A Hanukka – a Fény ünnepe

A Hanukka ünnepének eredete Izrael történetének Kr. előtti 2. évszázadában keresendő. Kr.e. 198-ben kezdődött meg a szeleukidák (szírek) uralma, miután a Ptolemaioszok birodalma (Alexandria fővárossal Egyiptomban) véget ért Izraelben. A görög-szeleukida birodalomban az a felfogás vált uralkodóvá, hogy a birodalomban minden ember egy vallásnak vesse alá magát. Ennek a zsidóság egy része ellenállt.

Az üldöztetés

Halálbüntetés terhe mellett a szeleukida uralkodók megtiltották a mózesi törvények szerinti életet. Sőt, a tízparancsolatot érvénytelennek nyilvánították és Tóratekercseket égettek nyilvánosan. A zsidó ünnepeket többé nem volt szabad megünnepelni, a sabbatot sem tarthatták meg és a templomban sem mutathattak be áldozatot. Magát a körülmetélkedést is megtiltották. Az elnyomás akkor érte el csúcspontját, amikor IV. Antiochus a jeruzsálemi Templomban Zeusz oltárt állíttatott fel, disznót áldozott és büntetlenül benyomult a Templomban a Szentek Szentjébe. Mindez kiszlév hónap 25-én történt Kr.e. 167-ben. Ez adott alkalmat a zsidó felkelésére a gyűlölt idegen uralom ellen.

A felkelés és a templomi szolgálat helyreállítása

Makkabi Júdás irányítása alatt a szeleukida katonák többszörös túlerejét legyőzték, és a zsidók földjét felszabadították. Kiszlév hónap 25-én a Kr.e. 164. évben, három évvel a Templom megszentségtelenítése után a megtisztított Templom felszentelését ünnepelték, a Hanukkát. Nyolc napig tartott az ünnep (II. Makk. 10, 1-8). Ennek tetőpontja az volt, hogy újra meggyújtották a hétágú arany mécstartót (menórát) a Templomban. A Talmud úgy számol be erről, hogy a Templom megtisztításánál találtak egy korsó olajat, amit pogány kéz nem érintett. A várakozások szerint a tartalma csak egy napra lett volna elegendő. Akkor történt meg a csoda: a Templomban álló menóra hét ágán az olajmécses nyolc teljes napig égett a kis korsó olajjal, mígnem az új kóser olaj az előírások szerint elkészült.

A Hanukkija – a Hanukkakor használt ágú gyertyatartó

A nyolc napnak megfelelően a Hannukijának nyolc karja van. Minden nap egy újabb gyertyát nyújtanak meg. A középső kilencedik gyertya szolgáló gyertyaként ég, amely arra való, hogy a többi fényt meggyújtsák. A Hannukkija kiemelt helyet foglal el a házban. A hétágú égő gyertyatartó (menórát) használatát az ortodox zsidók elutasítják abban a formában, ahogy a reformzsinagógákban használják. Csak a messiási üdvösség napjaiban, ha a harmadik Templomot felépítik és felszentelik, akkor fog újra világítani a hétágú menóra a Templomban neki rendelt helyén.

Messiás utáni várakozás

A Hasmoneusok győzelme a zsidó önrendelkezés jelképévé lett, amiért meg kell harcolni a világ közepén, ellenségektől körülvéve.

Sok zsidó a Hasmoneus Júdásban az Izrael által várt Messiást látta, aki a teljesség időszakába vezeti be Izraelt. Nekik e reménységükben csalatkozniuk kellett. Néhány nemzedékkel később a Hasmoneusok által kiharcolt szabadság odaveszett. Kr.e. 63-ben megérkeztek a rómaiak, és 243 évvel az első Hanukka ünnep után a menóra fénye ismét kihunyt, amikor Jeruzsálemet és Templomot Kr.u. 70-ben lerombolták.

A Hanukka ünnepe

A Hanukka napjai a keresztény advent napjaira esnek. Néhányan úgy látják, hogy az adventi gyertyagyújtás tradíciója összefüggésbe hozható a Hanukkával, de ez vitatott. Hanukkakor a gyerekek édességeket kapnak. A pörgettyű is a zsidó hagyományhoz tartozik. A Hanukka ünnepéhez kötődik a lekvárral töltött nagy palacsinták és általában olajban sült sütemények (pl. fánk) fogyasztása is.

Jézus Hanukka ünnepén

A Jn. 10, 22 elmondja, hogy Jézus Hanukka (a Templomszentelés) ünnepén a Templomban volt. Az ottani beszélgetésben a Messiási mivoltát kérdőjelezték meg: hogy vajon Ő-e Isten Fia? Mindkét kérdésről máig vita folyik a hagyományos zsidóság és a kereszténység között. Jézus úgy szólt magáról, hogy Ő a világ világossága (Jn. 8, 12). Ahogy a szolga gyertya meggyújtja a többi gyertyát, úgy „világosodtak meg” a minden nemzet hívői Jézustól, amikor felismerték, hogy Jézus a Messiás. A messiási zsidóság arról emlékszik meg Hanukka alkalmával, hogy a Messiás a világ igazi világossága.

(A fenti részlet a Feste Israels (Izrael ünnepei) című könyvben található meg.

Feste Israels mit messianischer Haggada, Hanspeter Obrist (Hrsg.), amzi, Brunnen Verlag, Basel und Giessen, 2006, 36-38. oldal )

Hanukka és a Világ Világossága

Catherine Meerwein

Ha hosszabb ideig sötét van, akkor egyre jobban erősödik bennünk a vágy a világosság után. Ez nem csak a téli hónapokra vonatkozik, hanem átvitt értelemben is.

Krisztus előtt a 2. évszázadban, IV. Antiochus Epiphanes szír szeleukid uralkodó ideje alatt Izráel kegyetlen elnyomásban és megaláztatásban élt. Az uralkodó kényszerítette a zsidókat a görög kultúra és vallás átvételére. Betiltotta a zsidó vallás gyakorlását, halálbüntetéssel sújtotta a körülmetélés gyakorlását és a Sabbat (Szombat) ünnepének a megtartását. A babiloni fogság után újra épült Templomot kétszeresen is megszentségtelenítette azáltal, hogy Zeusz isten szobrát fölállítatta és disznót áldozott az oltáron. Ez egy hihetetlen és példátlan provokációt jelentett. A Templom a Szentéllyel volt az a hely, ahol az Örökkévaló Isten népe között lakozott (2.Mózes 25,8). A Templom megszentségtelenítése a zsidó nép legmélyebb megalázását jelentette, mert egyben Isten jelenlététől megfosztották őket.

Isten jelenléte

Miután egy felkelés győzelemmel végződött, meg kellett gyújtani a hétágú olajmécsest, a Menórát, amely korábban a Szentélyben állt. Sajnos, – a hagyomány szerint –  egyetlen korsót találtak, amelyben csak egy napra való megszentelt olaj volt.

Isten azonban csodát tett, mert nyolc napig égett az egy napra való olaj, egész addig, amíg az új megszentelt olaj elkészült.  Erre a nyolc napra, és ezzel egyben erre a csodára emlékeztet a kilencágú gyertyatartó. A középső (kilencedik) gyertya a „szolga” amellyel naponként egy gyertyát meggyújtanak, és így nyolc napon át égnek a gyertyák.

„A nép, amely sötétségben jár,

nagy világosságot lát.

A halál árnyékának földjén lakóra

világosság ragyog.” Ézs.9,1

A szeleukidák sötét idejében Izráel népe szomjazott Isten világosságára, Isten jelenlétére. Isten jelenlétének a szimbóluma a Menóra, amelynek minden időben és minden helyzetben fényesen világítania kell. Ma is a Menóra a zsidóság fontos szimbóluma: egyrészt alapvetően zsidó szimbólum, másrészt pedig mint annakidején, ma is Isten jelenlétét jelképezi. Az ortodox körökben nem gyújtják meg a Menórát, mert ezt tartják Isten tökéletes jelenléte szimbólumának, amely majd csak a Messiás eljövetelével fog bekövetkezni.

Én vagyok a világosság

Pontosan erről a szimbólumról beszélt Jézus Krisztus hallgatóinak, amikor ezt mondta:

„Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé az élet világossága.” Ján.8,12

Ezzel erőteljesen provokálta a farizeusokat. Amit mondott, az nem valami ilyesmi, hogy „én egy jó ember vagyok”.

Kijelentésével Messiási mivoltát fejezte ki, mert az ígéret szerint a világosság Izrael Megváltójára vonatkozik. Az írástudóknak ez egy iszonyatos kijelentést jelentett. Jézus Krisztus tulajdonképpen ezt magyarázta: „Isten jelenlétében vagytok”.

Mivel Jézus Krisztus önmagát a Világ Világosságának nevezte, így világos, hogy itt nem valami spirituális megvilágosodásról van szó, mint ezt a különböző vallások tanítják. Ez a Világosság egy személy, a názáreti Jézus, Isten Fia. Neki nem csak világossága van, hanem Ő maga a világosság. Általa lesz Isten jelenléte láthatóvá.

Szabadításom a föld határáig

Egy másik ígéret, ami Ézsaiásnak évszázadokkal előbb adatott, szintén elég forradalmi módon hathatott a korai zsidóság számára:

„Kevésnek tartom,

hogy Jákób törzseinek helyreállításában

és a megmentett Izráel visszatérítésében légy szolgám (a Messiás).

A pogányok világosságává teszlek,

Hogy eljusson szabadításom a föld határáig.” Ézs.49,6

A zsidó nép nem kizárólagos haszonélvezője e világosságnak, hanem a pogányok részére is adatott. A Hegyi Beszédben Jézus Krisztus mégjobban kiszélesíti a kört:

„Ti vagytok a világ világossága” Mt.5,14 – mondja tanítványainak.

A Menóra égő világossága Isten jelenlétét jelképezte és jelképezi. Az az ember, aki Jézus Krisztus által kiengesztelődött Istennel, nem csak a világosság jelképe ebben a világban, hanem ő maga képviseli Isten jelenlétét, mert Jézus Krisztus él benne.

A Hanukka emlékeztet bennünket arra a csodára, hogy a Menóra világosságát nem lehet kioltani. Mennyivel nagyobb csoda, hogy a Mindenható Isten bennünk akar lakozást venni, és e világ világosságává akar tenni minket.

A Hanukka ünnepe időszakának történelmi háttere

Az Izrael feletti egyiptomi, ptolemaioszi uralom volt a leghosszabb a testamentumok közti időben, 120 év. Ebben az időszakban nem volt rossz dolguk a zsidóknak. Csak a végén, amikor Egyiptom és Szíria Izrael közepén háborúzott. Vallási szempontból ez az uralom is toleráns volt, a judaizmus és a hellenizmus békében megfért egymás mellett. Ám éppen ebben rejlett a nagy veszély. A görög befolyás fokozatosan növekedett, és észrevétlenül majdnem végbement a görög életvitel átvétele. A hellenizmus a szépséget hangsúlyozza, a formákat és a mozgást, és ez hatással volt a zsidó istentiszteletre. Mindebben sokkal inkább a külsőségekre adtak, mint a belsőre, a forma fontosabb volt, mint a tartalom. Mindazonáltal ezt a változást nem fogadták el egyhangúan. Így jött létre két vallási csoport, a hellenizáló, amely szírbarát volt és az ortodox zsidók, a farizeusok előfutárai. A harc a két csoport között minden területen folyt: politikai, kulturális és mindenekelőtt vallási területen.

Mint említettük, a szírek meghódították Izraelt. Az első uralkodó, Nagy Antiochus alatt a zsidók még maguk intézhették az ügyeiket, ez a főpap, Oniász megválasztására is vonatkozott. Ám ekkor kezdődtek a problémák. A hellenisták a saját jelöltjüket akarták látni e tisztségben. Az új uralkodó, Antiochus Epiphanes megvesztegetése folytán Jázon lett kinevezve. Azonban az ortodoxok lázadást szítottak, és ennek következménye az lett, hogy Antiochus ellenségessé vált. A szírek úgy döntöttek, hogy a zsidó vallást teljesen eltörlik a föld színéről. Megtiltották az áldozatok bemutatását a Templomban, a körülmetélkedést bűncselekménnyé minősítették. A sabbatot és a bibliai ünnepeket nem volt szabad megtartani. A Tóra-tekercseket feldarabolták vagy elégették. A zsidókat arra kényszerítették, hogy disznóhúst egyenek, és hogy bálványoknak mutassanak be áldozatot. Azonban az istenkáromlás tetőfoka a Templomban a Szentek Szentjének megszentségtelenítése volt. Egy oltárt építettek ott, amelyen Zeusznak áldoztak. Sok zsidó próbálta megakadályozni ezt a gyalázatot, akik ezért haltak meg. Izrael újra mélypontra ért, a nép a vallási irányzatok szerint megosztott volt. Azonban sokkal rosszabb volt az, hogy a JHVH-ban való biblikus hitet alapjaiban támadták meg. A hellenizmus egy évszázaddal később a szadduceusoknak adott ideológiai hátteret. Másrészt pedig az ortodox zsidók lettek az írástudók vezetésével a farizeusok.

A következő korszak a Makkabeusoké volt. Ez száz évig tartott, és az egyetlen korszak volt a testamentumok közti időszakban, amelyben a zsidók Júdeában politikai függetlenséggel bírtak. Ahogy a történelem folyamán oly gyakran megesett, elég volt egyetlen cselekedet ahhoz, hogy lázadás robbanjon ki: egy pap gyújtotta meg a lőporos hordó kanócát. Mattathias egy pap volt Hasmon nemzetségéből, öt fiával Modin városkában, Jeruzsálemtől északra élt. Egy nap egy szír tisztviselő azt követelte, hogy a nép vigyen áldozatot a pogány istennek. Egy zsidó vállalkozott arra, hogy megteszi. Ekkor megjelent Mattathias és megölte a pártütő zsidót, és a szír tisztviselőt (I. Makk. 2, 23-25). A kocka el volt vetve, megkezdődött a felkelés. A pap a fiaival a hegyekbe menekült, és az Istenhez hű zsidók ezrei követték. Az Isten tisztelete iránti szent buzgalom indította őket arra, hogy a fegyvert fogjanak.

A felkelés huszonhárom évig tartott. A szíreknek nem sikerült leverni, és Kr.e. 142-ben Júdea függetlenné vált. Nem sokkal a lázadás kezdetét követően, Mattathias halála után a legidősebb fiú, Júda vette át a vezetését. Öt év múlva elesett a harcban. Ekkor testvére, Simon vette át a független Júdea vezetését. Hetven évig tartott a Hasmoneusok uralma, több, mint 400 évvel a júdeai királyság eleste után, és 2100 évvel a modern Izrael állam kikiáltása előtt.

Már röviddel a felkelés kezdetét követően sikerült Jeruzsálemet felszabadítani, és ezáltal lehetőség nyílt arra, ami minden zsidó szíve vágya volt. A Templomot megtisztíthatták és az Istentiszteletet újra bevezethették. Erre emlékezve ünneplik azóta a Hanukkát, a felszentelés ünnepét.

Simon halála után Johanan Hyrcanus (Kr.e.134-104) vette át a vezetést harminc évig. Őt I. Júda Aristobulos (Kr.e.104-103) követte, majd Alexander Jannajjal végződött a Hasmoneusok uralma, aki majdnem harminc évig uralkodott (Kr.e. 103-76). Legtöbbször Makkabeusoknak nevezik őket a „csatakiáltásuk” miatt: „Ki olyan az Istenek között, mint Te, JHVH!”. A vers az Ótestamentumból származik, és ennek az iniciáléjából adódik a makkabi szó.  Gyakran feltételezik tévesen, hogy a Makkabi Júda beceneve, Makkabeust jelent, ám ez helytelen. Júda ezt az elnevezést meglepő katonai győzelmei miatt kapta. A Makkabi szót helyesírásilag másként írják, és kalapácsot (pörölyt) jelent, mert úgy csap le az ellenségre, mint a pöröly.

{…}

Az Ótestamentum próféciái világosan kijelentik, mikor jön el a Messiás és említenek még feltételeket is. Tulajdonképpen ezt egy címszó alatt úgy lehetne összefoglalni: a népnek életét a Sínai törvénynek megfelelően kell élnie, tehát a Templomnak állnia kell, és mindenekelőtt az áldozatokat a törvénynek megfelelően be kell mutatni. Így e vonatkozásban van még egy nyomós ok, miért kellett Istennek beavatkoznia, ezért vihettek végbe a Makkabeusok emberileg nézve lehetetlent, mert Isten választotta ki őket és mögöttük állt! Ezért nem lehet kétség afelől: a Makkabeus felkelés a várva várt Messiás megjelenését szolgálta.

(A cikk kiemelés Shlomo Drori/Jurek Schulz: Az Édentől a Paradicsomig c. írásának III. részéből. Az egész írás a honlapon megtalálható a Tanítás mappában.)