Jurek Schulz:

A ZSIDÓ JÉZUS

Pécs, 2010.

Tartalom

Bevezetés

1. A zsidóság fejlődésének folyamata

1.1. A Malakiás és az Újszövetség közti hat korszak

1.2 A farizeusok

1.3 A főtanács

1.4 A világi mozgalom

1.5 A Halacha

1.6 A szadduceusok

1.7 Az esszénusok

1.8 A zelóták

1.9 A rabbinikus zsidóság fejlődésének rövid áttekintése

1.10 A tannaiták

1.11 A Talmud, a monumentális mű

2. Jézus zsidó élete

2.1 A neve

2.2 Családfája

2.3 A 14-es származástan

2.4. Brit Mila – A körülmetélkedés szövetsége

2.5. A névadás

2.6 A kiváltás – az áldás

2.7 Bar Mitzvah

3. Jézus szolgálata

3.1 Jézus szolgálata: prédikált, vándorolt, gyógyított

3.2 Tanítás teljes hatalommal – a Hegyibeszéd

3.3 Megtisztulás és szentség

3.4 Bevonulás a szamár vemhén Jeruzsálembe

Függelék – Jézus életének további zsidó vonatkozásai rövide

/A Károli, és a Csia Lajos Bibliafordítások felhasználásával készült a fordítás. Egyes helyeken a témának megfelelően David H. Stern héberből fordított Újszövetsége alapján történtek kiegészítések./

Előszó

A zsidó Jézus kézirata egy szemináriumi anyag, amiből a szerző Németországban és Svájcban tanít. Mint oktatási anyag, „jegyzet”, folyamatosan bővül és kiegészül. Így a jelenleg közreadott írás a szemináriumi anyag aktuális stádiumát adja vissza. A fordítás továbbá tartalmaz részeket a szerző előadásaiból, és egyes részek a szerző és a fordító megbeszélése nyomán lettek kiegészítve.

E szemináriumi anyagot a képzés során megbeszélik; egy hetes vagy néhány napos tanítássorozatban magyarázza el a szerző a leírtakat. A tananyag igazán így válik érthetővé.

Így amellett, hogy felhívjuk a figyelmet Jézus zsidóságára, célunk az is ennek az anyagnak magyar nyelven történő közreadásával, hogy ráirányítsuk a figyelmet a messiási zsidó gondolkozásra, teológiára. A szerző nyitott arra, hogy Magyarországon is tartson szemináriumokat ebben a témakörben (vagy akár más témákról), így várjuk mindazok jelentkezését, akik ebből a tanításból közelebb kerültek Isten tervének megértéséhez, és mélyebb látásokat, ismereteket szeretnének.

Bevezetés

2008. július 31-én jelent meg egy cikk a „Die Zeit“ német hetilapban a következő címmel: „Jézus zsidó volt“. Az írás Johann Baptist Metz-et méltatta 80. születésnapján (1928-ban született).

A cikk a teológus Metz küzdelmeiről szól, – arról, hogy a kereszténységnek vissza kellene térni a gyökereihez, ahonnan származik, a zsidósághoz, mert különben féligazságokban reked meg.

A Johann Baptist Metz, a münster(an)i teológus provokáló kijelentésével, „Athén Jeruzsálem ellen” rámutatott, miért veszítette el a kereszténység az erejét. Jézus radikális üzenetét „egy terápiás otthon-vallássá” gyengítették”. Mi az oka ennek?

Metz felelete a következő: Az egyház megfelezte a kereszténységet. Megtagadta a zsidó gyökereit, és nem akarja tudomásul venni, hogy a megkínzott és keresztre feszített Krisztus zsidó. Azzal, hogy az egyház a kereszténységet Izrael „hite”, és Athén „szelleme” együtteseként fogja fel, a zsidóság osztályrészét a puszta „hitre” redukálja. Elutasítja azt a felfogást, hogy Izrael nyitotta meg az utat a kereszténység számára, és elveti az emlékezést a történelmi szenvedésekre, az igazságtalanságra, és az erőszakra.

Egy újságíró, Thomas Assheuer kommentálta a cikket: „Metz nem más kereszténységet akar, hanem a kereszténységben keresi a mást. Emlékeztetni akar arra, hogy a kereszténység eltaszította a zsidó örökséget, amely homlokegyenest ellentétben áll a görögség szellemével.” Jóval előtte Julius Wellhausen (1844 – 1918) teológus állapította meg kihívóan: „Jézus nem keresztény, hanem zsidó volt!”

Annak megfogalmazása és középpontba állítása, hogy „Jézus zsidó volt”, nem új keletű dolog. Annyiban azért új, hogy az utóbbi 150 évben egyre többen fedezték fel a jelentős zsidó gondolkodók közül „Jézust mint zsidót”. A zsidóság sok jelentős személyisége foglalkozott Jézus személyével.

Így például a rabbinikus Ábrahám Geiger (1810-1874)¹[1], Prof. Joseph Klausner (1874-1958)²[2], a rabbinikus Leo Baeck (1873-1956)³[3], Shalom Ben-Chorin vallásfilozófus (1913-1999)⁴[4], Hans-Joachim Schoeps professzor (1909-1980)⁵[5], David Flusser professzor (1917-2000)⁶[6], Ernst Ludwig Ehrlich professzor (1921-2007)⁷[7], Dr. Salcia Landmann (1911-2002)⁸[8], és még sokan mások.

Így nem csodálkozhatunk, ha Németország legismertebb rabbija, Prof. Dr. Walter Homolka a potzdami egyetemen beiktató ünnepén, 2007. június 7-én előadást tartott a zsidó életről és Jézusról, és beszélt „Jézus hazatéréséről a zsidóságba”⁹[9], utalva kutatásaira Ábrahám Geigertől Ernst Ludwig Ehrlichig.

Ennélfogva téved Joseph Gershom, amikor arról beszél, hogy „Jézus nem volt zsidó.” Abból a tényből következtet erre, hogy Jézus elhagyta Betlehemet, a szülőföldjét, és Názáretben telepedett le. Ezen keresztül bizonyította Jézus és akarta tudtára adni mindenkinek, hogy ő nem zsidónak tartja magát¹⁰[10].

E tekintetben J. Wellhausen helyes következtetéseket von le, és J.B. Metz nyomdokain jár. Minél jobban megérti a zsidóság napjainkban az Újszövetséget, annál inkább fel kell készülnünk arra, hogy ne essünk a zsidó ellenes hozzáállás hibájába.

Jeruzsálemben a Yad VaShem holokauszt emlékházában egy ünnepség keretében mondta el Corrie ten Boom, aki keresztény és átélte a holokausztot, hogy miért állt olyan szorosan egész családjával a zsidó nép mellé a náci uralom alatt:

„Legjobb barátunk zsidó. Ez a barát Jézus, a Megváltó, a koncentrációs tábor legszörnyűbb időszakában is mellettem volt. Ő soha nem hagyott el”¹¹[11].

Elképzelhetjük, hogy mi lett volna a kereszténységből, ha többet foglalkozik zsidó forrásaival, és kevesebbet „Athén szellemével”, vagy másként szólva a „görögség szellemével”. Mivel „Jeruzsálem szellemét” kivették az Újszövetségből, a kereszténység a zsidóság feletti úrnővé lépett elő.

Képletesen a zsidó Martin Buber¹²[12] filozófus (1878-1965) már leírta ezt.

„Nem messze élek Worms városától, ahová őseim hagyományai engem is kötnek, és időről időre átutazom rajta. Ha átutazóban vagyok, először mindig a dómhoz megyek. Ott jól látható a részek egykori harmóniája, a teljesség, amelynek nincs olyan pontja, ahol a tökéletesség meginog. Átalakulok az öröm teljességében, amivel a dómot szemlélem.

Azután átmegyek a zsidó temetőhöz. Ez ferde, töredezett, formátlan, irányukat vesztett kövekből áll. Közéjük állok, és feltekintek a temető összevisszaságából a dicső harmóniára, és ez olyan számomra, mintha Izraelből felnéznék az egyházra. Itt alul nincsenek nagyméretű alakzatok, csak kövek, és hamu a kövek alatt. Ott állok, összekötve a hamuval, és különös módon rajta keresztül az ősapáimmal. Ez az emlékezés az Istennel kapcsolatos történésekre, amely minden zsidónak megadatott. Ettől nem távolíthat el engem a keresztény monumentalitás tökéletessége¹³[13].”

Ennélfogva „Jeruzsálem szellemével” szeretnénk foglalkozni alázattal és pontról pontra haladva. Jézus életét és az Újszövetséget a zsidó történet részeként próbáljuk megérteni.

1. A zsidóság fejlődésének folyamata¹⁴[14]

Izrael utolsó prófétája, Malakiás, és az Újszövetségről szóló híradások kezdete közötti időtartam körülbelül 400 év.

Ebben az időszakban fejlődtek ki azok a fontos politikai, és vallási struktúrák és csoportosulások, amelyek nemcsak az Újszövetségben hatottak, hanem részben még napjaink zsidóságában is érvényesülnek.

1.1. A Malakiás és az Újszövetség közti hat korszak

A perzsa uralom időszaka Kr.e. 536 – 336

A rövid görög megszállás Kr. e. 336 – 323

Az egyiptomiak¹⁵[15] és a szíriaiak¹⁶[16] váltakozó uralmának

évei Kr.e. 323 – 165

Ezt követte a Hasmoneus dinasztia Kr.e. 165 – 63

Ez volt az egyetlen időszak, amelyben Izrael független volt.

Ennek vetett véget a római megszállás Kr.e. 63-tól¹⁷[17], mely Izrael feldúlásáig tartott Kr.u. 70. aug.6-ig, Áv hónap 9-ig.

Jelentős esemény volt a három éves háború után, Kr.e. 164. december 14-én a Templom helyreállítása, mely nagyon megragadóan van leírva a Makkabeusok két könyvében¹⁸[18]. Erre az eseményre alapulva keletkezett a „Hanuka ünnepe”¹⁹[19], a fény ünnepe, amelyet még ma is ünnepelnek. A zsidóság számára döntő jelentőségű volt, hogy a Tóra és a Halacha²⁰[20] tekintélyét a nép körében ismét helyreállították. A „Sh’ma-Izrael”²¹[21], a „Halld Izrael, az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr” (V. Móz. 6,4), és a „Kicsoda az istenek közt olyan, mint te JHVH?”²²[22] voltak a ennek kulcsigéi.

A zsidóságon belüli vallási konfliktus a Hasmoneus dinasztia után csúcsosodott ki, amely leegyszerűsítve azt jelentette, hogy: „Ki képviseli a zsidóság igaz tanítását?”²³[23]

Különböző csoportosulások keletkeztek, amelyek eltérő módon voltak hatással a nép egészére. Az Újszövetségben ez újra és újra felismerhető. A csoportosulások megosztották a népet. „Habár tanították a Tórát, és a parancsolatokat gyakorolták, az emberek egymás iránti alapvető gyűlölete megfosztotta az értékétől a vallásos cselekedeteket.”²⁴[24]

Tekintsük át röviden a legfontosabb áramlatokat, amelyek az Újszövetségben is befolyással bírtak:

1.2 A farizeusok

Nemzeti-vallási vonatkozásban a farizeusok alkották a zsidóságban a legjelentősebb áramlatot az Újszövetség idején.

A Mt 23, 2-3-ban olvashatjuk:

„…Az írástudók és a farizeusok a Mózes székében ülnek: Annakokáért a mit parancsolnak néktek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek; de az ő cselekedeteik szerint ne cselekedjetek. Mert ők mondják, de nem cselekszik.”

A farizeusoknál Jézus idején két nagy tudós iskola volt.

Sámáj konzervatív iskolája – Kr.e. 50 – Kr.u. 30

és Hillél liberális iskolája. – Ő körülbelül Kr.u. 20-ban halt meg.

A farizeusok²⁵[25] pártja az ember megszentelődéséhez az Isten által adott parancsolatok megtartását követelte meg.Mivel Isten szent, a parancsolat is szent, és az embernek a szentségben kell élni. Mivel Isten különböző módon meg tudja szentelni a zsidó népet a Tóra ajándéka által, ezért mindent arra alapoztak a tanítás során (a zsinagógákban), hogy szisztematikusan az élet minden területét Isten törvényeinek uralma alá vessék.

A Máté 15, 2 utalást tartalmaz arra, hogy a hagyomány előírásai miként szabályozták az emberek életét. Ezek az előírások irányadókká váltak az egész népre vonatkozóan a bölcsőtől a sírig. Valójában ezek ellen támadt Jézus, amint az látható az Újszövetségben²⁶[26].

A Messiási birodalom várását, és a feltámadásban való bizakodást az előírások kiterjesztésével tartották ébren az egész nép körében.

Továbbá a farizeusok a rituális fürdőkön és tisztálkodáson, kötelezettségeken, és alamizsna adáson, imaórákon és áldozatokon keresztül nemcsak a Makkabeusi idők hitének szellemét akarták fenntartani, hanem Istent is közelebb akarták hozni ezáltal, és a Messiási idő eljövetelét így akarták felgyorsítani²⁷[27].

Ezért bosszankodtak, amikor Jézus tanítványai a kalászt tépkedtek szombaton (Mt. 12, 1-2).

Haragosak lettek, amikor Jézus az elszáradt kezű embert szombaton meggyógyította (Lk. 6,6).

Panaszkodtak azért, hogy Jézus, és a tanítványai elhanyagolják a „vének rendeléseit” a rituális kézmosásnál (Mt. 15, 1-9; Mk. 7, 1-7).

Megbotránkoztak azon, amikor látták, hogy Jézus a kitaszítottakkal, és a bűnösökkel vállal közösséget, és panaszkodtak emiatt (Mk. 2,16).

Újra és újra az volt a központi kérdés, hogy mi a törvény szerinti a Halacha értelmében, és mi nem az, mintha ez lenne a Tóra központi tanítása.

Ezért hívja fel őket Jézus az irgalmasság gyakorlására (Mt. 23,23).

Mégis Jézus és a tanítványai baráti kapcsolatokat is fenntartottak olyan farizeusokkal, mint Nikodémus, (Jn. 3,1) vagy Gamáliel, aki Jézus tanítványai mellett szólt a nép előtt. (Csel. 5,33-42)

Pál maga farizeus volt (Csel. 23,6). Sok farizeus lett Jézus követőjévé (Csel. 15,5), akik egyidejűleg „buzogtak a törvény mellett.“ (Csel. 21,20).

1.3 A főtanács

Több, mint négyszáz évig, egészen az ötödik évszázadig a Hillél iskola követői voltak a zsidó tanács élén, amely a Szanhedrin jogutód szervezete volt.

Hillél apai ágon Dávid házából származott, Júda törzséből, anyai ágon Benjamin törzséből. Olyan nagy tekintélyű volt, hogy még ma is azt tartják róla, „…amikor Izrael népe elfelejtette a Tórát, jött Ezsdrás (Ezrá), a babiloni írástudó azért, hogy eszükbe juttassa. Amikor azonban az újra elfelejtették, jött Hillél, aki Babilonból alijázott (tért haza), hogy megmentse őket a felejtéstől.”²⁸[28]

Mindkét iskola a Templom lerombolása előtt a nagy Szanhedrin (főtanács) elnökségében volt²⁹[29].

A Mt 26, 57 vagy a Mk. 15,1 és a Lk. 22,66 egyaránt szól róla, hogy a főpap, a vének és az írástudók egybegyűltek, – ez alatt a főtanács teljességét kell érteni³⁰[30]. Ez egy társadalompolitikai vallási hatóság volt a törvény és a Halacha alatt élő zsidók számára. Az illetékességi területe egészen Damaszkuszig kiterjedt³¹[31].

Ez a testület régi intézmény volt, amely a babiloni fogság után, a perzsa uralom idején jött létre³²[32]. A Makkabeusok idejében még jobban kiépítették, és megfelelő hatáskörökkel látták el.

A rómaiak időszakában a főtanácsnak csak korlátozott jogkörei voltak, pl. meg volt tiltva számára, hogy halálos ítéletet hozzon (Jn. 18,31). Az elnöke a hivatalban lévő főpap volt. Jézus idejében ez Kajafás, Annás veje (Jn. 18,13). A Jn 11, 47-53-ban, és a 18, 14-ben olvassuk, hogy Kajafás indítványozta, hogy Jézust öljék meg.

A főtanács néhány tagját említi az Újszövetség, akik valamelyest elfogadóan álltak Jézus mellett: Gamálielt (Csel. 5, 34), és arimathiai Józsefet (Mk. 15, 43; Lk. 23, 50-51). A tarzusi Saul esetében nem tudjuk, vajon teljes jogú tagja volt-e a főtanácsnak. Gabinius ideje alatt (Kr.e. 57) Izraelt öt kormányzói kerületre osztották, amelyeket a Szanhedrinen keresztül irányítottak³³[33].

A Szanhedrin naponta a rituális áldozatok oltáránál 7:30-15:30 között ülésezett. Fő feladata az volt, hogy a szertartások és rituális rendelkezéseit felügyelje, és hogy a Templom és az áldozatok előírásai mellett a naptárral kapcsolatos kérdéseket is megbeszéljék. A főtanácsbeli tagság feltételei a 40 éves korhatár elérése és a házasság voltak.

1.4 A világi mozgalom

A farizeusok által egyidejűleg egy világi mozgalom is létrejött, amely az általános értelemben vett papság egy fajtáját ábrázolta. Minden zsidó számára – nem csak a papi arisztokráciának – ettől kezdve a Biblia tanulása, tanulmányozása, az imádságok a Templomon kívül, a tanulóházakban is napi feladattá váltak³⁴[34].

1.5 A Halacha

A tanulmányok ettől kezdve az atyák hagyományainak előírásai alapján történtek³⁵[35]. Ezáltal a szájhagyomány tanításait, a Halachát³⁶[36] egyre inkább kibővítették azért, hogy ezen keresztül lépjenek fel az asszimiláció veszélye ellen.

A tekintélyhez kötődő, kötelező rendet megkövetelték mindenkitől, aki világszerte zsidónak számított, és mindenki számára megtartható volt.

Semmi esetre sem lehetett a zsidó identitást az asszimiláció szabadjára engedésével veszni hagyni.

Mózes öt könyvéből 613 életre vivő parancsolatot dolgoztak ki, amely 365 tilalomra, és 248 előírásra oszlik.

1.6 A szadduceusok

A szadduceusok szorosan kötődtek a papokhoz, és a papság tekintetében kulcspozícióban voltak³⁷[37]. Hozzájuk tartoztak a jól szituált és befolyásos családok. Ők adták az úgynevezett arisztokráciát a társadalomban. A politikában, gazdaságban jobban érdekeltek voltak, mint a vallásban. A farizeusokra úgy tekintettek, mint vallási fanatikusokra.

Jézus a Máté 15,6-beli kijelentését – „És erőtelenné tettétek az Isten parancsolatját a ti rendeléseitek által” – a szadduceusokhoz intézte.

Kizárólag Mózes öt könyvét fogadták el, és minden más irányba mutató hagyományt elutasítottak³⁸_[38]. Hajlottak arra, hogy liberális álláspontra helyezkedjenek, amint azt Pál világossá teszi³⁹[39], és arra, hogy megegyezzenek a rómaiakkal.

A Csel. 6,7 több papot említ, feltételezhető, hogy a szadduceusok is köztük voltak, mert az ő elsődleges feladatuk volt a templomi szolgálat során a papi tisztség ellátása. Emiatt nem is találkozunk velük a zsinagógákban úgy, mint a farizeusokkal. A Templom lerombolása után ez a csoport elvesztette az egzisztenciáját.

E két csoport mellett további két jelentős csoportosulás volt: az esszénusok és a zelóták (a fanatikusok).

1.7 Az esszénusok

Az esszénusok egy szigorú, vallásos, világtól elkülönült csoportot alkottak, és a kolostori élethez hasonlót éltek. A törvényért buzgólkodtak, és az életüket csak Istennek akarták áldozni. De a világ teljes kizárásával az esszénusok elfordultak az Izraelnek mint Isten által életre hívott népnek céljától: hogy az Ő DICSŐSÉGÉT HIRDESSÉK.

1.8 A zelóták

A zelóták egy politikai pártot alkottak azzal a céllal, hogy a római uralomnak véget vessenek. Ennek érdekében arra is készek voltak, hogy fegyvert fogjanak. Ebben az időszakban a csoportosulások egyike sem hitt valóban Isten segítségében, és még kevésbé várakoztak igazán a Messiás eljövetelére. Ha a Messiásnak nagyobb politikai, katonai jelentősége lett volna, amely számukra segítséget nyújt, hogy a római igától megszabaduljanak, akkor másképp viszonyultak volna hozzá.

Jézus tanítványai közül egy Simon nevű zelóta közvetlen kapcsolatban állt velük. (Lk. 6, 15; Csel. 1, 13) A Mt. 10, 4 helytelenül Simonról a kánaánitáról beszél. Mivel a „kanai” (amely héberül zelótát jelent) szót a héber helytelen átültetésével görög nyelvbe Kánára fordították. Meglepő az számunkra, hogy Barabás, a galileai Júdás és Theudás zelóta⁴⁰[40]? Talán a galileai Júdás volt e nemzeti mozgalomnak az alapítója is.

Mi teremtett alkalmat a zelóták számára?

Kr.e. 63-ban a római Pompeius császár elfoglalta Jeruzsálemet. Izrael függetlenségének időszaka ismét véget ért. Cézár Kr.e. 47-ben az edomi Antipatert kinevezte Júda teljhatalmú helytartójának. Kr.e. 37-ben a fiát, Nagy Heródest nevezték ki a zsidók királyává, aki 37-től 4-ig uralkodott..

Habár a halachikus hagyomány szerint nem fogadták el zsidóként, ő volt az, aki felújította és kibővítette a Templomot.

Ő maga egyébként lelkes hellenista volt, és félt a Hasmoneusoktól, mint riválisoktól. Heródest félelme vette rá, hogy minden Hasmoneust megölessen, sőt saját feleségét Mariannát, és a tőle származó két fiát is.

Heródes király volt Júdea felett, amikor Jézus, a Messiás megszületett. Milyen sötét idők voltak ezek Izraelben!

Az edomihellenista Heródes kormányzásával a szadduceusok és a farizeusok közti ellentét még jobban kiéleződött.

Ezt később is láthatjuk, különösen az Újszövetségben. Ennek az időszaknak a légköre érintette a valláspolitikai gyakorlatot is. A főpapi hivatal egyre inkább politikai színezetet kapott. Nemcsak az ároni származás volt feltétel a főpapi cím megszerzéséhez, hanem a világi hatalmi játszmák is meghatározták, ki lehet főpap. A farizeusok ellenfeleivé váltak a szadduceusoknak, akik a Hasmoneusokat támogattak, és a főpapi tisztet világi hatalommal is felruházták.

1.9 A rabbinikus zsidóság fejlődésének rövid áttekintése

Ebben az időszakban naptárreformot kellett végrehajtani. Ugyanígy a tanulóházak liturgiájának reformját is el kellett végezni. Emellett az általános papság kötelező felszentelési szertartását is meg kellett alkotni, miután a templomi papi tisztség megszűnt.

Ennek helyére lépett a „szellemi pap”, a rabbi, feladatát tekintve tanítóként.

A tanulóházak feladata volt minden zsidóra kötelezően az imádságok rendezése, az imádságok tartalmának meghatározása, a szokások kialakítása. Hogyan imádkozzunk, hol és mikor.

Ezáltal lett a zsidóságnak esélye arra, hogy a diaszpórában Templom és áldozatok nélkül fennmaradjon.

Így jött létre a „Minján”, „a tíz személyt igénylő imádság”, mely kimondja, hogy mindenhol, ahol 10 férfi összejön egy „Kis Templom” épül fel az imádsághoz.

A Sh’ma Izraelalapvetőmegvallássáfejlődött és a„Shmone esre”, a 18 kérésből álló imádság kialakult azért, hogy a lényeges orientálódást megadja.

Minden, amit ma az ortodox zsidóságon belül megélünk, Hillél javnei iskolája tudósainak döntésére vezethető vissza, ahol keresztülvitték a zsidóság Templom és áldozat nélküli új alapokra helyezését.

Több, mint négyszáz évig egészen az ötödik évszázadig a Hillél iskola követői voltak a zsidó tanács élén, amely a Szanhedrin jogutód szervezete volt.

A Misna és a hozzá kapcsolódó magyarázatok, a Gemara alkotják a Talmudot, amely a mai napig világszerte kötelező az ortodox zsidóság körében. Ez egy hatalmas intellektuális teljesítmény volt, amely a júdeai Javnéban⁴¹[41] született meg, ahova Kr.u. 70-ben, a Templom lerombolása után a szétszóródott tudósokat a rómaiak összegyűjtötték.

1.10 A tannaiták

Jochanan ben Zakkai sok zsidó szemében nagyon vitatott személy, mivel arra vetemedett – ellentétben a zelótákkal, akik Róma ellenségei voltak -, hogy a rómaiakkal együttműködik. A Tóra eszményei szerinti életet emiatt azonban új alapokra kellett helyezni.

Erre szolgáltattak alapot azok az előírások, amelyeket az első Galut idején (száműzetésben)⁴²[42], a babiloni fogságban, Kr.e.586-ban lefektettek. Erre a kiindulási alapra kellett visszanyúlni.

A következő tanítók (héberül Chachamim), a „bölcsek” vagy „talmudisták” (így keletkezett a „Talmud bölcse” fogalom) nagyon nagy tekintélynek örvendtek. A Tóra „egy szent alkotmánnyá” vált és a nép „egy alkotmány általi közösséggé” írja Náhum Glatzer⁴³[43].

A tudós tanítványok újra felállították a nagy zsinatot, amely eredetileg a Szanhedrin hagyományaira nyúlt vissza. A zsinat Javnéban működött a második zsidó háborúig, melyet Hadriánusz ellen vívtak az úgynevezett Bar Kochba felkelés idején, Kru. 132. követően. A háború azután robbant ki, hogy Hadriánusz római császár parancsot adott a Templom és a város maradványainak elpusztítására azért, hogy a zsidóság emlékezetét teljesen eltörölje.

1.11 A Talmud, a monumentális mű

Jehuda ha Nasi a Misna utolsó szerkesztője. A Misna összesen hat részt fog át⁴⁴[44]. Ettől fogva a zsidó ember életét – ide értve a család hétköznapjait és a háztartást – teljes egészében ez szabályozta az egész világra kiterjedően egységesen, a bölcsőtől a sírig.

A Misnát később magyarázatokkal látták el, kommentálták. Az értelmezések alkotják a Gemarát. A kettő együtt alkotja a Talmudot. Ez egy monumentális intellektuális mű, amelynek az egyetlen és egyedüli célja az, hogy a zsidó ember életét szentté tegye.

A rabbik a mai napig úgy tekintenek magukra, mint Mózes, a próféták és a farizeusok igaz követőire. Az általuk a Misnában és Gemarában (kettő együtt alkotja a Talmudot) értelmezett Tóra kötelező a zsidó közösségre.

Többé nem a Templom, hanem a Tóra és a Talmud tanulmányozása állt és áll az első helyen a zsidók vallásos életében. Csak a Tóra tanulmányozása teszi a népet szent néppé, mint ahogy Nahum Glazer írja.

A rabbik egyre inkább Isten szentségének közvetítőivé váltak, ahogy a papok a Templom idejében.

2. Jézus zsidó élete

2.1. A neve

Krisztus hordozta saját nevének természetét. Valójában ez a szó egy címre utal. Egy görög szó, melynek a jelentése „felkent”. A héber nyelvben „Masiah”-t, a görögben „Christos”-t, a magyarban „a Felkent”. A Tanachban (Ószövetségben) csak kétféle személyt, illetve elhívatott csoportot kentek fel: a királyokat és a papokat (utóbbiba a főpap is beleértendő).

Csak 29 alkalommal szól az Írás királyról úgy, mint „felkentről”. Hat alkalommal használja a főpapra a „felkent” szót méltóságként, és egyszer kentek fel prófétát. (II. Móz. 28.41, 30.30; I. Sám. 15.1; II. Sám. 2.4; I. Kir. 19.16)

A Tanachban (Ószövetségben) lévő Messiási Igehelyek mindhárom tisztséget egyesítve utalnak a valódi „felkentre” (Zsolt. 2,2; 18,51; 20,7; 89,52; 132,17; I. Sám. 2,10; II. Sám.22,51).

2.2 Családfája

Időnként felmerül a kérdés: „Jézusnak Dávid vérvonaláról kell érkeznie?” A Messiásról szóló próféciákban (II. Sám. 7, 10-16) olvassuk, hogy Isten négyszeres szövetséget kötött Dávid házával. Ez magába foglalja: 1. az Utódot 2. a Királyságot 3. a házat 4. a trónt. Mindezek a Messiásban egyesülnek a szövetségben, Akit Dávid leszármazójaként jelöl meg az Írás.

A 89., 132. zsoltárokban és Jer. 33, 21-ben láthatjuk, hogy a leszármazót Dávid nemzetségéből Isten maga fogja adni.

A I. Krón. 17, 10-14-el kapcsolatosan ismét látjuk a Dávidnak tett ígéretet. Azonban itt a I. Krón. 17, 11 azt mondja: „… a te fiaid közül való lesz, és az ő országát megerősítem.”

Ezt azért fontos rögzíteni, mert ebben az esetben nem kell többet „vesződnünk” a nemzetségi táblázattal.

Eszerint: ha a vérvonal Lukácsnál nem vezethető vissza Salamonig (Lk. 3, 31), hanem Nátánig, Dávid egy másik fiáig, akkor ez nem azt jelenti, hogy a továbbiakat tekintve a vérvonal rossz.

Az utolsó király, Joákin óta (II. Kir. 25, 27-30) nem ült Dávid vérvonaláról senki a „Izrael trónján“. Érdekes, hogy a nemzetségtáblázat a Máté evangéliumban József családfáját adja meg. /Itt látjuk, hogy Jézus Salamontól és Joákintól származik (Mt. 1, 11)./

Jézus családfájaként Lukács valószínűleg Mária családfáját adja meg, mert ő a Dávid-Nátán vonalról származott (Lk. 3, 31), míg Máté evangéliuma József-Dávid-Salamon vonalat közli (Mt. 1, 6).

Míg másoknál mindig úgy fogalmaz az Írás: „nemzette”, Jézusnál azt mondja: „született” (Mt. 1, 1-17). Itt valószínűleg egy utalás van a természetfeletti fogantatásra. Ez rejtőzik az I. Móz. 3, 15 prófétikus szavaiban is, ahol ez áll, (szó szerint csak ezen a helyen áll így, és sehol máshol) „az asszony magva fog a sátán fejére taposni“. (Természettől fogva egy asszonynak nincs magja, itt azonban mindez azt vonja maga után, hogy az asszony magot fogad be /“fogan“/.)

Ez azért fontos, mert az ítélet Igéje azt mondta Joákinnak, hogy „a magod“ nem fogja örökölni a trónt⁴⁵[45]. Ennyiben József nem „lehetett“ természetes (test szerinti) „nemző“. Mégis Jézus „jog szerinti“ örököse Dávid trónjának mindkét vérvonalról. Isten természetfeletti módon tett bizonyságot, és emellett törvényesen is a trón jog szerinti örököse.

2.3 A 14-es származástan

Az, hogy egyes zsidó családok származása megállapítható és vizsgálható volt, Ezsdrást dicséri, az ő műveként tartják számon a zsidó hagyományban. Hillél azt állította, hogy tízféle különböző osztály jött vissza Babilonból Izraelbe Ezsdrás vezetésével. A származási jegyzék (a mai anyakönyvnek felel meg) szükséges volt azért, hogy garantálja, hogy a templomi szolgálatokat vagy nyilvános tiszteletbeli hivatalokat valóban csak az gyakorolja, aki kétséget kizáróan származását igazolja, és így legitimált és elismert személy⁴⁶[46].

Ábrahám leszármazói ágát 14 lépcsőre osztja fel Dávidig, amíg Dávid személyében a hatalom csúcsára ért⁴⁷[47]. De a 14 lépcsőben száll alá az Izrael feletti uralomból a száműzetés tehetetlenségébe. Végül ismét 14 lépcsőben emelkedik fel az ág a száműzetés megaláztatásának mélységéből és Jézussal éri el csúcspontját.

A születési jegyzékre mindig szükség volt, és gondosan vezették.

Josephus az utolsó 200 év felmenőinek születési évét is meg tudta adni, egy „megillath juchasin”⁴⁸[48]-ban Hillél családfáját Dávidig le tudta vezetni⁴⁹[49].

Az evangélisták nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy kifogástalanul dokumentálják a Messiás Jesua zsidó származását. Így találjuk meg az Újszövetségben ennek a bizonyításnak logikusan felépített láncát, amely Jézus messiási igényét legitimálta.

2.4. Brit Mila – A körülmetélés szövetsége

A I. Móz. 17, 10-14-ben látjuk a körülmetélésre vonatkozó parancsolatot, melyet Ábrahám leszármazóinál a nyolcadik napon kellett megcselekedni. Még ma is a nyolcadik napon, egy nagy ünnep keretében, a fiúk férfitestének előbőrét körülmetélik. Mindegy, hogy a nyolcadik nap sabbatra vagy akár Yom Kipurra⁵⁰[50] esik, ezt megteszik, hiszen ez a biztosítéka annak, hogy az új nemzedéknek tovább adják az ábrahámi szövetséget⁵¹[51].

A jelentősége főként abban áll, hogy ezt Isten jelentette ki. További jelentősége, hogy az ábrahámi szövetség külső, látható jele, harmadszor pedig egy pecsét a körülmetéletlenekkel szemben.

A körülmetélésen keresztül vétetik fel a körülmetélt az ábrahámi szövetségbe. A zsidó szülők minden újszülött gyermeke a születésénél fogva zsidó. A körülmetélkedéssel a szövetség népéhez való tartozást teszik láthatóvá⁵²[52]. Imák és áldáskívánások kísérik e szertartást. Ez vált jellegzetes megkülönböztető jellé a szövetség népe és a nem oda tartozók között.

Jézus körülmetélése egy fontos eleme volt annak, hogy Isten rendjét betöltse, ahogy azt a Tóra előírja.

2.5. A névadás

A körülmetélkedéssel összekapcsolódik a hivatalos névadás is, ezért olvashatunk erről Jézusnál is a Lk. 2, 21-ben. A zsidó közösségek többnyire még ma is így végzik ezt.

Bemerítő Jánosnál a Lk. 1, 59-ben ugyanezt láthatjuk. Az ő körülmetélkedése és névadása is együtt volt.

2.6 A kiváltás

A Lk 2, 22-ben olvassuk, hogy Jézus szülei Mária tisztulásának napjai után a Templomba mentek. Isten két parancsolatának tettek eleget. Egyrészt Máriának magáért kellett áldozatot bemutatni azért, hogy a szülés után rituálisan ismét tisztává váljon. Fiúgyermek esetén a szülés után negyven napig, lány esetén nyolcvan napig élt az anya izoláltan, és visszahúzódva gyermekével. Ezután kellett áldozatot vinni a papnak: egy egyéves bárányt égőáldozatul, és egy galambot vagy gerlét bűnáldozatul. Ha ennek nem tudtak eleget tenni, akkor elegendő volt két galamb és két gerle is. (III. Móz. 12.) Másrészt arról volt szó, hogy Istennek, az Úrnak a szertartások szerint bemutassák a gyermeket elsőszülöttként, és áldást kérjenek rá. Az ember és az állat minden férfi elsőszülötte Istené volt. (II. Móz. 13,2).

Miután a Lévitákat elhívta az Úr(IV. Móz. 3,12; 8,16;.18), lehetőség nyílt a „kiváltó áldozatra” (II. Móz. 13,13), melyet öt sékeltől állapítottak meg (IV. Móz. 18,16). Mindenhol, minden papnál megfizethették a kiváltó áldozatot. A szülők azért mentek a Templomba, hogy felvigyék az áldozatot. (Lk. 2, 22-24).

A szegények számára előírt áldozatot adták, mert a legcsekélyebb áldozattal is azt adták, amire még lehetőségük volt. Ebből láthatjuk, hogy Mária és József minden erőfeszítést megtettek azért, hogy engedelmeskedjenek. Abból a kevésből hoztak áldozatot, amijük volt, ezzel mutatták meg Istenbe vetett bizalmukat. A Lk. 2, 27-ben ez áll: ”…hogy ő érette a Tóra (törvény) szokása szerint cselekedjenek.” Az áldozat által tettek eleget a szülők a törvények.

Az elsőszülötteket még ma is kiváltják, ezt a szokást úgy hívják: Pidjon ha-Bén. Ezt Áron egy leszármazottja teszi meg, aki a szokás szerint a karjába veszi a csecsemőt és áldást mond rá: „Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a világ Királya, Aki az életet adtad nekünk és megtartottál bennünket és engedted, hogy megérjük ezt az időt.” Ebből feltételezhetjük azt, hogy Simeon Áron egy leszármazója lehetett, egy kohen.

Egy egyszerű étkezés foglalja keretbe ezt a szertartást, és végül elmondják az ároni áldást a csecsemő felett. A család némi pénzt ad a papnak (rabbinak), amely személyes szükségletei fedezésére szolgál⁵³[53].

Az áldás

Mária és József felvitték Jézust a Templomba azért, hogy a zsidó törvénynek eleget tegyenek, az elsőszülöttet kiváltsák és a gyermekre áldást kérjenek.

Ott találkoztak Simeonnal. Simeon személyével kapcsolatban (Sim-on -meghallgatás) négy ismertetőjegy tűnik fel: a) igaz volt, b) Istenfélő, c) vágyakozva várta Izrael vigasztalását, d) a Szent Szellem volt rajta (Lk. 2, 25).Így ő azokhoz tartozott, aki nem hallatják a szavukat, akik hasonlóan, mint ma, soha nem tűnnek fel az újságok hasábjain, noha fontos mondanivalójuk van.

A próféciájának tartalma figyelemreméltó. Hiszen ez túlment mindenen, amit valaha emberek egy kis csecsemőről prófétikusan kijelentettek.

Összesen hét különböző kijelentést tett.

Simeon először három messiási próféciát mondott. Ezáltal lett ő maga egy messiási prófétává.

1. Látták az én szemeim az üdvözítőt (Lk. 2, 30)

Simeon prófétikusan felismerte: a csecsemő Bethlehemből Isten megmentésének eszköze.

Ha elképzelem, hogy az én két és fél hónapos gyermekem felett valaki azt mondaná: „Világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izraelnek dicsőségére.” (Lk. 2, 32), akkor nagyon megdöbbenten állnék ott.

Megjegyzendő, hogy Ézsaiás próféta a 40-66 fejezetekben újra és újra Izrael megváltásáról beszél Isten Messiásán keresztül. Ez a Messiás a világ világossága is lesz.

Simeon prófétikusan felismerte a csecsemőben az Izraelnek és a nemzeteknek tett ígéret beteljesedését (Ésa. 40, 1; 49, 13; 52, 9). Ez az aranyos csecsemő az idős ember megfáradt karjaiban üdvösség Izrael és a népek számára, amelyre ő maga sokáig várt.

Simeon minden további messiási próféciája kijelentéseket tartalmaz a nem zsidók és Izrael számára.

2. Ő világosság a nem zsidó megvilágosítására (Lk. 2, 31-32).

Simeon próféta Istennek e bölcsességét ismerte fel Ésaiáson keresztül. A Messiás az egész világ számára világosságul lesz. (Ésa. 42, 6). Ő a világosság. Ő hozza el a nemzeteknek az üdvösséget, mely a föld végéig terjed (Ésa. 49, 6). Ő nyilatkoztatja ki ezt a nemzetek szemei előtt (Ésa. 52, 10).

3. A csecsemő Izrael népének dicsőségére lesz (Lk. 2, 32).

Isten azt mondja: „Elhoztam igazságomat, nincs messze, és az én szabadításom nem késik, Sionban lesz szabadításom, és Izraelen dicsőségem” (Ésa. 46,13).

4. Ez a gyermek sokak elestére lesz Izraelben és sokak felegyenesedésére.

Mint egy hídfő a víz hullámai felett, úgy jelenik meg Jézus ebben a jellemzésben: sokak összezúzatnak általa és sokak felemeltetnek. Ő egész életében az volt és mind a mai napig az, amit Isten már Ésaiás idejében kijelentett: Néhányak számára Ő „szenthellyé” lesz, és néhányaknak a „megütközés kövévé” vagy „a botránkozás sziklájává” (Ésa. 8, 14).

5. Jel lesz, aminek az emberek ellene mondanak.

Többek között e jelet az Ésa. 66, 19 is említi. Jel lesz minden ember számára. A megváltottak Isten dicsőségét fogják megtapasztalni e jelen keresztül, és a nemzetek között a megváltottakon keresztül hirdettetik. A keresztről való beszéd máig isteni jelként bolondság sokaknak, ámde azoknak, akik hisznek, Istennek ereje. A Messiás megfeszítve botrány a zsidóknak és bolondság a nemzeteknek. De azoknak, akik BENNE bíznak, Isten ereje, és Isten bölcsessége (I. Kor. 1, 18, 23-24).

6. Mintha látta volna előre a keresztet, amikor személy szerint Máriához fordult: A te szívedet is kard járja majd át.

Simeon prófétai módon felismerte Jézus életének és szolgálatának tragédiáját. De az anya gyermekéért érzett fájdalmát is.

7. Sok ember legbensőségesebb gondolatai nyilvánvalóvá lesznek Jézusról. Simeon szemei előtt itt már Isten utolsó ítélete jelent meg, amelyen egy nap Izrael Messiása által mindennek napvilágra kell kerülnie? (II. Kor. 5, 10-11)

Jó példa a cselekvésre

A 84 éves özvegy Hanna (Anna) Áser törzséből nehéz életet tudhatott maga mögött. (Érdekes, hogy Izrael elveszett törzseinek egyikéhez tartozik.) Ő megerősített mindent, amit Simeon mondott. Elkezdte dicsérni Istent a csecsemőért, és szólt a csecsemő Jézusról mindenkinek, akik várták Izrael megváltását (Lk. 2, 36-38).

Mindkét idős ember átélte Isten Messiás által adott békességét és vigasztalását. Magukban hordozták a messiási ígéretet és ezt adták tovább. Mi foglalkoztat bennünket „öregeket”? Tovább adjuk a messiási birodalom reményét a fiatalabbaknak?

2.7 Bar Mitzvah⁵⁴[54]

Olvassuk a Lk. 2, 41-51-ben, hogy Jézus 12 éves korában a Templomban volt, ahogy ez pészahkor a szokásoknak megfelelt. Azonban megdöbbentő, amit olvasunk az Írásban, hogy először is 12 éves volt, másodszor három napot töltött együtt a tanítókkal, és harmadszor vitatkozott velük és azok meghallgatták.

A szülőknek a törvénynek megfelelően istenfélőknek kellett lenniük, mert a gyermeküket arra nevelték, hogy felmenjen Jeruzsálembe a II. Móz. 34,23-ban; és az V. Móz. 16, 16-ban meghagyottak szerint. A megjelenés a nagy ünnepek idején pészahkor, sávuot (pünkösd) idején, és szukkotkor volt előírva. (II. Móz. 23,14.17; 34,23; V. Móz. 16,16)

Miért zajlott le olyan különösen az, ahogy Jézus 12 évesen megjelent a Templomban?

A Misna előírja, hogy a 12 éves és egy napos fiúk fogadalommal kötelezzék magukat a törvény megtartására.

13 évesen egy fiú már teljes felelősséget visel a parancsolatok megtartásáért, így a törvény fia lesz és ezzel vallásilag teljes jogú⁵⁵[55]. E szabály alapján ünneplik napjainkban is a 12 vagy 13 éveseknél a Bar Mitzvaht.

A fiú nyilvánosan előad egy szakaszt a Tórából, Mózes öt könyvéből, és megfelelő módon kommentálja az Igéket a Talmudból. Mindez egy nagy ünnep keretében zajlott, és mindenki a „törvény fiát” ünnepelte. Ez az oka annak, hogy Jézus a tanítókkal együtt ülhetett, és azok megdöbbentek, hogy ilyen fiatalon ennyire bölcsen tud vitatkozni, ahogy ezt a Lk. 2, 46-47 említi is.

3. Jézus szolgálata

Mi fémjelezte később Jézus szolgálatát, függetlenül minden messiási próféciától, amelyet az Ószövetségből az Ő életéről olvashatunk.

Ha az életét és a szolgálatát nézzük, feltűnik, hogy 15-ször olvashatjuk „…hogy beteljesedjék…”, – ahogy a Máté evangélium mondja.

1, 22 – Szűztől születés

2, 5 – Bethlehem a szülőváros

2, 17 – Gyermekmészárlás Galileában

2, 19 – 23 Hazatérés Názáretbe

2,23 – „názáretinek fog neveztetni”

4, 14 – Galileai működése

8, 17 – Betegek gyógyítása

12, 17 – Isten szolgája

13, 14 – Példabeszédek

13, 35 – A példázatokban szólás oka

21, 4 – Bevonulás Jeruzsálembe

26, 54 – Elfogatása

26, 31; 26, 56 – Az elfogatása mikéntje

26, 24; 27, 9 – Júdás végzete

A messiási igény, amellyel Őt a Tanach (Ószövetség) is előrevetíti, nem csupán a bibliai próféciák betöltését jelentette, hanem azoknak a Misnában megfogalmazott követelményeknek teljesítését is, amelyek szabályszerűen egy programot követeltek meg attól, aki messiási igénnyel lép fel. Ezt be kellett töltenie Neki.

Ez annyit jelent, hogy meghatározták, hogy annak, aki messiási igényekkel lép fel, tanítania, prédikálnia és gyógyítania kell.

Pontosan ezt töltötte be Jézus. Ezért olvassuk a Mt. 4, 23-ban:

„És bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten országának evangyéliomát, és gyógyítva a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget.”

3.1 Jézus szolgálata: prédikált, vándorolt, gyógyított

Jézus tanított, prédikált és gyógyított. A Mt. 9, 35-ben olvassuk, hogy épphogy elindult Galileából Judeába, és már körbejárta a településeket. Tanítani, prédikálni, gyógyítani.

A hagyomány úgy tartja, hogy Jochanan ben Zakkai, Jézus kortársa, aki Kr.u. 80-ban halt meg, egész nap a Templom árnyékában szokott ülni, és nyilvános előadásokat tartani. Hasonlóképpen tartják Ben Azzairól is, aki Kr.u. 110-ben halt meg. Ő Tibériás utcáin járkált mindenfelé és prédikált⁵⁶[56]. Jézus szolgálata önmagában még nem lenne annyira különleges, de a prédikálás mellett az Írás tanítást és gyógyítást említ.

A tanító Jézus a Máté evangéliumában ötféleképpen nyilvánul meg. Ennek tükrében az alábbi felosztást kapjuk.

1,1 – 4,12 A Messiás jöveteléről szóló próféciák beteljesedése, mint annak igénye, hogy Messiási mivoltát igazolja

= A megérkezés

= Felhívás bűnbánatra / megtérésre (3, 2)

4,13 – 7,29A messiási alapelvek meghirdetése

= Az első nagy beszéd (a Hegyibeszéd)

(amikor a beszédét bevégezte 7,28)

= Felhívás a döntésre (7, 13-14)

8,1 – 11,1 A messiási hatalom kinyilatkoztatása

= Csodák és parancsok a tanítványoknak

= Felszólítás arra, hogy kövessék (10,37 – 38)

(amikor a parancsolatokat befejezte 11,1)

11,2 – 13,53 A Messiás üdvtervének magyarázata

= Példázatok

= Felszólítás a példabeszédek megértésére (13,51)

(amikor a példázatokat befejezte 13,53)

13,54 – 19,1 A Messiás céljának magyarázata

=Az út a kereszt felé

= Felhívás a megvallásra (16, 15-16)

(miután a beszédeket befejezte 19,1)

19,2 – 26,2 A Messiás küzdelmének ábrázolása

= Konfliktusok az ellenfelekkel

= Alapos magyarázat arról, hogy a Messiás visszatér a halála és feltámadása után

= Felhívás éberségre (24,42)

(Amikor ezt a beszédet bevégezte 26,1)

26,3 – 28,20 A Messiás szenvedésének végérvényes beteljesedése

= Halála és feltámadása

= Felhívás a bátor bizonyságtételre – a küldés (misszió) 28, 19-20

(tanítván őket, hogy megtartsák, amit parancsolt 28,20)

Jézus öt nagy beszédét más szempontból így csoportosíthatjuk:

7, 28- 10, 42 Felkészülés

11,1 – 13, 52 Megerősítés

13, 53 – 18, 35 Bizonyítás

19, 1 – 25, 46 Lezárás

26,1 – 28, 20 „Végérvényesen”

A Máté evangélium felosztásának egy további módja:

A Messiás útja:

1-5 A Messiás bevezetése

5-7 A messiási irányelvek

8-12 A Messiás tekintélye

13 A királyság titkai a közbenső időben

14-23 A Messiás szolgálata

24-25 Próféciák a Messiás visszajöveteléről

26-28 A Messiás halála és feltámadása

3.2 Tanítás teljes hatalommal – a Hegyibeszéd

Jézus az érthetetlen tanító?

Vitathatatlan, hogy az Úr Jézus egy zseniális tanító. Mégis, ha a szívünkre tesszük a kezünket, kivel nem volt úgy, hogy egyes kijelentései és tanításai az első pillantásra érthetetlennek tűntek.

Az érthetetlenség oka nem egyszer a zsidó háttér ismeretének hiányában keresendő, amely összefüggésében az Úr Jézus tanított.

Jézus tanításának zsidó háttere

A fentiek illusztrálására vegyük elő a Hegyi beszéd egy részletét.

A Mt. 5, 21-ben olvasható: „Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek…”

Kik azok a régiek?

Jézus itt a szájhagyományra hivatkozik, amely a Misnában gyökerezik. Ezt mindig szóban adták tovább. Ennek megfelelően nem azt látjuk, hogy „olvastátok”, hanem újra és újra azt, hogy „hallottátok”. Ez áll az 5, 27-ben, 33-ban, 38-ban, 43-ban stb.

A Misna a mindennapokra ülteti át a parancsolatokat. A „hallottátok” azt jelenti, hogy szokásként fogadtátok el. Akkoriban az emberek arra törekedtek, hogy ne hágják át Isten parancsolatait. Ebből vontak „egy kerítést”, amelyből lett a hagyomány, az előírások „alkalmazása”, a rend, a Halacha.

Jézus antitézisei

Jézus nem a parancsolatokkal vagy a törvénnyel szemben tanúsít ellenállást!

Ilyet nem tehet, hiszen Ő mondja, hogy azért jött, hogy a parancsolatokat betöltse és hogy a „parancsolatok elérjék céljukat.” (Mt. 5, 17). A „öreg Halachával” szemben azonban ellenállást tanúsít, és Ő maga adja meg a parancsolatok alkalmazását „egy új Halachaként”.

Ezeknél mondja azt: „Én pedig azt mondom néktek…” (Mt. 5, 22, 28 stb.)

A Hegyibeszédben ezért olyan dolgokat hoz fel, ami egyáltalán nem található meg így az Ószövetségben. A Mt. 5, 21-ben szerepel egy parancs a Tórából: „Ne ölj (gyilkolj)”, és a szájhagyomány által hozzáfűzött rendelés: mert a ki öl, méltó az ítéletre. Tehát az a rész, hogy „a ki öl, méltó az ítéletre” nem áll így a Bibliában. Ez a Talmudban áll, és Jézus onnan vette példaként.

Jézus és a zsidó tradíció

Nézzünk meg közelebbről egy jellegzetes zsidó prédikálási módot.

„Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj (gyilkolj) (II. Móz. 20, 13; 21, 12),

mert a ki öl, méltó az ítéletre. (a régi Halacha)

Én pedig azt mondom néktek: (az új Halacha)

hogy mindaz, a ki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre;

a ki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Semmirekellő, méltó a főtörvényszékre: a ki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.” (Mt. 5, 21-22)

Jézus tanítói tekintélye

Úgy tűnik, mintha Jézus még jobban megszigorítaná a parancsolatot. A továbbiakban már nem csupán a gyilkosságról van szó, hanem a sértések különböző formáiról is és a büntetés mértékének növeléséről. Az ítélet a főtörvényszék⁵⁷[57] és a pokol tüze. A „pokol tüze” egy drasztikus képe az ítéletnek. Itt a gyehennának egy szinonimájáról volt szó, amely Jeruzsálem kapui előtt egy szemétégető hely volt. Ott az örök tűz volt az úr, amely éjjel-nappal égett.

Jézus tanításának messiási tekintélye

Jézus a saját tekintélyével tanít és ezzel Messiásként lép fel. Normális esetben az volt megszokott, hogy egy rabbi a másik rabbi tekintélyével tanított. Pl. XY elmondja, amit gondol és mindezt X rabbi mondásával erősíti meg. Ami különleges volt, ami az embereket csodálattal töltötte el, hogy Jézus a saját hatalmára alapítva, saját jogán tanított.

Jézus és a tanítások, büntetések zsidó háttere

Akkoriban, ha egy tanár mérges lett egy tanítványára, „kizárhatta“ hét napig. A tanulónak a főtanács három fős bírósága elé kell állnia. A büntetés megszégyenítő volt. Hét napig otthon kellett ülnie. Nem beszélhetett sokat, nem nevethetett, és korlátozottan intézhette ügyeit.

Aki azt mondja a testvérének: te semmirekellő vagy üresfejű (a tiszteletlenség legmagasabb foka), annak pedig a főtanács 23 tagú testülete elé kellett állnia. Az ilyenkor kiszabott ítélet mélyen beleavatkozott az illető személyes életébe. Testileg megfenyítették, átmenetileg kizárták a közéletből, és csak a legszűkebb családi körével volt szabad érintkeznie. Sem a haját, sem a bajuszát nem vághatta le többé, és alaposan nem mosakodhatott meg. Mindez a legsúlyosabb volt a nyilvános megaláztatásokat jelentő ítéletek közül.

Jézus által adott védelem a „másik” ölés ellen „…a ki pedig ezt mondja… Bolond, méltó a gyehenna tüzére.” (Mt. 5, 22),e résznél az ítélet súlyosbodott.Valójában ez itt annyit tesz, mintha azt mondanánk: „gyereklány”⁵⁸[58]. Ez volt a patriarchális társadalomban a sértés legsúlyosabb formája. A kiközösítés, melyet ilyenkor ítéletben kiszabtak, a lehetséges legsúlyosabb büntetés volt. 60 napon át kizárták az elítéltet a gazdasági életből, a vagyonát elkobozták, és többé nem kaphatott oktatást. Mivel a hagyományos felfogás szerint pont a Tóra által kapott képzés jelentette a mennybe vezető utat, ezzel az ítélettel a tanítvány számára a pokolba vezető utat nyitották meg. A fentiek közül mindegyik a gyilkosság egy-egy formája, amelyek noha gyakorlatban voltak, Jézus követői között nem fordulhatnak elő.

Jézus a mai „gyilkosságra” figyelmeztet

Ma a „gyilkosság” egy másik formáját ismerjük: „a mobbingot”⁵⁹[59].

Ilyen ne legyen köztetek. Jézus követői a kegyelem szolgái legyenek egymás felé (Jn. 13, 34). Ez a másik megbecsülésének legmagasabb szintje. Pontosan erről van szó!

„Ha arcul ütnek jobb felől…”

“…aki arczul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orczádat is.” (Mt. 5, 39). A kérdés az, hogyan lehet valakinek megütni a jobbról az arcát? Ha logikus magyarázatot keresünk, akkor Jézus idejében minden férfi balkezes volt. Ha valakit jobb oldalról akarok megütni, akkor bal kézzel kell ütnöm. Másképp ez nem lehetséges.

A Talmud alapjában véve azt mondja, ha két férfi egymással birkózik, akkor ezeknek a kárral okozott sérüléssel arányosan kell jóvátételt fizetniük. A kártalanítás a szemet szemért, fogat fogért elvet kövesse. Ez olyan igazságszolgáltatás, ahol a károk jóvátétele a lényeg. De kétszeres vagy többszörös jóvátételre van szükség, ha egy másik embert megaláznak. A megalázásnak a legkirívóbb formája volt, ha valakit a jobb kéz kézfejével ütöttek arcul. (Azaz erre gondolt Jézus, hogy ha valaki arcul üt jobbról, a jobb kézfejével azért, hogy így alázzon meg.) Itt nem arról volt szó, hogy mennyire sérült meg az illető, vagy mennyire okozott fájdalmat az ütés. Itt csupán a megaláztatás fokáról van szó a kártérítésnél.

Az atyák hagyománya azt mondja, hogy aki ököllel megüt, annak kártalanítania kell téged egy Selával; aki egy pofont ad, annak 200 Sus kell adni neked, és aki a kézfejével üt meg téged, az 400 Sust fizessen. A kártalanítás a megszégyenítés mértékéhez igazodik⁶⁰[60]: Mindez azt jelenti, hogy a méltóság súlyos megsértése számít, és a büntetés nem az indulat nagyságától függ, amellyel elkövették.

Jézus azonban a Hegyibeszédben azt mondja, ha valakit így, a leginkább megalázó módon szégyenítenek meg az Ő nevéért, az Ő személye miatt, akkor ne adja vissza, tűrje el.

Érdekes az, amit ezzel kapcsolatban Pál mond: „Egyáltalán már az is gyarlóság ti bennetek, hogy törvénykeztek egymással. Miért nem szenveditek inkább a bántalmazást? Miért nem tűritek inkább a kárt?” (I. Kor. 6, 7 vö. I. Kor. 6, 1-11). „Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim…“ (Róm. 12,19). „Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg.” (Róm. 12, 21). Vagy amit Péter hoz fel: „Nem fizetvén gonoszszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért…” (I. Pét. 3, 9). A farizeusok gyakorlata a megtorlásra ne legyen példa előttetek.

Feltehetjük a kérdést napjainkban, hogyan bánjunk azokkal, akik sípcsonton rúgnak bennünket? A fentieknek nincs köze a mindennapok jogszerű kártérítési követeléseihez. A Misnának egy egész fejezete szól a kártérítési követelésekről.

3.3 Megtisztulás és szentség

A megtisztulással kapcsolatos kérdés az Újszövetségben újra és újra felmerül. A Misna pontosan előírja, hogyan és mikor kell kezet mosni, a testet megmosni, sőt azt is, hogy mikor kell rituális fürdőt venni. Így nem kell csodálkoznunk azon, hogy az írástudók Jézushoz mennek, hogy Őt megkérdezzék erről (Mk. 7, 1-5; 14-23).

A Misna megállapítja,hogy a tisztátalan dolgoknál meg kell mosni a kezet egy negyed log vízben⁶¹[61]. Ilyen tisztátalan dolog lehet pl. a kenyér, és a meglóbált áldozat (III. Móz. 23, 15)⁶²[62], mert ezek kovászosak voltak. A kovászos kenyér (meglóbált áldozat is kovászos kenyér volt) a zsidóság szemében nem szent dolognak számított.

Sőt, a Misna szerint ugyanígy kezet kellett mosni bizonyos esetekben az Úr házába behozott tized esetén.

A Mk. 7, 15. versétől ennek a háttértudásnak a birtokában ad választ Jézus. A kézmosás előírása az atyák hagyományából ered, ennek elhagyása szerintük megfertőzteti az edényt.

A edény képet megtaláljuk a Jeremiás 18. fejezetében (a cserépkorsó hasonlatában). Pál a Róma 9, 21-ben ugyanígy a tiszta és tisztátalan edények képét használja.

A Misna kimondja, hogy az edény külseje sem lehet tisztátalan. Ha azonban az edény belül nem tiszta, akkor kívül is tisztátalan.

A fentiek nem azt jelentik, hogy a kézmosás lényegtelen dolog, hanem azt, hogy az ember tisztátalansága a gyilkosságban, házasságtörésben, lopásban, fajtalankodásban stb. jut kifejeződésre. Ez a valódi probléma és nem az, hogy vízzel megmosakodjunk azért, hogy a belső tisztátalanságtól megszabaduljunk.

3.4 Bevonulás egy szamár vemhén Jeruzsálembe

Jézus egy szamárcsikón Bethphagéból lovagolt be Jeruzsálembe. Bethphage a Jeruzsálemtől 11 km-re fekszik (Mt. 21, 1-11). Hogy Jézus e cselekedetének okát megértsük, ismernünk kell az esemény zsidó hátterét. Jeruzsálem tíz szentségkerületre volt felosztva.Bethphage volt az első, legkülső szentségkerületés e felosztás szerint már része volt Jeruzsálemnek.Azért van megemlítve Bethfage, hogy tudjuk, Jézus onnan indult ésezzel tiszteletben tartotta a rendet, figyelt arra, hogy a parancsolatokat megtartsa. Ezzel azt akarta az emberek tudtára adni, hogy Jeruzsálem számára teljesen megszentelte, és megtisztította magát.

A Jn. 11, 55-ből látjuk, hogy közel volt a pészah (húsvét), és emiatt mindenki megtisztította magát. Azért mentek már az ünnep előtt Jeruzsálembe, hogy rituálisan a mikvében⁶³[63] megtisztuljanak. A fürdő után már csak a lábaikat mosták meg, amint azt Jézusnál a Jn. 13, 10-ben láthatjuk: „Monda néki Jézus: A ki megfürödött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni…”

Ezért a vallási előírásokat szigorúan megtartók nem mentek gyalog, hanem szamáron lovagoltak. Ezeket az ünnepnapokra bérelni lehetett (Mt. 21, 2-3). Jézus egy szamár csikójára ült (Mk. 11,7). Amellett, hogy ez egy messiási prófécia a beteljesedése (Zak. 9, 9), még többet is mutat számunkra.

Ha egy személy szamáron ült, azzal a farizeusoknak semmi problémája nem volt, mivel így az út porától óvta meg magát. Amikor egy zsidó a rituális fürdő után tisztává lett, az erős állatoknak köszönhetően nem vált újra tisztátalanná a lába beszennyezésével, ha felment Jeruzsálembe⁶⁴[64].

Az állatok hátára ruhát terítettek, hogy az állat szőrén lévő piszok se tegye tisztátalanná az utazót. Jézus esetében is ez történt: „…rárakták köpenyeiket s ő ráült.” (Mk. 11, 7). Ha valakin por, kosz volt, egyáltalán nem mehetett be a Templomba.

Egy csikónál azonban más volt a helyzet, mint egy kifejlett szamárnál. A csikó alacsony volt, és ha ráült az ember, leért a lába és piszkos lett. Jeruzsálem népe azért terítette le az utakra a ruháit, hogy Jézus a lába bepiszkolódásával ne váljon tisztátalanná, hogy a tisztasági előírások ne sérüljenek. Habár ez tiszteletadás volt az emberek részéről Jézus felé, sokkal nagyobb jelentőségű az, amit az emberek ezután tettek.

A jeruzsálemi bevonulás pészahi időszakra esett. Azonban az emberek azt tették, ami szukkotkor, a sátoros ünnep idején volt szokásban. Az ünnepek szokásainak összekeveredése olyan volt, mintha valaki húsvétkor állítana karácsonyfát. Az ünneplő sokaság érthetetlen módon viselkedett. Mi lehet ennek a magyarázata?

Mindenek előtt meg kell értenünk szukkotnak a jelentését és a végidőkre vonatkozó jelentőségét. Az ünnep lényegében a zsidóságban annyit jelent, hogy emlékeznek az első „lakóhelyükre“, amelyben akkor laktak, miután kijöttek Egyiptomból. Végre az elnyert szabadságot élvezték, de az új szabadság csak egy ingó sátor volt.Emellett szukkotkor megemlékeztek arról, hogy Izrael itt már Isten uralma alatt élt.

Az ünnep messiási jelentését a Zakariás könyvében olvashatjuk: „És lészen, hogy a kik megmaradnak mindama népek közül, a melyek Jeruzsálem ellen jőnek: esztendőről esztendőre mind felmennek, hogy hódoljanak a királynak, a Seregek Urának, és megünnepeljék a sátorok ünnepét (szukkotot). És lészen, hogy a ki nem megy fel e föld nemzetségei közül Jeruzsálembe, hogy hódoljon a királynak, a Seregek Urának: nem lészen azokra eső. És ha nem megy fel, vagy nem jön fel az égyiptomi nemzetség, ő rájok sem lészen; de lészen az a csapás, a melylyel megcsapkodja az Úr a népeket, a kik nem mennek fel a sátorok ünnepét (szukkotot) megünnepelni. Ez lészen Égyiptomnak büntetése, és mindama népek büntetése, a kik nem mennek fel a sátorok ünnepét (szukkotot) megünnepelni.” (Zak. 14, 16-19)

Itt látható a sátoros ünnep messiási jelentése. A sátoros ünnep, a szukkot az egyetlen ünnep a zsidó naptárban, ahová minden népet meghívnak. Ha szukkotkor Izraelben vagytok, akkor titeket is meghívnak függetlenül attól, hogy ismernek-e vagy nem. Minden nemzet jöhet az ünnepre.

Az ünnepnek van két jellegzetes vonása: csak szukkot alkalmával lengetnek pálmaágakat és csak ekkor kiáltják, hogy „Hozsanna…”. Aszamáron érkező Jézusnak a Messiási mivoltát kiáltották ki: „Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, a ki jő az Úrnak nevében!” (Mt. 21, 9). Ez a 118. zsoltár 26. versének az idézése: „Áldott, aki jő az Úrnak nevében…“

Ezek az emberek Messiásnak tartották Őt, ezért mondták, hogy Jézus a galileai Názáretből való „PRÓFÉTA” (Mt. 21, 10-11). Ezzel a Mózes által megprófétáltra gondoltak: „Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat mint te (Mózes)…” (V. Móz. 18,18)

Tehát egyrészt vették a pálmaágakat – a Jn. 12, 13-ban azt a tudósítást olvassuk, hogy pálmaág volt a kezükben – , másrészt Hozsannát kiáltottak és ezzel fejezték ki, hogy most teljesedik be a messiási prófécia. Ezzel azt tették meg, ami a Jelenések könyvében áll: „Azután látám, és ímé egy nagy sokaság, a melyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből; és a királyiszék előtt és a Bárány előtt állnak vala, fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak; És kiáltanak nagy szóval, mondván: Az idvesség a mi Istenünké, a ki a királyiszékben ül, és a Bárányé!” (Jel. 7, 9-10). Itt azt olvassuk, hogy a nemzetek, amelyek eljönnek a sátoros ünnepre, az Úr megváltottjai. Ebből látható, hogy a mennyei trón előtt lesznek összegyűjtve a nemzetek és ott fogják Őt imádni. A III. Móz 23, 40. versében látjuk az ünnepre vonatkozó rendelkezéseket, itt parancsolja az Úr a pálmaágak, mirtuszágak (stb.) lengetését is. Amikor Jézus Jeruzsálembe ment, azt hitték, hogy most veszi kezdetét a messiási korszak.

Olvassuk a Máté és a Lukács evangéliumában is, hogy a ruháikat a földre tették, mert Jeruzsálem szent város volt. Amikor a zsidó ünnepek voltak, akkor az utakat naponta kétszer-háromszor megtisztították a portól.

Jesua Bethphagéból indult útnak Jeruzsálembe. Ezzel azt akarta az emberek tudtára adni, hogy Jeruzsálem számára teljesen megszentelt, és megtisztította magát. Ahogy közeledett a Templomhoz, egyre jobban fennállt annak a veszélye, hogy tisztátalanná válik a portól, ami az utcákon van. Azért, hogy ne legyen tisztátalan, az emberek a ruháikat az utcára tették. Egy fiatal szamáron vonult be Jeruzsálembe, így a lábai leértek a földig. Ezek piszkossá és így tisztátalanná lehettek volna. Ezért terítették le a ruháikat.

A szamár hátára is tettek ruhákat. Nem azért, hogy puhára üljön, hanem attól féltek, hogy az állat szőrében is lehet por, ami által ugyancsak tisztátalanná tenne, és nem tudna bemenni a Templomba. Inkább leterítették a ruhákat a földre, hogy Jézus mindenképpen bemehessen a Templomba; ezzel fejezték ki, hogy reményeik szerint elérkezett a messiási korszak. Azt hitték, hogy a szukkotnak a végidőkre vonatkozó jelentése most fog beteljesedni. Annak ellenére hittek ebben, hogy pészah volt. Olyan nagy volt a messiási korszak eljövetele iránti vágyakozás.

Függelék

– Jézus életének további zsidó vonatkozásai röviden

A Tóra olvasás szombati rendje

Amikor Jézus Názáretben tanított, az 51. heti szakaszt olvasta fel a Tórából.

“Eljutott Názáretbe is, ahol felnövekedett. Ahogy szokta, szombatnapon bement a zsinagógába. Ott felállt, hogy felolvasson. Ézsaiás próféta tekercsét adták oda neki. Amikor felnyitotta a tekercset, egy helyre bukkant, amelyen ez volt írva:

„Az Úrnak Szelleme rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek örömöt hirdessek, Ő küldött, hogy szabadítást hirdessek a foglyoknak, szemük megnyílását a vakoknak, szabadon engedjem a szétzúzott szívűeket, hogy kihirdessem az Úrnak kedves esztendejét.”(Lk. 4, 16-19)

Ennek a heti szakasznak „Niccábim” a neve és a V. Móz. 29, 9 – 30, 20 Igerészeket öleli fel. Ezek az Igék – az áldás és átok (V. Móz. 28) fejezethez csatlakoznak kommentárként.

A Tóra-szakaszokhoz az Ószövetségből nem véletlenül tartozik az Ésa. 61. fejezete haftáraként⁶⁵[65], amelyet Jézus a Lukács evangéliuma szerint felolvasott. E heti szakaszt szeptember-október tájékán olvassák fel. Így kerülhetett Jézus elé az a Tóratekercs, ami az Ésa 61. fejezetét tartalmazta.

A Lk. 4, 16-22 szerint a hallgatók bizonyságot tettek felőle (22. versben) és elálmélkodtak. Mi felől tettek bizonyságot? A Mt. 13, 54 adja meg nekünk a választ. Jézus tökéletes bölcsességben tanított, hatalmas cselekedetek történtek általa, mint ahogy a Mk. 6, 2 ezt elmondja.

Tálit

„És ímé, egy asszony, a ki tizenkét év óta vérfolyásban szenved vala, hozzájárulván hátulról, illeté az ő ruhájának bojtját⁶⁶[66].”(Mt. 9, 20 vö. Mt. 9, 18-22; Mk. 5, 24-33; Lk. 8, 43-48).

A Tórában szerepel a ruházat leírása:

„Szólj Izráel fiainak, és mondjad nékik, hogy készítsenek magoknak bojtokat az ő ruháik szegleteire az ő nemzetségeik szerint, és tegyenek a szeglet bojtjára kék zsinórt.” (IV. Móz. 15, 18 vö. V. Móz. 22, 12)

A ruházat megjelenik az Írásban:

Dávid levágta Saul bojtját (I. Sám. 24, 5), Saul megragadta Sámuel ruhájának bojtját (I. Sám. 15, 27). A Zak. 8, 23-ban olvassuk, hogy a jövőben tíz nem zsidó fogja egy zsidó bojtját megragadni „mondván: Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!”

Az egyetlen, akit ismerek, hogy Jézust tálitban ábrázolta Marc Chagall, a zsidó festő.

Jézus az Isten Báránya

A pészahkor és a jom kippurkor bemutatott áldozatra is vonatkoztatható (vö Jn. 1, 29, 35)

Mint főpap engesztelést szerezett a bűnökért. (kaporah – engesztelés) (vö. Zsid. 2, 17)

Ünnepek

Hannukka a világosság ünnepe – Jn. 10, 22 – „Én vagyok a világosság”.

Szukkot a sátoros ünnep – Jn. 7, 1-53 – „Én vagyok a élő víz”.

Ros Hasanakor a zsidó újévkor – I. Thesz. 4, 16 – a harsona (sófár)

A szerzőről

Jurek Schulz Holokausztot túlélő családból származik. Fiatalságának szellemi otthona a frankfurti zsinagóga volt. Az Újszövetség tanulmányozása során kapott világosságot arra, hogy Jézus Krisztus a megígért Messiás, Akiben személyes Megváltóját ismerte fel. Az egyetemen teológiát és szociológiát végzett, majd a hamburgi drog-rehabilitációs központ vezetőjeként dolgozott, és messiási gyülekezet pásztoraként szolgált.
Jelenleg több országban tart előadásokat, számos írásnak és Izraellel kapcsolatos bibliai tanulmánynak a szerzője. Jurek Schulz a Messiási Bizonyságtétel Munkaközössége Izraelért (amzi) kötelékében szolgál, mint teológiai előadó.

Forrás: Jurek Schulz / Messiási Bizonyságtétel Munkaközössége Izráelért – amzi www.amzi.org/html/magyar.html

Jurek Schulz életéről itt olvasható írás.