Máté magyarázatok

2025 első hónapjaiban kezdjük feltölteni a honlapra a Máté evangéliumának zsidó kontextusú magyarázatait.

Miért Mátét választottuk? Máté evangéliuma „zsidóbb” a többi evangéliumnál, hisz eredetileg elsősorban zsidóknak szánták. A magyarázatgyűjtemény az evangélium zsidó arcát igyekszik majd átfogóan, sok megközelítésből bemutatni. A magyarázatokhoz kapcsolódik majd az evangélium zsidó kontextusba helyezett szövege is.

Bővebb, rendszeres tájékoztatás kérhető e projektről az alábbi emailcímen: lehem777@gmail.com

Egy rövid magyarázat már olvasható ízelítőként:

A vihar lecsendesítése

Amikor beszállt a hajóba, követték őt a tanítványai. És íme, nagy vihar támadt a tengeren, úgyhogy a hajót elborították a hullámok. Ő pedig aludt. Tanítványai odamentek hozzá, felébresztették… Ekkor felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és minden elcsendesült. Az emberek pedig elcsodálkoztak, és ezt mondták: Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki? (Mt 8,23-27, RUF)

A vihar lecsendesítésekor a tanítványok Jesua isteni mivoltára, hatalmára döbbennek rá. A zsoltárok több helyen említik, hogy egyedül Isten az, Aki a tenger vizeit uralja: felkorbácsolja vagy lecsendesíti. „Te uralkodsz a dühöngő tengeren; ha hullámai tornyosulnak, te lecsendesíted őket” (Zsolt 89,10 vö. 104,6-7; 148,7-8; Jób 37,5).
Máté szándékosan fogalmaz úgy, hogy Jézus dorgálta meg a szelet és a tengert. Amikor a Biblia máshol természetfeletti csodákról ír, akkor sosem úgy fogalmaz, hogy egy ember tette azokat „saját jogán”. Ennek megfelelően: Mózes Isten parancsára választja szét a tengert (2Móz 14,16), Józsué pedig kiáltott az Úrnak, hogy álljon meg a nap és a hold (Józs 10,12). A Biblia nem is sugallja azt, hogy Isten emberei tették a csodát. Itt azonban kifejezetten kijelenti: Jézus maga dorgálja meg a Galileai tengert. Márk feljegyzi Jesua szavait is: „Hallgass, némulj el!” (Mk 4,39).
A Máté által leírt epizód emlékeztet a Zsoltárok 107,28-30-re: „De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és ő kiszabadította őket szorult helyzetükből. Lecsendesítette a forgószelet, elcsitultak a hullámok. Örültek, amikor azok elsimultak, és a kívánt kikötőbe vezette őket.” Jesua csodája szóról szóra ezt a zsoltárt eleveníti meg. A tanítványok előtt ez a zsoltárrész és hasonló versek pereghettek le. Reakciójuk – mindegyik evangélium szerint – nem a hálaadás az életveszélyből való megmenekülésért, hanem ez: „Kicsoda ez, hogy mind a szelek, mind a tenger engednek néki?” (Károli vö. Mk 4,41; Lk 8,25).

This entry was posted in Messiási tanítások. Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*