A peszáh Jézusban – a húsvét Jesuában

A zsidóság peszáh ünnepén az Egyiptomból való szabadulására emlékszik vissza. E szabadulás után beszélhetünk Izraelről mint szabad népről. Izrael népének története a peszáhhal kezdődik.

Hasonlóképpen a Messiás Testének története is a megváltást elhozó peszáhon kezdődik el. Mindkét nép a szabadságát nyerte el ebben az ünnepben. Héberül hág háhérut-nak, a szabadság ünnepének is nevezik ezt az ünnepet. Két nemzetség jött ki a szolgaságból ekkor:

– az Ószövetség peszáhján a választott nép a bárány vére által,

– az Újszövetség peszáhján a Messiásban megváltott nép a Bárány vére által.

Az Örökkévaló tíz csapással sújtotta Egyiptomot, mire a fáraó szabadon bocsátotta a zsidó népet, hogy a pusztában áldozzon. A tizedik csapás az volt, hogy Isten az emberek és állatok elsőszülötteit megölte egész Egyiptomban. Egyedül Izrael elsőszülöttei maradtak életben.

Ezzel Izrael népe, amely megvetetten, rabszolgaként szolgált Egyiptomban, végérvényesen elkülönült minden más néptől, amely azon a földön élt. Egyiptom népe joggal kérdezhette: miben vagyunk mi mások, hogy miránk sújtott Isten keze? Mennyivel kiválóbb nálunk ez a nép, hogy az ő fiai sértetlenül maradtak? Mi választ el minket ilyen élesen ettől a néptől az Örökkévaló szemében? Látszólag nem volt különbség a zsidók és az egyiptomiak között. Együtt éltek, ugyanazt a kenyeret ették, ugyanannak a forró napnak a hevét viselték el. Az ítéletnél nem ez döntött. A társadalmi beosztás és hovatartozás sem befolyásolt semmit. Lényegtelenek voltak a jó cselekedetek, a jóakarat, vagy az, hogy valaki törvénytisztelően élt vagy sem. Isten öldöklő angyala egy esetben kerülhette el a házat, ha látta a bárány vérét azon.

Jesua (Jézus) hasonlóképpen szól a Vigasztalóról az utolsó vacsorán. „És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek…” (Ján. 14,16 – Károli)

Majd az éjszakája folyamán így folytatja: „És az, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében.” (Ján. 16,8 – Károli). Jesua (Jézus) is elküldte Isten Szellemét, Aki azok számára lesz a Vigasztaló, akik hisznek Benne. De akik elutasítják, azoknak ítéletükre lesz. A Messiás pontosan elmagyarázza, mi lesz majd a bűn, amit megítél a Szent Szellem: „…megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében. Bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem.” (Ján. 16,8-9 – Károli)

Az emberek egy részének az lesz a bűne, hogy nem hisznek Jézusban, mint Messiásban. Ez lesz a bűn, amiért a Szellem megfedd. Akin hit által rajta lesz a Bárány vére, az nem kap feddést. A Szent Szellem előtt bűn dolgában kétféle ember lesz: az, aki hisz Benne, és akin a Bárány vére lesz. Nem számít a jóakarat, a hagyománytisztelet, a becsületesség, a társadalmi rang. Csak a hit Őbenne.

„Az, aki benne hisz, nem kap ítéletet, aki nem hisz, már ítélet alatt van, mert nincs hite az Isten egyszülött Fiának nevében.” (Ján 3, 18 – Csia)

„Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna nékik, nem volna bűnük: de most nincs mivel menteniök az ő bűnöket.” (Ján. 15,22 – Csia)

A peszáh jelentése

A peszáh (paszah) ige jelentése átugrani, elkerülni. Az ítélet és a halál „… elkerülte (peszáh) Izráel fiainak házait Egyiptomban, midőn sujtotta Egyiptomot, a mi házainkat pedig megmentette. És a nép meghajolt és leborult.” (II. Móz. 12, 27 – Hertz)

A peszáhi bárány volt az első, amit Izrael nemzetként bemutatott. Ez által a halál elkerülte a népet, ahogy a Jesuában (Jézusban) hívőket is elkerüli majd a halál a test elmúlásakor. „Az Örökkévaló elkerülési ünnepe (hág hápeszáh) az.” (II. Móz. 12, 11c – Hertz)

A peszáh előképe Mózes első könyvében

Nemcsak a zsidó nép életében volt kulcsfontosságú a peszáh. Ábrahám, a zsidó nép és a népek sokaságának atyja (I. Móz. 17, 5) felvitt egy áldozatot, ami már előrevetítette a peszáhot, és benne a Bárány áldozatát.

Ábrahámot arra kérte Isten, hogy áldozza fel a fiát, Izsákot. „Vedd egyetlen fiadat, Izsákot, akit szeretsz és menj el Mórija földjére és áldozd fel őt égőáldozatul a hegyek egyikén, amelyet majd mondok neked.” (I. Móz. 22, 2 – Hertz)

Ábrahám engedett Isten kérésének: „Fölkelt Ábrahám kora reggel, fölnyergelte szamarát…” (I. Móz. 22, 3 – Hertz) Hogy mi játszódott le a szívében, azt valóban csak Isten tudja egyedül. Amikor Ábrahám engedett Istennek, számára Izsák tulajdonképpen meghalt, mert kibékült azzal a gondolattal, hogy fiát feláldozza.

Három napig volt halott, mert a harmadik napon értek oda, arra a helyre, amit Isten kijelölt. „A harmadik napon felemelte Ábrahám szemét és megpillantotta távol azt a helyet.” (I. Móz. 22,4 – Hertz )

Ábrahám akkor kapta vissza Izsákot, akkor kelt számára életre, amikor az Örökkévaló Angyala megállította, hogy ne sújtson le rá, és Isten kost küldött az áldozatra. Ábrahám csak a szívében áldozta fel „a fiút, aki szeretett” (I. Móz. 22, 2 – Károli). Isten azonban valóban odaadta értünk szeretett Fiát, Akiben gyönyörködött (Mk. 1, 11).

Izsák a Megváltó előképe volt, hiszen Ábrahám minden ígérete benne folytatódott. Belőle lett Ábrahám nagy néppé szellemben és test szerint is, ő örökölte a földet. Számunkra, és az egész világ számára Isten egyszülött Fia minden ígéret beteljesítője, „mert Istennek valamennyi igérete ő benne lett igenné és ő benne lett Ámenné…” (II. Kor. 1,20 – Károli).

Ábrahám szeretett fia nem lett áldozat, nem folyt a fiú vére a peszáh előképén. Ekkor még megállt az áldozat felett a kés. Istennek Fia felett azonban nem. Őt nem kímélte az Atya, hogy nekünk életünk legyen.

A zsidóság is látta a peszáh előképét Izsák feláldozásában. A Midrás egyik magyarázata így ír: „Mit látott Isten, amikor tovább halad a zsidók háza mellett? A megkötözött Izsák vérét látta; amikor azt mondta neki Ábrahám: „Fiam, Isten majd kiszemeli magának a bárányt az égőáldozathoz…” (I. Móz. 22,8) Macoby, 1988

A Midrás szerint a peszáhi bárány vére Ábrahám egyetlen fiának vérét jelképezi. Izsák vére engesztelésül szolgált volna. Isten Izsák áldozatára emlékezik vissza, amikor látja a bárány vérét. Izsák engedelmességére, érdemére emlékezik, hogy önként áldozatul adta magát. Ezért kerüli el haragja a vérrel megjelölt házakat.

A keresztény magyarázat tulajdonképpen ugyanaz, csak az áldozat neve más. A peszáhi bárány Isten egyszülött Fiát ábrázolja. Jesua (Jézus) vére jóvátételként, engesztelésül szolgál. Isten megemlékezik a Messiás áldozatáról, amikor látja a Bárány vérét. A Messiás érdemeire tekintettel, Aki önként adta Magát áldozatul, elkerüli Isten haragja a házat.[1]

A peszáh időszaka az Újszövetségben

A Messiás kereszthalála előtt a peszáhi időszak kiemelkedik az Újszövetségben. Jesua (Jézus) ekkor zárja le és foglalja össze a három év szolgálatát, aratja le a gyümölcseit, hatalmas ívű próféciákat mond, majd halálra adja magát értünk.

Az újszövetségi Írások keletkezését mélyebben ismerők gyakran elmondják, hogy a Máté evangéliuma a zsidók számára íródott.[2] Máté eleve héber nyelven írta az evangéliumot, és úgy építette fel Isten Szelleme által, hogy az a zsidó füleknek még jobban hallható legyen.

Ebben az evangéliumban a legtöbb a visszautalás az ószövetségi próféciákra.  Általában erről ilyen bevezetővel olvashatunk: „Mindez pedig azért lett, hogy beteljesedjék a próféta mondása, a ki így szólott: Mondjátok meg Sion leányának: Ímhol jő néked a te királyod…” (Mt 21, 4-5 – Károli) (A Zakariás könyve 9,9-re utal.)

Máté a „beteljesült próféciák evangélistája.” Evangéliumában tizenötször állítja, hogy a Tanach (Ószövetség) próféciái beteljesedtek Jesuában (Jézusban).[3] Ebből látható az igény arra Máténál, hogy stabil ószövetségi alapokat kíván adni. Vele szemben János hétszer, Márk egyszer utal a próféták szavaira. A görögül író, pogány származású Lukács pedig egyszer sem kapcsolja ilyen módon az ószövetségi próféciát az Újszövetségi eseményhez.

Emiatt a kifejezetten zsidókhoz szóló Máté evangéliumában látható leginkább a zsidóságában megjelenő Jeusa (Jézus), Aki az akkor 1500 éves peszáh ünnepén annak minden prófétikus mozzanatát és mondanivalóját betöltve, feláldozza magát pászkabárányként.

Az Újszövetségben a peszáh jelentőségét mutatja az is, hogy ez az evangélium[4] úgy írja le Jeusa (Jézus) teljes szolgálatát, hogy annak egyharmada erre az időszakra esik. Ez a néhány nap megdöbbentő intenzitással zajlott Jézus életében. A következő oldalakon láthatjuk majd, hogy mennyi máig kiható próféciát, mennyi példázatot, milyen ítéleteket mond ki pár nap leforgása alatt

A Máté evangéliuma 4. fejezetének közepétől (Mt 4, 12-17) számíthatjuk Jesua (Jézus) nyilvános működését. Máté tizenhat fejezeten keresztül ír a peszáh előtti idők szolgálatáról. A 20. fejezet közepén Jesua (Jézus) így szól: „Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik a főpapoknak és írástudóknak; és halálra kárhoztatják őt, És a pogányok kezébe adják őt, hogy megcsúfolják és megostorozzák és keresztre feszítsék; de harmadnap feltámad.” (Mt. 20. 18-19)

A 21. fejezetben megérkezik az „áldozatbemutatás helyére” a peszáhi Bárány, és ettől fogva már minden a peszáhi időben és annak jegyében zajlik.

A Bárány kiválasztása

A Tóra parancsolata szerint niszán (abib) hónap 10. napján kellett kiválasztani a peszáhi áldozati bárányt. Az ünnepre készülődést már a hónap elején elkezdi a zsidóság, de ez az első,  konkrétan említett esemény, amit meg kell cselekedni az ünnep előtt négy nappal.

A megváltás előtti peszáhon is kiválasztotta a Bárányt a nép. A Messiás niszán hónap 10. napján érkezett meg Jeruzsálembe. A nép üdvrivalgással fogadta szamárháton érkező Megváltóját, és Dávid Fiaként áldotta (Mt. 21, 7-11). Az emberek nyilvánvalóvá tették kiáltásaikkal, hogy kiválasztották, megtalálták a Messiást, Istennek Bárányát, aki elveszi a világ bűneit (Ján. 1, 29).

A belovagló Jesuának (Jézusnak) a kétféleképpen is kinyilvánították Messiási mivoltát:

Azzal, hogy azt kiáltotta a tömeg:„Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, a ki jő az Úrnak nevében!” (Mt. 21, 9), a 118. zsoltár 25. versét idézte, amelyet különösen szukkot idején szoktak énekelni. A „Dávid Fia” kifejezés csak a Messiást illethette.

Majd, amikor az emberek kérdezik őket, hogy ki ez: „…az egész város megmozdult és azt kérdezték: „Ki ez?” A sokaság ezt felelte rá: „Ő a próféta, a galileai Názáretből való Jézus.” (Mt. 21, 10-11 – Csia). Ők ezzel arra a Prófétára gondoltak, Akiről Mózes beszélt: „Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat mint te (Mózes)…” (V. Móz. 18,18) A zsidóság számára a Prófétáról szóló ígéret mindig is az egyik legnagyobb ígéret volt, amit a Messiás személyével kapcsoltak össze.

A Bárány kiválasztásával Jesua (Jézus) belépett a peszáhi időbe, aminek a következő volt a kronológiai sorrendje Máté szerint:

Niszán hónap 10. napján – a Messiás bevonul Jeruzsálembe (Mt. 21, 1-16)

„Azzal otthagyta őket, kiment a városból Betániába és ott szabad ég alatt töltötte az éjszakát. Reggel, mikor a városba felment…” (Mt. 21, 17-18a – Csia)

Niszán hónap 11. napján – visszatérve a városba tanít, „megmérettetik”, prófétál… (Mt. 21, 18b – 26, 1)

„Tudjátok, hogy két nap múlva lesz a pászka ünnepe…” (Mt. 26, 2 – Csia)

Niszán hónap 12-13. napján – készülődés a peszáhra (Mt. 26, 2-19)

Niszán hónap 14. napján este – az utolsó vacsora (Mt. 26, 20-30)

A zsidóság a Teremtés könyvének megfelelően megőrizte, hogy az esthajnalcsillagtól számítják a nap kezdetét (I. Móz. 1, 5,8,13 stb.). Este kezdődik el a nap, és következő este a hajnalcsillag feljöveteléig tart, illetve kezdődik el az új nap. Ennek megfelelően így alakultak a Messiás feltámadása előtti peszáh eseményei:

Bemerítő János már a kezdetek kezdetén prófétikus módon szólt Jesuáról (Jézusról). Küldetésének lényegét ragadta meg: „Íme az Istennek Báránya, ki elveszi a világnak vétkeit.” (Jn 1, 29 – Csia)

Az Újszövetség 23-szor nevezi Jesuát (Jézust) Báránynak. Legtöbbször azután találkozhatunk e Névvel, hogy áldozatul adta Magát. Ugyanis a Jelenések könyve ír többnyire úgy Jesuáról (Jézusról), mint megdicsőült Bárányról.

A kiválasztott Bárány hibátlanságának megvizsgálása

A Tóra rendelkezései szerint a bárány kiválasztásánál meg kellett győződni arról, hogy megfelelő lesz-e az áldozatra. A peszáhi áldozatnak hibátlannak kellett lennie. Ezt a kritériumot Jesua (Jézus) szellemben töltötte be.

A jeruzsálemi bevonulása, „kiválasztása” után kísértők jöttek, vizsgálgatták, próbáltak rajta hibát találni (Mt. 21, 23).

Megvizsgálta a peszáhi Bárányt az akkori idők két befolyásos csoportosulása: a farizeusok, és a szadduceusok.

„Ekkor a farizeusok elmenvén, tanácsot tartának, hogy szóval ejtsék őt tőrbe. És elküldék hozzá tanítványaikat a Heródes pártiakkal…” (Mát. 22, 15-16 – Károli)

A farizeusok az adófizetéssel kapcsolatban akarták tőrbe csalni. Ha Jesua (Jézus) azt válaszolja, hogy császárnak kell adót fizetni, megbélyegezték volna azzal, hogy a császár híve, és a zsidó nép ellensége. Ha ellenkező választ ad, miszerint nem kell a császárnak adót fizetni, a Heródes pártiak előtt azonnal lázadással vádolhatták volna. De Jesua (Jézus) bölcsessége megszégyenítette őket. (Mt. 22, 15-22)

„Ugyanazon a napon menének hozzá a sadduczeusok…” (Mt. 22, 23 – Károli)

A szadduceusok tagadták a feltámadást. De úgy tették fel a kérdésüket, mintha elismernék a halottak feltámadását. Jézus a konkrétan feltett kérdésüket megválaszolta, hogy melyik férjé lesz egy hétszer házasodott asszony. De leleplezve valódi szándékukat azt is elmondta, hogy Isten az élők Istene, és feltámadnak a halottak. (Mt. 22, 23-33)

„A farizeusok pedig, hallván, hogy a sadduczeusokat elnémította vala, egybegyűlének; És megkérdé őt közülök egy törvénytudó, kisértvén őt…” (Mát. 22, 34-35 – Károli)

Jesua (Jézus) nem csupán elhárította a támadásokat, hanem leleplező, megsemmisítő válaszokat ad. Végül nem találnak hiányosságot Benne:

„Ám senki egyetlen szóval sem volt képes neki felelni, s attól a naptól fogva többé kérdéssel sem mert senki fordulni hozzá.” (Mt. 22, 46 – Csia)

Ítélet az írástudók felett

Jeremiás próféta mondja:

„Hogyan mondhatjátok: Bölcsek vagyunk, és az Úr törvénye nálunk van? Bizony ímé hazugságra munkál az írástudók hazug tolla! Megszégyenülnek a bölcsek, megrémülnek és megfogattatnak! Ímé, megvetették az Úr szavát; micsoda bölcsességök van tehát nékik?” (Jer. 8, 8-9 – Károli)

Jézus bevégezve a vitát az írástudókkal, ítéletet mond felettük. Ezzel zárja le a feléjük való szolgálatát. Ezt írja le a Máté evangéliumának 23. fejezete. A Bárány a vádlók előtt, a szanhedrin előtt már nem nyitja meg száját.

A Ház megtisztítása

A Tóra elrendelte a nép számára, hogy tisztítsa meg a házakat minden kovászos ételtől. A kovászos ételt héberül hámecnek[5] hívják. Ettől minden áron meg kellett szabadulni az ünnep előtt. Ha túl sok volt a hámec a házban, (mert pl. ezzel kereskedtek stb.), akkor eladták, ha kevesebb, akkor egyszerűen mindent elajándékoztak, vagy kidobtak. A hagyomány odáig elmegy, hogy ebben az időszakban külön peszáhi edényeket használtak, mert a kovászossal érintkező edény nem volt alkalmas. Ha erre külön edény nem volt, akkor a máskor használtakat kellett kóserrá tenni, kaserolni. A máskor használatos tűzhely sütőit, égőit is meg kellett tisztítani, hogy nem csak ne legyen kovászos a házban, de azzal korábban érintkezett tárgy, felület se szennyezze be az ünnep szentségét.

A Máté evangélium szerint a Messiás is felkészült az ünnepre azzal, hogy ekkor tisztította ki a Házat, a jeruzsálemi Templomot. Minden nem oda valót, „kovászosat” kiűzött, kihajtott belőle. Nem tűrte meg a kovászt halála előtt a Házban. „…és ezt mondta: „Meg van írva: Házamat imádság házának fogják hívni. Ám ti azt latrok barlangjává teszitek.” (Mt 21, 13 – Csia)

* * *

A kovász[6] sajátossága az, hogy rövid idő alatt nagy tömegű tésztát teljesen megkeleszt.  „Kis kovász az egész tésztát megkeleszti.” (Gal. 5,9 – Károli) Nagyon jól leírható vele az, ahogy a bűn megrontja, és teljesen tönkre teszi az ember életét. „Nem tudjátok, hogy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti? Tisztítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek annak megfelelően, hogy kovásztalanok vagytok. Hiszen a mi pászkabárányunk is megöletett már, a Krisztus. Ezért ne régi kovásszal ünnepeljünk hát, ne is gonoszságnak és rosszaságnak kovászával, hanem tisztaságnak és igazságnak kovásztalanságával.” (1 Kor. 5,6-8 – Csia)

Jesua (Jézus) is tanít arról, hogy mi a kovász. „Hogyan nem értitek, hogy nem kenyérről mondtam néktek, hogy őrizkedgjetek a farizeusok és sadduczeusok kovászától!? Ekkor értették meg, hogy nem arról szólott, hogy a kenyér kovászától, hanem hogy a farizeusok és sadduczeusok tudományától őrizkedjenek.” (Mát. 16, 11-12 – Károli) „Mindenekelőtt oltalmazzátok meg magatokat a farizeusok kovászától, mely a képmutatás.” (Luk. 12,1b – Károli)

A farizeusok álszentsége és tudománya mellett óv Jesua (Jézus) Heródes világiasságától, politikai taktikázásától is. „És ő inti vala őket, mondván: Vigyázzatok, őrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!”(Mk. 8, 15 – Károli)

* * *

A peszáh előtt a kovász eltakarításában felismerhető még valami, amit igazán az Újszövetségben nyitott ki, tett érthetővé az Örökkévaló. A kovász eltakarításának külön szertartása van. Általában nagytakarítás előzi meg az ünnepet, tehát a házat kitisztítják, rendbe rakják az előző napokban. Az este elérkeztével (niszán 14-én) körüljárják még egyszer a házat a padlástól a pincéig. Keresik a falrepedésektől, a legeldugottabb sarkakig mindenhol a kovászos ételt, vagy annak maradékát, morzsáját. A talmudi bölcsek a kereséshez mécses lángját ajánlják. A fáklyát lobogó fénye miatt nem tartják alkalmasnak a kutatásra. Miután befejeződik a keresés, a ház tulajdonosa hangosan lemond mindarról a kovászos ételről, ami még tudtán kívül a házában maradt. A következő nyilatkozatot, a megsemmisítési nyilatkozatot (a bitult) mondja el: „Minden kelt vagy kovászos, ami a birtokomban van – miután nem láttam és nem semmisítettem meg -, semmisnek és tulajdonos nélkülinek tekintendő, miként a föld pora.”

Miután már nem ő a tulajdonosa a házban véletlenül bennmaradt, megbúvó kovásznak, teljesen tisztának mondható a ház, mely készen áll az ünnepre.

Nehezen érthető meg józan ésszel, hogy miért este, sötétben keresik a kovászt. Ha valaki takarít egy házat, azt rendszerint nappali fénynél teszi. Este nem látható jól a piszok, jobban elbújik a kovászos étel is. Ráadásul egy mécs fénye egyáltalán nem fogható a nappali fényhez. Ha igazán alapos kutatást akarunk végezni, akkor be kell látnunk, hogy keveset látni mellette. A hagyomány mégis évszázadokon át ragaszkodott az esti kovász utáni kutatáshoz, és ahhoz, hogy azt mécsláng mellett kell végezni. Magyarázatul a Talmud csupán Igéket hoz fel: “És lesz abban az időben, hogy kikutatom Jeruzsálemet mécsekkel…” (Sof. 1,12 – Kecskeméthy)

A másik Ige, amelyet a Talmud magyarázatul ad, azonban sokkal nagyobb távlatokba helyezi ezt a látszólag értelmetlen szokást: „Az emberi lélek az Úr mécse; mely a benső egész mélységét kutatja.” (Péld. 20, 27 – Kecskeméthy) Az a mécses, amely átkutatja a házat a mi lelkiismeretünk. Ez világít be a szellemi házunk, a testünk, elménk legrejtettebb zugaiba – a padlástól a pincéig. „…a benső egész mélységét kutatja.” Nekünk, Jesuában (Jézusban) újjászületett hívőknek, ugyanígy végig kell kutatnunk a házat a mécsessel, a lelkiismeretünkkel. Csak ezután járulhatunk a peszáhi utolsó vacsorán megalapított Úrvacsorához. Hasonlóképpen ahhoz, hogy a zsidóság csak a ház megtisztítása után vehetett részt a peszáhon.

Pál írja, hogy megtisztulva kell ennünk az Úr testét, és innunk a vérét[7]. „… aki az Úrhoz méltatlanul eszi a kenyeret és iszik a pohárból, vétkezik az Úr testével és vérével szemben.  Próbálja meg hát az ember magát, s úgy egyék a kenyérből és igyék a pohárból.” (I.Kor. 11, 27-28 – Károli) Isten tehát nekünk is mondja az Úrvacsora előtt: „… kovász ne legyen található házaitokban…” (II. Móz. 12, 19 – Hertz) Sőt, ha vétkeinkre, nem tudatosan elkövetett bűneinkre kérünk bocsánatot az Úrvacsora előtt, ugyanúgy járunk el, mint az a zsidó, aki minden kovászos tulajdonjogáról lemondott, ami véletlenül a házában maradt. Hogy a tudtán kívül házban maradt kovász ne számíttassék be, és teljesen tiszta és szent legyen a ház. „Ki veheti észre a tévedéseket? Titkos bűnöktől tisztíts meg engemet.” (Zsolt. 19,13)

A megjelölt idő

Az ünnepekről általánosságban véve lehet úgy beszélni, mint megjelölt, meghatározott időkről. Ha a Tóra héber szövegét nézzük, akkor Isten valójában nem is ünnepeket adott a zsidóságnak és az emberiségnek, hanem kijelölt időket, időpontokat. A héber szó – amit általában ünnepnek fordítanak –  ugyanis kijelölt időt, időpontot jelent.

Jesua (Jézus) egész szolgálata során látjuk, hogy az Atya akaratában járt. Az Általa adott rend, szellemi terv szerint élt. Azt mondta, amit az Atya mondott neki: „Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, a ki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek.” (Ján 12, 49 – Károli). Azt cselekedete, amit Isten rendelt számára, ezért imádkozhatott így megfeszítése előtt: „…elvégeztem a munkát, a melyet reám bíztál, hogy végezzem azt.” (Ján. 17,4 – Károli) Jesuáról (Jézusról) elmondhatjuk, hogy a kijelölt úton járt, a számára adott időkben az elrendelt cselekedeteket végezte el. Mégis a peszáh ünnepe Jesua (Jézus) teljesen átadott életében is egészen kiemelkedik, és egy olyan előre elrendezett eseménysort mutat, ami Messiás életében is egyedülálló.

A Jesua (Jézus) így szól, mikor érzi az idő eljöttét: „Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az embernek Fia” (Ján. 12,23). Az elrendelt időről, a világ teremtése előtt elrendelt óráról beszél. A szavaiból látszik, hogy a peszáhi napokban mindennek meg kellett lennie, és mindennek a maga idejében kellett meglennie úgy, ahogy meg van írva. Mindennek a maga rendjében kell végbe mennie, hogy a helyére kerülhessen minden. A tanítványai szétszéledése előtt is így fogalmaz a Messiás: „Ímé eljő az óra, és immár eljött, hogy szétoszoljatok…” (Ján. 16,32 – Károli). A főpapi imában pedig: „Atyám, eljött az óra…” (Ján. 17,1 – Károli).

Beszédesek Jesua (Jézus) rendelkezései is. Elrendelt helyeket látunk, és előre tökéletesen elrendezett körülményeket, amelyeket Jesua (Jézus) egészen különös módon hoz a tanítványai tudtára. Peszáh készülődéskor így rendelkezik:

„Erre két tanítványt küldött el és ezt mondta nekik: „Menjetek el a városba, majd találkoztok egy emberrel, aki vizes korsót visz, kövessétek azt. Ott, ahová bemegy, mondjátok meg a gazdának: A Tanító kérdezteti: Hol van az én szállásom, ahol tanítványaimmal a pászkabárányt megehetem? Az erre egy nagy felházat fog mutatni, mely felszőnyegezve készen áll. Ott készítsétek el nekünk!”

A tanítványok elmentek, megérkeztek a városba, és úgy találták, ahogy az Úr megmondta nékik. Aztán elkészítették a pászkabárányt.” (Mk. 14, 13-15 – Csia)

De még a pászkabárány elkészítése előtt a jeruzsálemi bevonuláshoz szükséges szamarat is úgy hozza elő Isten, mint egy különleges, elkészített eszközt. Ez a szamár, amelyen még ember nem ült, ilyen elkészített eszköz is volt. Akkoriban Izraelben a híres rabbiknak egy bizonyos területen volt joguk arra, hogy bármilyen szállítóeszközt megszerezhettek, csak annyit kellett mondaniuk: „A rabbi követeli!” Ezért utasítja Jesua (Jézus) is úgy a tanítványokat, hogy „…csak mondjátok: Az Úrnak van szüksége rájuk!”

„Mikor Jeruzsálemhez közel jutottak s az Olajfák hegyére, Betfagéba elérkeztek, akkor Jézus elküldött két tanítványt. „Menjetek a szemközt levő faluba – mondta nekik – s ott azonnal leltek egy megkötött szamarat és vele csikaját. Oldjátok el azokat és vezessétek hozzám. Ha pedig valaki valamit szólna nektek, csak mondjátok: Az Úrnak van szüksége rájuk! Azonnal el fogja bocsátani őket.” (Mt 21, 1-3 – Csia)

Azt írja Máté, hogy „Azért történt ez így, hogy beteljesedjék a prófétán át szólt ige: „Mondjátok meg Sion leányának: Nézd, királyod érkezik hozzád szelíden, szamárháton, járomba tört állat csikóján ülve.” (Mt. 21, 4-5 – Csia)

* * *

Ám Jesua (Jézus) szamárháton való bevonulása más szempontból is érdekes. A Templom fennállásáig a zsidóság nagy zarándok ünnepei (peszáh, sávuot, szukkot) úgy zajlottak, hogy a mai olvasónak igencsak szüksége van a fantáziájára, hogyha megközelítőleg maga elé akarja képzelni az ünnepek lefolyását, hangulatát.

A peszáh előkészületeinek nagyságát jól mutatja, hogy már egy hónappal korábban, a tél elvonulta után megjavították az utakat, és a hidakat. Kimeszelték a sírokat is a fertőtlenítésük végett, hogy a velük való érintkezés ne tegyen tisztátalanná. Valószínűleg az akkortájt lemeszelt sírok látványa hozzájárult ahhoz, hogy Jesua (Jézus) így nevezte a farizeusokat: „Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz, a melyek kívülről szépeknek tetszenek…” (Mt. 23, 27)

Szükség volt az idejében elkezdett előkészületekre, mert hatalmas tömegek jöttek fel egy-egy peszáhkor Jeruzsálembe. A korabeli beszámolók 2,7 millió emberről is tudósítanak. Ezért Jeruzsálem, és a környéke egy hatalmas hömpölygő, ünneplő területté vált ezekben a napokban. Rengeteg család kért szállást, és készülődött a pászkabárány feláldozására és elfogyasztására.

Általában az ünnep előtt már több százezer ember volt fenn Jeruzsálemben, ahogy erről a János evangéliuma is tudósít: „Közel volt a zsidók pászkája. A pászka előtt a vidékről sokan mentek fel Jeruzsálembe, hogy szent tisztulásban részesüljenek.” (Ján. 11,55) A korábbi érkezés oka az áldozati állatok megvásárlása mellett az volt, hogy a korabeli zsidók rituális fürdőt vettek, amelyet mikvének hívnak. Itt lettek tisztává, és az ünneplésre, szertartások elvégzésére alkalmassá. Aki megtisztult a fürdőben, annak csak a lábait kellett megmosni ahhoz, hogy teljesen tiszta legyen.[8]

E hagyományok ismeretében válik világossá az is, miért szólt Jesua (Jézus) így a tanítványokhoz az utolsó vacsorán: „A ki megfürödött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni…” (Jn. 13, 10 – Károli). Számunkra ennek a versnek főként szellemi üzenete van, miszerint a tanítványok a Messiás három éves szolgálatának végeztével megtisztultak, elkészültek arra, hogy a Szent Szellem erejével sávuot (pünkösd) után elkezdjék építeni Krisztus Testét. A századok alatt az utolsó vacsorának e mozzanatáról lekopott a zsidó színezet. Pedig itt is jól látszik, hogy Jesua (Jézus) kijelentéseiben hogyan kapcsolódik össze a zsidó hagyomány, és az újjászületett ember számára szánt szellemi mondanivaló.

* * *

A szamár és sok más eszköz és körülmény azért volt előkészítve, hogy beteljesedjék számtalan prófécia. Ez a megváltás peszáhjának egy másik sajátsága. Az elrendelt időt beteljesült próféciák sora jelzi. Több száz év próféciái, amiket Isten különböző szolgái szájába adott, hirtelen néhány nap, sőt néhány óra alatt elkezdenek megelevenedni. Földindulásszerűen elkezdenek beteljesedni a próféciák.

Nemcsak a Bárányra vonatkozó jövendölések lesznek valósággá, hanem az események szereplői, néha a legjelentéktelenebbnek tűnők is próféciákat töltenek be. Legtöbbször a tudtukon kívül. A esemény sorozat teljes előképe megtalálható az ószövetségi próféciákban.

	Prófécia a Tanachban (Ószövetségben)	Beteljesedés a Brit Hadashában (Újszövetségben)
Ok nélkül gyűlölték	Ésa. 49, 7	Jn. 15, 24-25
Az uralkodók elutasítása	Zsolt. 118, 22	Mt. 21,42; Jn. 7,48
A barátoktól elhagyatva	Zsolt. 4l,9Zsolt. 15, (12-14)	Mt. 26,21-25, 47- 50Jn. 13,18-19;Csel. 1,16-18
30 ezüstpénzért adta el	Zak. 11, 12	Mt. 26, 15
A fazekas mezejének megvétele	Zak. 11, 13	Mt. 27, 7
Elhagyatva a tanítványoktól	Zak. 13, 7	Mt. 26, 31-56
Az arcát verték	Mikeás 4, 14 (5, 1)	Mt. 27,30
Leköpdösték	Ésa. 50, 6	Mt. 26, 67; 27, 30
Gúnyolták	Zsolt. 22, 8-9 (7-8)	Mt. 26,67-68;27,31, 39-44
Ütötték	Ésa. 50, 6	Mt. 26, 67; 27, 26,30
Keresztre feszítéssel végezték ki	Zsolt. 22,17 (16)	Mt. 27,35; Jn. 19, 18,37; 20, 35
Kivégezték anélkül, hogy csontjait eltörték volna	II. Móz. 12, 46Zsolt. 34,21 (20)	Jn. 19, 33-36
Szomjúság gyötörte a kereszten	Zsolt. 22, 16 (15)	Jn. 19, 28
Méreggel elegyített ecetet adtak neki, hogy szomját oltsa	Zsolt. 69, 22 (21)	Mt. 27, 34
Bűnösök közé számláltatott	Ésa. 53, 12	Mt. 27, 38
Gazdagok mellé temették	Ésa. 53, 9	Mt. 21, 51-60
Az egész emberiség bűneiért szenvedett	Ésa. 53, 5-7, 12	Mk. 10,45; Jn. 1,29; 3,16 Csel. 8,30-33
Feltámadt a halálból	Ésa. 53, 9-10; Zsolt. 2, 7; 16; 10	Mt. 28,1-20Csel. 13,33I Kor. 11,4-6
Felemelkedett Isten jobbjára	Zsolt. 16, 11; 68, 19 (18); 110, 1	Lk. 24, 5; Csel. 1,9-11; 7, 55; Zsid. 1,3
„Kiírtatik, és senkije sem lesz” (69 x 7 év)	Dániel 9, 24-26	Róm 5,6; I Pét. 3,18

A táblázat David H. Stern Zsidó Újszövetség kommentárja (Jewish New Testament) alapján (79-80. oldal) készült.

Az írás Jurek Schulz észrevételeinek felhasználásával készült.

Felhasznált Bibliafordítások:

Hertz Biblia (Mózes öt könyve és a haftarák); Csia Lajos Újszövetség fordítása (A puszta létnél többet); Károli Biblia; Kecskeméthy István Bibliafordítása.

---