, akkor összekapcsolhatod azt a két verset, mert kapcsolatba hozhatók egymással. Így nem zárom ki, hogy maga a Messiás is a gyökér. Isten ígéretei is és a Messiás együtt is lehet a gyökér. Nem tartom szükségesnek, hogy állást foglaljunk: vagy ez, vagy az, hanem is-is, ez is, az is fontos.

Vissza Anatoli Uschomirski tanításaihoz.