A peszáhi Bárány – Isten Báránya

„Elvégeztetett”

Az őrzött kenyér

Jesua (Jézus) a Széder est utáni éjszakán bevégezte szolgálatát. „…elvégeztem a munkát, a melyet reám bíztál, hogy végezzem azt.” (Jn. 17, 4b – Károli) Átment tanítványaival abba a kertbe, amit héberül gat shmanimnak[1] hívnak. A héber szó jelentése „olajsajtó”. Nagyon kifejező ez a név, és ezáltal e helyszín. Ugyanis ha olajat akarnak előállítani, akkor teljesen összezúzzák, összetörik a növényt, gyümölcsöt, és úgy préselik, sajtolják ki belőle az értékes olajat. Jesua (Jézus) összetört testének árán a Szent Szellem olaját árasztotta ki az Atya a világra. Az „olajsajtó” kertjében játszódott le a szellemi összetöretetés, Jesua (Jézus) egyéni akaratának a teljes felmorzsolódása. „És egy kissé előre menve, arczra borula, könyörögvén és mondván: Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen a mint én akarom, hanem a mint te.” (Mát. 26, 39 vö. 42., 44. versekkel). „…a lélek kész, de a test erőtelen.” (Mt. 26, 41 – Károli) – mondta a tanítványoknak, mikor az „olajsajtó” kertjébe léptek, de kilépve a kertből már a test is készen állt.

* * *

A zsidó hagyomány nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ne kerüljön kovász a peszáhi asztalra. A kovászosnak, hámecnek számít minden olyan étel, amely az öt fő gabonából (búza, árpa, rozs tönköly, zab) készült és folyamatosan legalább 18 percig vízzel volt érintkezésben. A kovásztalan pedig olyan étel, amely ugyanilyen alapanyagokból készül, de 18 percnél kevesebb ideig volt a gabona érintkezésben a vízzel. Tehát nem volt ideje megerjedni.

Mivel a kovászos, és a kovásztalan között „csak” ennyi a különbség, nagyon óvni kell a kovásztalan kenyeret a nedvességtől. Ha folyadékkal kerül kapcsolatba a macesz (pászka), akkor könnyen megerjedhet. Emiatt a Széder esten az asztalon kendővel le van takarva, hogy még véletlenül se csöppenjen rá a pohárból víz, vagy a tányérból leves.

Sőt a maceszt nem csak ekkor védik különös gondossággal. Szokás erre az ünnepre „őrzött” pászkát sütni. Az őrzés már a gabona aratásakor elkezdődik. Fokozott figyelmet fordítanak arra, hogy az eső ne érje a learatott kalászokat, hogy az őrlés után a zsákok tiszták, legyenek, és a raktár ne legyen dohos, hanem szellős. Az őrzés innentől fogva a feldolgozás, és a tárolás minden részére kiterjed. Természetesen az ilyen őrzött macesz drágább, mint a szintén kóser, de nem őrzött pászka.

Érdemes végig gondolni azt, hogy ezek a túlságosan akkurátusnak tűnő zsidó szokások, mit üzennek nekünk szellemben. A kovászos – bűnös, és kovásztalan – tiszta élet között sokszor látszólag nincs nagy különbség. Könnyen lehet erjedés egy ponton, ami már kovászossá teszi az egész ételt. Őrködnünk el, hogy életünk kovásztalan maradjon, „Hiszen a mi pászkabárányunk is megöletett már, a Krisztus. Ezért ne régi kovásszal ünnepeljünk hát, ne is gonoszságnak és rosszaságnak kovászával, hanem tisztaságnak és igazságnak kovásztalanságával.” (1 Kor. 5,7b-8 – Csia) Isten számára biztosan kedvesebb, „drágább” az az élet, amelyben kitartóan őrködnek a kovásztalanság megtartásáért.

Jesuában (Jézusban) nem találtatott bűn, így Ő lehet a valódi kovásztalan kenyér. Hasonlóképpen őrködött a Messiás a Maga élete fölött, ahogy az őrzött macesznál teszik a zsidók a mai napig. Az utolsó vacsorán Jesua (Jézus) az addigi kovásztalan életéről tehetett bizonyságot: „… jön a világ fejedelme: és én bennem nincsen semmije…” (Jn. 14, 30 – Károli). Jézus nem ismerte a bűnt (II. Kor. 5, 21a), nem cselekedett bűnt (I. Pét. 2, 22a), és nem volt Benne bűn (I. Jn. 3, 5b).

A gat shmanim (Gecsemáné) kertben azonban megrendült a Messiás, és „Halálos küzdelembe került, de csak annál megfeszültebben imádkozott, az izzadsága olyan volt, mintha vércseppek csurogtak volna róla a földre.” (Lk. 22, 43-44) Jesua itt is megőrizte életének kovásztalanságát, és romlatlanul adta Magát a halálra. De ezen az éjszakán őrködni, a Maga megtartásáért virrasztani, imádkozni hívja a tanítványokat, amit előtte soha nem tett meg. Egy olyan harcot, belső küzdelmet folytatott, aminek korábban nyomát sem látjuk. Talán itt nyílik a Tóra Igéinek egy mélyebb értelme. A peszáh éjszakáját az „őrködés éjszakájának” is hívják. „Őrködés éjszakája volt ez az Örökkévaló előtt, hogy kivezesse őket Egyiptom országából; ez az éjszaka az, mely az Örökkévalónak van szentelve, amelyet meg kell őrizni Izráel összes gyermekeinek nemzedékeiken át.” (II. Móz. 12, 42 – Hertz) Az Örökkévaló egyszülött Fiának is az őrködés éjszakája volt ez életének kovásztalansága felett, hogy kivezethesse a népét Egyiptom, a „bűn országából”.

Az áldozat ideje

„És őrizzétek azt a hónap tizennegyedik napjáig, akkor vágja le Izráel egész gyülekezete esti szürkület idején.” (II. Móz. 12, 6 – Hertz Biblia)

„Harmadik óra volt, mikor keresztre feszítették.” (Mk. 15, 25 – Csia)

Jeruzsálemben Jesua (Jézus) korában 2,5 – 3 millió ember is felment a peszáh ünnepére. Josephus Flavius, a zsidó történetíró a Jeusa (Jézus) utáni évtizedekben arról tudósít, hogy Cestius főpap felbecsülte az áldozati bárányok számát. E felméréssel akarta meggyőzni Néró császárt arról, hogy ez az ünnep milyen fontos a zsidóság számára. 256 500 bárányt említ a felmérés. Ez két és fél milliós tömeget sejtet, mivel egy bárányt egy 10 főből álló csoport fogyaszthatott el. Számunkra elképzelhetetlen mennyiségű áldozati vér fojt el egy nap alatt minden évben ezen az ünnepen.

A Hertz Biblia kommentárja a peszáhi áldozat bemutatásával kapcsolatban ugyancsak Josephust hozza fel: „Josephus azt írja, hogy a peszach-áldozatot a nap 9–11. órája között mutatják be…”[2] Kilenc órától kezdve áldozták fel az Örökkévalónak a bárányok tízezreit. Jesua keresztre feszítése is pontosan a délelőtt a 9. órában történt, ha a mai időszámításunk szerint gondolkodunk.

A Biblia azonban a héber időszámítás szerint írja le az időpontokat. Eszerint a nap este, az esthajnalcsillag feljövetelével kezdődik.[3] A Messiást három órakor (Mk. 15, 25) – tehát délelőtt kilenckor keresztre feszítették. Hat órakor (Mk. 15, 33) – tehát délben, tizenkét órakor sötétség támadt a földön.

„Mikor azonban a hatodik óra lett, az egész földön sötétség támadt a kilencedik óráig. A kilencedik órában Jézus nagy hangon kiáltotta: „Elói, Elói, lama szabachtani!” Ami lefordítva: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mk. 15, 33-34 – Csia)

A zsidó családok, akik ott voltak a megváltás peszáhján, vagy akik később szereztek tudomást erről, jól tudták, hogy mit jelent az, hogy a Bárányt (mai idő szerint) délelőtt 9 órakor áldozták meg. Ez pontosan beleilleszkedett abba a gyakorlatba, amit folytattak. Estére el kellett készülniük, hiszen a parancsolat szerint (II. Móz. 12, 6) ekkor már kész kellett lennie a vacsorának, hogy a családok Széder esti asztalhoz ülhessenek.

Az Örökkévaló azonban nem csak az áldozatbemutatás idejével adott jelet a népnek, hanem ezen a napon teljesült be az Ámosz próféta könyvében több száz éve megírt prófécia is: „És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal.“ (Ámós 8,9) A Messiás halálakor pontosan délben elsötétedett az ég.

Jesua (Jézus) azért született meg testben, hogy a világ világossága legyen. Ahogy pedig az Írás mondja: „És a világosság a sötétségben fénylik…“ (Ján. 1,5). A kereszten azonban ráhelyezte az Örökkévaló a bűneinket, és elfordult Tőle, és Jesua (Jézus) nem világíthatott. Ahogy az Ő fénye kihunyt, az egész világ sötétségbe borult.

A tökéletes áldozat

Az örökkévaló Isten asztalt terített az emberiségnek azon az estén. Az előképek után a valódi Bárány áldoztatott meg. Azóta ehhez az asztalhoz járulunk, és erre az Áldozatra mutatunk.

A megtört kenyér – Krisztus összetört teste a kereszten, a kínzásokban, a szenvedésben. A Tóra úgy rendelkezik, hogy a peszáhi asztalnál, és az ünnepen a sanyarúság kenyerét, nyomorúságnak kenyerét (V. Móz. 16,3) fogyasszák. Erre emlékszünk mi is az Úrvacsorában, Krisztus megsanyargatott, megnyomorgatott, összetört testére.

De a Messiás teste csak ebben a szenvedésben tört össze. Nem volt rajta olyan törés, hasadás, mint a mi testünkön, a mi életünkben. A saját bűne nem ejtett rajta sebet, nem törte meg, mint minket a bűneink. A Messiás egész élete szellemben megbonthatatlan volt. Nem volt ellentmondás a cselekedeteiben, és a szavaiban. Egységben élt az Atyával. Nem hagyott ki, nem fáradt el. Vitatkozva a népével Jesua (Jézus) megjegyzi, hogy az Írás nem bontható fel. (Jn. 10, 35) Ő, mint az élő Ige, Aki testté lett és köztünk lakozott, ugyancsak nem volt felbontható (Jn. 1, 1-4, 14.). Az élete, és az egész földi szolgálatának a csúcspontja, az áldozata is megbonthatatlan volt.

A kereszten Jesua (Jézus) tagjait nem törték el, hasonlóképpen a peszáhi bárányokhoz (II. Móz. 12, 46, vö. Jn. 19, 33-36; Zsolt. 34,21). Az Örökkévaló már a bárány áldozatok bemutatásánál gondoskodott arról, hogy ne szabdalják szét, ne bontsák meg az áldozat egységét. A Tóra írja az áldozat elkészítéséről: „Ne egyetek belőle nyersen vagy vízben főzve, hanem tűzön sütve egészben fejével, lábszáraival és belső részeivel.” (II. Móz. 12,9 – Hertz Biblia). A Hertz Biblia így kommentálja e verset: „vagy vízben főzve – Nem volt szabad a bárányt főzni, mert ezáltal elkerülhetetlen lenne szétvagdalása. Nem volt szabad szétdarabolni, hanem egyben kellett megsütni… Egy étkezés, egy asztalnál, egy darabban, teljesen el kell fogyasztani.” Így rendelkezett az Örökkévaló előremutatva Fia megbonthatatlan és tökéletes áldozatára: „Egy házban egyék meg; a házból ki ne vígy a húsból, és csontot se törjetek össze abban.” (II. Móz. 12, 46)

* * *

Az áldozat tökéletes mivoltához kezdetektől fogva hozzátartozott az, hogy ne kelljen kényszert alkalmazni a feláldozandó állaton. Amíg áldozatot mutattak be a Templomban a bárányt úgy kellett levágni, hogy ne nyíljék lehetősége a bégetésre, különben az áldozat érvénytelen. Jesua (Jézus) sem nyitotta meg a száját, hogy fájdalmát elpanaszolja, hogy védekezzen, vagy ellenálljon. A tökéletes áldozatának az is része volt, hogy „száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik…“. Ahogy a Templomban feláldozott bárányokban nem lehetett ellenszegülés, úgy Isten Bárányában sem volt. „Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg!“ (Ésa. 53,7 – Károli).

* * *

Érdekes módon épp a Talmud tesz bizonyságot Jesua (Jézus) áldozati halálának tökéletessége mellett. Igazolja, hogy a Messiás áldozatát, amely körülbelül a Templom lerombolása előtt negyven évvel történt, elfogadta az Atya.

A zsidóság a jom kippur ünnepén minden évben áldozatot mutatott be. Az Örökkévaló olykor látható jelét adta annak, hogy elfogadta az áldozatot. Ezen az ünnepen a főpap két bakot vitt az Úr elé: az egyiket elbocsátották a pusztába, a másikat feláldozták az Örökkévalónak (III. Móz. 16, 8-11). Az áldozat bemutatásakor a főpap „…bíborgyapjú csíkot kötött az elbocsátandó bak fejére (szarvai közé), szembe állította a kapuval, amelyen át elbocsátandó volt…” (Misna IV.) Simon főpapsága idején mindig csodálatos jelet adott ennél a baknál az Örökkévaló. A Talmud írja, hogy Simon, az Igazságos Kr.e. 300 körül viselte a főpapi méltóságot Izraelben. Igazságszeretete és bölcsessége miatt legendák vették körül alakját. Negyven évig volt Simon Izrael főpapja, hasonlóan Dávidhoz, vagy Salamonhoz, akik ugyancsak negyven évig álltak királyként Izrael élén.

Talmud szerint: „Amíg Simon, az Igazságos élt a csík fehérré vált, Simon halála után néha fehérré vált, néha piros marad. (Piros szalagot kötöttek a pusztaságba küldött bak nyakára. Ha az fehérré vált, annak volt jele, hogy Isten a bűnöket megbocsátotta.)” (Jer. Jóma. V.2. és VI.3) A szalag fehérré válását az Ésa 1, 18. versével hozták kapcsolatba: „No jertek, törvénykezzünk, azt mondja az Úr! ha bűneitek skárlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú.“

A Talmud azonban azt is megállapítja: “A Templom lerombolása előtti utolsó 40 év alatt… a vörös szalag soha nem vált fehérré.” (Jóma 39a-39b). Mindez Isten Szelleme által tökéletes összhangban van azzal, amit a messiási zsidóknak szóló levél ír: „A hol pedig bűnök bocsánata vagyon, ott nincs többé bűnért való áldozat.” (Zsid. 10,18 – Károli)

Az írás Jurek Schulz észrevételeinek felhasználásával készült.

Felhasznált Bibliafordítások:

Hertz Biblia (Mózes öt könyve és a haftarák); Csia Lajos Újszövetség fordítása (A puszta létnél többet); Károli Biblia, Complete Jewish Bible (David H. Stern)

Felhasznált irodalom:

1. Hayim Halevy Donin: Zsidónak lenni – Göncöl kiadó, 1998, 220-221 oldal
2. Naftali Kraus: Zsidó ünnepek – A haszid legenda tükrében, Az ősi forrás sorozat (4) – Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület kiadása, 1994, 31-53 oldal
3. Hertz Biblia ide vonatozó részei
4. Raj Tamás: A peszah ünnepéről (www.zsido.hu)
5. Peszah, az egyiptomi kivonulás ünnepe /Részlet Oláh János: Judaisztika I. c. könyvéből/ (www.lauder.hu)
6. Peszáchi hágádá, Az őrködés éjszakája – Kiadja a Magyar Könyvklub és a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület, Budapest, 1999
7. Hagada – Az egyiptomi kivonulás elbeszélése, Pészach első két estjére, a Széder estekre – Kiadta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének Rabbitestülete, 2007/5767
8. A Talmud könyvei – Korvin testvérek könyvnyomdája, Budapest, 1921-1923, ford.: dr. Molnár Ernő, Peszáchim – 119-129 o.; 137-146 o.
9. Kevin Howard – Marvin Rosenthal: Az Úr ünnepei, Új Spirit Könyvek, Budapest, 2010, 11-25, 49-95 oldal
10. Werner Mücher: Az Úr ünnepei – Evangéliumi Kiadó, 2001, 14-30 oldal
11. The Pesach and the Pesach Lamb (www.yeshuarabbi.com)
12. Risto Sanatala: A Messiás az Újszövetségben – a rabbinikus iratok fényében – Bridge Mission Society, Budapest, 2001, 189-225 oldal
13. David H. Stern: Jewish New Testament Commentary (A zsidó Újszövetség magyarázata) – ide vonatkozó kommentárok
14. C.H. Makintosh: Elmélkedések Mózes elsõ könyvérõl, Evangéliumi Kiadó, fordította Vida Sándor, 146-156 o.
15. Jurek Schulz: A zsidó Jézus (www.amzi.org/html/magyar.html)

---